Nyugodtan tegyél fel anyagokat, sok segítséget nyújt számunkra!
Talán azért, mert máskor is érdekelt mindenkit.
Nincs sértődés, mert más véleménye számomra meggondolandó.
Mindig igyekszem ésszel dönteni és nem érzelmekkel - nem tetszik, hogy mások, sokan, túl sokan körülöttem, csak az érzelmeik alapján döntik el pl. azt, hogy két embernek, akit magad előtt látsz, vizet kell-e adni, vagy rohanni megnézni, zárva van-e a kapu. Szégyen ennek az országnak, hogy 10-ből 8 ember a kaput ellenőrzi - és lehet, hogy sokat mondtam a kettővel. Nagy szégyen. Szégyellem, hogy ilyen országhoz tartozom.
Bezárkózunk, és ezzel csatlakozom Somihoz is. Lezárunk mindent, mert amit csinálunk, az úgy jó. Tetszik vagy sem, nem az.
Azonban a pedagógusokban bízom még. Magunkban, hogy olyan gyerekeket nevelünk, akik szabadon élnek, mernek ötleteket kigondolni, és mernek előállni vele, nem félnek attól, hogy csípőből kigúnyolják őket. Mernek véleményt mondani a tanóráinkról, az ismeretekről, a szükségleteikről, egymásról, önmagukról. Persze kultúráltan, mert mi megtanítjuk nekik, hogyan tegyék meg.
Mert jelenleg beléjük fojtjuk a szót, akkor beszélhetnek, ha engedjük, végighallgatják az órákat, megcsinálják a feladatokat, amit mondunk nekik, halálosan unják, mert nincs, aki a lendületével elvigye őket. A szorgalmasabbja (és akiket a szülők erre dresszíroznak) megcsinálja JÓL a házi feladatait is, és emiatt már-már zseni kategóriába kerül az osztályban, hiszen ő mindig ötöst kap. Pedig nem zseni, csak lelkiismeretes. Ő a jó tanuló, akiből 30-at kíván egy mai átlag tanár. Amelyik gyereknél a szülők nem gyakorolnak elég nyomást, ott már a jegy sem érdekli őket.
Óráról-órára mennek, tananyagtól tananyagig jutnak (vagy nem jutnak) el, csomókban vannak az agyukban anyagok, összefüggések nélkül. Következtetésre alkalmatlan gondolkodásúakká tesszük őket. Mi, a szakemberek. Lemaradnak, sikertelenek lesznek, nem számít semmi, csak a pénz. Ez marad a siker és az érvényesülés útja. Az első jeleit már tapasztalom.
De én a tanárokban még bízom. Örülök, amikor sok tízezren emelünk szót a gyerekeinkért, de ez nem elég. Nekünk is változni kell. Először is megérteni, hogy nem mi vagyunk a főszereplők, hanem ők.
Tudom, hogy el lehet fáradni, de elgondolkodtatok-e már azon, hogy azok a módszerek, amiket alkalmaztok, megfelelő eredményt érnek-e el?
Nem azért fárasztó-e az egész folyamat, tanárnak és diáknak egyaránt, mert nem jó vágányon halad?
Csak azt tudom írni - én szeretek tanítani. Tény, nem fáradtam el. Aki személyesen ismer, és olvassa ezt a fórumot alátámaszthatja: a gyerekeim szeretnek az óráimra jönni, jól érzik magukat, és sokat is tudnak. Ráadásul én is szeretek velük lenni, együtt gondolkodunk, beszélgetünk, látom, ahogy nyílik az értelmük (bár sokak által lebecsült tanulásban akadályozott gyerekek). Sajnálom őket, mert most, hogy elballagott egy részük, tudom mi következik az életükben. Tankönyv, 42. oldal, 23. lecke, olvasd el háromszor, húzd alá, tartalom. Munkafüzet 19. oldal 4-5-6. feladat végig. Jövő órán felelés.
Ez lesz a tanóra, nem képek, videók, beszélgetések, érdekes feladatok. Megtanulnak félni a tanártól, mert egyest ad, és megtanulnak csendben lenni, alkalmazkodni. Ahogyan nekünk is tanították.
Pedig arra kell nevelni a gyerekeket, aminek az ellenkezőjére neveltek minket.
De én a tanárokban még bízom - Bennetek is, különben nem tettem volna ide ezt az anyagot.
Mert tuti egymás mellett megyünk el egy éve
