Hírek Szabálysértő lehet 18 fokosra csökkenteni a középületek fűtését

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány arra kötelezi az állami intézményeket (a kórházakat és a szociális intézményeket kivéve), hogy 25 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást. A miniszter azt is mondta, hogy az otthoni munkát nem támogatják, de azt igen, hogy az állami intézményekben, így például a Miniszterelnökségen is 18 fok legyen a fűtési maximum.


Erről még nem jött ki rendelet, de a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetője, Boros Péterné a HVG-nek azt mondta:


ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20-22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelenthet.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló törvény kimondja, hogy: „Zárt munkahelyeken a végzett munka jellegétől és az évszakoktól függően, a munka nehézségi fokát jellemző munkaenergia-forgalmat figyelembe véve, álló munkánál 1 m magasságban, ülő munkánál 0,5 m magasságban a 2. számú melléklet szerinti megfelelő hőmérsékletet (klímatényezőt) kell biztosítani, ami hideg évszakban biztosítandó 20–22 °C léghőmérsékletet jelent.”

A 18 fokos hőmérséklet könnyű fizikai munkánál sem lenne teljesen szabályszerű, ott is a minimum lenne (18–20 fok az előírás), közepesen nehéz fizikai munka esetén 14–18, míg nehéz fizikai munka esetén 12–14 Celsius-fokos munkahelyi hőmérsékletet kell biztosítani a dolgozóknak. Persze az MKKSZ szerint ha kikérik a véleményüket, ülőmunkánál akkor is minimum 19 fokot kértek volna, mint Németországban.


Boros Péterné a lapnak azt mondta, a kormánynak értesítenie kellett volna a dolgozókat, de ez csak a Kormányinfóból derült ki. Pedig korábban jelezték, hogy szeptemberre össze kellene hívni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, aminek a működtetése Gulyás Gergely minisztériumi feladatkörébe tartozik.

Herczeg Márk

1662649404872.png
 

Csatolások

  • 1662649284906.png
    1662649284906.png
    3.4 MB · Olvasás: 5,084
Ha szabálysértő akkor hol vannak a jogkövetelők?
Van már valami feljelentés? Vagy valami??
ÁÁá.....
Íme a rendőrségi intézkedési csomag.
1663831855389.png

Erre reagálás: "Pihenő időben majd egymás hátát csapkodjuk, meg összebújunk mint a malacok. Mindenesetre a büfében a forró tea kelendő lesz
1663831917210.png
 
Ja, és helyreállítanák a bíróságok függetlenségét, felszámolnák a KESMÁt; visszaadnák a Klubrádió és a Tilos rádió frekvenciáját
Íme teljesítették a kérésedet.
Megnyerte a kiírt pályázatot, ezáltal visszakapja nemrég elvesztett frekvenciáját a Tilos Rádió.
A rádió csütörtökön arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy hajnali 6 óra körül értesültek arról, hogy „van nyertese az FM 90.3 frekvencia pályázatnak”. És mivel – az NMHH honlapján is olvasható adatok szerint – ők voltak az egyetlen pályázók erre a frekvenciára, ezért ez azt is jelenti, hogy visszakapják azt.
 
...rumos tea és forralt bor újra divatba jön.....újra szocializmus lesz, a munkahelyeken annak idején kávéscsészékben ilyesmi volt:)
 
sukiaki írta:

Ja, és helyreállítanák a bíróságok függetlenségét, felszámolnák a KESMÁt; visszaadnák a Klubrádió és a Tilos rádió frekvenciáját
Íme teljesítették a kérésedet.
Megnyerte a kiírt pályázatot, ezáltal visszakapja nemrég elvesztett frekvenciáját a Tilos Rádió.
A rádió csütörtökön arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy hajnali 6 óra körül értesültek arról, hogy „van nyertese az FM 90.3 frekvencia pályázatnak”. És mivel – az NMHH honlapján is olvasható adatok szerint – ők voltak az egyetlen pályázók erre a frekvenciára, ezért ez azt is jelenti, hogy visszakapják azt.
A Klubradio meg nem kapta vissza a frekvanciajat, jelenleg penzt gyujtenek a fentartasukra.
 
Hja, kérem, spórolni kell, igaz? Viszont lesz újabb nemzeti konzultáció! /Hány milliárdból?/ Meg lesznek mindenféle új intézetek a jogállamisági kritérium miatt. /Hány milliárdból? Mennyivel olcsóbb volna csatlakozni az Európai Ügyészséghez. Csak hát akkor Orbántól lefelé mindenki börtönbe kerülne./
 

Spórolási tippeket ad és kormánypárti üzeneteket terjeszt a Budapesten ingyenesen, bárki számára elérhető Metropol. Az újságot csak azért lehet újra osztogatni közterületeken, mert ezt egy kormányrendelet lehetővé tette, méghozzá a veszélyhelyzetre való tekintettel.​

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nos nézzünk egy kicsit visszább...
január...

Márki-Zay Péter energiaspórolást javasol a rezsicsökkentés helyett​

„A végén mindent a fogyasztó fizet, olyan nincs, hogy nem a fogyasztó fizeti, meg nem az ember. Ez egy populizmus. Ha ezt nem tudjuk érvényesíteni az árakban, akkor nem fogunk ösztönözni senkit az energiatakarékosságra. És igenis, az árakon keresztül ösztönözzük az energiatakarékosságra” – jelentette ki Márki-Zay Péter.
(értsük az ÁRAKON KERESZTÜL kell ösztönözni a takarékosságra)
Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”
(kedves kormány szavazók íme egy próféta akkor bezzeg gúnyolták )
Május.

Gyurcsány kapitánya különböző ötleteket is adott a polgároknak, milyen módon spórolhatnak a megemelkedő rezsiköltségeken: szerinte kevesebbet kell fürödni, kevesebb áramot kell használni, az üzemanyagok drágulására pedig az a megoldás, hogy járjanak ritkábban autóval, vagy épp utazzanak többen egy kocsival.

A baloldali összefogás bukott kormányfőjelöltjét most ismét elérték a fura ötletrohamok, ezúttal a vízzel való spórolásra adott egy "remek" tippet a Hit Rádiónak nyilatkozva. Azt javasolta, hogy fürdővízzel öblítsék le a vécét: "tehát az a víz, amit mondjuk, fürdésre használnak az még utána lehet, hogy a vécé leöblítésére is alkalmas" - fogalmazott.
Szeptember.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a 24.hu stábjának nyilatkozott arról, hogyha nem változtatnak valamit, „egy erős téli hónapban” félmillió forint is lehet odahaza a gázszámlájuk.
„Eddig úgy zuhanyoztam, hogy megnyitottam a csapot, aláálltam, leszappanoztam, leöblítettem magam, és csak a végén zártam el a vizet. Újabban a szappanozás idejére elzárom a csapot, sokkal kevesebb meleg víz fogy így” – ismertette spórolási tippjét Márki-Zay.
( teljesen mindegy mit csinál úgy is támadni fogják.)
 
bárki tapasztalhatja, minél több a szankció, annál nagyobb az infláció.
https://www.szabadeuropa.hu/a/miert...lelmiszerek-ara-magyarorszagon-/32031731.html és a cikken belüli másik cikk nyitóképét ismertem fel:
Csatolás megtekintése 1887536
Kedves Hölgyeim és Uraim, ez csak 1 kis részlet az akkori, 2022 márciusi záhonyi Műv.Ház területén csoportosítandó adományokról; én magam is ott voltam önkéntesként... 400 km-t utaztam néhány átszállással..vonattal..busszal.
Nagyon jó hangulatban telt a mindenki által magának üehszabott munkaidő; én konkrltan reggeltől estig, (½ óra ebéd megszakítással) teljesen idegenek voltunk az ország minden szegletéböl, önként, a határon átérkező ukrajnaiakért..szabadságot vettem ki, napokig pakoltunk, osztályoztunk, csomagoltunk, dobozoltunk, raklapoztuk a z összeállított dobozokat! Zsákoltuk/válogattuk az adományként átadott ruházatot, cipőt, ágyneműt...
A csatolt videók saját magam által telefonnal rögzítettek, azokban a márciusi napokban...elnézést a gyenge minőségért!
Akkoriban nem volt annyira még szervezett a támogatás részükre, inkább a civil szerveztek karolták fel a határon átérkezőket; sőt, a munkatársaim becsmérelték rendesen az Ukrajnából érkezöket...
Engem külön szidalmazásban részesített napok múlva az állomásfőnöknőm, mondván, mi az, h szabadságom alatt a vizsgáimra készülés helyett ilyen lépésre mertem szánni magam; és h ezt más, magasabb köröktől kellett megtudnia, és egyáltalán, hányszor tervezem még az önkénteskedést...
(Nem vette el kedvem tőle..)

És a cikk, amiből visszaköszönt a kép:
Csatolás megtekintése 1887541
Csatolás megtekintése 1887540
 
Tudjátok, 1 ideje vasutas lettem, aminek a hátterét igen erős képzés és üzemorvosi vizsgálatokon megfelelés adja. Természetesen csak a mindenből sikeres záróvizsgát tevő kezdhet a mindennapokban dolgozni. A záróvizsgát követően, a sajátos feltéteknek megfelelően, aki állomáson dolgozik, annak állomási végrehajtási utasításból is sikeres vizsgát illik tennieb ugyanis minden állomás eltérő; ismerni kell annak minden szegletét, vágányhelyzetét....
Ezt csak azért közöltem így előzetesen, h ugyan a kormány előírásainak az állomások is eleget tesznek, és nincs fűtés, de volna 1 aprócska bökkenő:
- mi történik akkor, ha egymás után, és egyre többen megfáznánk, lebetegednénk?!
Ugyanis, tekintettel a sajátos feltételekre, ez nem 1 olyan általános intézmény, h ha lebetegedett a környező állomásokkal együtt 10-15 ember, akkor majd áthozom a másikról azt a létszám mennyiséget, és lesz, aki helyettük elvégzi a forgalomszabályozást, minimum "elküldi" a vonatot?!
Ahhoz, h ott munkába fogjon az, aki még a helyi ismeretekből nem vizsgázott, felügyelet(!) alatt el kell töltsön 10 szolgálatot, majd vizsgáznia, és utána állhat be önállóan; attól függetlenül, milyen régi vasutas, v h hány másik állomásból van ú.n. ÁVU vizsgája, azaz, állomási végrehajtási utasításból ismerete.

Tehát, kérdésem;
Amennyiben többen is lebetegednénk, ki fog helyettünk beállni, mert h megáll a forgalom ez esetben, az biztos...nemcsak a személy-, hanem általánosan a vonatforgalom!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére