Hírek Szabad szemmel: Meghal a lélegeztető gépre kapcsolt betegek 95%-a, mert nincs elegendő kezelő személyzet

Nemzetközi sajtószemle;

Médiapart

A magyar hatóságok az oltási kampány segítségével próbálják elvonni a figyelmet arról, hogy már jó ideje rekordszintet ér el a korona halottak száma. A helyzet teljesen paradox, mivel idáig a lakosság 42 %-a kapta meg legalább az első szúrást, aminél az unióban csupán Málta áll jobban, ám közben az ország március közepe óta vezeti a szomorú világstatisztikát, amely az áldozatok számát az össznépességre vetítve mutatja. Hogy ennyien vannak túl legalább az első adagon, az persze köszönhető a 3 millió orosz, illetve 2 millió kínai vakcinának. Ám ahogy halad az oltási folyamat, úgy halványodik a tény, hogy hány emberrel végez a betegség. Az adatokat persze nem veri nagydobra a kormánypárti sajtó, beleértve a közmédiát. Orbán Viktor legutóbb azt üzente az ellenzéknek, hogy nem kellene politikai verseny tárgyává tenni, hány halott van – tartózkodni kellene a méltatlan nyilatkozatoktól. Az ősszel azonban még ő mondta, hogy a sikert az áldozatok számán mérik, igaz, akkor a szám még csupán pár száznál járt. Lehet, hogy a politikus bajban van a válság miatt? Oly mértékben, hogy még a választási sikere is megkérdőjeleződhet? Sok magyarnak persze fogalma sincs a tényleges helyzetről, ami persze nem meglepő, mert az oltásokat a hatalom ködfüggönyként használja. Orbán azt akarja bizonyítani, milyen remek a rendszere, más uniós tagokkal összevetve. A kórházakból egyetlen fényképfelvétel sem szivárog ki, miközben az orvosszakszervezetek azt közlik, hogy meghal a lélegeztető gépre kapcsolt betegek 95 %-a, mert nincs elegendő kezelő személyzet. A kirendelt katonák egyetlen újságírót sem engednek be és gondoskodnak arról, hogy tartsák a szájukat a doktorok és nővérek. A statisztikák nem állnak összhangban azzal a hivatalos mantrával, hogy Magyarország jobban teljesít a ragály leküzdésében, mint a Nyugat, amellyel persze a kormány nem győzi összehasonlítani magát. Ám a magyar egészségügy állapota nem éppen irigylésre méltó. A Fidesz azonban igyekszik a felelősséget az ellenzékre rátolni. Sőt Lázár János már a nyugati országokat okolta a sok halottért. Akkor egyébként még 20 ezernél tartott a szám, mostanra azonban már eléri a 26 ezret.

Foreign Policy

A magyar-lengyel-olasz triumvirátus vezérletével egyesülni próbál az európai szélsőjobb, csak kérdés, képesek-e túllépni belső ellentéteiken és így növelni befolyásukat Brüsszelben. De ettől még tény, hogy az irányzat virágzik Európa jó részében. A magyaroknál és a lengyeleknél hatalmon van, de jól áll Salvini, Le Pen, valamint a spanyol Vox is. Csak ez az erő az EU-n belül nem nyilvánul meg kellő súllyal, pedig a keményvonalas nacionalistáknak több mandátumuk van a Strasbourgban, mint idáig bármikor. Az olasz Liga egyik EP-képviselője azt mondja, az Orbán-Morawiecki-Salvini hármas olyan politikai platformot kíván létrehozni, amely megvédi az európai gyökereket a lelketlen multikulti ellen, megállítja a bevándorlást és megóvja a hagyományos családot. Már most is igyekeznek összehangolni álláspontjukat, amikor szavazni kell az Európai Parlamentben. Novák Katalin szerint az Oroszország kapcsán fennálló véleménykülönbség nem gátolja túlzottan az együttműködést. Viszont az Európai Külkapcsolati Tanács egyik szakértője arra mutat rá, hogy a Fidesz és a PiS szemében Le Pen örök kitaszított, akinek semmiféle kormányzati tapasztalata nincsen. Ebből pedig az következik, hogy másként vélekedik Brüsszelről, mint a többiek. A brüsszeli Európai Politikai Központ egyik elemzője szerint Orbán, Kaczynski és Salvini tudja, mit akar Brüsszeltől, a francia vezetőnek viszont nincs ez irányú stratégiája. De lehet, hogy ezzel együtt közeledni tudnak egymáshoz az érintett pártok. A PiS nevében Waszczykowski EP-képviselő azt mondja, pár éve még tárgyalni is nehezükre esett Le Penékkel, ma Varsó várakozó állásponton van, de nem zárkózik el a párbeszédtől. A franciák is óvatosak azonban: látni kívánják, milyen eredményt hoz a hónap elején meghirdetett budapesti kezdeményezés. Ám bármennyire is nacionalisták, ettől még megpróbálnak összefogni.

FT

Hodorkovszkij arra figyelmeztet, hogy a putyini tekintélyuralom megakadályoz minden gazdasági és politikai változást Oroszországban, és a jogállam teljes hiánya, valamint a Nyugattal kialakult feszültség elriasztja a nyugati befektetőket. Az egykori olajmágnás, aki összekülönbözött az elnökkel, ezért éveket töltött börtönben, jelenleg pedig emigrációban él, rámutat, hogy a pangás rengeteget ront az oroszok életszínvonalán. Sőt, fennáll a veszély, hogy Moszkva politikai hibái és lépesei viszályhoz vezetnek a nyugati államokkal. Az államfő úgy akarja feltüntetni, hogy nagy játékos a világpolitikában, csak éppen ezt nem támasztja alá az ország állapota. Ezért azután a szokásos módszert alkalmazza: semmibe veszi a szabályokat. De nagyon úgy néz ki, hogy a másik oldalnak immár elege van belőle. Biden azt ígéri, hogy a machinációk sokba fognak kerülni Putyinnak. Ám az orosz törvények olyanok, hogy a rendszert választásokon nem lehet leváltani. Forradalomra sem lehet számítani. Ám ha az államfő meghal, vagy leesik lábáról, akkor a rezsim aligha éli túl drámai konfliktus nélkül. Ez pedig újabb feszültségeket eredményezne a társadalomban. Viszont még az is az elképzelhető, hogy a téves számítások miatt az ország belesodródik valamilyen katonai konfliktusba és alulmarad. A politikus uralmának következménye, hogy az oroszok jó része tehetetlennek érzi magát. Ezzel párhuzamosan a hatóságok szándékosan alacsonyan tartják a béreket, úgy hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él. A cél az, hogy ily módon is rá legyen szorulva a politikai vezetésre. Arra ugyanakkor ezek után nemigen lehet számítani, hogy a tömegek majd nyomást fejtenek ki az átalakulásért. A gazdasági változásokat gátolja, hogy az állami beruházások nem kis része teljesen értelmetlen, nem csupán azért, mert a közpénzek javát lenyúlják. Hanem mert a politika alapvetően tartalékolni kíván, hogy ne kelljen a nyugatra támaszkodnia. Azon kívül a nyugati szankciók miatt nem jönnek külföldi befektetők és élenjáró műszaki eszközök. Végül pedig a Kreml már jó párszor elárulta, mit tart a magántulajdonról és nemzetközi bíróságok ítéleteiről. A hazai demokratikus intézmények viszont nem függetlenek. Meg kell érteni, hogy Moszkva a gazdaságot a politika eszközének tekinti. Az üzleti életben csak az lehet sikeres, aki elfogadja a korrupciót és hajlandó a Kreml szabályai szerint játszani. Ezt érdemes szem előtt tartaniuk a nyugati beruházóknak.

Der Standard

Meglehetősen orbáni volna, ha az osztrák kancellár azt hinné, hogy túlteheti magát a jogállamon, írja a kommentár, miután az Alkotmánybíróság arra kötelezte Kurzot, hogy holnapig adja ki mindazokat a nála lévő bizonyítékokat, beleértve a mobilján lévő SMS-eket, amelyek az Ibizagate-re vonatkoztak. Mint emlékezetes, a spanyol szigeten egy állítólagos orosz milliomos lányka csőbe húzta az akkori koalíció kisebbik pártjának, az FPÖ-nek az elnökét, aki leplezetlenül beszélt törvénysértő hatalmi törekvéseiről, ezért azután lemondásra kényszerült. A botrány kivizsgálására alakult parlamenti bizottság igényli az esetleges terhelő adatokat, az ellenzék ezért fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy az kötelezze együttműködésre a kormányfőt. Az aonban azt állítja, hogy már mindent átadott. Természetesen, jegyzi meg a lap, ami nem volt, vagy amit megsemmisítettek, azt nem lehet prezentálni. De a lényeg, hogy Kurz dönti el, mi a fontos a vizsgálat számára. Ám továbbment és nyitva hagyta, hogy eleget tesz-e a taláros testület ítéletének. Így vetődik fel, hogy netán nem az orbáni utat választja.e.

Die Presse

Bár Ausztria a keleti nyitás után 7 évig még zárva tartotta munkaerőpiacát az új tagok polgárai előtt, azóta annyi munkavállaló érkezett ezekből az országokból, hogy az messze felülmúlt minden számítást. A járvány kitöréséig számuk éves átlagban meghaladta a 323 ezret, míg korábban a bővítés előtt a legmerészebb előrejelzés is csupán 200 ezerből indult ki. Viszont az összlétszámban nincsenek benne az ingázók, közülük két éve 211 500-at regisztráltak. A legtöbb vendégmunkás az építőiparban dolgozik, de éppen ott fúj riadót az ágazati szakszervezet, mivel úgy véli, hogy a nyomott bérek és társadalmi juttatások jogtalan versenyelőnyhöz juttatják azokat a keleti cégeket, amelyek saját munkaerővel valamilyen konkrét feladatra szerződnek osztrák partnereikkel. Mert pl. az ágazatban a magyar jövedelmek az ausztriai szintnek csupán a 30 %-át teszik ki. Ezért a Kurz-kormány új törvénnyel kívánja megakadályozni a bérdömpinget.

N

1315050.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ja. Számokat.
Ugymint:
-töredékére csökkent a halálozás
-sok helyen az influenza szezon ill. más betegségek is elmaradtak.

Komolytalan.
 
A beoltott országokban (ahol nem nyitottak egyből) nem csak a töredékére csökkent a halálozás (már itt megdőlt a vakcinalogikád), de sok helyen az influenza szezon ill. más betegségek is elmaradtak (mert az emberek maszkot hordtak és nem szopogatták egymás újját).

Egy vírus, normális világban nem hit, vagy politikai, hanem tudományos kérdés. Ebben sohasem voltunk jók, de most nagy sebességgel haladunk visszafele (köszönjük internet).

.
emlegeted a tudományt, a halálozási arányokat ... egy kis "apróságra" felhívám a figyelmed:
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását követve. Minden olyan elhunytat koronavírusosként jelentenek, akinél a víruspozitivitást teszteléssel bizonyítottnak találják, függetlenül attól, hogy a halálát egy már meglévő súlyos betegség okozta-e, vagy tényleg a vírus.

Szerintem csupán a többlethalálozást kellene figyelni, és azt tanulmányozni hogyan alakul.
 
Ez az, amit sokan nem értenek, vagy nem hajlandók megérteni.
 
emlegeted a tudományt, a halálozási arányokat ... egy kis "apróságra" felhívám a figyelmed:
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását követve. Minden olyan elhunytat koronavírusosként jelentenek, akinél a víruspozitivitást teszteléssel bizonyítottnak találják, függetlenül attól, hogy a halálát egy már meglévő súlyos betegség okozta-e, vagy tényleg a vírus.

Szerintem csupán a többlethalálozást kellene figyelni, és azt tanulmányozni hogyan alakul.
Ezzel csak egy apró pöcök van... nevezetesen, hogy a már meglévő súlyos betegséggel (pl. COPD) a vírus nélkül simán jópár évig el lehet éldegélni....ergo.... mégis csak a vírus öli meg az ilyen beteget.
 
Visszatérve a cikk eredeti címére.... bár laikus vagyok, de saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha túlnyomják a tiszta oxigént, a beteg tüdő nem képes ezt befogadni, nézetem szerint ez a "túllélegeztetés" sok beteg halálát okozza.
Tavaly jelentek is meg ezzel kapcsolatban külföldi tapasztalatokat leíró cikkek.
Azt viszont készséggel elhiszem, hogy a kis létszámú, agyontehelt egészségügyi dolgozóknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs ezt figyelembe venni (magyar kezelési prokoll).
 
Ezzel csak egy apró pöcök van... nevezetesen, hogy a már meglévő súlyos betegséggel (pl. COPD) a vírus nélkül simán jópár évig el lehet éldegélni....ergo.... mégis csak a vírus öli meg az ilyen beteget.
De ez fordítva is igaz! Ha nem lennének a súlyos alapbetegségek, túlélnék a fertőzést.

De a mi betegeink közül egy sem halt bele a covidba, még a krónikus, idős betegek sem. Kivétel nélkül mindegyik túlélte!
 
INFO, azoknak, akik valamelyik modern nyugati vaccinával beoltatták magukat:

"The efficiency of delivery of DNA vaccines is often relatively low compared to protein vaccines. The use of superparamagnetic iron oxide nanoparticles (SPIONs) to deliver genes via magnetofection shows promise in improving the efficiency of gene delivery both in vitro and in vivo."

Ergo, egy 7T MR-Tomográf mókás ügyeket csinálhat majd ezeknél az oltottaknál a jövöben.

Ne legyen rá szükség!
 
Ezt nem értem.
 
Ez az ismerteto egy lehetoseg a dna bejuttatására. A cikk 2014-es, es arrol szol, hogy ezekkel a szoperparamágnesekkel celzottabban lehet eljuttatni a vakcinat a szukseges helyre.
Szerintem a covid vakcinak esetéen nem ezt a technologiat alkalmazzak.
Nem vagyok orvos, tobbszor vegig kellett olvasom a publikaciot, de ezt szurtem ki belole
 
DNS /és RNS/ alapu oltoanyagok effektivitása alacsony hatásfoku, ezért vas-oxid alapu nanorészecskékkel érdemes "felturbózni" öket.

Azaz, az oltóanyagban a lipid-nanorészecskék mellett a hatásosság érdekében vas-oxid alapu nanorészecskék is lehetnek. A vas-oxidot a gyártók az összetételben nem emlitik.
Ezek a nanorészecskék az eddigi információk szerint értelemszerüen mágneses erötérre reagálnak. A reagálás mikéntje jelenleg beláthatatlan s további vizsgálatokat igényel, rögképzödés és a testben történö assztimetrikus dúsulás viszont valószinüsithetö.
Ennek megfelelöen célszerü, ha az oltott a mágneses erötereket kerüli, NMR-készüléket végképp.

"Superparamágneses vas-oxid nanorészecskék /SPION/ alkalmazása az oltóanyagban sokatigérö és az effektivitást mind in vivo mint in vitro javitja"
 
Jókor szólsz, ma voltam MRI vizsgálaton. Ráadásul a híresztelések ellenére a Covid elleni védőoltásnak még hatása is van nálam. A nyugati vakcina ellenére köszönöm szépen, jól vagyok!
 
Azaz, az oltóanyagban a lipid-nanorészecskék mellett a hatásosság érdekében vas-oxid alapu nanorészecskék is lehetnek. A vas-oxidot a gyártók az összetételben nem emlitik.
'A vashiány jellegzetes tünetei a sápadtság, a repedezett bőr és ajkak, fáradtság, kimerültség érzete, fázékonyság, hajhullás, fejfájás, alacsony vérnyomás, égető érzés a nyelven." ... szóval az oltással ezt is kiküszöbölik? kb. 5 liternyi vér van mindegyikünkben, az a kis mennyiségü oltóanyag szerintem nemigen befokyásolja a rozsda (vasoxid) tartalmunkat.
 
Elnézést, de az nem tudományos kategoria....hogy szerintem....
 
Elnézést, de az nem tudományos kategoria....hogy szerintem....
azért van annyira "tudományos" amennyire az az állítás, hogy az oltással a szervezetbe került vasmennyiség micsoda károkat okoz a mágneses erötér hatására "célszerü, ha az oltott a mágneses erötereket kerüli, NMR-készüléket végképp"
A minap át kellett menjek egy 400kV -os magsfeszüétságü vezeték alatt, még jó, hogy az elektromágneses erőtér nem nyírt ki,
 
Vajon miért is? Mert érveket azt nem tetszik hozni
olvass, használd a Google-t, találhatsz elég adatot, tény, evidenciát - ha érdekel. Van jobb dolgom, mint olyan hiábavaló és felesleges feladattal tölteni az időm, mint tanulatlan, természettudományosan a 19. század szintjén álló babonás alakok oktatása.
ahogy nem állok neki egy kozmetikussal vagy kőművessel kozmológiáról, a makro vs. mikroevolúcióról vagy épp a bankszektor hitelezési politikájáról és stratégiájáról vitázni (elnézést a művelt és tájékozott kozmetikusoktól és kőművesektől), úgy veled is felesleges a járványkérdésben, mert hiszel dolgokat és ezek ellen a racionalitás, a valóság és érvek hatástalanok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére