Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

verocska60

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól emlékszem, a harmadik útmutató szerint kötelezően csatolandó dokumentumot nem lehet hiány-pótoltatni, márpedig a nevelő-oktató munka bemutatásához azok kötelezőek. Sajnos, így a portfólió nem értékelhető.
Az óraterveket feltöltötte. A megvalósítás dokumentumai hiányoznak.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez érdekes, hiszen (nekem is van kollégám, aki megkapta a lehetőséget az átdolgozásra, értesítették is róla, nyitva is van szerkesztésre) még nem szabadna látnotok csak 16-ától.
Tudsz szólni, jelezni neki? Az adatai között kell lennie email-címnek.
11/A. § (5)85 A (4) bekezdésben foglaltakon felül, ha a minősítési eljárás kijelölt időpontja a minősítési év szeptember 1-jét követő időszakra esik, a pedagógus - a portfólió vagy pályázat tartalmát érintő változás bekövetkezése esetében - a minősítés évének augusztus 15. napjáig módosíthatja, kiegészítheti portfólióját vagy pályázatát.

Erről jut eszembe, tegnap volt augusztus 10-e:

11/B. §87 (1) Az OH a minősítési év június 30. napjáig tervezett minősítésekre vonatkozóan a minősítés évét megelőző év december 15. napjáig, a minősítési év szeptember első napját követő minősítésekre vonatozóan pedig a minősítési év augusztus 10. napjáig

a)88 meghatározza a portfóliójukat, pályázatukat feltöltött pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítő eljárás esetében a portfólió vagy pályázat védésének időpontját,

b) kijelöli - az intézményvezető, valamint a fenntartó delegáltja kivételével - a
pedagógus minősítő vizsgáját, minősítési eljárását lefolytató minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint

c) az a) és b) pontban foglaltakról az informatikai rendszer útján értesíti a pedagógust, a minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint az őket foglalkoztató intézmény vezetőjét."

Ti kaptatok valamit?
 
Utoljára módosítva:

verocska60

Állandó Tag
Állandó Tag
A megtekintés gombra kattintva látni lehet. E-mailben nem jeleznék, annak nyoma marad...A kérdés az, hogy az előző útmutatókban, ha nem volt megvalósítás dokumentumai, lepontoztuk, és kész. Mi a helyzet most, a 3. Útmutató szerint?
 
nyíregy

Gondolom nem csak ketten vagyunk, akik nem kaptak semmi értesítést aug. 10-ig a kirendelésekről. Én folyamatosan figyelemmel kísérem tegnap óta a felületet, de még csak a régiek láthatók, viszont az előbb azt tapasztaltam, hogy már "mozgolódnak", mert az imént azt tapasztaltam, hogy felraktak egy új tartalmat, "Kérelmek" címmel.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
A megtekintés gombra kattintva látni lehet. E-mailben nem jeleznék, annak nyoma marad...A kérdés az, hogy az előző útmutatókban, ha nem volt megvalósítás dokumentumai, lepontoztuk, és kész. Mi a helyzet most, a 3. Útmutató szerint?
Én csak arra gondoltam, hogy annyit érdemes lenne jelezni, hogy tudja-e, hogy a portfóliója aug. 15-ig kiegészíthető?
S ha esetleg nem, még van 3 napja :) (átnézésre elég, kiegészítésre ...?, de a semminél több). Nem mindenki ismeri a jogszabályokat, s ha elkerülte az email ..., ki tudja, segítség lehet neki.

A megvalósítás dok.hoz - a 2015-ben érvényes útmutató alapján töltött föl. Az vonatkozik rá. Szerintem. Ha kiegészíti a 3. alapján az csak jó.
 
Tudja, hogy kiegészítheti aug. 15-ig. :) A 2015. nov-i feltöltők még a 2. Útmutató szerint töltöttek fel?
 
pron

Állandó Tag
Állandó Tag
Az óraterveket feltöltötte. A megvalósítás dokumentumai hiányoznak.

Köszönöm, figyelmetlenül olvastam. Elnézéseteket kérem. A fejemben az szűrődött le, hogy a reflexiók hiányoznak.
A 2015-ben feltöltőkre már a harmadik útmutató vonatkozott. Alapdokumentum hiányos. Az útmutató egyértelműen leírja, hogy szükséges.
Kedves minősítésben jártas fórumtagok biztosan megadják a megfelelő választ.
 
Közben megnéztem, a 3. szerint kellett feltöltenie. Egyértelműen hiánypótlás.

A 2015.10.08-án megjelent v3 vonatkozott a 2015-ös feltöltőkre.
Köszi! :)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha a határidő lejárta előtt véglegesíti a feltöltő. azonnal láthatóvá válik a bizottsági tagok számára.
A törvény 15-ig ad lehetôsèget. Ez a jog,szerintem,nem korlátozható. Ha eszébe jut még valami,biztosítani kell a hozzáférést.A jogszabály azt nem mondja,hogy csak egy próbálkozásod van,vigyázz! Ettôl a pillanattól, ez az eljárás támadható.

A 2015.10.08-án megjelent v3 vonatkozott a 2015-ös feltöltőkre.
A portfóliót írónak 45 nap áll a rendelkezésre a feltöltéshez. Nov. 30-tól visszaszámolva ez október 17-e. A feltöltés megkezdése előtt 9 nappal megjelentetni az Útmutatót újabb feltételekkel, több, mint nem korrekt. Átolvasni, összehasonlítani, a változásokat észrevenni, anyagokat átdolgozni, kiegészíteni - ehhez későn jelent meg, hiszen mindenki dolgozik, nem csak a portfóliót írogatja. Két portfóliót író is nehezményezte.
Aki most kiegészíthet viszont élhetne a lehetőséggel - ezért piszkálnám meg, és hívnám föl a figyelmét arra, hogy nézze át.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Nanananana. Ne keverjük a szezont a fazonnal. Vezetők kellenek, vannak, lesznek. Pont. De nem kell más. Azért nem túlzás ez? Egy pedagógust ellenőrzi az igazgató, a helyettes, a mk-vezető, a tanfelügyelők és a minősítők. Kell vezetés, de nem ennyi.

A pedagógus sajnos alárendelt a szakértővel szemben, mert:
- a pedagógus teljesen kitárulkozik a szakértőnek a pf-ban, az órákon és a ppt-ben, fordítva nem történik meg
- a szakértő beül, és nézi a pedagógus óráját, fordítva nem történik meg
- a szakértő minősíti a látogatott óráját, munkáját, szakmai életútját, fordítva nem történik meg
- a szakértő megmondja, hány százalékos a látogatott munkája (ettől görcsbe rándul a gyomrom egyébként), fordítva nem történik meg
- a szakértő látja, hogy a pedagógus hogy tanít, hogy old meg helyzeteket stb., fordítva nem történik meg
- a szakértők DÖNTIK el, hogy az adott pedagógus megfelelt-e, fordítva nem történik meg.

Nincs egyenrangú kapcsolat. Alá-fölérendeltség van. Én így látom. Tényleg nem akarom ezt tovább fűzni, kicsit offolja a csoportot is ez a téma.

Én örülök annak, hogy van ez a csoport, és a szakértők mindig nagyon segítőkészek, bárki is vetődjön ide a kérdéseivel. Tudom, hogy sokat dolgozik minden szakértő, sokat utazik stb.
Sajnos sok ki nem mondott problémája van a rendszernek, ha feszegetjük, az csak vitát szül.
Fel kell venni a fordulatot, majd lesz valahogy. Mindenki végezze a rábízott munkát legjobb tudása és legjobb lelkiismerete szerint, ez a lényeg.
Azt írod, hogy alá- és fölérendeltség van, mint főnök és beosztott között.
Nem tudom, melyik főnök dolgozik többet a beosztottjához képest!?
Nem tudom, melyik főnök az, akinek a beosztott feladatait el kell látnia és egyéb főnöki teendőket!?
Nem tudom, melyik az a főnök, akinek nincsen nagyobb hatásköre a beosztottjához képest!?
Nem tudom, melyik az a főnök, akinek nincsen jogköre !?
Nem tudom, mitől főnök az, akinek a feladatkörét kibővítették!?

És sorolhatnám tovább....
 
spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
A portfóliót írónak 45 nap áll a rendelkezésre a feltöltéshez. Nov. 25-től visszaszámolva ez október 12-e. A feltöltés megkezdése előtt 4 nappal megjelentetni az Útmutatót újabb feltételekkel, több, mint nem korrekt. Átolvasni, összehasonlítani, a változásokat észrevenni, anyagokat átdolgozni, kiegészíteni - ehhez későn jelent meg, hiszen mindenki dolgozik, nem csak a portfóliót írogatja. Két portfóliót író is nehezményezte.
Aki most kiegészíthet viszont élhetne a lehetőséggel - ezért piszkálnám meg, és hívnám föl a figyelmét arra, hogy nézze át.
A megvalósítás dokumentumai nem külön dokumentum. Az útmutató alapjàn ha utalt rá, valamelyik reflexióban kifejtette valahol teljesen elfogadható. És ne felejtsük el: az útmutató ajànlàs. Ha tartalmazza a portfóló a jogszabály által felsorolt kötelező dokumentumokat, értékelni kell. A pontokban érvényesíthetjük az egyéb tartalmi hiányosságokat.

Ha a határidő lejárta előtt véglegesíti a feltöltő. azonnal láthatóvá válik a bizottsági tagok számára.
Véglegesítése nélkül is látható. Akàr le is véglegesíthetném! Felettébb érdekes!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét együttgondolkodásra van szükségem. Szept. 15-én megyek minősíteni. A kolléga egyetlen óratervhez sem töltött megvalósítás dokumentumait. A 3. Útmutató szerint viszont kell.. Kell? Szólítsuk fel hiánypótlásra? Köszönöm, ha segítetek.
Bocsánat, ha butaságot írok, még nem nagyon másztam bele a minősítésbe, de ma elővettem a harmadik útmutatót, és az óvodait is, és megvalósítás dokumentumait csak a szabadon választott dokumentumoknál találtam követelményként?

Ez érdekes, hiszen (nekem is van kollégám, aki megkapta a lehetőséget az átdolgozásra, értesítették is róla, nyitva is van szerkesztésre) még nem szabadna látnotok csak 16-ától.
Tudsz szólni, jelezni neki? Az adatai között kell lennie email-címnek.
11/A. § (5)85 A (4) bekezdésben foglaltakon felül, ha a minősítési eljárás kijelölt időpontja a minősítési év szeptember 1-jét követő időszakra esik, a pedagógus - a portfólió vagy pályázat tartalmát érintő változás bekövetkezése esetében - a minősítés évének augusztus 15. napjáig módosíthatja, kiegészítheti portfólióját vagy pályázatát.

Erről jut eszembe, tegnap volt augusztus 10-e:

11/B. §87 (1) Az OH a minősítési év június 30. napjáig tervezett minősítésekre vonatkozóan a minősítés évét megelőző év december 15. napjáig, a minősítési év szeptember első napját követő minősítésekre vonatozóan pedig a minősítési év augusztus 10. napjáig

a)88 meghatározza a portfóliójukat, pályázatukat feltöltött pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítő eljárás esetében a portfólió vagy pályázat védésének időpontját,

b) kijelöli - az intézményvezető, valamint a fenntartó delegáltja kivételével - a
pedagógus minősítő vizsgáját, minősítési eljárását lefolytató minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint

c) az a) és b) pontban foglaltakról az informatikai rendszer útján értesíti a pedagógust, a minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint az őket foglalkoztató intézmény vezetőjét."

Ti kaptatok valamit?
Még nem kaptam én sem semmit. Tavaly mikor kaptunk megbízást? Én olyan aug.17-18.-ra emlékszem.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
A szakértői feladatoknál, az OH oldalon.
A visszamondás alternatívái:
Alkalmatlan időszak Összeférhetetlenség Kivitelezhetetlen utazás Egyéb ok
Hogy Ti miket találtok :) Köszi :)

Erácska!
Én is úgy emlékszem, hogy augusztus 20-a környékén kaptuk meg.
Azt tudom, hogy pont nyaralni voltam előtte, és minden napom azzal telt az apartmanban, hogy nézegettem, nehogy lemaradjak valamiről. Aztán mikor hazajöttem akkor jöttek a felkérések, ezért a tavalyi nyaralás nálam a mérce, de pontos dátumot nem tudok. Azért bízom benne, most olyan sok munkát nem tesznek a nyakunkba első félévre (legalábbis azt ígérték), a másik, hogy ha most már a rendes menetrend szerint haladunk, akkor már tényleg csak a tavaly ilyen-olyan indokkal visszamondott munkák maradtak.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére