Szabad szemmel - Kezdhet aggódni Orbán Viktor

Nagyon úgy néz ki, hogy a Bizottság meggondolta magát és már az idén elkezdi alkalmazni a jogállami mechanizmust.

Bloomberg
Kezdhet aggódni Orbán Viktor, mert nagyon úgy néz ki, hogy a Bizottság meggondolta magát és már az idén elkezdi alkalmazni a jogállami mechanizmust. Brüsszel álláspontja idáig az volt, hogy előbb meg akarja nézni, mennyire tartja az Európai Bíróság az új eszközt a közösségi joggal összeegyeztethetőnek, miután Magyarország és Lengyelország a luxemburgi testülethez fordult ez ügyben. Ám Jourová, az értékekért felelős alelnök most azt közölte, hogy ha sokáig húzódik, akkor nem várják be az EU legfelsőbb bíróságának állásfoglalását. Mint mondta, nem kötelező mindaddig elhalasztani a szankciós rendszer bevetését, amíg nincs meg az EB véleménye, mert lehet, hogy addigra már késő lesz. A mechanizmus célja ugyanis az, hogy ne juthassanak brüsszeli forrásokhoz az olyan kormányok, amelyek semmibe veszik a közös normákat. Ez pedig kedvezőtlen fejlemény a magyar és a lengyel miniszterelnök számára, miután egyikük sem hajlandó eleget tenni az EU kívánságának, hogy adják fel az általuk felhalmozott hatalom egy részét. A magyar politikus esetében 7,2 milliárd euró forog kockán, az ország ennyit kapna vissza nem térítendő támogatásként a vírus gazdasági következményeinek enyhítésére létrehozott alapból. Márpedig ha valóban már ez évben felfüggeszthetik a szubvenciókat, akkor nem lesz semmi Orbán abbéli reményéből, hogy a jövő évi választásokig nem kell megtorló intézkedésektől tartania. A Bizottság azt mérlegeli a fellépés elrendeléséhez, hogy az adott államban jól működik-e az igazságszolgáltatás, megfelelő-e a közbeszerzések rendszere és független-e az ügyészség – közölte Jourová, aki korábban már kijelentette, hogy a magyaroknál és a lengyeleknél rosszabbra fordultak a dolgok. Ha a verdikt az Brüsszel részéről, hogy be kell fagyasztani az utalásokat, akkor utána a Tanács már kétharmaddal határozhat, így hatástalanná válik az eddig belengetett budapesti, illetve varsói vétó.

Deutschlandfunk Lassan türelmét veszti az Európai Parlament, amely tegnapig várt hivatalos választ, pl. levelet a Bizottságtól, hogy az hajlandó-e minden további késlekedés nélkül a gyakorlatba átültetni a jogállami mechanizmust, bár az egyes frakciók véleménye e pillanatban nem egységes. Az EP márciusban kimondta, hogy ha nem kap érdemi feleletet a megadott határidőre, akkor tétlenség miatt beperli Brüsszelt az Európai Bíróságon. A jogállamiságért folyó harcban ugyanis az idő döntő tényező, és nem lenne jó, ha Magyarország és Lengyelország menetközben visszavonhatatlan tényeket teremtene. A Néppárt nevében a CSU-s Monika Hohlmeier, a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság elnöke most úgy nyilatkozott, hogy ha az EU végrehajtó testülete az ősszel valóban beindítja a mechanizmust, az jó, de az is fontos, hogy a bebiztosítsák a rendszert, azaz azt ne tudja egyetlen kormány sem megtámadni az Európai Bizottságnál. Az EB ebben a hónapban elő akarja terjeszteni az alkalmazás irányelveit, és ha azokat az európai képviselők pár hét múlva jóváhagyják, akkor Brüsszel azt tervezi, hogy a nyári szünet után igen kellemetlen levelet küld a magyar és a lengyel vezetésnek. Ugyanakkor a szociáldemokrata Katarina Barley, volt német igazságügyi miniszter kijelentette: a parlament részéről a továbbiak attól függnek, hogy a Bizottság megtesz-e mindent azok ellen az országok ellen, amelyek sorozatosan megszegik a jogállami elveket, azaz leállítja-e számukra a támogatások kifizetését. Daniel Freund a zöldektől azt hangsúlyozta, hogy a közelgő magyar választások miatt nincs vesztegetnivaló idő. Márpedig Orbán Viktor nem kaphat annál nagyobb választási ajándékot, ha az unió ősszel kezdi meg a nem hivatalos egyeztetéseket az érintett kormányokkal, mert akkor ki tudja, mikor lesz abból bármiféle kézzelfogható eredmény. A magyar politikus pedig örül, mert nem kell tartania attól, hogy az EU keresztezi terveit. Nyugtalan a német szabaddemokrata EP-képviselő, Moritz Körner is. Azt reméli, hogy Strasbourg a jövő héten cselekvésre szólítja fel von der Leyent és csapatát. Ezért a liberális csoport azt akarja, hogy az EP mondja ki: az Európai Bíróság elé viszi az ügyet. Azaz – teszi hozzá a jelentés – úgy tűnik, hogy a törvényhozók egyre türelmetlenebbek, ám kérdés, hogy mikor mutatják meg, hogy harapni is tudnak.

Spiegel Az európai vezetők bíznak abban, hogy a román Codruta-Kövesi és az általa vezetett új Európai Ügyészség beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagyis vissza tudja szorítani közösségi pénzek felhasználása körüli korrupciót, ám az új hatóságra már az induláskor hatalmas teher nehezedik. Túl azon, hogy eleve nem kapott elég embert, ugyancsak gátló tényező, hogy a magyarok, lengyelek, dánok, írek svédek eleve nem csatlakoztak hozzá, mondván, hogy nemzeti hatáskörben kívánják tartani az ilyen ügyek üldözését. Ám egy némelyiküknél alighanem az is szerepet játszott, hogy a korrupció szerves része politikájuknak. Maga az igazgató kijelentette a tegnapi induláskor, hogy a hatóság az első éles eszköz a jogállamiság védelmében. Véleménye magabiztos, már csak azért is, mert az EPPO csak akkor cselekedhet, amikor uniós alapok kerülnek veszélybe. Tehát ugyanolyan korlátok közé szorul, mint a múlt év végén jóváhagyott jogállami mechanizmus. De amit mondott, az azért is bátor, mert pont a magyar és a lengyel kormány marad távol, miközben náluk vannak a legnagyobb gondok a demokratikus játékszabályok betartásával. De a tagok között is akadnak olyanok, amelyek nem lelkesednek a szervezetért. Lásd Szlovéniát, ahol Jansa visszadobta a két kijelölt ügyész kinevezését. Nagy valószínűséggel azért, nehogy azok leleplezzék kormánya disznóságait. Az EPPO azért annyira fontos, mert több országban nincs elég szakember, hogy nyomon kövessék, mire megy el a 750 milliárd eurós európai segélycsomag, márpedig ez jóformán felhívás keringőre a csalók és a szervezett bűnözés számára. A Bizottság szerint két éve jó 460 millió tűnt el kézen-közön. De politikailag sem mindegy, mit tud végezni az ügyészség. Sokat árthat az Európai Ház tervének, ha kiderül, hogy a pénzek ez része az olasz maffiánál vagy Orbán barátainál csapódik le.

Al Jazeera A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványokhoz tartozó Roma Kezdeményezés igazgatója arra figyelmeztet, hogy az egész járvány elleni küzdelmet veszélyezteti, ha nem oltják be az európai romákat, márpedig azok körében történelmi okokból erős a bizalmatlanság a kormányokkal szemben. Így sokan közülük hallani sem akarnak a vakcináról. Zseljko Jovanovics szerint épp ezért a tagállamoknak meg kell győzniük a földrész legnagyobb kisebbségének tagjait, mert máskülönben azok kimaradnak a kampányból. Összesen 12 millió emberről van szó, a magyaroknál, szlovákoknál és bolgároknál csaknem a lakosság 10 százalékát alkotják. Közülük Magyarországon csupán 9 százalék mondta azt, hogy hajlandó beoltatni magát, ha számukra is elérhető lesz a szer. Márpedig ha többség nem kapja meg az oltóanyagot, akkor a vírus széles körben elterjedhet körükben, új, veszélyesebb mutánsok fejlődhetnek ki. Az ellenállás egyik oka, hogy a romákat hosszú ideje semmibe veszik. A kormányok nem hallják meg panaszaikat, ideértve, hogy ők is olyan lakásban élhessenek, ahol van víz, csatorna és villany. Továbbá kapjanak normális orvosi ellátást. A nyomortelepeken jelen körülmények között nehéz feltartóztatni a kórokozót. A közösség azt is nehezen élte meg, hogy tagjait évtizedek óta diszkriminálják az egészségügyi hatóságok, a legkirívóbb példája ennek a cseheknél és a szlovákoknál elrendelt kényszersterilizálás. Ráadásul több országban is kimutatható az orvosok, ápolók részéről a negatív elfogultság. Végül pedig nem szabad elfeledkezni a romák vakcina ellenességének okait kutatva az őket ért rasszista erőszakról, Bulgáriától Magyarországig, Olaszországtól Szerbiáig. Nem csoda ezek után, hogy az érintettek fogékonyak az összeesküvés elméletekre. Hogy a felfogás változzon, ahhoz az országoknak párbeszédet kell kezdeniük a roma közösséggel. Egyedül a kommunikáció segíthet. Keménykezű intézkedések csak rontanának a helyzeten, miközben a Covid-19 humanitárius katasztrófát idézett elő a kisebbségen belül. De itt stratégiai lépések szükségesek, mert ha minden úgy megy tovább, mint eddig, az csak tovább mélyíti a romák részéről a gyanakvást a közintézményekkel szemben.

FAZ A konzervatív lap úgy látja, hogy ha Merkel visszavonul a szeptember végi német választás után, akkor Macron lesz az első hegedűs Európában. Az elnök a minap tartott közös kormányülésen szinte meghatottan méltatta, milyen jó az együttműködésük a kancellárral. Pedig lett volna oka panaszra, hiszen Berlin gyakran simán túllépett Párizs javaslatain, bár azok közül nem egy kéretlen volt. Viszont hatalmas engedmény Németország részéről, hogy a gazdaságok újraindítása érdekében belement a közös, uniós hitelfelvételbe. Az EU szempontjából továbbra is alapvető a szoros német-francia kapcsolat, de ezen belül erősödik Macron szava, már ha odahaza megveri Le Pent, hiszen az új német vezetőnek idő kell, amíg beleszokik szerepébe és megfelelő befolyáshoz jut az uniós politikában. Ezért a német választás határvonalat jelez, nem csupán Németország, hanem az európai partnerek számára, sőt a földrészen túl is.

The Times Feladja a leckét Európának a cseh külpolitika, mert az annyira ellentétes erők játékszere Prágában, hogy sokan már skizofrénnek nevezik az ország diplomáciáját. Mi több, Csehország a nagyhatalmak: az USA, Oroszország és Kína geopolitikai ütközőövezete lett. Tény persze, hogy az EU és a NATO tagja és nyugatbarát csoportok azt szeretnék, ha még inkább ráállna fejlett világ röppályájára. Zeman államfő viszont szorosabb kapcsolatokat szorgalmaz Moszkvával és Pekinggel. Ő ugyanolyan kétértelmű álláspontot foglal le a Nyugat és Kelet között, mint Magyarország. Nemrégiben még azt is kétségbe vonta, amit a cseh elhárítás derített ki, hogy ti. hét éve orosz ügynökök robbantották fel az ország egyik fegyverraktárát. Fellépése nyomán biztonsági szakértők arra figyelmeztetnek: senki se csodálkozzon, ha ezek után az európai és NATO-szövetségesek korlátozzák az együttműködést a cseh titkosszolgálattal. Babis miniszterelnök túlzottan nem érdeklődik a külpolitika iránt. Vállalatbirodalma folytán jó kapcsolatokra törekszik a nyugattal, ugyanakkor rá van szorulva Zeman támogatására, ha hatalmon akar maradni. Az elnök hivatalosan 2023 márciusáig tölti be tisztségét, de példát mutat abból, mit kell tenniük azoknak az idegen hatalmaknak, amelyek meg akarják osztani, illetve manipulálni igyekeznek az unió, valamint az Észak-Atlanti Szövetség tagjait.

1314584.jpg
 
A gyerekek viszont, nem mondom, hogy butábbak lettek, de, hogy nem a megfelelő tudásösszetételt eróltették belejük, az tuti.
És a legfőbb, elemezni, gondolkodni, következtetni egyik NAT sem igazán próbálta a gyereketek megtanitani.
Kezdjük ott, hogy már olvasni sem tanulnak meg, a betűket ugyan még képesek összerakni, de az értő olvasással komoly gondok vannak. Akkor mégis hogyan tudna elemezni, következtetni?
Nem tantervekből van hiány, hanem a pályára alkalmas tanítókból.
 
Ezzel mi is a bajod?
Ez egy korrekt passzus.
Nem a jogszabállyal van bajom, hanem egy olyan kormánnyal, akik eldöntik, mindenkinek mi jó, s ahogy írtad: "Meg próbálják teljesen maguk képére formálni az országot úgy mint politikailag és ami döntő köz gondolkozásilag is!!"

Csakhogy én köszönöm, de nem kérek ebből - hozzáteszem, nem új rendszerekből, pl. a tankerület, tanfelügyelők már az 1700-as évektől vannak, változó hatáskörrel.

Arany "véleménye":
1622970223871.png


Ez Orbánékat nem érdekli, kifejezetten hatalmi pozícióból akarják lenyomni az én torkomon is, hogy amit ők csinálnak, az az egy és oszthatatlan igazság.

Ezért írtam a jogszabályt, hiszen a saját tákolmányuk is kimondja, hogy amit tesznek, az tilos!
 
Utoljára módosítva:
Kezdjük ott, hogy már olvasni sem tanulnak meg, a betűket ugyan még képesek összerakni, de az értő olvasással komoly gondok vannak. Akkor mégis hogyan tudna elemezni, következtetni?
Nem tantervekből van hiány, hanem a pályára alkalmas tanítókból.
Ha jól emléxem kb a mostani szülőgenerációra erőlteték rá a képolvasást (almabetű). Szegény akkori szülők csak bámultak és neem tudtak segíteni. (Hogy is tudtsk volna, amikor még sokkban voltak a matek fogalmaktól, pl. a 0 az az üres halmaz számosságàt jelző szám.)
Nem jött be. Cserébe viszont most a mai szülők sem tudnak segíteni a gyerekeiknek.
Közben meg keletkezett egy csomó új fogalom (net, szoftverek, adatátviteli utak...), amiket nem csak nekik kellett elsajatítani, de meg a szüleiknek is magyarazni kellett (sms, skype, hitelkártya,...)
Ugyan 50 éve azt hallom, hogy életfogytig kell tartani a tanulásnak (lehet több is az, de a 70-es évekre mar emlékszem, hogy hangoztatták), de effektíve semmilyen hathatós támogatádt nem alakítottak ki hozzá (mármint az épp kormányon levők).
Miért is tették volna, hisz akkor használható tudáshoz/analizáló képességhez jutottak volna a "zemberek". Az pedig például '89-ben az előző rendszer bukásához vezetett. 2004 után meg az újkori kivándorláshoz.
 
Ezt nem vitatom, de a "hasznos tenniakarás" valahogy mégsem tud tettekké transzformálódni kellő mértékben.

Lehet, hogy az ő szemszögéből úgy is van?
Ha csak angolul tanult, akkor a német ajkú országokban nehezen boldogulna.
De meglehet, hogy a stabilitást csak ott és abban látj/ta.

Na ez viszont gáz. Ma az internet korában, meg ha egyszem magyarként is él ott, lehetősége van használni az anyanyelvét.

Csakhogy feltehetően te jóval magasabb szintjén állsz a Maslow piramisnak.

Jól értelmezem, hogy ilyenkor a társadalmi értékekre utalsz?
Mert, ha igen, megintcsak a piramisra kell hivatkoznom.
Amíg a megélhetésért kell harcolni nap mint nap, addig a kultúrától az önmegvalósításig minden hátrébb szorul.
És sajnos a kiszámithatósag és stabilitas hiánya miatt sokan még az átlagjövedelemmel rendelkezők (KSH szerint 400eFt/hó) is megélhetesi harcnak fogják fel az életet.

De hisz a regnáló hatalom tanított erre!
(Ők sem hagytak senkit az út szélén...)

Tudod, "ültetném én a diófát", de hová?
(Aki esetleg nem ismerné a mondást:
Diófát az unokájanak ültet az ember.)
Csak egy egyszerű példa:
Az előző lakhelyemen (20 ezres kisváros) megprobaltam megszervezni, hogy az idős korosztály számitógépes oktatásban részesüljön. Akkor még csak kialakulóban volt a 'nagyi csak szkájpon láthatja az unokákat' effekt.
A polgármester közelébe se jutottam. A művház igazgató először a gépek hiányára hivatkozott, meg, hogy hálózat/internet...
Hiába mondtam, hogy 6-8 gépet én összerakok meg a hálózatot is termen belül csat egy netvégződés kell. Vannak régi vackaim, de az oktatáshoz még jók.
Azt mondta, hogy annak már komoly a fogyasztása. Keressek egy szponzort, aki kibéreli az egyik termet.
A papnál is kilincseltem, de neki meg az lett volna a kérése, hogy egyházi jelleget vigyek az oktatásba (plusz a teremben net sem lett volna és akkoriban a wifit még csak hírből ismerték).
Így aztán hiába volt (akkor még) gépparkom, tudásom, "tenniakarásom".
Az ötlet hamvába halt.
És ez csak egy bukta az "önmegvalósításom" felé vezető úton.

Látod a jelen rendszer pedig erre alapoz.
Maradj a fenekeden, majd mi gondolkodunk/gondoskodunk helyetted.
Az persze már más kérdés, hogy mennyire és hogyan.

Mi az, hogy jobb?
Okosabb? Kreatívabb?
Az veszélyes. Ha ambíciói vannak még a végen az én pozíciómra fog törni. Kitúr a székemből.

Kissé idealista vagy.
Ha cégről van szó, a vezetést csak az érdekli, hogy teljesítsd az elvárt bevételt.
(Az egyszerű kisboltostól a suzuki gyárvezetésig szinte kivétel nélkül mindegyikre áll.)
Az államiakat meg politikai alapon választják.
Vagy szerinted Kósa vagy Rezsiszilárd a kvalitásai alapján került arra a posztra, ahol (szerintem) nagyon nem kellene lenniük.

Mondom én, hogy idealista vagy. Aki így látja (mellesleg én is), az sohasem fog olyan hatalmi pozícióba kerülni, hogy lépéseket tehessen a megvalósítására.
Reformáljuk meg az oktatást? Nem tudom, hány nemzeti alaptanterv készült a gengszterváltás óta, de egy tucatnyi biztosan.
A gyerekek viszont, nem mondom, hogy butábbak lettek, de, hogy nem a megfelelő tudásösszetételt eróltették belejük, az tuti.
És a legfőbb, elemezni, gondolkodni, következtetni egyik NAT sem igazán próbálta a gyereketek megtanitani.
Idealista vagyok ... lehet ..., de tenni kell valamit, mert ez így a gyerekeinknek is ugyanazt hozza majd, mint nekünk.

Borzasztóan értem a példádat - az ötlet, s a sok szűklátókörű ... ismerős helyzet.
Azon sem csodálkoznék, ha 5 év múlva ők lettek volna az élharcosai ugyanennek, mintha a legrugalmasabbak lennének a világon.
Éltem meg hasonlót.

Ha mégis keresztülvittem az akaratomat, erőszakosnak bélyegeztek. Azt is magyarázták már, hogy "túl gyors vagyok, nem tudják mások követni, s akkor türelmetlenné válok" - mit mondja erre?
Azóta csak olyanba kezdek, amit egyedül is meg tudok valósítani.

(Mindig papíralapon kellett leadni a tanmenetet, s kértem, számítógépet használva, floppy-n adhassam le, hiszen mindig korrigáljuk a váratlan események miatt, így használhatóbb, környezetkímélőbb. Szó sem lehetett róla, ne különcködjek mindig, miért akarok én megint mást csinálni, mint mások. Hiába érveltem a papírral, a környezettel, az észszerűséggel, nem.
Nem nyomtattam ki. Hét tantárgyat tanítottam, legalább 100 oldal lett volna. Írásbeli figyelmeztetést kaptam, s amikor vitattam, hogy nem igaz, hogy nem akarom leadni, nem jogos a figyelmeztetés, csak nem nyomtatva tenném, akkor azt kaptam, hogy szándékosan okozok gondot megint. Azóta eltelt 12 év, s ma már senki nem ad le nyomtatott tanmenetet.)
 
Ha jól emléxem kb a mostani szülőgenerációra erőlteték rá a képolvasást (almabetű). Szegény akkori szülők csak bámultak és neem tudtak segíteni. (Hogy is tudtsk volna, amikor még sokkban voltak a matek fogalmaktól, pl. a 0 az az üres halmaz számosságàt jelző szám.)
Nem jött be.
A lányomat hagyományos módon, szótagolva tanítottam meg olvasni, még az iskolakezdés előtt, és a szorzótáblát is mint a verset, úgy kérdeztem ki oda-vissza, majd amikor jól ment, akkor összevissza. Osztálytársak között volt bizony olyan, akinek még 8. osztályban is gondot jelentett.
 
Azt írtam, hogy szerintem nem az anyagiak határozzák meg azt, mitől elégedett az ember.
Lehet szebb, drágább autója másnak, nem érdekel. Ahogy a háza sem, a ruhái sem.

Persze, embere válogatja, ki, mit tart fontosnak.

Nem tudom megmondani, miért érzi azt az ismerősöm, hogy Londonban élve minden jobb.
Nem látom azt, amit ott elérhet, de itt nem. (Kivéve, ha London az álma, mert akkor értem, de én inkább sznobizmust tapasztaltam a részéről.)
Szerintem az a "sznob" aki Magyarországon él és azzal dicsekszik "olaszba, spanyolba-voltam" a nyáron
Aki Londonban él és azt mondja, jól érzi magát annak ellenére, hogy nem, az legfeljebb füllent de sznob nem lehet.

Amióta a magyar kormány europa-ellenes politikát, propagandát folytat azóta különösen figyelek arra mi tart engem itt.

Amikor először eljutottam Londonba és beléptem a "The National Gallery" előterébe a meghatottságtól egyszerűen nem kaptam levegöt, ki kellett menjek egy újra nekifutáshoz.

Amikor megkaptam a tartózkodási engedélyt (menekültek addig nem hagyhatják el a várost) az volt az első, hogy elutaztam Amszterdamba. Elmentem a "De Dam" térre, a második világ háború áldozatainak az emlék müve mellé és legalább egy órát álltam ott bámulva, hogy a világ, összes népe elment mellettem, a leg különbözöbb országból származó emberek, egy kimondhatatlan szivbeli melegség vett körül amit soha de soha addig nem éreztem se Budapesten se más Ostblock országban pedig azok sem csúnyák.

black-lives-matter-protests-amsterdam-the-netherlands-shutterstock-editorial-10666233f.jpg


Moszkvában a benzin szag és a táskám örzése kötötte le a figyelmemet, pedig ott is voltak kedves, segítőkész emberek.
Ha elpasszoltuk a leszállását és a busz tovább vitt a város-határon, hát figyelmeztettek, hogy bujunk el a bokorba mert egy "milic-autó" jön és mindenki látja, hogy "külföldiek" vagyunk. Teljesen groteszk élményeim vannak.

Nem akarok ellentétet szítani kelet és nyugat között, inkább keresem a magyarázatot miért érzem itt jobban magamat.

Igen felemelö érzés látni, hogyan küzdenek otthon az emberek a pici szabadságért; ha kinyitják a szájukat milyen hamar eltudja öket halgattattni az egypárt rendszer, mégis vannak akik kiállnak a szólás és sajtószabadság érdekébe, az ellen, hogy a kormány ne szitson gyűlöletet a népek ellen. Ilyenkor köztük szeretnék lenni.

Nekünk más problémákkal kell megküzdenünk, itt sem fenékig tejfel az élet, fenntröl nagyobbat lehet zuhanni mint ott ahol a "tulélés" a legföbb cél, ahol minden elöre megvan mondva a kormány által.

Egy városban, egy országban élni ahol a dimenziók nagyságrendekkel nagyobbak mint a szülö hazánkban, ahol a lehetöségek mérföldkövekkel nagyobbak, annak van valami különleges vonzalma.

Továbbá nem szeretném hiányolni a sokféleséget, a kulturák szintézisét amit a világ minden tájáról ideözönlött emberek magukkal hoztak.

Èn nem akarok egy országban élni ahol mindenkinek olyan a "böre-szine" mint Orbáné, ahol mindenki az ö közvetlen rokona.
Ahol a miniszterelnök azt képzeli ö lovagolt be 1000 évvel ezelött a Kárpát-medencébe személyesen.

Magyarország sajnos nem használta ki rendesen a politikai blokkok leomlásával járó lehetöséget, a 30 évböl immár 15 éve uralkodó párt mindent megtesz azért, hogy a régi séma szerint éljenek ott az emberek, egypárt-rendszer, autoritás, nacionalizmus, személyi kultusz, keleti-függöség...

De a "vita" lényege az volt, hogy akik elmentek, azok az ászok, akik itt maradtak, az a nem túl fényes maradék.
S én úgy gondolom, nem így van.

Teljes mértékben igazad van, a sarat nehezebb megállni mint a szabadságban, a lehetöségeket kihasználni.

A probléma csak az, hogy a politikai vezetés olyan kezébe került aki nyugaton kudarcot vallott, nem volt képes megállni Oxfordban a helyét, rövid szemeszter után ugy döntött hazajön és mint mesziröl jött ember telehazudja az otthoniak fejét.

Tessék kérem megnézni ezt a hiradót! Ha ez nem személyi kultusz! A kárpátok géniusza "couch potato-t" folytat az utcán.
"Láthatták, hallhatták - angolul nyilatkozott Orbán Viktor a brit miniszterelnök rezidenciája előtt az újságíróknak..." :confused:


Hát amit itt elmondott Orbán abból nem lehet egy "tárgyaloképes" angol nyelvtudásra következtetni. Ezek a frázisok ismétlödnek, a tartalom vakuum-szerüen üres. Méghogy sajtószabadság, "tessek ellátogatni Magyarországra személyesen meggyözödni..." - mondta az "egyetlen angolul beszélö magyar" A lényeges dolgokról nem szólt a magyar sajtó.


A sajtószabadság csak annyit változott Magyarországon a pálforduló ota, hogy a kormány képtelen a sok irógépet és nyomtatot munkásörökkel felügyelete alá helyezni, egyszerüen technikai nehézségei vannak a totalitáshoz.

A Londoniaknak nem kell Budapestre utazni, hogy lássák nincs sajtószabadság Magyarországon, elég ha bekapcsolják a magyar közmédiák valamelyikét, ott nem hallanak egyetlen kritikus szót sem a kormánnyal szemben.
 
Utoljára módosítva:
A sajtószabadság csak annyit változott Magyarországon a pálforduló ota, hogy a kormány képtelen a sok irógépet és nyomtatot munkásörökkel felügyelete alá helyezni, egyszerüen technikai nehézségei vannak a totalitáshoz.
Sajnos itt sem láttam Trianonnal foglalkozó írást.
 
OV elmondása szerint még 20 évig velünk marad, vezet minket!
Az EU-t orránál fogva vezeti, egy sem olyan éles elméjű, mint OV, be kell látni!!!
 
A sajtószabadság csak annyit változott Magyarországon a pálforduló ota, hogy a kormány képtelen a sok irógépet és nyomtatot munkásörökkel felügyelete alá helyezni, egyszerüen technikai nehézségei vannak a totalitáshoz.
Csak jelezni szeretném - mert ugy tünik sokan megfeledkeznek erről - hogy jelenleg az ellezéki összefogás tagja az a párt, ami a magyar gárdát - mint felmilitáris szervezetet - létrehozta, és a hatalma megerősitésére szerette volna hasznalni.
Ezek után furcsa ilyet olvasni amit beideztem.
Bár a klasszikus: "..drágám te nekem hiszel vagy a szemednek?"
 
Csak jelezni szeretném - mert ugy tünik sokan megfeledkeznek erről - hogy jelenleg az ellezéki összefogás tagja az a párt, ami a magyar gárdát - mint felmilitáris szervezetet - létrehozta, és a hatalma megerősitésére szerette volna hasznalni.
Ezek után furcsa ilyet olvasni amit beideztem.
Bár a klasszikus: "..drágám te nekem hiszel vagy a szemednek?"
Ugy nez ki kivaltak es uj csapatot hoztak letre a radikalis szelsojobbosok Toroczkay vezetesevel.
Remelhetoleg vegleges szakitas ez, es mas iranyt vesz a jobbik Jakab vezetesevel.

Orban is mar megfordult minden oldalon. jelenleg a komcsi orszagok mellett latja a jovot.
 
Ugy nez ki kivaltak es uj csapatot hoztak letre a radikalis szelsojobbosok Toroczkay vezetesevel.
Remelhetoleg vegleges szakitas ez, es mas iranyt vesz a jobbik Jakab vezetesevel.

Orban is mar megfordult minden oldalon. jelenleg a komcsi orszagok mellett latja a jovot.
Részlet a Jobbik alapitónyilatkozatábol(ha akarom vemhes ha akarom nem vemhes):

"Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár! Elfogadhatatlan, hogy a gazdagok és a szegények életszínvonala között fényévnyi a távolság! Elfogadhatatlan, hogy a politika gazdasági magánérdekek kiszolgálója, ahelyett, hogy a közösség érdekeit képviselné! Elfogadhatatlan, hogy a közélet szőnyeg alá söpör vagy álvitákkal leplez olyan nemzetstratégiai kérdéseket, mint például a népességfogyás, a cigányság helyzete, a nemzeti vagyon kiárusítása vagy környezetünk tragikus állapota! Elfogadhatatlan, hogy a törvények egyre erősebb jogbiztonságot garantálnak a bűnözőknek, és egyre kevésbé védik a tisztességes polgárokat! Elfogadhatatlan a magyar társadalom tragikus demográfiai helyzete, lelki és egészségügyi állapota, önpusztítása! Miközben a pártok mozdulatlanok és némák, sorskérdéseink megoldatlansága tettekért kiált!"
 
Csak jelezni szeretném - mert ugy tünik sokan megfeledkeznek erről - hogy jelenleg az ellezéki összefogás tagja az a párt, ami a magyar gárdát - mint felmilitáris szervezetet - létrehozta, és a hatalma megerősitésére szerette volna hasznalni.
Ezek után furcsa ilyet olvasni amit beideztem.
Bár a klasszikus: "..drágám te nekem hiszel vagy a szemednek?"
Magyar gárda nincs.
Hogy mire szerette volna használni...a véleményed egy a sok közül.
 
Részlet a Jobbik alapitónyilatkozatábol(ha akarom vemhes ha akarom nem vemhes):

"Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár! Elfogadhatatlan, hogy a gazdagok és a szegények életszínvonala között fényévnyi a távolság! Elfogadhatatlan, hogy a politika gazdasági magánérdekek kiszolgálója, ahelyett, hogy a közösség érdekeit képviselné! Elfogadhatatlan, hogy a közélet szőnyeg alá söpör vagy álvitákkal leplez olyan nemzetstratégiai kérdéseket, mint például a népességfogyás, a cigányság helyzete, a nemzeti vagyon kiárusítása vagy környezetünk tragikus állapota! Elfogadhatatlan, hogy a törvények egyre erősebb jogbiztonságot garantálnak a bűnözőknek, és egyre kevésbé védik a tisztességes polgárokat! Elfogadhatatlan a magyar társadalom tragikus demográfiai helyzete, lelki és egészségügyi állapota, önpusztítása! Miközben a pártok mozdulatlanok és némák, sorskérdéseink megoldatlansága tettekért kiált!"
Hogy te miket nem olvasol....
Nagyon szívesen bemásolok képeket a jelenlegi kormányunk tagjairól akik jó pár éve teljesen mást hírdettek mint most.
Vannak irányelvek és vagy tartják magukat hozzá vagy nem.
 
Részlet a Jobbik alapitónyilatkozatábol(ha akarom vemhes ha akarom nem vemhes):

"Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár! Elfogadhatatlan, hogy a gazdagok és a szegények életszínvonala között fényévnyi a távolság! Elfogadhatatlan, hogy a politika gazdasági magánérdekek kiszolgálója, ahelyett, hogy a közösség érdekeit képviselné! Elfogadhatatlan, hogy a közélet szőnyeg alá söpör vagy álvitákkal leplez olyan nemzetstratégiai kérdéseket, mint például a népességfogyás, a cigányság helyzete, a nemzeti vagyon kiárusítása vagy környezetünk tragikus állapota! Elfogadhatatlan, hogy a törvények egyre erősebb jogbiztonságot garantálnak a bűnözőknek, és egyre kevésbé védik a tisztességes polgárokat! Elfogadhatatlan a magyar társadalom tragikus demográfiai helyzete, lelki és egészségügyi állapota, önpusztítása! Miközben a pártok mozdulatlanok és némák, sorskérdéseink megoldatlansága tettekért kiált!"
Nyilvan az osszefogasnak vannak feltetelei, amiket ok is elfogadtak.
 
Hogy te miket nem olvasol....
Nagyon szívesen bemásolok képeket a jelenlegi kormányunk tagjairól akik jó pár éve teljesen mást hírdettek mint most.
Vannak irányelvek és vagy tartják magukat hozzá vagy nem.
:)
Bocs, ebbe a topicba sem szabad irni:)
Éljen a feledékenység, és semmi nem szamit csak a hatalom :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Vanda77 wrote on zsuzso100's profile.
szia Zsuzso
Baucsek Norbi-Mészáros Réka Bírni fogod tornáját keresem. Esetleg nincs meg neked? az én lemezem tönkrement sajnos...
Oláh Edit wrote on Napasszony's profile.
Kata, múltkor említetted, hogy itt megtaláltál minden könyvet, amit kerestél. Én valahogy nem találok egyet sem. Hogyan lehet itt megtalálni a feltöltött könyveket? Köszönöm előre, is, ha segítesz ebben. :) Puszika! :)
Sziasztok, régen voltam már itt, akkoriban sok midi zenéket letöltöttem, Sajnos a laptopom meghibásodás véget elvesztek.
Valakinek lenne gyűjteménye, meg köszönném Roland G1000 em van
Földes András wrote on Józsipostás's profile.
Szia! Nekem is van jó sok midim amit át tudnék küldeni. Nekem a Lordtól az engem ne várjatok című dal kellene midiben ha megvan. Köszönöm szépen.
vivia wrote on dmiejv's profile.
Kedves Dmiejv! Nekem is szükségem lenne a full bast 3 test-re és megoldókulcsra. Tudsz segíteni? Megköszönném! Vivia

Statisztikák

Témák
36,791
Üzenet
4,475,468
Tagok
594,655
Legújabb tagunk
Polgárdiné Pető Szabina
Oldal tetejére