Szabad szemmel: most leszünk bajban, mert az aranykor pillanatokon belül véget ér

Nemzetközi sajtószemle

Economist A tekintélyes üzleti folyóirat a V4-ek kapcsán arra emlékeztet, hogy a rendkívül nyitott gazdaságokat könnyen érheti külső megrázkódtatás és ez fenyegeti fejlődésüket. Mindenesetre a négy állam – 15 évvel az uniós belépés után – büszkébb lehet gazdasági eredményeire, mint a politikai reformokra. Drámaian nőtt a GDP-jük, zárkóznak fel Németországhoz. A magyar és a lengyel szint 57 százalékot tesz ki a német adatokhoz viszonyítva, a csehek már 73, a szlovákok pedig 63 százaléknál járnak. Ebben négy külső tényező hatott közre: a nagyvonalú brüsszeli anyagi segítség, a külföldön dolgozó honpolgárok hazaküldött keresete, a kedvező nemzetközi gazdasági környezet, végül pedig az, hogy mind a négyen eléggé alulról indultak, így olcsó munkaerővel tudtak szolgálni a tehetősebb államok számára.

A baj ott jelentkezik, hogy most mind a négy hajtóerő kimerülőben van. A jövőben akár 25 százalékkal kevesebb támogatás érkezhet az EU-tól, amelyet bosszantanak a térség populista kormányai. Várhatóan visszaesnek a vendégmunkások által hazautalt pénzek is, mert visszaesik a német gazdaság és nagy a bizonytalanság a világkereskedelem körül. A német bajok jobban sújtják a négyeket, mint bármely más uniós tagállamot. Leginkább Magyarország és Szlovákia van függő helyzetben. Az Audi győri gyára a magyar GDP 9 százalékát adja. Megszólaltak a vészharangok, amikor jött a hír, hogy a BMW és a Mercedes befagyasztja készülő magyarországi beruházásait. Azon kívül ismert a jelenség, hogy egy bizonyos szintről már nehéz tovább lépni, ez a közepes jövedelem hírhedt csapdája. Hogy azt meghaladják, ahhoz innováció kellene, ám az különösen gyenge lábakon áll Magyarországon és Lengyelországban. A legsúlyosabb gond azonban minden bizonnyal a munkaerőhiány, az emelkedő bérek távozásra kényszeríthetik az idegen befektetőket. A leggyorsabb megoldás a bevándorlás volna, ám ettől őrizkedik a négy nacionalista kormány. Vagyis a visegrádiak számára a következő 15 év sokkal keményebb lehet, mint az eddig eltelt másfél évtized.


Christian Science Monitor A választási sikerrel sokak számára már októberben eljött a Karácsony Magyarországon, hiszen az új budapesti főpolgármester rácáfolt minden felmérésre és simán verte Tarlós Istvánt. Úgy hogy most az emberek a pesti utcákon boldog Karácsonyt kívánnak egymásnak. De az ellenzéki szövetség egy sor más, nagyobb településen is megtörte az illiberális demokráciát meghirdető, az autokrácia felé tartó Orbán monopóliumát. A diadal azt bizonyítja, hogy még meg lehet kérdőjelezni a politikai felállást, még akkor is, ha az álhírgyártás és az aszimmetrikus hatalmi szerkezet egyoldalú előnyöket nyújt az egyik félnek. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítvány Közép-Európa szakértője azt mondja, hogy visszatérhet a politika Magyarországra, ha az ellenzéki erők okosan használják ki a győzelmet. Hiszen új szerkezeteket hozhatnak létre, pénzhez jutnak és a Fidesz körmére nézhetnek korrupciós ügyekben. De azért a hatalom javarésze továbbra is a kormánypárt kezében van. Krekó Péter úgy véli, a mostani eredményből nem következik automatikusan, hogy 3 év múlva hengerel az ellenzék. Mindenesetre a miniszterelnök számára az egyik tanulság az, hogy még mindig túl erős a vele szemben álló tábor és túl nagy a szava a sajtóban. Ezért igencsak valószínű, hogy most csak még jobban meghúzzák a csavarokat, semmint hogy puhulna a rendszer. De azért sérült Orbán legyőzhetetlenségének nimbusza.

Politico

Az Európai Tanács távozó elnökének az lesz a következő feladata, hogy az EPP élén megmentse a földrész bágyadt konzervatívjait, akik 40 éve irányítják Európát, és akiknek a többi közt Orbán Viktor okoz fejfájást. A pártcsalád ugyanis sajátos identitásválságba került, minden közös ideológiai alap ellenére is. Szerencséje hanyatlik, befolyása csökken, így Tusknak új életet kell lehelnie a pártcsaládba. Valószínűleg másként csinálja majd, mint elődje Joseph Daul, aki közel állt a centrista Merkelhez, de annak nacionalista végzetéhez, a magyar kormányfőhöz is. A francia politikust gyakran meg is vádolták azzal, hogy túl puhán bánik a populistákkal, így főleg Orbánnal. Az utód ezzel szemben a lengyel PiS esküdt ellensége és várhatóan sokkal keményebb lesz ebben a kérdésben. Tusk alighanem megerősíti a Néppárt kereszténydemokrata gyökereit, de hogy össze tudja-e békíteni az EU két felét, az sokak szerint alapvetően megmutatja majd, egyben lehet-e tartani az uniót. Most először a frakciónak több keleti tagja van, mint nyugati, ami igencsak megdobja erejüket. Tusk azonban kijelentette, hogy nem kereszténydemokrata az, aki a nyugati liberális demokráciát a keleti tekintélyelvűséggel igyekszik felváltani. A jogállamot azonban egyre inkább próbára teszik Magyarországon és Lengyelországban. A kérdés az, nem jutott-e máris túl a csúcspontján az EPP, hiszen 35 helyet veszített a májusi választásokon. Égető kérdés számára, hogy mi legyen a Fidesszel. Egyes vezetők azon vannak, hogy a tagságról már a novemberi zágrábi kongresszuson döntsenek.

Guardian

A liberalizmus bukott istenség lett Kelet-Európában. Ez a mondandója annak a hosszú szemelvénynek, amelyet a lap közöl a két neves politológus, a bolgár Ivan Krasztev és az amerikai Stephen Holmes most megjelenő, „A fény, amely kihunyt: számvetés” c. könyvéből. Mint rámutat, mára a térség populistái menthetetlenül ortodoxnak tartják a liberális demokráciát és azt állítják, hogy immár kötelező átvenni annak értékeit, felfogását, intézményeit és gyakorlatát. Az érintett országok jó része konspirációelméletben utazó többségi rendszer, amelyben ördögnek állítják be az ellenzéket. A nem kormánybarát sajtótól, a civil társadalomtól és a független bíróságoktól elvesznek pénzt, paripát, fegyvert, no meg, a függetlenségük is odavan, mert a hatalom nem fogadja el a nyugati politikai pluralizmust, a kormányzat átláthatóságát, valamint az idegenekkel, ellenzékiekkel és a kisebbségekkel szembeni toleranciát. A populista idegengyűlölet és a reakciós nacionalizmus fő magyarázata az a tévhit, hogy nincsen alternatíva. A lázongás alapvető tényezője, hogy a Nyugat utánzásának tagadhatatlanul vannak hátulütői, hiszen fokozódnak az egyenlőtlenségek, mindent áthat a korrupció és a közjavak újraelosztása egy szűk csoport kezébe került. Amit csak tetézett a pénzügyi válság. Ehhez járult még, hogy mára feledésbe merültek az illiberalizmus sötét oldalai. A Fidesz és a PiS azért próbálja lejáratni a liberális elveket és intézményeket, hogy elterelje a figyelmet az iazi gondról: az urambátyám-rendszerről és a hatalmi visszaélésekről. És ezt a demagógok csak megfejelik azzal, hogy egyedül ők képviselik a nemzeti hagyományokat és identitást. A nagyarányú kivándorlás igen rosszul érintette a liberális pártokat, hiszen a legnyitottabb felfogású emberek mentek/mennek el. Majd utána beütött a migránsválság. A populisták ekkor jelentették be, hogy leválnak Brüsszelről és általában a világra nyitott nyugati liberalizmusról. Megindult a félelemkeltés, amely az akarta bizonyítani, hogy a liberalizmus meggyengíti a nemzetek önvédelmi képességét egy ellenséges világban. Miközben a nagy veszélyt az elvándorlás és a demográfiai összeomlás jelenti, ideértve, hogy elsősorban Orbán politikája az, amely lehetetlenné teszi a normális megélhetést és az értelmes életet Magyarországon. A magyar és a lengyel populisták úgy igyekeznek fékezni a nyugatra irányuló exodust, hogy vádjaik nyomán csökkenjen az ottani rendszer vonzereje. Merthogy a fő bajuk az, hogy a fejlett államok elcsábítják a legrátermettebb embereket Keletről. És bosszúból nem egyszerűen elutasítják a Nyugat utánzását, hanem azt állítják, lásd Orbánt és Kaczynskit, hogy ők az igazi európaiak. És ha a másik oldal meg akar menekülni, akkor vegye át azt, ami az új tagállamokban van.

New York Times

Az amerikai elnök szerint a részleges tűzszünet és a biztonsági övezet kialakítása egészen különleges győzelem, és ez igaz, már abban az értelemben, hogy Putyin, Erdogan és Asszad számára – állapítja meg a vezércikk. Csak éppen benne volt Trump keze az események kirobbantásában, hiszen elárulta a kurdokat és az USA-csapatok eszetlen kivonása aláásta az Egyesült Államok hitelét. Egyben pedig nagy siker az orosz és a szír elnök számra, Utóbbit a lap mészárosnak minősíti. Viszont az egész közvetítésre nem lett volna szükség, ha a Fehér Ház nem vezényli el a határtérségből az amerikai csapatokat, miután az elnök telefonon beszélt török kollégájával, a világ egyik erőskezű vezetőjével, akitől olvadozik a szíve. Aki egyébként időközben már elérte a határ mentén, amit akart. Erdogan Szocsiban találkozott a boldog Putyinnal, ő is példakép az amerikai elnök számára, aki egy nappal később feloldotta a Törökország elleni szankciókat. Most az oroszok és a törökök közösen ellenőrzik a határtérséget. Ez Trumpot a jelek szerint nem izgatja, mint ahogy több más török és orosz lépés sem az övezetben. Azon persze már nem szabad csodálkozni, hogy ő bármit nagy és példátlan fejleménynek tart. Ám az mégiscsak megrázó, hogy valaki, aki már alkotmányos vádemelési eljárás alatt áll, megdöbben azon, hogy a világ fő hatalma folytathatna jobb külpolitikát is. Ukrajnáról alkotott véleményének kialakításában a jelek szerint jobban hallgatott Kijev olyan, tekintélyelvű ellenfeleire, mint Putyin és Orbán, mint a saját tanácsadóira. Úgy hogy most az alelnök, a külügyminiszter és a többiek alighanem attól rettegnek, hogy legközelebb hová kell menniük valamilyen különleges tűzoltásra.

Spiegel

Kerítéssel, bezárkózással nem lehet megoldani a migránskérdést, itt intelligens bevándorlási politikára van szükség. Így látja a helyzetet az ENSZ 6 ezer munkatárssal működő és évi 5 milliárd dollárból gazdálkodó Fejlesztési Programjának főnöke. Achim Steiner életveszélyesnek tartja az Európa-erőd elgondolást, mert csak az idén már több mint ezren fulladtak vízbe, amikor megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren. Azon kívül azért is illúzió az elképzelés, mert jó 75 ezren mégiscsak átjutottak. A világszervezet legújabb tanulmánya azt derítette ki, hogy akik kudarcot vallottak, legközelebb újra megpróbálnák, mert saját országukban nincs semmiféle kilátás a számukra. És itt nem a legszegényebbekről, a képzetlenekről van szó, hanem nagyos is tehetséges és tetterős emberekről, akik jobb életet akarnak maguknak. A szakember felhívja a figyelmet, hogy még sok pénzzel is csupán időnként és egyes helyeken lehet feltartóztatni a tömegeket. A kerítés túl defenzív, nem jó semmire. Szögesdrót és tengerbe vesző emberek helyett inkább meg kell szervezni, hogy szabályozott legyen a migráció. Annál is inkább, mert Nyugat-Európában már nincs elég saját munkaerő. Ezért a vitából ki kell venni a félelmet, tárgyszerű megközelítés szükséges. És ha Afrika és Európa nem érti meg, hogy ez ügyben közösek az érdekei, az csak káoszt eredményez.

ujsag.jpg
 
Utoljára módosítva:
"Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítvány Közép-Európa szakértője azt mondja, hogy visszatérhet a politika Magyarországra, ha az ellenzéki erők okosan használják ki a győzelmet."
Ez szerintem a legfontosabb mondat.
 
ez a legfontosabb ... az illegális migránsok betelepítése fog megmenteni (főleg azok akikik nem kellenek a fejelett nyugatnak)
Ez csak a szokásos nyalintsunk egyet brüsszelnek mondat. Egyszerűen nem értem mit akarnak itt a migránsok. Nehéz nyelv, amit nem valószínű, hogy megtanulnak, ebből kifolyólag nagyon kevés munkahely, ahol elhelyezkedhetnek, nagyrész olyanok, amiket pár éven vagy évtizeden belül a gépesítés meg fog szüntetni. Továbbá, ha nem kapnak annyi pénzt, mint németben, se perc alatt elmennének, ha meg kapnak annyi segélyt, a testvírek és egyébb alvilági figurák bevezetik őket az ősi úzsorázási, védelmipénzes szokásokba.
Ez a nagy migránsbefogadás nagyon el van szúrva. Sokkal egyszerűbb, emberségesebb lett volna, ha a menekülttáborokba (amik jó része biztonságos államokban van, volt) kitesznek egy sulit, aki németbe akar villanyszerelő lenni, elvégzi a képzést, közben a nyelvtanfolyamot, ez alatt ránéznek nem szélsőséges emberke, majd a sikeres vizsga után szépen elviszik németbe, kap lakást, stb. Ehelyett hívják őket, útközben átgázolnak mindenen útlevél nélkül, jó sok pénzel tömik az embercsempészek zsebeit.
Bameg, nekem van ismerősöm, akit a magyar határon egy kis darab házi kolbász miatt nem engedtek át, itt meg emberek ezrei jöhettek be a balkánról, Tuti, hogy köztük pár albán vagy szerb emberke is jött a hátizsákjában egy kis fehér porral, vagy más illegális cuccal.
 
Akkor milyen bevándorlásról beszélnek ezek, amikor a kormány már régen a megvalósítás fázisában van, miközben a Ti pénzetekből elhiteti Veletek, hogy ellene van mindennek?
Talán azzal kellene kezdeni, hogy rendezzük a fogalmakat.
1. Van a legális migráció ... például jön egy nigériai egyetemista és Debrecenben szeretne tanulni, vagy egy pakisztáni orvos magyarországon szeretne rendelőt nyitni, vagy kínai aki üzletláncot nyit ... ezekkel semmi gond, rengetegen vannak.
2. Van az illegális migráció, mikor a hatóságok megkérdezése nélkül jönnek, nem számít hogy szükség van rájuk vagy nincs, egyszerüen csak itt vannak és bemondásra mindent el kell hinni amit mondanak (honnam jönnek, hány évesek, miért jönnek) ... a lényeg, hogy Magyarországig jó sok biztonságos országon utaznak át, de sehol sem kérnek menekült státuszt.

És akkor kezdjük a letelepedési kötvényekkel ... jó sok EU tagország árulja, van amelyik valóban állampolgárságot is ad vele, de magyarországon csak egy EU -s útlevél jár érte, nem kell teljes ellátást biztosítani mint egy illegálisan érkezőnek ... szóval a legális migrációhoz tartozik.
Folytassuk a vendégmunkásokkal, ezeket sem kell betelepíteni, elvégzik a munkájukat, megkapják érte e pénzüket, utána az államnak semmi kötelezettsége ... nem kell mecsetet építeni nekik, nem kell a kereszteket levenni a középületekben (lásd német bíróság).
És akkor eljutottunk az illegálisan, papírok nélkül érkezőkhöz ... szerintem jó ha a határnál lefolytatnak egy menekültügyi eljárást és eldöntik kit engednek be és kit nem.
 
Utoljára módosítva:
Amint látom, a Te fogalomtisztázásodból kimaradtak a menekültek, pedig ők is része(se)i lehetn(én)ek a cikkben emlegetett megoldásnak, a bevándorlásnak. Nem is csodálom, sok milliárdodat költötték el arra, hogy így gondolkozzál.
Én se kérnék menekültstátuszt egy olyan országban, amelyben nem fogadnak szívesen, ahol éheztetnek, ahol leköpnek, ahol láthatóan maguk közt akarnak maradni, ahol a kereszténységnek nyoma sincs a lózungokon kívül.

Nem maradtak ki, részletesen le van írva, hogy helyeslem a tranzitzónákat és azt is hogy ott döntik el a menekült státuszt.
Mint láthatod minden országnak más-más a bevándorláspolitikája, nekem csupán az nem tetszik hogy egyik ország rá akarja kényszeríteni a bevándorláspolitikáját egy másik országra, azokat akiket beenged az országába, másokhoz akarja betelepíteni.
Például itt vannak a görögök, nem képesek ellenőrizni a határaikat, ezért álszentként azt mondják a hozzájuk érkezők menekültek, de azért menjenek másfelé, nekik elég a magyar, román, bolgár vendégmunkás.
Most, az illegális migrációt támogató kormány került hatalomra az olaszoknál, a migránsokat szállító hajók egymásután szállítják az Líbiából érkező migránsokat, akiket úgyszintén szét akarnak osztani más országokban, elvégre az olaszoknak is elég a pár millió ott dolgozó román vendégmunkás, nem kellenek újak, pláne ha nem is dolgoznak.
De itt a demokrácia minta az USA, az Egyesült Államokba érkező bevándorlóknak igazolniuk kell, hogy el tudják tartani magukat, nem fognak az állam által biztosított ellátásokra, köztük a Medicaidre támaszkodni ... gondolom, ez sem volt így a Te idődben.
 
Utoljára módosítva:
Én nem csodálkozom, hogy az ott említett emberek zöme (mert emberekről van szó) nem kér az első, második vagy harmadik országban menedéket. Mint említettem, ott kérünk ilyent, ahol biztonságban érezzük magunkat és ennek a biztonságérzetnek egyik aspektusa a volt falubeliek, testvérek, barátok vagy rokonok közelsége, ami bizony néha nem ott valósítható meg, ahol a Közösség eldöntötte, hogy törvény szerint menedékjogot kérni kell.
Én sem csodálkozom, hogy igencsak válogatnak hol adják be a meneküt kérelmeiket, de szerintem a szociális juttatások mértéke a meghatározó. Indoklásnak megemlíteném, a békés, nyugodt Bulgáriát, Romániát ahol van bőségesen munkalehetőség elvégre az ottaniak nyugatabbra vándoroltak munkát kereseni (mellesleg ez a legális migráció)... csakhát havi 50 eurós segélyek kevéskék a németországihoz képest és még dolgozni is kell.

A görögök és olaszok sajátos helyzetben vannak, nem haragudnék rájuk azért, mert nem etetik a halakat még több emberhússal.

a helyzetükön semmi különleges sincs ... ha akarják ellenörzik a határaikat ha nem akarják nem ellenörzik ... nagyon jó példa volt Salvini. Mi akadályozza a görögöket, hogy visszaszállítsák a törököktől érkezőket Törökországba? Vajon miért pont Európa a cél?

Mivel szerintem nonszensz az "illegális menekülés" mert a menekülés csak illegális lehet, ezért nem is használja senki, viszont az "illegális migráció" álságosan összemosva a fogalmakat azt sugallja, hogy menedékkérő vagy sem, illegális határsértő és mint olyan a lehető leggyorsabban meg kell szabadulni az ilyentől.
Mintha jó dolgában, úri passzióból hagyná ott az ember az otthonát, a megszokott környezetét, rokonait.
Mind-mind egy emberi tragédia, aki nem volt ilyen helyzetben, az nem tudja elképzelni sem, milyen az.
normálisnak tartom, hogy egy jobb élet reményében próbálkozik mindenki ... de az is természetes, hogy ogy nem lehet mindenkin segíteni, tízerek halnak éhen naponta ... természetesen vannak nációk akiknek lelkiismeretfurdalásuk van.

Ajánlom szerényen, hogy használd bátran a "menekült" szót ott, ahol arra gondolsz, mert így nehéz szót érteni, ha Te is összemosod a menekülteket a migránsokkal.
nem keveren a szezont se a fazonnal ... aki elvándorol a jobb élet reményében az nem menekül, pláne ha egy országba hivatlanul, engedély nélkül érkezik....inváziónak nevezném mikor ugrásra készen milliók várnak, hogy megindulhassanak Európa felé.
Ajánlani tudom Réti László: Falak mögött címü könyvét.
 
Ezt megmagyaráznád?

Lehet tanulmányozni az EP-ben folytatott vitákat, például Ska Keller a migránsok nagyobb csoportjainak kelet-európai betelepítését szorgalmazta.
Még mindíg aktuális a kötelező kvóta, migránsok elosztási mechanizmusának rákényszerítése a tagállamokra.
 
Tudod Flamingo, még egyetlen altatóorvost, szakképzett nővért, de még kőművest, ácsot sem hallottam panaszkodni-rettegni, hogy jönnek a migráncsok és elveszik előlük a munkát.
Csak a közmunkás, vagy a segélyen tengődő aggódik, hogy elveszik előle a közpénzt.
Nem is azért kérdeztem.
Csak olyan kétfarkú kutyás a "fílingje" (a migránsok nem akarnak dolgozni és elveszik előlünk a munkát típusú).
Lehet tanulmányozni az EP-ben folytatott vitákat, például Ska Keller a migránsok nagyobb csoportjainak kelet-európai betelepítését szorgalmazta
Én meg szorgalmaznám, hogy én legyek az ENSZ főtitkára... Nem ő dönt!
Ráadásul a döntést bármikor megvétózhatja bármelyik EU tagország vezetője.
Pont ettől álságos az orbáni politika. Hisz sokkal kisebb fajsúlyú kérdésekben is vétóz (pl törökök elítélése).

Még mindíg aktuális a kötelező kvóta, migránsok elosztási mechanizmusának rákényszerítése a tagállamokra.
Amit ugye az államtitkár szerint túl is teljesítettünk, ahogy Máltán elmondta (csak azt felejtette el, hogy sok magyar is beszél már angolul).
 
A nagyobb kutya esete a nemi aktussal. Lehet rá ugatni kiskutyának, de mit sem ér.
Tessék überelni őket, akkor majd megnézheti magát az a fránya nyugat.
idő kérdése az egész, már döglődik az a "fejlett nyugat" ... a nyugdíasaik már kezdenek hozzánk menekülni öreg napjaikat akarják békében, nyugisan leélni.
Azok akik a jobb élet reményében próbálnak szerencsét a "fejlett nyugaton" kiábrándulva kezdenek hazaszállingózni, de a többiek is hazaküldik a pénzüket és itthon fektetik be.
Kinek fog kelleni a német technika, minőség mikor pár évtized múlva az arab mentalitás, életstílus lesz a domináns a mai Németországban.
Lehet tanulmányozni a Párizs elővárosait, ahol az arab-afrikai bevándorlók vannak már többségben, az integrációs politika csődjét.
 
Utoljára módosítva:
Ellenben Európában a muszlimok által elkövetett más vallásúak elnyomásáról nincsenek jelek, azt írják, hogy messzemenően toleránsak voltak. Fizetsz, békén hagyunk, mondták -és ez nem feltétlenül a vallásnak szólt. A zsidókkal még egy kivételt is tettek ez ügyben.

Ezek szerint változnak az idők. Esetleg a Googlebe begépelheted a sharia law in europe szavakat. Nekem tetszett Michel Houellebecq: Behódolás címü könyve is, szerintem reális képet fest, hogy milyen lesz a holnapután Franciaországa.
De örülök, vannak ennyire önfeláldozóak ... talán még Szulejmánt is plüsmacikkak fogadnák.
 
ez a legfontosabb ... az illegális migránsok betelepítése fog megmenteni (főleg azok akikik nem kellenek a fejelett nyugatnak)

A Magyarokat a kivándorlás fogja megmenteni, úgy mint 1000 évvel ezelőtt. :)
-
Állandóan "migránsokkal" riogatsz de a ugyanakkor 2010 ota több int 300.000 ember hagyta el az országot kenyér érdekében.
-
Nekem mindegy, hogy akarja megoldani a Magyar kormány a munkaerő hiányt - valószínű a leg szívesebben rabszolgákkal.
Ami nagyon zavar, hogy állandóan "illegális bevándorlókról" beszélsz. Vannak a Gruevszkin kívül legális bevándorlók?
 
Ezek szerint változnak az idők. Esetleg a Googlebe begépelheted a sharia law in europe szavakat. Nekem tetszett Michel Houellebecq: Behódolás címü könyve is, szerintem reális képet fest, hogy milyen lesz a holnapután Franciaországa.
De örülök, vannak ennyire önfeláldozóak ... talán még Szulejmánt is plüsmacikkak fogadnák.

Nézd a naci-law sem jobb mint a shari-law de az emberek többsége nem akar egyikből sem.
A nyugati országokban egy féle törvény uralkodik és ez a mindenkire érvényes állami jog.
Borzasztó embergyűlölet van benned, még a "plüsch-macit" is sajnálod idegen gyerekektől. :(
-
Ungarnfluechtlinge-kommen-mit-spaerlichem-Besitz-in-Oesterreich-an,1563066788157,image-swr-167948~_v-16x9@2dM_-ad6791ade5eb8b5c935dd377130b903c4b5781d8.jpg

-
Orbán már beharangozta, hogyha Erdogán Europába zavarja a menekülteket akkor ö erőszakot fog alkalmazni.
-
Már látom a volt Kisz-titkárt, ma miniszterelnököt ahogy gyerekekre lö. Szerintem szemrebbenés nélkül megtenné.
 
idő kérdése az egész, már döglődik az a "fejlett nyugat" ... a nyugdíasaik már kezdenek hozzánk menekülni öreg napjaikat akarják békében, nyugisan leélni.
Azok akik a jobb élet reményében próbálnak szerencsét a "fejlett nyugaton" kiábrándulva kezdenek hazaszállingózni, de a többiek is hazaküldik a pénzüket és itthon fektetik be.
Kinek fog kelleni a német technika, minőség mikor pár évtized múlva az arab mentalitás, életstílus lesz a domináns a mai Németországban.
Lehet tanulmányozni a Párizs elővárosait, ahol az arab-afrikai bevándorlók vannak már többségben, az integrációs politika csődjét.

Azért mennek az idős emberek nyugatról keletre, mert olcsóbb mid ha az ápolóknak kéne nyugatra költözniük.
Menekülteknek többnyire alacsonyabb a nyugdíja, ezért megy sok magyar származású is vissza a szülehazájába.
Vannak akik hangsúlyt fektetnek arra milyen földben legyenek eltemetve, de egész biztos nem Orbán két szép szeméért teszik azt.
-
Nagyon tájékozatlan vagy, a német ipar a minőségre és nem az alkalmazott származására fektet hangsúlyt.
Továbbá tudnod kéne, hogy rengeteg Arab töke fekszik, a nyugati vállalatokba, pont a minöség miatt
-
AP-17318526012479.jpg
 
Ha informálódni akarok nagyon megválogatom a forrásaimat és nem azt nézem, hogy Soros írja meg nekem, hanem hogy mégis ki írta.

Az egész elmélkedésből, ezt a részt tartom a leglényegesebbnek ... és nagyon örülnék ha közkinccsé tennéd ezeknek az elfogulatlan, független médiáknak az elérhetőségét (belátom, sajnos én egyetlen egyről sem tudok).
 
Szerintem a szájhős esete a slepp melegen-tartásával. Keménykedik, aztán minden ellenkezőt aláír.
Dr. Orbán és mr. Hyde, csak mi hisszük, hogy egy személy. Ekkora mértékben ép ember nem csinál ánuszt a szájából.
Érdekes nézeteid vannak a politikusokról. Szerintem egy jó politikust arról lehet megismerni, hogyan fogadják azok akik a világ sorsárol döntenek
1.jpg

2.jpg
 
Az egész elmélkedésből, ezt a részt tartom a leglényegesebbnek ... és nagyon örülnék ha közkinccsé tennéd ezeknek az elfogulatlan, független médiáknak az elérhetőségét (belátom, sajnos én egyetlen egyről sem tudok).

Most ezzel rögtön beismerted, hogy a magyar közmédiák egyoldalúak, a kormánypárt szócsövei. Köszönöm.
-
A médiák nem bírák ezért az elfogulatlan jelző nem alkalmas a leírásukra.
-
Semmi probléma azzal ha egy média egy csoport érdekeit propagálja.
A Vatikáni rádiózol nem várjuk el, hogy egy litánia után egy Muezzin-t állítson a mikrofon elé.
-
Ezzel ellentétben a közmédiák kötelessége a teret adni valamennyi demokratikus pártnak és képviselönek.
Nem úgy mind a Magyar közmédiák akik az ellenzékről beszélnek lejárató módon de az ellenzéki képviselő nem reagálhat.
-
Hogy ne aprózzuk el magunkat én állítom, hogy a Német közmédiák messze kiegyensúlyozottabbak mind a magyar.
Természetesen nem használ ha te most erre azt mondod "nem igaz" és én pedig a magam tapasztalatait hangsúlyozom tovább.
-
Ha valóban össze akarod mérni a kettőt akkor említsél egy témát és mind a ketten bemutatjuk hány és milyen müsorok keretében foglalkoztak a médiák ezzel a kérdéssel.
-
A magyar közmédiák heteken keresztül nem tudósították arról, hogy Budapest szívében sorozatos tüntetések voltak 2018 telén, hanem azt hazudta "a dugó a bevásárlások miatt van".
-
 
Érdekes nézeteid vannak a politikusokról. Szerintem egy jó politikust arról lehet megismerni, hogyan fogadják azok akik a világ sorsárol döntenek
1.jpg

2.jpg
-
Orbán volt a legutolsó politikus akit Trump fogatod
Felesleges a melledet verni mert a találkozás egy NATO évforduló mellékterméke volt.
-
Jó, hogy megemlíted az esetet. A történetnek még nincs vége.
Orbán ezáltal a besúgói tevékenységével része lett az un. "Ukrán-botránynak"
-
Az első kép helyett egy kevésbé kompromittálót is betehettél volna.
Orbán gazsulál golyóálló mellényben, a körülötte állók arckifejezése magáért beszél.
-
Orbán "erőssége", hogy Magyarország EU-hoz tartozó ország, épp most adja el az Oroszoknak, Kínának, Erdogan-nak a kiskaput. Nagyon jó kép, a testbeszéd mindent elárul.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére