Szabad szemmel: most leszünk bajban, mert az aranykor pillanatokon belül véget ér

Nemzetközi sajtószemle

Economist A tekintélyes üzleti folyóirat a V4-ek kapcsán arra emlékeztet, hogy a rendkívül nyitott gazdaságokat könnyen érheti külső megrázkódtatás és ez fenyegeti fejlődésüket. Mindenesetre a négy állam – 15 évvel az uniós belépés után – büszkébb lehet gazdasági eredményeire, mint a politikai reformokra. Drámaian nőtt a GDP-jük, zárkóznak fel Németországhoz. A magyar és a lengyel szint 57 százalékot tesz ki a német adatokhoz viszonyítva, a csehek már 73, a szlovákok pedig 63 százaléknál járnak. Ebben négy külső tényező hatott közre: a nagyvonalú brüsszeli anyagi segítség, a külföldön dolgozó honpolgárok hazaküldött keresete, a kedvező nemzetközi gazdasági környezet, végül pedig az, hogy mind a négyen eléggé alulról indultak, így olcsó munkaerővel tudtak szolgálni a tehetősebb államok számára.

A baj ott jelentkezik, hogy most mind a négy hajtóerő kimerülőben van. A jövőben akár 25 százalékkal kevesebb támogatás érkezhet az EU-tól, amelyet bosszantanak a térség populista kormányai. Várhatóan visszaesnek a vendégmunkások által hazautalt pénzek is, mert visszaesik a német gazdaság és nagy a bizonytalanság a világkereskedelem körül. A német bajok jobban sújtják a négyeket, mint bármely más uniós tagállamot. Leginkább Magyarország és Szlovákia van függő helyzetben. Az Audi győri gyára a magyar GDP 9 százalékát adja. Megszólaltak a vészharangok, amikor jött a hír, hogy a BMW és a Mercedes befagyasztja készülő magyarországi beruházásait. Azon kívül ismert a jelenség, hogy egy bizonyos szintről már nehéz tovább lépni, ez a közepes jövedelem hírhedt csapdája. Hogy azt meghaladják, ahhoz innováció kellene, ám az különösen gyenge lábakon áll Magyarországon és Lengyelországban. A legsúlyosabb gond azonban minden bizonnyal a munkaerőhiány, az emelkedő bérek távozásra kényszeríthetik az idegen befektetőket. A leggyorsabb megoldás a bevándorlás volna, ám ettől őrizkedik a négy nacionalista kormány. Vagyis a visegrádiak számára a következő 15 év sokkal keményebb lehet, mint az eddig eltelt másfél évtized.

Christian Science Monitor A választási sikerrel sokak számára már októberben eljött a Karácsony Magyarországon, hiszen az új budapesti főpolgármester rácáfolt minden felmérésre és simán verte Tarlós Istvánt. Úgy hogy most az emberek a pesti utcákon boldog Karácsonyt kívánnak egymásnak. De az ellenzéki szövetség egy sor más, nagyobb településen is megtörte az illiberális demokráciát meghirdető, az autokrácia felé tartó Orbán monopóliumát. A diadal azt bizonyítja, hogy még meg lehet kérdőjelezni a politikai felállást, még akkor is, ha az álhírgyártás és az aszimmetrikus hatalmi szerkezet egyoldalú előnyöket nyújt az egyik félnek. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítvány Közép-Európa szakértője azt mondja, hogy visszatérhet a politika Magyarországra, ha az ellenzéki erők okosan használják ki a győzelmet. Hiszen új szerkezeteket hozhatnak létre, pénzhez jutnak és a Fidesz körmére nézhetnek korrupciós ügyekben. De azért a hatalom javarésze továbbra is a kormánypárt kezében van. Krekó Péter úgy véli, a mostani eredményből nem következik automatikusan, hogy 3 év múlva hengerel az ellenzék. Mindenesetre a miniszterelnök számára az egyik tanulság az, hogy még mindig túl erős a vele szemben álló tábor és túl nagy a szava a sajtóban. Ezért igencsak valószínű, hogy most csak még jobban meghúzzák a csavarokat, semmint hogy puhulna a rendszer. De azért sérült Orbán legyőzhetetlenségének nimbusza.

Politico

Az Európai Tanács távozó elnökének az lesz a következő feladata, hogy az EPP élén megmentse a földrész bágyadt konzervatívjait, akik 40 éve irányítják Európát, és akiknek a többi közt Orbán Viktor okoz fejfájást. A pártcsalád ugyanis sajátos identitásválságba került, minden közös ideológiai alap ellenére is. Szerencséje hanyatlik, befolyása csökken, így Tusknak új életet kell lehelnie a pártcsaládba. Valószínűleg másként csinálja majd, mint elődje Joseph Daul, aki közel állt a centrista Merkelhez, de annak nacionalista végzetéhez, a magyar kormányfőhöz is. A francia politikust gyakran meg is vádolták azzal, hogy túl puhán bánik a populistákkal, így főleg Orbánnal. Az utód ezzel szemben a lengyel PiS esküdt ellensége és várhatóan sokkal keményebb lesz ebben a kérdésben. Tusk alighanem megerősíti a Néppárt kereszténydemokrata gyökereit, de hogy össze tudja-e békíteni az EU két felét, az sokak szerint alapvetően megmutatja majd, egyben lehet-e tartani az uniót. Most először a frakciónak több keleti tagja van, mint nyugati, ami igencsak megdobja erejüket. Tusk azonban kijelentette, hogy nem kereszténydemokrata az, aki a nyugati liberális demokráciát a keleti tekintélyelvűséggel igyekszik felváltani. A jogállamot azonban egyre inkább próbára teszik Magyarországon és Lengyelországban. A kérdés az, nem jutott-e máris túl a csúcspontján az EPP, hiszen 35 helyet veszített a májusi választásokon. Égető kérdés számára, hogy mi legyen a Fidesszel. Egyes vezetők azon vannak, hogy a tagságról már a novemberi zágrábi kongresszuson döntsenek.

Guardian

A liberalizmus bukott istenség lett Kelet-Európában. Ez a mondandója annak a hosszú szemelvénynek, amelyet a lap közöl a két neves politológus, a bolgár Ivan Krasztev és az amerikai Stephen Holmes most megjelenő, „A fény, amely kihunyt: számvetés” c. könyvéből. Mint rámutat, mára a térség populistái menthetetlenül ortodoxnak tartják a liberális demokráciát és azt állítják, hogy immár kötelező átvenni annak értékeit, felfogását, intézményeit és gyakorlatát. Az érintett országok jó része konspirációelméletben utazó többségi rendszer, amelyben ördögnek állítják be az ellenzéket. A nem kormánybarát sajtótól, a civil társadalomtól és a független bíróságoktól elvesznek pénzt, paripát, fegyvert, no meg, a függetlenségük is odavan, mert a hatalom nem fogadja el a nyugati politikai pluralizmust, a kormányzat átláthatóságát, valamint az idegenekkel, ellenzékiekkel és a kisebbségekkel szembeni toleranciát. A populista idegengyűlölet és a reakciós nacionalizmus fő magyarázata az a tévhit, hogy nincsen alternatíva. A lázongás alapvető tényezője, hogy a Nyugat utánzásának tagadhatatlanul vannak hátulütői, hiszen fokozódnak az egyenlőtlenségek, mindent áthat a korrupció és a közjavak újraelosztása egy szűk csoport kezébe került. Amit csak tetézett a pénzügyi válság. Ehhez járult még, hogy mára feledésbe merültek az illiberalizmus sötét oldalai. A Fidesz és a PiS azért próbálja lejáratni a liberális elveket és intézményeket, hogy elterelje a figyelmet az iazi gondról: az urambátyám-rendszerről és a hatalmi visszaélésekről. És ezt a demagógok csak megfejelik azzal, hogy egyedül ők képviselik a nemzeti hagyományokat és identitást. A nagyarányú kivándorlás igen rosszul érintette a liberális pártokat, hiszen a legnyitottabb felfogású emberek mentek/mennek el. Majd utána beütött a migránsválság. A populisták ekkor jelentették be, hogy leválnak Brüsszelről és általában a világra nyitott nyugati liberalizmusról. Megindult a félelemkeltés, amely az akarta bizonyítani, hogy a liberalizmus meggyengíti a nemzetek önvédelmi képességét egy ellenséges világban. Miközben a nagy veszélyt az elvándorlás és a demográfiai összeomlás jelenti, ideértve, hogy elsősorban Orbán politikája az, amely lehetetlenné teszi a normális megélhetést és az értelmes életet Magyarországon. A magyar és a lengyel populisták úgy igyekeznek fékezni a nyugatra irányuló exodust, hogy vádjaik nyomán csökkenjen az ottani rendszer vonzereje. Merthogy a fő bajuk az, hogy a fejlett államok elcsábítják a legrátermettebb embereket Keletről. És bosszúból nem egyszerűen elutasítják a Nyugat utánzását, hanem azt állítják, lásd Orbánt és Kaczynskit, hogy ők az igazi európaiak. És ha a másik oldal meg akar menekülni, akkor vegye át azt, ami az új tagállamokban van.

New York Times

Az amerikai elnök szerint a részleges tűzszünet és a biztonsági övezet kialakítása egészen különleges győzelem, és ez igaz, már abban az értelemben, hogy Putyin, Erdogan és Asszad számára – állapítja meg a vezércikk. Csak éppen benne volt Trump keze az események kirobbantásában, hiszen elárulta a kurdokat és az USA-csapatok eszetlen kivonása aláásta az Egyesült Államok hitelét. Egyben pedig nagy siker az orosz és a szír elnök számra, Utóbbit a lap mészárosnak minősíti. Viszont az egész közvetítésre nem lett volna szükség, ha a Fehér Ház nem vezényli el a határtérségből az amerikai csapatokat, miután az elnök telefonon beszélt török kollégájával, a világ egyik erőskezű vezetőjével, akitől olvadozik a szíve. Aki egyébként időközben már elérte a határ mentén, amit akart. Erdogan Szocsiban találkozott a boldog Putyinnal, ő is példakép az amerikai elnök számára, aki egy nappal később feloldotta a Törökország elleni szankciókat. Most az oroszok és a törökök közösen ellenőrzik a határtérséget. Ez Trumpot a jelek szerint nem izgatja, mint ahogy több más török és orosz lépés sem az övezetben. Azon persze már nem szabad csodálkozni, hogy ő bármit nagy és példátlan fejleménynek tart. Ám az mégiscsak megrázó, hogy valaki, aki már alkotmányos vádemelési eljárás alatt áll, megdöbben azon, hogy a világ fő hatalma folytathatna jobb külpolitikát is. Ukrajnáról alkotott véleményének kialakításában a jelek szerint jobban hallgatott Kijev olyan, tekintélyelvű ellenfeleire, mint Putyin és Orbán, mint a saját tanácsadóira. Úgy hogy most az alelnök, a külügyminiszter és a többiek alighanem attól rettegnek, hogy legközelebb hová kell menniük valamilyen különleges tűzoltásra.

Spiegel

Kerítéssel, bezárkózással nem lehet megoldani a migránskérdést, itt intelligens bevándorlási politikára van szükség. Így látja a helyzetet az ENSZ 6 ezer munkatárssal működő és évi 5 milliárd dollárból gazdálkodó Fejlesztési Programjának főnöke. Achim Steiner életveszélyesnek tartja az Európa-erőd elgondolást, mert csak az idén már több mint ezren fulladtak vízbe, amikor megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren. Azon kívül azért is illúzió az elképzelés, mert jó 75 ezren mégiscsak átjutottak. A világszervezet legújabb tanulmánya azt derítette ki, hogy akik kudarcot vallottak, legközelebb újra megpróbálnák, mert saját országukban nincs semmiféle kilátás a számukra. És itt nem a legszegényebbekről, a képzetlenekről van szó, hanem nagyos is tehetséges és tetterős emberekről, akik jobb életet akarnak maguknak. A szakember felhívja a figyelmet, hogy még sok pénzzel is csupán időnként és egyes helyeken lehet feltartóztatni a tömegeket. A kerítés túl defenzív, nem jó semmire. Szögesdrót és tengerbe vesző emberek helyett inkább meg kell szervezni, hogy szabályozott legyen a migráció. Annál is inkább, mert Nyugat-Európában már nincs elég saját munkaerő. Ezért a vitából ki kell venni a félelmet, tárgyszerű megközelítés szükséges. És ha Afrika és Európa nem érti meg, hogy ez ügyben közösek az érdekei, az csak káoszt eredményez.

ujsag.jpg
 
Utoljára módosítva:
Most ezzel rögtön beismerted, hogy a magyar közmédiák egyoldalúak, a kormánypárt szócsövei. Köszönöm.

Ohhh ... a német közmédia!
Németországban a közmédia talán nem a balliberális propagandának az eszköze? A magyar családpolitikáról is csináltak egy propagandafilmet, az egésznek a beállítása, bemutatása negatív, ráadásul tényszerűen is vannak benne valótlan állítások, például, hogy csak a keresztény családok kapnak családvédelmi támogatást.
 
Utoljára módosítva:
-
Orbán gazsulál golyóálló mellényben, a körülötte állók arckifejezése magáért beszél.

Legalább a lényegesebb politikacsinálókat felismerted? A kínai kicsit háttal áll.
Az orosz ma is Budapesten tárgyal.
Orbán "erőssége", hogy Magyarország EU-hoz tartozó ország, épp most adja el az Oroszoknak, Kínának, Erdogan-nak a kiskaput.

A görögök a kikötőiket nem tudod kinek adták el? Nem tudod véletlenül Olaszországot miért érte bírálat Párizs és Berlin részéről, amiért szándéknyilatkozatot írt alá a világméretű gazdasági-infrastrukturális tervhez való csatlakozásról?
Magyarországnak nincs mit eladnia, mindent elvettek Trianonban.
 
Utoljára módosítva:
Ohhh ... a német közmédia!
Németországban a közmédia talán nem a balliberális propagandának az eszköze? A magyar családpolitikáról is csináltak egy propagandafilmet, az egésznek a beállítása, bemutatása negatív, ráadásul tényszerűen is vannak benne valótlan állítások, például, hogy csak a keresztény családok kapnak családvédelmi támogatást.

Nem tudom milyen videóra gondolsz?
Amíg megkeresed beteszek én egyet te pedig megmondod mi nem objektiv szerinted a műsorban? Le is fordítom, nem sok

Sokféleség – Nem köszönjük!
Orbán Viktor Magyarországa
Orbán Viktornak világos elképzelései vannak.
Nem tűr meg mást csak a tradicionális család modellt.
Ez a központi témája a magyar politikának.
És a másságnak ne legyen helye.

Mert a népesség már évek óta fogy és öregszik,
Orbán a születési arány növekedését nemzeti feladatnak tűzte ki.

Andrásnak és Gabriellának hét gyereke van.
Egy mélyen vallásos, magyar család.
Ők Kosd-ón laknak, Budapesttől északra és sokat profitáltak Orbán politikájából.

A kormány kedvező kölcsönöket ad házasoknak.
Magyar anyáknak a negyedik gyerektől kezdve életük végéig nem kell adót fizetniük.
Világos kritériumok írják elő, hogy ki profitál a családpolitikából
Magyar, Keresztény, Munkavállaló
Több magyar gyerek, ez a válasz a migrációra és a népességcsökkenésre.

De Orbán szemében még más fenyegetés is létezik:
mégpedig az oktatási rendszer.
Liberális eredmények újra meglesznek szüntetve.
Magyarországon a kormány megszüntette a Gender kutatást.
Egész tanulmányi ágaknak kell Bécsbe költözniük.
Magyarországon a kultúra és a kutatás politikai befolyás alatt van.

Utoljára módosítva:
Legalább a lényegesebb politikacsinálókat felismerted? A kínai kicsit háttal áll.
Az orosz ma is Budapesten tárgyal.
-
Megértem, hogy Orbán örül, hogy meghívták egy kiállításra Kínába,
holott Magyar ország gazdaságilag és népességét tekintve egy porszem Kínához viszonyítva.
-
A Kínaiak szeretnének betörni az Európai piacra és Magyarország a legkönnyebben bevehető kapu ehhez.
Ha kenni kell a csikorgó ajtót az itt lehet a legolcsóbban megtenni, a korrupciós vonalak már kivannak építve.
Félek Orbán aki arról beszél, hogy a nemzeti függetlenség milyen fontos, úgy csapdába fog menni mint Horthy.
-
Nem hiszem, hogy Putyinnak tárgyalni kéne, letolt gatyával várja öt Orbán.

A görögök a kikötőiket nem tudod kinek adták el? Nem tudod véletlenül Olaszországot miért érte bírálat Párizs és Berlin részéről, amiért szándéknyilatkozatot írt alá a világméretű gazdasági-infrastrukturális tervhez való csatlakozásról?
Magyarországnak nincs mit eladnia, mindent elvettek Trianonban.
-
Mindent elvettek? :D
 
Sokféleség – Nem köszönjük!
Orbán Viktor Magyarországa

Kezdjük ezzel a tendenciózus címmel. Nem tudom mikor sétáltál budapesten, vagy valamelyik városban és lehet nem láttál török kebabost, kínai éttermeket, a külfölsi diákok ezreit? A külföldi turisták száma évenként 5-6 millió ... mégis miből következik számodra, hogy nem vagyunk vendégszeretőek?
A miniszterelenök egy politikus, amelyik a választóit képviseli, ha a választói elpártolnak tőle egyszerüen átadja a helyét egy másiknak, ez a szokás.... van politikus amelyik a választók 50% -át képvisel, más politikus csupán a választók 5% -át .. ebből a dódik a politikai súlyuk.

Orbán Viktornak világos elképzelései vannak.
Nem tűr meg mást csak a tradicionális család modellt.
Ez a központi témája a magyar politikának.
És a másságnak ne legyen helye.
Mi a probléma a tradicionális családdal? Szerintem a társadalom alapja.

Mert a népesség már évek óta fogy és öregszik,
Orbán a születési arány növekedését nemzeti feladatnak tűzte ki.
Nagyon helyes. Vannak államok amelyek importálnak ... a magyarok más megoldást választottak.

német vasútállomás.

Germany-migrant-crisis-710197.jpg

Világos kritériumok írják elő, hogy ki profitál a családpolitikából
Magyar, Keresztény, Munkavállaló
Több magyar gyerek, ez a válasz a migrációra és a népességcsökkenésre.
a kereszténység mint kritérium, azért már a hazugság kategória

Egész tanulmányi ágaknak kell Bécsbe költözniük.
nem hallottam ilyesmit ... ez nem valami magánegyetem?
 
Utoljára módosítva:
Olvasgattam eddig, de ezt nem állom meg, bár az előző kérésem (a megmagyaráznád-os is magyarázat nélkül hagytad)
Kezdjük ezzel a tendenciózus címmel. Nem tudom mikor sétáltál budapesten, vagy valamelyik városban és lehet nem láttál török kebabost, kínai éttermeket, a külfölsi diákok ezreit? A külföldi turisták száma évenként 5-6 millió ... mégis miből következik számodra, hogy nem vagyunk vendégszeretőek?
Ez mind csupán üzlet. Ez messze van a vendégszeretettől.
A kínai, a kebabos mind, mind kereskedik, adózik és korántsem a vendégszeretetünk miatt van itt.
A miniszterelenök egy politikus, amelyik a választóit képviseli
Na látod ez a baj! Neki nem csak a (meg)választóit, hanem az adott települést, régiót vagy az ország egészét kell(ene) képviselni.
, ha a választói elpártolnak tőle egyszerüen átadja a helyét egy másiknak, ez a szokás....
Igen. Tapasztalhattuk az önkormányzati választások kapcsán (lásd pl. Baranyi Krisztina esetét).
van politikus amelyik a választók 50% -át képvisel, más politikus csupán a választók 5% -át .. ebből a dódik a politikai súlyuk.
Ha ezt így elfogadnánk, akkor az adott képviselő által hozott törvények is csak a választók 50- 5%-ra vonatkoznának, hisz csak ők választották...

Mi a probléma a tradicionális családdal? Szerintem a társadalom alapja.
Szinkronba tudnád ezt hozni azzal a ténnyel, hogy 3 házasságból 2 válással végződik kies hazánkban?
Egyáltalán mi az, hogy tradícionális ma?
Nagyon helyes. Vannak államok amelyek importálnak ... a magyarok más megoldást választottak.
Sajnos ez igaz. Mi exportálunk.

német vasútállomás.
Ezzel azt akarod jelezni, hogy ott járnak a vonatok? Vagy azt, hogy ott ennyien meg tudják fizetni a jegyárakat?
Germany-migrant-crisis-710197.jpg

a kereszténység mint kritérium, azért már a hazugság kategória
Akkor vajon miért nem dolgozhat ateista az egyházi iskolákban? Még a takarítóktól is megkövetelik az adott vallást. (Mondjuk érdekelne egy ilyen iskola fizika tanárának a lelkivilága, de ez az én gondom.)
nem hallottam ilyesmit ... ez nem valami magánegyetem?
Bécsbe, mint köztudott a CEU költözik, ne add a naívat! De más felsőfokú oktatási intézményeknél is szüntettek meg szakokat (a középiskolákról nem is szólva, ahol eltüntetik az OKJ-s képzések jelentős hányadát).
 
Utoljára módosítva:
Olvasgattam eddig, de ezt nem állom meg, bár az előző kérésem (a megmagyaráznád-os is magyarázat nélkül hagytad)

pedig ott a #15 -ös hozzászólás

Ez mind csupán üzlet. Ez messze van a vendégszeretettől.
és mégis mi lenne a vendégszeretet? Például a németeket kiszolgáló pár millió betelepített törököt vendégszeretetből invitálták Németországba?

Ha ezt így elfogadnánk, akkor az adott képviselő által hozott törvények is csak a választók 50- 5%-ra vonatkoznának, hisz csak ők választották...
a játékszabályok kicsit mások ... a többség akarata érvényesül és ez természetesen az ellenzéknek nem tetszik, elvégre nekik más a céljuk, a száz darab ellenzéki pártnak száz féle célja van, de az ország arra halad amerre a többség akarja.

Szinkronba tudnád ezt hozni azzal a ténnyel, hogy 3 házasságból 2 válással végződik kies hazánkban?
Egyáltalán mi az, hogy tradícionális ma?

a tradicionális ... egy férfi meg egy nő házassága. Egy melegházasságnak mi lehet a célja?
A melegházasság bevezetése átértelmezi a különneműek házasságát is. A két értelmezés kizárja egymást, sőt a szomszédos EU tagországban például népszavazást tartottak, hogy a homoszexuálisok kapcsolatát ne lehessen házasságnak nevezni.

Akkor vajon miért nem dolgozhat ateista az egyházi iskolákban? Még a takarítóktól is megkövetelik az adott vallást. (Mondjuk érdekelne egy ilyen iskola fizika tanárának a lelkivilága, de ez az én gondom.)

És azt miből tudják, hogy valaki ateista vagy nem? Valami exorcista tesztenek vetik alá a jelentkezőket?
 
Utoljára módosítva:
Sajnos az nem magyarázat arra, hogy mi az az "illegális migráns betelepítése"
Hogyan lehet illegálist telepíteni?
és mégis mi lenne a vendégszeretet? Például a németeket kiszolgáló pár millió betelepített törököt vendégszeretetből invitálták Németországba?
Tehát szerinted sem vendégszeretet, hanem üzlet...
a játékszabályok kicsit mások ...

Azt sajnos több esetben is konstatáltam...
a többség akarata érvényesül
No igen, de egy demokráciában nem úgy, hogy a kisebbséget negligáljuk.
és ez természetesen az ellenzéknek nem tetszik, elvégre nekik más a céljuk, a száz darab ellenzéki pártnak száz féle célja van, de az ország arra halad amerre a többség akarja.
Biztos?
Nem egy választás volt, ahol a fidesz szavazatai nem érték el az 50 %-ot és mégis 2/3-a lett az általa átírt szabályok miatt...
a tradicionális ... egy férfi meg egy nő házassága.
Nem is tudom, valami olyan rémlik, hogy Szent István előtt a magyar férfiaknak is több neje volt. Attilának pl., igaz ő hun volt, tucatnyi neje volt...
Medig is szabad visszamenni a tradíciókkal?
Avagy borkais módon tartsunk ágyasokat?
Egy melegházasságnak mi lehet a célja?
Csak tippelni rudok, mert nem vagyok érintett: ugyanaz mint a "tradícionálisnak".
A melegházasság bevezetése átértelmezi a különneműek házasságát is. A két értelmezés kizárja egymást.
Már mennyiben is?
Nem lehet gyerekük? Százával vannak tradícionális családok, ahol nem lehet.
És azt miből tudják, hogy valaki ateista vagy nem? Valami exorcista tesztenek vetik alá a jelentkezőket?
Nem, csupán igazolás kell a CV mellé a területileg illetékes egyházmegyei/plébániai hivataltól ...
 
Kezdjük ezzel a tendenciózus címmel. Nem tudom mikor sétáltál budapesten, vagy valamelyik városban és lehet nem láttál török kebabost, kínai éttermeket, a külfölsi diákok ezreit? A külföldi turisták száma évenként 5-6 millió ... mégis miből következik számodra, hogy nem vagyunk vendégszeretőek?
A miniszterelenök egy politikus, amelyik a választóit képviseli, ha a választói elpártolnak tőle egyszerüen átadja a helyét egy másiknak, ez a szokás.... van politikus amelyik a választók 50% -át képvisel, más politikus csupán a választók 5% -át .. ebből a dódik a politikai súlyuk.

Mi a probléma a tradicionális családdal? Szerintem a társadalom alapja.

Nagyon helyes. Vannak államok amelyek importálnak ... a magyarok más megoldást választottak.

német vasútállomás.

Germany-migrant-crisis-710197.jpg

a kereszténység mint kritérium, azért már a hazugság kategória

nem hallottam ilyesmit ... ez nem valami magánegyetem?

Kedves gup, valamit félreértettél
-
A vita ügye arról szólt, hogy melyik közmédia objektívebb, a Német vagy a Magyar.
Azt állítottad, hogy a Németek hazug propagandát terjesztenek Magyarországról.
Köszönöm, hogy végignézted és igazoltad, hogy ez nem stimmel, a Német közmédia objektiv.
-
A kép amit belinkeltél egykébbként azokat a menekülteket mutatja akik Budapeströl jöttek Münchenbe vonattal.
Hol vannak a menekültek akiktől Orbán "megvédte" Europát?
-
Utólag látom, hogy néhány kijelentéssel nem vagy megelégedve de utána igazolod, hogy mégis úgy van.
-
Ahogy Flamingo is megjegyezte, turistának jók Orbánnak a szinesbörüek csak eszükbe ne jusson ott maradni.
Orbán mondja is a Kormány.hu oldalán, hogy a családfejlesztés a magyar válasz a migrációra.

Tehát nyilvánvaló, hogy a fajtisztaság megőrzése a program céljai közé tartozik.
"Keresztényi" hiszen csak első házasságukat előkét támogat a kormány nichts Patchwork családok, egyedülállók
A színesség alatt manapság nemcsak börszint értünk.
-
Most néztem meg a Sajtóklub cimü förmedvényt,
hát látod ilyen alacsony az újságírás nívója, ilyen hazug a hírmondás Magyarországon.
-
 
Kedves Emberek, nem tudom feltűnt-e valakinek, de nagyon elkanyarodtunk a témától.
Dehogy kanyarodtnk!
Véget ért az aranykor : nincs egyneműek házassága. A vendégszeretet biznisszé silányult...
Talán mert vannak, akik nem szívesen beszélnek róla?
Akkor nem itt kéne a sérelmeket kiteregetni.
Szerintem.
Biztos megvan a helye a mindenféle fóbiák kiteregetésének, de könyörgöm itt ne!
Az eddigi hozzászólásaimra nem tartom értelmét reagálni, mert ha az illető már bevette a fideszviagrát, akkor ennyike, ne fárasszon.
No belőled sem lesz már népművelő... :D
 
Legalább a lényegesebb politikacsinálókat felismerted? A kínai kicsit háttal áll.
Az orosz ma is Budapesten tárgyal.

A görögök a kikötőiket nem tudod kinek adták el? Nem tudod véletlenül Olaszországot miért érte bírálat Párizs és Berlin részéről, amiért szándéknyilatkozatot írt alá a világméretű gazdasági-infrastrukturális tervhez való csatlakozásról?
Magyarországnak nincs mit eladnia, mindent elvettek Trianonban.

Meddig lehet visszamenni a történelembe, hogy "visszavehessük ami a miénk volt"?
Nem tudom barátom, hogy mikor születtél de tölled egészen biztos nem vett el senki egy talpalatnyi földet sem. :)
-

-
Egy érdekes video
 
Meddig lehet visszamenni a történelembe, hogy "visszavehessük ami a miénk volt"?
pontosan nem tudom... de például Erdélyben a mai napig pereskednek a magyarok a római katolikus egyháztól vagy a reformátusoktól elvett épületekért, ingatlanokért a román állammal, ez van az elcsatolt területeken. Lehet, hogy vannak államok amelyeknek nincsenek területi követelései, de nem vagyok ebben annyira biztos.
Hirtelenjében meg kellene kérdezni a szerbeket, görögöket-törököket, Indiát-Pakisztánt, de a románok is Moldáviát akarják annektálni.
 
Tehat Orban is annektalni akar?
 
Tehat Orban is annektalni akar?
ugyan már ... az EU -ban mindenki happy, nagy a boldogság ... már azt se tudják ki a fiú vagy lány :hurra:
A határokat máskülönben is a "nagyok" rajzolják ... azok akiket a fentebbi képeken láthattál... de a történelem kereke forog, mindenki lázasan fegyverkezik.
 
Utoljára módosítva:
ugyan már ... az EU -ban mindenki happy, nagy a boldogság ... már azt se tudják ki a fiú vagy lány :hurra:
A határokat máskülönben is a "nagyok" rajzolják ... azok akiket a fentebbi képeken láthattál.

Miert nem költözöl Romániába vagy Szlovakiába ha oda huz a szived?
 
Miert nem költözöl Romániába vagy Szlovakiába ha oda huz a szived?
Ezt miből gondolod? Szerinted Arany János például Romániában született?
Amiért a ballibbek a szőnyeg alá söpörnék a problémát, azért a Kárpát-medencében van egy rendezetlen ügy, a határon túlra nem éppen önként került több millió magyar kérdése.
 
Milyen Problémáról beszélsz?

Trianon idején a mostani Magyarországra menekültek az emberek de aztán a naci időben, a kommunizmus és most az Orbán-diktatúra elöl nyugat Europa, Kanada, Amerika, Ausztrália a célpont.

Latod, hogy ma Erdélyből Németországba jönnek az emberek nem Orbánisztánba.

Orbánnak uralkodási mániája van, ö szeretne Romania felett is uralkodni.

A két ország ugy eltávolodott egymástól, hogy egy focimecset nem tudnak lejátszani békében.
 
Utoljára módosítva:
Szinkronba tudnád ezt hozni azzal a ténnyel, hogy 3 házasságból 2 válással végződik kies hazánkban?
Ez még nem is olyan rossz arány, de ha figyelembe vesszük, hogy a párok fele egyáltalán nem köt házasságot, csak összebútoroznak, majd szétmennek. De ha szét is mennek, legalább a 2/3-os statisztikát nem rontják még tovább.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére