Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
ÉBRESZTŐ!

Az éjjeli műszak legújabb és legcinikusabb "terméke", a lényege röviden: pedagógusok, kuss legyen!
2022. február. 11. 21:12

A kormány rendeletet hozott a pedagógussztrájkról​

A pedagógusok munkabeszüntetését csak úgy engedélyezik, ha az észrevétlen marad az intézmények működése szempontjából.
Úgy látszik, a kormány kezdi komolyan venni a március 16-ától határozatlan időre tervezett munkabeszüntetést. Tárgyalni ugyan továbbra sem hajlandó, ehelyett rendeletben szabta meg a veszélyhelyzeti rendkívüli jogalkotás keretében, hogyan kell megoldani a gyerekfelügyeletet és milyen órákat kell megtartani.

A péntek este megjelent jogszabály szerint minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre, saját osztályukban – tehát különböző osztályok keveredése nélkül –, és minden csoportban, osztályban rendelkezésre kell állnia legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai asszisztensnek. A gyerekeknek meg kell kapniuk a szokásos étkezést, kollégiumi ellátást, délelőtt és délután egy-egy óra „szabad levegőn való tartózkodást”. Az érettségiző középiskolai osztályokban meg kell tartani minden vizsgaszabályzat szerinti felkészítési órát a kötelező érettségi tantárgyakból. A többi tanulónak minden tárgyból az órák felét kötelező megtartani.

Miután a január 31-i figyelmeztető sztrájkot a bíróság utólag jogerősen jogellenesnek nyilvánította, de a szakszervezetek a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért, a kormányrendelet erre is kitér. Eszerint ha van felülvizsgálati kérelem, akkor „a felülvizsgálati eljárásban hozott döntésig egyedi ügyekben a jogszerűtlen vagy jogellenes sztrájkkal kapcsolatosan hozott bírósági döntésre nem lehet hivatkozni”. A törvényi határidők a felülvizsgálati döntés után kezdődnek. Ez a most folyamatban lévő ügyre is vonatkozik.

Ez a rendelet addig lesz érvényben, amíg „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló” törvény.

Kár, hogy sztrájkmentes időben nem tartják szükségesnek a szakképesítéssel rendelkező pedagógusok jelenlétét az oktatási intézményekben. Nem tudom, hány Magyarország van, mert az egyikben már nincs járvány, EB-k, VB-k, világkiállításszerűségek meg maszk nélkül, puszta kézzel ovisokat fogdosó politikusszerűségek mászkálnak összevissza.

1644615314542.png
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Nem minősítéssel kapcsolatos a kérdésem, de mivel a beszélgetésekből kitűnik, hogy milyen nagy szakmai tapasztalattal rendelkeztek, remélem tudtok néhány mondattal segíteni a dilemmám megoldásában. Mit tegyek?
Amit leírtál, az mindannyiunk dilemmája. Tapasztalataim szerint ráadásul változó szereposztásban: mi is lehetünk azok, akik most esetedben a másik tanár.
Az sem véletlen, hogy most nagyobb itt a csend. Az is tapasztalat, hogy a az itteni, korábbi, óriási véleménymondások valamiért lecsendesedtek. Akár azt is írhatnám, mintha megszüntek volna. De nem akarok elkanyarodni.
A pedagógus mesterség (szerintem hivatás) attól is különleges, hogy bár vannak szabályai, azok tágak. Az ősi görög mondás szerint (vagy csak most találtam ki, mindegy is) a pedagógus bemegy az órájára, magára csukja az ajtó, aztán a 45 perc az övé, s azt csinál, amit akar.
Elég sokszor hallottam én ezt.
Aztán csak kiderül, hogy ez nem így van.
Nem egyszer derül ki, nem kétszer derül ki, hanem majdnem mindig.
És az is szabály, hogy a jót, a győzelmet nem kell megmagyarázni. Ezt a szabályt persze a győztesek ismételgetik, amíg maguk is el nem hiszik.
Holott valójában az adott közösségben (osztályban) van, amikor a kolléga, és van, amikor én vagyok a jobb, az érzékenyebb, a megoldóbb.
Normális közösségben ez természetes.
Lehet erről beszélni, tapasztalatokat megosztani, apró trükköket átadni. És átvenni, beépíteni a magam repertoárjába.
Ám az a baj, hogy a normális közösségek száma vészesen fogy.
Pontosan ugyanúgy, ahogyan fogynak a pedagógusok is.
Ha nem normális közösség, ha mindenki frusztrált, ha mindenkit nyomaszt a megélhetés napi kínja, az évtizede nem látott, száguldó infláció, a napi jogfosztás, amikor sztrájk és a munkavégzés között gyakorlatilag nincs különbség éjszakai kormányrendeletek nyomán, akkor nehéz a problémák megoldása.
De nem lehetetlen.
Menj oda a kollégádhoz, igyatok meg egy kávét (ha olyan a tanári, fizesd ki neki) és beszéld meg vele ez az esetet.
És ha elhárít, kezd újra.
Törd át a közöny-falát, hökkentsd meg, és mondd el neki, hogy egy közös dolog van.
Az a kincs, akit közösen tanítotok,
A gyerek.
Szerintem megéri. És megérti.
Próbáld ki.
 
selmec

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértőtársak!

Biztosan volt már téma, de én még nem találkoztam vele a saját gyakorlatomban:
- részmunkaidős gyakornok minősítése
Kérdésem az, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, vagy van valami speciális dolog, amire figyelnem kell?

Köszönöm a segítséget!
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
ÉBRESZTŐ!

Az éjjeli műszak legújabb és legcinikusabb "terméke", a lényege röviden: pedagógusok, kuss legyen!
2022. február. 11. 21:12

A kormány rendeletet hozott a pedagógussztrájkról​

A pedagógusok munkabeszüntetését csak úgy engedélyezik, ha az észrevétlen marad az intézmények működése szempontjából.
Úgy látszik, a kormány kezdi komolyan venni a március 16-ától határozatlan időre tervezett munkabeszüntetést. Tárgyalni ugyan továbbra sem hajlandó, ehelyett rendeletben szabta meg a veszélyhelyzeti rendkívüli jogalkotás keretében, hogyan kell megoldani a gyerekfelügyeletet és milyen órákat kell megtartani.

A péntek este megjelent jogszabály szerint minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre, saját osztályukban – tehát különböző osztályok keveredése nélkül –, és minden csoportban, osztályban rendelkezésre kell állnia legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai asszisztensnek. A gyerekeknek meg kell kapniuk a szokásos étkezést, kollégiumi ellátást, délelőtt és délután egy-egy óra „szabad levegőn való tartózkodást”. Az érettségiző középiskolai osztályokban meg kell tartani minden vizsgaszabályzat szerinti felkészítési órát a kötelező érettségi tantárgyakból. A többi tanulónak minden tárgyból az órák felét kötelező megtartani.

Miután a január 31-i figyelmeztető sztrájkot a bíróság utólag jogerősen jogellenesnek nyilvánította, de a szakszervezetek a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért, a kormányrendelet erre is kitér. Eszerint ha van felülvizsgálati kérelem, akkor „a felülvizsgálati eljárásban hozott döntésig egyedi ügyekben a jogszerűtlen vagy jogellenes sztrájkkal kapcsolatosan hozott bírósági döntésre nem lehet hivatkozni”. A törvényi határidők a felülvizsgálati döntés után kezdődnek. Ez a most folyamatban lévő ügyre is vonatkozik.

Ez a rendelet addig lesz érvényben, amíg „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló” törvény.

Kár, hogy sztrájkmentes időben nem tartják szükségesnek a szakképesítéssel rendelkező pedagógusok jelenlétét az oktatási intézményekben. Nem tudom, hány Magyarország van, mert az egyikben már nincs járvány, EB-k, VB-k, világkiállításszerűségek meg maszk nélkül, puszta kézzel ovisokat fogdosó politikusszerűségek mászkálnak összevissza.

Csatolás megtekintése 1844889
Lényegében tehát a sztrájk alatt több pedagógus kell, mint annak előtte. (Minden csoporthoz külön valaki, úgy, hogy most "békediőben" is csoportösszevonás van számtalan helyen.)
 
bejuma

Csak egy kérdésem van: még áll az EMMI épülete??????
 
pappica

Állandó Tag
Állandó Tag
Péntek, minősítés. Én szakosként vagyok benne. Látszott előre, hogy nem lesz gond, tudatosan összeállított, "erős" portfólió, az elküldött anyag is jó színvonalú. A minősítés kezdetén valami kapcsán megjegyezte az elnök, hogy délután elutazik. Minden rendben lezajlott, először én küldtem el az érintetteknek a jegyzőkönyvet, mikor mindenki elfogadta feltöltöttem. Majd jött az elnöktől is a jegyzőkönyv, magam részéről jeleztem, rendben. Majd vártam, vártam, hogy folytathassam a felületen az óraértékelést, de az csak nem akart aktívvá válni. Írtam az elnöknek, de nem jött rá válasz. Egy idő után felhívtam, hogy esetleg azért nem tudok tovább menni, mert ő nem töltötte fel a jegyzőkönyvet? A válasz: "Valóban nem, mert elutazom (ekkor még az irodájában volt). De hát mondtam, hogy csak hétfőn folytatom". Mire kértem, hogy én viszont ma, a szakértői napomon szeretném csinálni a dolgom. "De még hétfőn is időben vagyunk" Igen, de ez a nap azért van, hogy ezzel foglalkozzam. "Majd meglátom, hogy fel tudom-e tölteni, mondtam, hogy elutazom" Nagyon szeretném. Ekkor még mindig a suliban volt - egy igazgatóról beszélünk (külön pikáns, hogy véletlenül egy városban lakunk). Nem töltötte fel - két mozdulatába került volna. Én még ilyen önző/tapló/inkorrekt kollégával nem dolgoztam. Egy nagyon egyértelmű levelet írtam neki péntek késő este, amit nyilván csak hétfőn fog olvasni. Szerintetek lehet az kérni, hogy a magasságos algoritmus ne sorsoljon össze bennünket még egyszer?
 
SwampFairy

Új tag
Sziasztok!

Nem tudom jó helyre írok-e, kicsit el vagyok veszve - minden tekintetben, jajj. Nekiestem a portfóió írásnak, de olyan szívesen elolvasnék egy kész darabot előtte. Persze, átolvastam az útmutatót, a mintákat, de valahogy nekem hiányzik az, hogy ez pedig itt XY portfóliója aki megírta tavaly, túlélte, és még bele sem őrült. Szóval ímhol kerestetik egy fejlesztőpedagógus portf., szuper hálás lennék érte!

Előre is köszönöm! <3
 
anett5

Kedves SwampFairy!

Minden portfólió más és más, mert más munkáját írja le.
Itt Mi szakértők vagyunk és jogszerűen nem mutogathatjuk azokat a portfóliókat, amiket értékelünk.
Az útmutatók szerintem igen jó mintákat, kérdéseket tartalmaznak 1-1 dokumentummal kapcsolatban.
A megnyitott felületen is el lehet igazodni.
Ha most van nyitva számodra a felület, akkor gyakornok lehetsz... ? Az egyemen is kellett készítened...
Mindenhol más a követelmény, azt kell teljesíteni, amit kérnek/várnak.
Van lehetőséged szaktanácsadóhoz fordulnod -igazgatón keresztül a POK-ba - aki tud segíteni.
De az intézményedben is már igen sokan minősülhettek 2014 óta... Igaz, nem mindenki lehetett fejlesztőpedagógus, de a portfólióban vannak dokumentumok, ami közös lehet.

Portfólió írással foglalkozó FB csoportban vagy itt a CH-n is találhatsz információt.
Hozzánk is fordulhatsz, de kérlek konkrét kérdéssel 1-1 dokumentumot illetően.

Sokan túlélték már...

Remélem nem keserítettelek el nagyon, de a portfólióírás egy önálló alkotói munka.

Biztosan menni fog.
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértőtársak!

Biztosan volt már téma, de én még nem találkoztam vele a saját gyakorlatomban:
- részmunkaidős gyakornok minősítése
Kérdésem az, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, vagy van valami speciális dolog, amire figyelnem kell?

Köszönöm a segítséget!
Nincs semmi külön előírás: kötelező órák 25 %-át meghaladó heti óraszámmal kell rendelkeznie - ez nem szokott gond lenni.
Azért megkérdezném az intézménytől, hogy netalán azon a napon minősül, amikor a suliban van órája vagy "munkaidőn kívül"...
A POK-tól kérhetik szerintem, hogy mely napok jók a kedd-csütörtök-péntek hármasból...

PS: 2018.02.01-i eljárásban találkozhattunk személyesen is????
 
Utoljára módosítva:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Péntek, minősítés. Én szakosként vagyok benne. Látszott előre, hogy nem lesz gond, tudatosan összeállított, "erős" portfólió, az elküldött anyag is jó színvonalú. A minősítés kezdetén valami kapcsán megjegyezte az elnök, hogy délután elutazik. Minden rendben lezajlott, először én küldtem el az érintetteknek a jegyzőkönyvet, mikor mindenki elfogadta feltöltöttem. Majd jött az elnöktől is a jegyzőkönyv, magam részéről jeleztem, rendben. Majd vártam, vártam, hogy folytathassam a felületen az óraértékelést, de az csak nem akart aktívvá válni. Írtam az elnöknek, de nem jött rá válasz. Egy idő után felhívtam, hogy esetleg azért nem tudok tovább menni, mert ő nem töltötte fel a jegyzőkönyvet? A válasz: "Valóban nem, mert elutazom (ekkor még az irodájában volt). De hát mondtam, hogy csak hétfőn folytatom". Mire kértem, hogy én viszont ma, a szakértői napomon szeretném csinálni a dolgom. "De még hétfőn is időben vagyunk" Igen, de ez a nap azért van, hogy ezzel foglalkozzam. "Majd meglátom, hogy fel tudom-e tölteni, mondtam, hogy elutazom" Nagyon szeretném. Ekkor még mindig a suliban volt - egy igazgatóról beszélünk (külön pikáns, hogy véletlenül egy városban lakunk). Nem töltötte fel - két mozdulatába került volna. Én még ilyen önző/tapló/inkorrekt kollégával nem dolgoztam. Egy nagyon egyértelmű levelet írtam neki péntek késő este, amit nyilván csak hétfőn fog olvasni. Szerintetek lehet az kérni, hogy a magasságos algoritmus ne sorsoljon össze bennünket még egyszer?
Szakértő és szakértő között különbség van.... ezt oly sokszor megtapasztaltuk már.
Én a védés végén a képernyőn keresztül mutatom meg a jegyzőkönyvem és javítom, ha valaki kéri. Így az online konferencia után 1 órával már tölthetem is...
Igen, ez munkát igényel, mert előre kell dolgoznom és wordben másolgatom az adatokat az első oldalon...
Kb 1 héttel előtte előkészülök és a védés alatt is pötyögök szükség esetén.
A védés után kb 5-10 percre elegendem a minősülőt, amikor a bizottsággal egyeztetjük/megbeszéljük ezt is és utána a minősülő is látja, megismerte és elfogadta: mindenki hallhatja.
Én is szeretek utazni, mostanában pedig szeretnék, de...

Nem szeretem a mester eljárásokat, mert a munka nem egyenletes és nem igazítható minden esetben a szakértői napomra.
Félidőnél extra éjszakázás van, majd a kérdések után majdnem egy hét pihi... és utána elnökként újból munka: elnöki összegzés.

Ped1 és ped2: egyenletesebb és tervezhetőbb, de egyes vezetők nemcsak az intézményükben dirigálnak, hanem a minősítésnél sem együttműködőek a bizottságon belül.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Nem minősítéssel kapcsolatos a kérdésem, de mivel a beszélgetésekből kitűnik, hogy milyen nagy szakmai tapasztalattal rendelkeztek, remélem tudtok néhány mondattal segíteni a dilemmám megoldásában. Osztályfőnök vagyok felső tagozatban, egy nagyon problémás osztályban. Kiállok értük, de ha kell megdorgálom őket, ugyanakkor ezt úgy próbálom tenni, hogy ne vadítsam el magamtól a társaságot. A szülők szeretnek, tudják, hogy mennyi erőfeszítést teszek. Az egyik tantárgyból sok a probléma, konkrétan nem igazán értik a magyarázatot. Volt egy-két finom kérés a gyerekek részéről, ha nem ment valami, de " az egyszer már elmagyaráztam" kezdetű mondattal le is lett rendezve. Szülői értekezleten is felhozták a témát és éppen ezzel van a gond. Én akkor arra kértem a szülőket, hogy inkább az igazgatónak mondják, hogy ne legyen kellemetlen a kolléga számára...mármint velem szemben. Most viszont a gyerekek szóltak, hogy az illető pedagógus azt mondta nekik, hogy mondják meg otthon a szüleiknek, hogy még egyszer elő ne forduljon ilyen, hogy nekem jelzik a problémájukat, mert az osztályfőnöknek ehhez semmi köze és beleszólása nincs. Ráadásul több gyereket is mentorálok és az ösztöndíj szempontjából sem mindegy a jegyük és persze a tudásuk, tehát nekem kell őket kicsit korrepetálni, de ezt se tehetem, mert nincs hozzá közöm. A fő bajt azt okozza, hogy amikor én magyarázok, bár nem az a tantárgy a szakom, akkor megértik egyébként a legtöbben. Mit tegyek?
Azt gondolom, hogy maga az osztályfőnöki szerep az, ami miatt Neked is foglalkozni kell azzal, ami az osztályban problémát okoz.
Ez egyértelmű kellene legyen a kolléga számára is.
Semmiképpen nem vonhatja kétségbe, hogy jogod van egy, főleg több gyereket érintő ügyben "intézkedni".
Magam is jártam így többször, mert a gyerekek annak mondják el a gondjaikat, akit kedvelnek, s ez nem is mindig az ofő :)
Általában kiabáltak velük, türelmetlenek voltak, sok leckét kaptak, stb. - sokféle volt.
Én a gyerekek felé mindig "kollégapárti" maradtam abban a tekintetben, hogy semmilyen megjegyzést a munkájára nem tettem a gyereke felé, s a panaszaik megoldásához inkább tanácsot adtam.
Nem mondtam, hogy jó, akkor helyettetek megkeresem majd én Kati nénit, és megoldom vele, ne aggódjatok.
Mindig abban egyeztünk meg, hogy ők jelezzék a kollégának, mi a problémájuk.
Ezek után, úgy, hogy a gyerekek nem tudtak róla, kerestem meg a kollégát, és mondtam el, mi a probléma, s hogy a gyerekek jelentkezni fognak a gonddal, kezelje megfelelően, mert mindannyiunknak ez a legjobb. A "beavatkozásom" általában elég volt, nem jött vissza ugyanaz a panasz többet.
Magam is kerültem matekot tanítva emiatt igazgató elé, szülők kérték az egyeztetést, s ott is azt kérdeztem, miért nem tudok arról, hogy a szülőknek bármilyen gondjuk van az osztályzással, miért nem jelezte az osztályfőnök, ha neki mondták.
(Pl. azon görcsöltek, hogy úgy írattam dolgozatot, hogy nem is tanítottam az anyagot - s az ofő aláírta, mint később láttam, a tankönyv kitöltetlen részeit. Amikor levittem erre a megbeszélésre a feladatlapokat, a gyakorlókártyákat és a többi eszközt, amivel dolgoztunk, s kérdeztem a szülőktől, hogy vajon a gyerekeikkel beszéltek-e, akkor az egyik szülőpár apukája azt kérdezte az anyukától: nem nézted meg?, ezért jöttünk ide? - S itt véget is ért a buli.)

Én, ha olvasod még, mindenképpen megbeszélném mindkét féllel, amolyan mentor szerep ilyenkor az osztályfőnöké - megoldani a résztvevő feleknek kell.
 
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nem tudom jó helyre írok-e, kicsit el vagyok veszve - minden tekintetben, jajj. Nekiestem a portfóió írásnak, de olyan szívesen elolvasnék egy kész darabot előtte. Persze, átolvastam az útmutatót, a mintákat, de valahogy nekem hiányzik az, hogy ez pedig itt XY portfóliója aki megírta tavaly, túlélte, és még bele sem őrült. Szóval ímhol kerestetik egy fejlesztőpedagógus portf., szuper hálás lennék érte!

Előre is köszönöm! <3
Kedves SwampFairy!
Anett írta a lényeget, s az úgy igaz.

Annyit tennék hozzá gyógypedagógusként, sok fejlesztő portfóliót is olvasva, hogy amikor kiválasztod, kiről írsz, attól a pillanattól kezdve koncentrálj arra, honnan indulsz, tehát mutasd be a tanuló, esetleg a csoport kiindulási állapotát - kórházi, szakértői véleményekkel alátámasztva. Természetesen írd le, mikor, milyen indulóállapoti felmérést végeztél vele, s abból mi derült ki számodra.
Írd le a reflexióban, hogy ezzel milyen feladataid keletkeztek.

Az óravázlatokban, fogalkozási tervekben erre hegyezd ki, mit, miért csinálsz. Megírod a foglalkozási tervet, majd a reflexióban leírod, hogy miért azt a feladatot választottad, hogyan ment, elérted-e, amit szerettél volna, ha igen, hogyan tovább, ha nem hogyan tovább (ilyen is van - tanítani nem fáklyásmenet, csupa sikerélménnyel:)).

Tehát látszon: kiinduló állapot felmérése, megfogalmazása - célok, feladatok - módszerek, eszközök - eredmények - további lépések kijelölése.

A többi munkád, amit ezen a feladaton kívül végzel, már biztosan könnyebben megfogalmazható.
Mivel sok az online eljárás, én szerettem látni sok-sok képet, ami a munkához kapcsolódik, akár gyerekkel is (persze fej takar, elmos,stb.)

Kitartás, menni fog ez, hidd el!
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére