Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Az alapfokú művészetoktatásban a zongora korrepetitor ugyanúgy tölti fel a portfolióját, mint egy hangszeres tanár. Őis tervezi a foglakozásokat a gyerekekkel, hiszen a korrepetitor osztja be a zeneművek kidolgozásának menetét, együttműködik a főtárgy tanárral. Nálunk van olyan korrepetitor, aki egyedül foglalkozik a tanulóval, tervezi-vezeti az órát, készíti fel a gyereket a koncertre, versenyre. Ha lenne konkrét kérdés, szívesen válaszolok. Megjelent speciális útmutató is, indikátor értelmezés, érdemes olvasgatni.
Nagyon szépen köszönöm!
Továbbítom az általad leírtakat annak a fiatalembernek, akitől a kérdést kaptam!
 
selmec

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem éppen ezen idézetben ott válasz is:
A reflektív értékelő interjú részére készített a szakmai tevékenység folyamatát, összefüggő eseményeit és eredményességét kibontó 2 db esettanulmány.
Egyébként a gyakornok->ped1 és a ped1-.ped2 eljárás között inkább a százalékokban van a különbség (mint a "rendes" eljárásban is).

Tehát a szakos kolléga eldönti, hogy az a) [egyéni/ csoportos esettanulmány reflektív értékelő interjúhoz] vagy a b) [diagnosztikus folyamatról készült esettanulmány reflektív értékelő interjúhoz] szabadon választható dokumentummal foglalkozik, mert a reflektív értékelő interjú a szakértő II. választása alapján csak az egyik dokumentumra vonatkozóan történik, lásd 77. oldal.
Az nem teljesen világos, hogy a minősítendőnek akkor végülis csak a 2 fajta közül csupán egyet kell elkészítenie, mert pl. eleve megkapja, hogy a).
Vagy ez a helyszínen derül ki, a) és b) is készen van, s a bizottság ott és akkor dönt, melyikkel foglalkozik?
Ha a pedagógus órákhoz hasonlítjuk, akkor az előre 2 doksi és a helyszíni választás lehetségesebbnek tűnik. (Már csak azért is, mert a pedagógus-anyagokhoz képest töredéket kell csak elkészíteni ezen területen.)

A szakos kollégám utánajárt: a 2 esettanulmányt amiből választ a szakos a reflektív interjúhoz, azt a portfóliós felületre kellett volna feltölteni, a szabadon választott dokumentumok közé. A tájékoztatást a változásról, még a nyáron kaptak az érintettek, és augusztusban nyílt ki nekik a felület. gondolom a kollégának elkerülte a figyelmét.
Csak azért írom, mert hátha belefut más is egy ilyen esetbe.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

verocska60

Állandó Tag
Állandó Tag
A mesterprogram kérdése megoldódott: "A tanfelügyeleti és pedagógusminősítő szakértő, valamint a szaktanácsadó tevékenységterületen feladatot ellátni kívánó mesterpedagógus-jelölteknek mesterprogram elkészítése nem szükséges."
Igen. És ehhez kapcsolódik az előző felvetés a mesterek beszámoltatásával kapcsolatban. Ha nincs mesterprogram, nincs miről beszámolni a szakértőknek és szaktanácsadóknak.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Szaktanácsadó mestert nem a keretben hirdették. Az OFI vállalta ha jól emlékszem 1500(?) pedagógus minősítését. Ezért is kerültetek be a tanfelügyeletbe.
Visszatérnék a kezdetekhez.
Kissé érdekes a szituáció. 2017-re csak vezető Mestert hirdettek. Meglepő, hogy valaki jelentkezik a meghirdetett egyetlen kategóriába, gondol valamit, és módosít egy másik, nem meghirdetett kategóriába.(?)
A jogszabály a már besorolt Mesterre vonatkozik:
"14. § (1) A 8. § (5) bekezdése szerinti Mesterpedagógus vagy a Kutatótanár fokozatba besorolt pedagógus a program megvalósításának időtartama alatt az intézményvezető vagy – ha a pedagógus intézményvezető – a fenntartó egyetértésével, a 12. § (2) bekezdése alkalmazásával legfeljebb két alkalommal módosíthatja Mester- vagy Kutatóprogramját:
a) első ízben a módosítás okának vizsgálata nélkül,
b) második ízben akkor, ha előre nem látható elháríthatatlan külső ok miatt a programban vállaltak teljesítése akadályba ütközik.
(2) A Mester- vagy Kutatóprogram módosítása iránti kérelmet az OH-hoz kell benyújtani az akadály felmerülésétől számított harminc napon belül, feltüntetve benne a módosítást szükségessé tévő indokot."

Továbbá:
"(5) Az (1)–(4) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni abban az esetben, ha a Mesterpedagógus a Mesterprogram megvalósítása helyett a pedagógiai-szakmai szolgáltatás nyújtásában, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként történő részvétel iránt nyújt be kérelmet, és a 4. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel. Ettől eltérően, ha a fokozat megújításáig legfeljebb két év van hátra, az OH a kérelemnek szakértő bevonása nélkül helyt ad."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2016.10.28 - 2016.12.31

Vagyis nincs szaktanácsadó lehetőség!
És még egy érdekesség, amit érdemes tisztázni:
"12. § (2)69 A megismételt minősítő vizsga, a megismételt, továbbá a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatba történő besorolásra irányuló minősítési eljárás, valamint a Mester- vagy Kutatóprogram módosítására irányuló eljárás díja a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, az illetmény számítását megalapozó vetítési alap hetven százaléka, amelyet az eljárás kezdeményezőjének a minősítő vizsgát, minősítési eljárást szervező OH kincstárnál vezetett számlájára kell befizetnie. Megismételt minősítő vizsgának, minősítési eljárásnak a magasabb fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló sikertelenül zárult minősítő vizsgát, minősítési eljárást követően az ugyanazon fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló minősítő vizsga, minősítési eljárás minősül."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2016.10.28 - 2016.12.31
Ebben az az érdekes, hogy lehet szaktanácsadóira jelentkezni, de ezt csak véletlenül lehet megtudni. Ilyen véletlen volt, hogy Marosi Katalin előadásánál szóba került. Ő javasolta a körülményeket megismerve a változtatást. Amúgy az már jól látszik, hogy vezetői mesterre inkább az intézményvezetőknek célszerű jelentkezni, nem a helyetteseknek. A helyettesnek lehet rengeteg jó ötlete (van is), ha a vezető (főnök) akadályokat gördít a megvalósítás elé (mert bizony gördít), akkor nem nagyon lehet a mesterprogramot megvalósítani. Indokolni viszont nem igazán lehet azzal, hogy a főnök ahol tudott keresztbe tett. Akkor is, ha aláírta a támogatásáról szóló papírt. És nálunk a kutyus sírgödre bizony itt van. :(
 
spiky

Szerintem jó megoldás lehet vezető és helyettes esetén a közös mesterpàlyázat. Ezzel a lehetőséggel élve nem terhelik duplàn a tantestületet !
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen. És ehhez kapcsolódik az előző felvetés a mesterek beszámoltatásával kapcsolatban. Ha nincs mesterprogram, nincs miről beszámolni a szakértőknek és szaktanácsadóknak.
Éppen ezért nem is kell. Csak - ahogy már itt is írták - nem ártana, ha a KLIK-nél is képben lennének azzal, hogy melyik mesterség mit jelent. Ehhez pedig nincs másra szükség, csak tájékozódásra, szövegértésre.
 
erakucko

Igen ám, de ha még az OH sem tud különbséget tenni. :( "Az Ön munkáltatója jogosult az Ön munkájának ellenőrzésére, így a szakértői munkavégzéssel kapcsolatos rövid beszámolónak nem látjuk jogszabályi akadályát. " Nem tudom megemészteni.
 
Küldtek-olvastam-előzetesen értékeltem saját számítógépem, áramom felhasználásával-közben kapcsolatot tartottam szakértő társammal és az intézménnyel saját telefonomról-utaztam (hol többet, hol kevesebbet: világot láttam)-megnéztem-meghallgattam-megbeszéltem-értékeltem-lezártam-adminisztráltam-vettem egy új irattartót a saját pénzemen, mert már nem fértem el a szakértői dokumentációval-útiköltséget számoltam el (ehhez a saját szkenneremet használva beszkenneltem a szükséges dolgokat)-fújtam egy nagyot a jól végzett munka örömére, majd kezdtem elölről-végső lezárásként ezt a rövid beszámolót alkottam Önöknek mint munkáltatónak.
Ez így elég rövid és amellett alapos? ;)
Minek kellene beszámolni arról, amihez semmi közük? Ezt miért nem tudja kimondani az OH? Nem akar kenyértörést azzal az intézménnyel (KLIK), ami szintén hozzájuk tartozik?
 
kriszta0412

Állandó Tag
Állandó Tag
A mai napon frissült a költségelszámolásról szóló dokumentum!
(2016.11.03.)
Lehet, hogy a cím csak a szakértőket említi, de mi is várjuk a személyre-szabott levelet o_O
Én annyira szeretem, hogy szinte kéthavonta változnak az utazással kapcsolatos elképzelések. Nekünk kiemelten felhívták rá a figyelmet, hogy minden alkalmat külön-külön adatlapra kell felvinni...most meg

"Az egy hónapon belül, de eltérő időpontban megvalósuló megbízásokat minden esetben egy
Nyomtatványon kell elszámolni! "
Talán túl sok papírt gyártottunk:cool2:
 
A címben nem, de a szövegben minket is megemlítenek. Az egy hónap egy adatlapon való elszámolása a szakértőknek eddig is így volt, a szaktanácsadóknak szerintem ez után sem lesz így. Ugyanis POK-unk azt mondta, amikor erről érdeklődtünk, hogy nekik minden gyártott papírunkhoz hozzá kell csatolniuk minden odatartozót, tehát a költségelszámolást is a megfelelőhöz. Ezért kell külön-külön. A teljesítményigazolást is darabonként kapjuk, nem havonta, és azon mindig rajta van az elszámolt költség is. Tehát véleményem szerint minden marad a régiben. ;)
 
Az a BAJ, hogy semmi sem állandó, csak a mozgás maga:D mozgok, tehát élek...nah jó...elég belőlem;)
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
A szakos kollégám utánajárt: a 2 esettanulmányt amiből választ a szakos a reflektív interjúhoz, azt a portfóliós felületre kellett volna feltölteni, a szabadon választott dokumentumok közé. A tájékoztatást a változásról, még a nyáron kaptak az érintettek, és augusztusban nyílt ki nekik a felület. gondolom a kollégának elkerülte a figyelmét.
Csak azért írom, mert hátha belefut más is egy ilyen esetbe.
Mi csináltunk hasonló eljárást - nem gyakornoknál, nem pszichológusnál, de ped.szakszolgálati szakértői területen dolgozó kollégánál, akinél az eljárás menete gyakorlatilag megegyező a pszichológuséval.

A portfólióba (nálunk munkakör változása miatt) nem voltak feltöltve a szükséges dokumentumok. Az előírásra hivatkozva hiánypótlást kértünk - 1 dokumentumot, alaposan kidolgozva.
Ehhez születtek meg az interjúhoz szükséges kérdések (milyen vizsgálati eljárásokat használt, miért, milyen etikai problémái voltak, miért, szülőkkel való kapcsolat, egyeztetés hogyan, mikor, miért, az eljárással érintett egyéb területen dolgozókkal való kapcsolatfelvétel, - tartás hogyan, miért, stb.)
Az elnök bevezette a helyszíni eljárást, a kolléga átadta a kinyomtatott dokumentumot, amit a portfóliós jkönyvhöz kapcsolt az elnök, mint pótlást. Az elemzés a megadott szempontok alapján, a teljes bizottság füle hallatára történt, a kolléga munkájának minősítésére és nem az ügyre koncentrálva. Semmi erősség és fejleszthető, indikátorokhoz igazított értékelés a folyamatról, amiért ő a felelős, és udvarias észrevétel ott, ahol az eljárás legközelebb, hasonló esetben tökéletesíthető. Ha ez a kollégának felróható, akkor pontlevonás a végső értékelésnél, de ez a szakos dolga (nálunk nem a kolléga hibája volt, a folyamat megbicsaklása, sőt, többet tett, mint amennyi papíron elvárható lett volna).
A forgatókönyv megegyező a másik eljárással, csak az óralátogatás, óramegbeszélés helyén a reflektív interjú és az ahhoz kapcsolódó megbeszélés van, onnan fut tovább a porfólióvédés a többihez hasonlóan. A 90-100 perc soknak tűnik, de azonos szakterületen dolgozók egymás között pillanatok alatt elhasználják ezt az időt, lehet, hogy elnökként érdemes "szemmel tartani" őket.
 
Utoljára módosítva:

vimoni

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Milyen ürüggyel lehet a vezetői tanfelügyelet időpontját módosítani? Mivel az új Kézikönyvek tartalma számunkra még ismeretlen, így nem kezdtük meg a 2017-es önértékelési feladatokat (sok más vezetővel egyetemben). Nem akarunk ismét feleslegesen munkát végezni! A "pletykák" szerint november végén lesz meg az új "útmutatónk". Ha januárra kapunk időpontot, nem lesz időnk az egész tortúrára csak ha karácsonykor is ezzel foglalkozunk. Ezt nem kényszeríthetem rá a dolgozókra!Több vezető társammal némán dühöngünk tehetetlenségünkben! A dolgozók előtt is le vagyunk járatva, mivel a hozzá nem értésünket erősíti meg ez a helyzet. Egyáltalán van aki most átlátja a jövő évi tanfelügyelet rendszerét és a vezetőkkel szembeni elvárásokat? Nem szerettem volna senkit megsérteni,de nagyon elvagyok keseredve.
 
Kedves vimoni!
Bárhogy változik a jogszabály (5 évente elvégzendő feladat lesz), de az biztos, hogy tanfelügyeleti ellenőrzés előtt elő fogja írni. Szerintem akkor jártok el helyesen, ha jövőhéten nekiálltok. Másfél hónap alatt egy vezetői önértékelést kényelmesen meg lehet csinálni, így nyugodtan mehettek a téli szünetre.
 
Akkor járjunk el a legutóbbi alapján? De ez már nem lesz megfelelő a tanfelügyeletnél ( ha kiadják közben az új Kézikönyvet) és állítólag egyszerűsíteni is fogják. Köszönöm a válaszodat, átgondolom!
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor járjunk el a legutóbbi alapján? De ez már nem lesz megfelelő a tanfelügyeletnél és állítólag egyszerűsíteni is fogják. Köszönöm a válaszodat, átgondolom!
De megfelelő lesz! Miután november 30-ig írja ki az OH a tanfelügyeleti ellenőrzéseket, a januáriakra még az esetleges régi jogszabály vonatkozik. Ha később kaptok tanfelügyeletet, akkor lesz időtök az új alapján elvégezni az önértékelést. (Egyébként nem akarlak elkeseríteni, de túl sok olyan jellegű változás nem lesz, ami nagyon megkönnyítené a munkátokat)
 
Tündi73

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Milyen ürüggyel lehet a vezetői tanfelügyelet időpontját módosítani? Mivel az új Kézikönyvek tartalma számunkra még ismeretlen, így nem kezdtük meg a 2017-es önértékelési feladatokat (sok más vezetővel egyetemben). Nem akarunk ismét feleslegesen munkát végezni! A "pletykák" szerint november végén lesz meg az új "útmutatónk". Ha januárra kapunk időpontot, nem lesz időnk az egész tortúrára csak ha karácsonykor is ezzel foglalkozunk. Ezt nem kényszeríthetem rá a dolgozókra!Több vezető társammal némán dühöngünk tehetetlenségünkben! A dolgozók előtt is le vagyunk járatva, mivel a hozzá nem értésünket erősíti meg ez a helyzet. Egyáltalán van aki most átlátja a jövő évi tanfelügyelet rendszerét és a vezetőkkel szembeni elvárásokat? Nem szerettem volna senkit megsérteni,de nagyon elvagyok keseredve.
Csatlakozom hozzád, mi is hasonló cipőben járunk. Mi sem kezdtük el az önértékelést, hiszen tavasszal kaptuk az emailt, amiben ez szerepelt, idézem:
"Mivel a jogszabály nem írja elő az intézmények számára, hogy az ötévente sorra kerülő önértékelést öt éven belül egyenletesen elosztva kell megvalósítani, a fentiek alapján azt javasoljuk az intézményeknek, hogy jelenleg csak annak a pedagógusnak és vezetőnek végezzék el az önértékelését, akik szerepelnek a 2016. évi tanfelügyeleti tervben. A többi pedagógus és vezető önértékelését majd akkor végezzék el, ha a további egyszerűsítések átvezetése a kézikönyvekben és a felületen már megtörtént. Az egyszerűsített önértékelési eljárás módosított felületéről valamennyi intézményt értesíteni fogunk."
Én is teljesen tanácstalan vagyok, ráadásul nálunk intézményi tanfelügyelet is lesz 2017-ben.
De ahogy elnéztem, nagyon sokunknak ez a problémája, ha kell, nekiállunk mi is a régi szerint, bár szerintem fölöslegesen fogunk dolgozni, akárcsak tavaly ilyenkor...
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokakat érdekelhet! A PSZ oldalán találtam.

Az a pedagógus, aki a „324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőzően sikertelen minősítési eljárásban vett részt, az OH-hoz 2016. november 15-éig írásban benyújtott kérelemmel jelentkezhet rendkívüli minősítési eljárásban való részvételre. A jelentkezési határidő jogvesztő. Az OH a portfólió feltöltésére szolgáló informatikai hozzáférést 2016. november 20-ától biztosítja, amelytől számított negyvenöt napon belül kell a rendkívüli minősítési eljárásra határidőben jelentkezett pedagógusnak a portfólióját feltölteni. A portfólió feltöltésénél hiánypótlásra nincs lehetőség.

(3) A portfóliót hiánytalanul feltöltő pedagógus számára az OH a rendkívüli minősítési eljáráshoz kapcsolódó óra, foglalkozás látogatást legkésőbb 2017. március 14-éig szervezi meg és sikeres minősítési eljárás esetén a pedagógus részére 2017. április 30-áig kiállítja a tanúsítványt.

(4) Sikeres minősítési eljárás alapján a pedagógust 2017. január 1-jei visszamenőleges hatállyal kell besorolni Pedagógus II. fokozatba.

A (2) bekezdés alapján megszervezett rendkívüli minősítési eljárás nem minősül megismételt minősítési eljárásnak, az abban résztvevő pedagógus számára nem jár díjfizetési kötelezettséggel, esetében nem kell alkalmazni a 12. § (2) bekezdésében foglaltakat.”
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére