Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Van arról valakinek infója, hogy kik kapnak 2023-ban tanfelügyeletet?
Kollégám szaktanácsadó, már egyszer volt is szakmai ellenőrzése 2016-ban, s most újra.
Vajon mivel érdemelte ki, hogy éppen ő? Egyedüli a tantestületben tudomásom szerint.
és persze sokan vannak, akik soha semmilyen megmérettetésen nem vettek részt, s most már talán nem is fognak.
Gyorsan megnéztem, én kaptam-e levélkét. 2016-ban az akkori szaktanácsadók 98-99%-a kapott tanfelügyeletet. Azt sem igazán értettük, de azt mondtuk, jól van, gyakoroljanak rajtunk a szakértők. Majd szépen leállt az egész folyamat, és nem csak a covid miatt, már előtte is kissé döcögős volt, és érthetetlenek voltak a kijelölések (vagyis az, akiket kijelöltek, nem lehetett tudni, milyen elgondolás alapján). Akik a pilot időszakban kaptak tanfelügyeletet (2015-ben), azok közül is többen kaptak már másodszor (bár azok egy része - ha nem az összes - a covid miatt elmaradt). Nekünk, akiknek 2016-ban volt, valóban letelt az 5 év, tehát a törvény szerint most már a 2. kör jön. Ebben csak az a probléma, hogy nagyon sokan még egyszer sem kaptak. Én biztosan azoknak írnám ki, akiknek rövidesen (most már fogalmam sincs, mikor, hiszen a törvény még mindig ezt írja: Aki a 3. § (1) bekezdése alapján a 2022. évben a Pedagógus I. fokozatba történő besorolásától számított 9 év szakmai gyakorlatot szerzett, minősítési eljárásban legkésőbb 2023. évben köteles részt venni.) minősülniük kell(ene), hiszen az az elmélet, hogy a tanfelügyelet segítő szándékú, akkor pedig segítsenek azoknak, akiknek szükségük van rá, és még semmilyen külső megmérettetésben nem vettek részt.
2016-ban kettőnknek volt tanfelügyelete intézményünkben (mindketten szaktanácsadók vagyunk), biztos ami biztos alapon most tavasszal megcsináltuk a 2. önértékelésünket (elvégre ott is letelt az 5 év). :);) Azóta csak intézményi és vezetői tanfelügyelet volt nálunk, tehát kettőnkön kívül továbbra sem kapott senki.
Egyébként én még nem kaptam értesítést arról, hogy megint jönnének, de van még idő éjfélig. :D
 
annaaa

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, a 2020-as rekorddátumot nem értük el (2020. aug. 11.), biztos szóltak annak az új embernek, hogy van ilyen, hogy A tanév rendje... De mi benne az a kimeneti-bemeneti kompetenciamérés? Megemlítve a 11. évfolyam is? (Csak költői kérdés volt, majd biztosan adnak tájékoztatást.)
 
Jó a kérdés. A 7.-et sem értem: b) a miniszteri rendelet 135. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató általános iskolában a bemeneti célnyelvi mérés a 6. és a 8. évfolyamon, valamint kimeneti célnyelvi mérés a 6–8. évfolyamon, amely a 6. és a 7. évfolyamon a Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti A2 szintű, a 8. évfolyamon a KER szerinti B1 szintű nyelvtudást méri;
Azt írják, a tanulók két mérési napon vesznek részt: szövegértés-matematika, illetve idegen nyelv-természettudomány. Mind a kettőből írnak kimenetit és bemenetit. Ha mindkettő kell, akkor az 4 nap. Ha csak egyiken kell részt venni, akkor ki dönti el, melyiken. Ha nincs bementi, minek kimeneti és fordítva. Eddig a 6.-ban elért eredményt hasonlították össze a 8.-ban elérttel tanulónként. (Valami ilyen volt: várható fejlődés). Most ez így egyelőre egy teljes zagyvaság.
Amúgy csak mérések lesznek, vagy közben elvétve taníthatunk is a tanévben?
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető

Nyugi, csak a szokásos. Összegányolnak valami szakszerűtlen baromságot, aztán a hozzáértő pedagógusok kifogásai alapján javítgatják. Ez viszont idő.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyugi, csak a szokásos. Összegányolnak valami szakszerűtlen baromságot, aztán a hozzáértő pedagógusok kifogásai alapján javítgatják. Ez viszont idő.
Vajon mikor? Semmit nem tudunk róla, de: "A bemeneti mérésekre 2022. szeptember 26. és 2022. november 30. között kerül sor." :(:mad2:
 
annaaa

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon mikor? Semmit nem tudunk róla, de: "A bemeneti mérésekre 2022. szeptember 26. és 2022. november 30. között kerül sor." :(:mad2:
És ehhez szeptember 23-ig adatszolgáltatás: osztályok, tanulók, előző mat.osztályzat, SNI-BTM, azonosítókártyák nyomtatása, csoportbeosztás, felügyelet, infótanárok vigasztalása, mert infóórák nem lesznek ...
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Vajon mikor? Semmit nem tudunk róla, de: "A bemeneti mérésekre 2022. szeptember 26. és 2022. november 30. között kerül sor.

És ehhez szeptember 23-ig adatszolgáltatás: osztályok, tanulók, előző mat.osztályzat, SNI-BTM, azonosítókártyák nyomtatása, csoportbeosztás, felügyelet, infótanárok vigasztalása, mert infóórák nem lesznek ...
Ha nálatok van infótanár, akkor legalább benneteket nem kell vigasztalni.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a különbséget is észrevettétek a tavalyi és idei tanév rendjében?
Tavaly 181 tanítási nap, most 183. Nem ez az érdekes, hanem az, hogy miből jön ez a két nap különbség.
Tavaly 6 tanítás nélküli munkanappal lehetett számolni, ebből 1 DÖK (diáknap, 1 pályaorientációs témanap.
Idén 4 tanítás nélküli munkanap, ebből 1 DÖK (diáknap, 1 pályaorientációs témanap. :mad2:
 
Utoljára módosítva:

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a különbséget is észrevettétek a tavalyi és idei tanév rendjében?
Van még további is, ez a bemeneti mérés is érdekes.
Nekem változatlanul nagy probléma, hogy amíg ősszel 2 hónapokra van egy kis szünet, a tavasz az sehogysem jön össze.
Talán március 15. körül lehetne egy kicsit trükközni, 15-e szerda, ès kiadni a hétfő-keddet, lehet, az állam is gondol erre, jogszabály meg nincs.
 
annaaa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanév rendje, mérések: feltették az oktatas.hu-ra a tájékoztatót. A szakképzésnek könnyű dolga lesz: csak 10. évfolyam, csak tavasszal, csak szövegértés és matematika. Mint tavaly. A köznevelés (ált. isk. és gimn.) ... igen, ők leginkább csak mérnek (tanítás helyett ...).
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Intézményvezető Asszony / Intézményvezető Úr!

Tájékoztatjuk, hogy a 2022/2023. tanévi digitális országos mérésekkel kapcsolatosan az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés \ Országos és nemzetközi mérések \ Digitális országos mérések 2022-től menüpontban tájékoztató információk kerültek közzétételre az alábbiak szerint:

- Az Általános leírás menüpont az országos mérések történetét és az általános jellemzőit ismerteti.

- Az Általános szakmai anyagok menüpontban a mérések tartalmi keretei érhetők el.

- A Lebonyolítás menüpontban tanévenkénti bontásban találhatók a mérések lebonyolításával kapcsolatos tudnivalók, így itt található az idei méréshez kapcsolódó tájékoztatók is.

- A Példafeladatok menüpontban a digitális mérések mérési területeihez tartozó online példafeladatok linkjei találhatók. A feladatok mellett útmutatók is megtekinthetők, amelyek a feladatok felépítését mutatják be, és azt, hogyan kell a választ megadni a különböző feladattípusok esetén.

- A Jogszabályok menüpontban találhatók a mérésekkel kapcsolatos hatályos jogszabályok.

- A Gyakran ismételt kérdések menüpontban a mérésekkel kapcsolatos, gyakran felmerülő kérdésekre adott válaszok találhatók.

Kérjük, hogy tanulmányozzák át a fenti információkat.

Együttműködését köszönjük.

Tisztelettel:
Brassói Sándor s. k.
elnök
Oktatási Hivatal
 
kicsi63

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Intézményvezető Asszony / Intézményvezető Úr!

Tájékoztatjuk, hogy a 2022/2023. tanévi digitális országos mérésekkel kapcsolatosan az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés \ Országos és nemzetközi mérések \ Digitális országos mérések 2022-től menüpontban tájékoztató információk kerültek közzétételre az alábbiak szerint:

Kérjük, hogy tanulmányozzák át a fenti információkat.

Együttműködését köszönjük.

Tisztelettel:
Brassói Sándor s. k.
elnök
Oktatási Hivatal
Akkor ezekben az időszakokban hogy tanítunk digitális kultúrát/informatikát?? Terem foglalt lesz....
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!

Somogy megyében keresek "normális" iskolát diszes tüneteket mutató ötödikbe menő fiatalembernek.
Valami olyat, ahol megkapja a segítséget is, és olyan pedagógusokat, akik úgy kezelik, hogy annak eredményeként nem ő lesz az osztály "leggyengébbje" (finoman írtam).

Előre is nagyon köszönök minden ötletet!
(Barcs, Gyékényes kizárva - mivel nem súlyos, Barcs nem veszi fel.)
 
Mivel a hozzászólásokat bárki láthatja, a javaslatokat - a fiatalember érdekében - jobb lenne priviben elküldeni Gagamailnak.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kollégák!
Jól látom, hogy a 6. osztályosok bemeneti mérését betették az őszi szünetre?
Nem teljesen, csak félig-meddig, de azért kivételesen gondolkodtak és számoltak. Mindegyik évfolyamhoz 10 napos időintervallumot adtak meg, amikor az intézménynek meg kell csinálnia. Október 24-28 között van 5 nap, majd őszi szünet, aztán november 7-11 között van a másik 5 nap. Ez összesen 10 nap, megvan nekik is annyi, amennyi a többinek.
 
Oldal tetejére