Szőke nős viccek

vanylia

Állandó Tag
Állandó Tag
LEVÉL A SZŐKE NŐ ANYJÁTÓL

Kedves Lányom!

Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból. A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél. Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkás hordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották. Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.
Csókol szerető anyád
 

farasro

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=Arial,Helvetica,sans-serif]Két szőke beszélget:
-Képzeld, fogytam öt kilót!
-Hogy csináltad?
-Lemostam a sminkemet!
[/FONT]

A szőke nő bemegy a benzinkútra. Odamegy hozzá a kutas és megkérdezi:
- 95-ös vagy 98-as benzint tankoljak?
- Miért idei nincs?

Egy csini szőke lány megy a bankban a pénztárhoz, és mosolyogva nyújt a pénztárosnak egy csekket.
- Ezt szeretném készpénzre átváltani, kérem.
A pénztáros nézi a csekket, és azt feleli:
- Lenne szíves azonosítani magát?
- Hát persze.
A szöszi kotorászni kezd a retiküljében, előhúz egy kis tükröt, belenéz és nyugtázza:
- Igen, ez én vagyok. Minden rendben.
- Nem egészen erre gondoltam. Fényképes azonosító kellene.
Erre a nő elővesz egy fotót, ami egy gyerekcsoportot ábrázol egy felnőttel.
- Látja? Ez a harmadikos koromban készült. Itt vagyok én, balról a negyedik.
 

bernidett

Állandó Tag
Állandó Tag
mit mond a szoke no mikor neki megy a falnak az autoval?
pedig dudaltam.

miert van a szokeno agya fole irva hogy "Aaaaaaah"?
Hogy el ne felejtse a szoveget....:)
 

rohamqkac

Állandó Tag
Állandó Tag
A szőke nő ül a szobájában, bőszen gondolkodik. Egyszer csak benyit hozzá az anyja:
- Móni, kész az ebéd.
- Bakker, megvan! Móni!
 

lexamy

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy szőke nő a szomszédjától hallja, hogy egy autómosó épül a háztömb mellett. A szöszi örvendezni kezd:
- De jó! Legalább gyalog is oda tudunk menni!
 

rohamqkac

Állandó Tag
Állandó Tag
A szőke nő elmegy egy munkahelyi felvételi elbeszélgetésre. Megkérdezik
tőle:
- Hogy hívják?
A nő 2 percig csöndben van, majd kiböki:
- Szilvinek
- És miért gondolkodott ennyit ?
- Nem gondolkodtam, csak most értem a Happy Birthday végére.
 

gmexican

Új tag
Az erdőben a nyuszika bemegy a húsboltba:
- Medve, adj egy liter húst!
- Nyuszika! Ha valahová bemész, illik köszönni, és ráadásul az nem liter, hanem kiló hús! Menj ki, és próbáld meg még egyszer!
A nyuszika kimegy, majd visszajön.
- Hé medve, egy liter húst!
A medve nem bírja cérnával, és így szól:
- Na állj ide a pult mögé, majd én megmutatom!
Kimegy, kopog, bejön.
- Jó napot! Egy kiló húst kérek!
Mire a nyuszika elkezd röhögni:
- Medve, de hülye vagy, nem hoztál üveget!
 

Magdusx

Állandó Tag
Állandó Tag
- Hogyan veszed rá a szőke nőt, hogy hozzád menjen feleségül?
- Azt mondod neki, hogy terhes!
 

Magdusx

Állandó Tag
Állandó Tag
Szőke nő szexelni készül a partnerével.
A férfi éppen belekezdene, amikor megszólal a szöszi:
- Figyu, használjunk lécci óvszert, nem szeretném még egyszer elkapni az AIDS-et.
 

zboomy

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy szőke nő és egy pasi ül a kocsiban.
A pasi megkérdezi
- Miért nem akarsz velem egyet szexelni?
- Mert csak akkor akarom elveszteni a szüzességem, ha férjhez megyek! Amúgyis.... mindig megfájdul a fejem a dugástól!
 

vadam11

Állandó Tag
Állandó Tag
Szõke nõtõl kérdezi a barátnõje:
- Tudod, mikor születik a legtöbb gyerek?
- Nem tudom.
- De buta vagy! Hát a 9. hónapban!
Hazamegy, gondolja otthon elsüti ezt a férjének.
- Tudod, mikor születik a legtöbb gyerek?
- Nem tudom.
- De buta vagy! Hát szeptemberben!!!
 

vadam11

Állandó Tag
Állandó Tag
Szõke nõ gurít egy nagy hordót az utcán. Találkozik a barátnõjével, az megkérdi tõle:
- Hát te hova gurítod azt a hordót?
- Az orvosomhoz, tavaly azt mondta, jövõre adjam le a vizeletemet.
 

zboomy

Állandó Tag
Állandó Tag
A szőke nő szül. Pár perc múlva világra jön a kis szöszi.
- Hát ez bizony nem lány! - mondja a doktor.
Mire a szőke nő:
- Hanem?
 

Magdusx

Állandó Tag
Állandó Tag
Két szőke nő beszélget:
- Képzeld tegnap vizsgám volt autóvezetésből, és meghúztak.
- Hogy-hogy???
- Bementem a körforgalomba, ki volt írva hogy 30. Hát én körbe is mentem
30-szor, mégis meghúztak.
- Nem lehet hogy elszámoltad?!?!
 

lveka

Állandó Tag
Állandó Tag
Szõke nõtõl kérdezi a barátnõje:
- Tudod, mikor születik a legtöbb gyerek?
- Nem tudom.
- De buta vagy! Hát a 9. hónapban!
Hazamegy, gondolja otthon elsüti ezt a férjének.
- Tudod, mikor születik a legtöbb gyerek?
- Nem tudom.
- De buta vagy! Hát szeptemberben!!!
 

farasro

Állandó Tag
Állandó Tag
Kétüléses repülőgépen utazik a szőke, amikor a pilóta váratlanul
szívrohamot kap és meghal. A szőke belekiabál a rádióba:
- Torony, segítsenek, bajban vagyok! Meghalt a pilóta!
- Nyugalom hölgyem! - jön a válasz a toronyból - Először is adja meg a
magasságát és a helyzetét!
- 165 centiméter vagyok és itt ülök a pilótafülkében.
 
Oldal tetejére