Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Randasága mellett még színesben kinyomtathatatlan is, mivel a kék patront kiüríti! (Én így jártam!)
Múltkor férjem elcipelt Zalakarosra locsikálni. Ahogy a fürdő kerítése előtt mentünk el, rám tört a megvilágosodás! Megláttam egy óriási táblát, tudjátok az EU-s pályázatokról szólót. Abban a pillanatban jöttem rá, miért ilyen a hátterünk. Ugyanis ez is EU-s pályázatos dolog. A pénzért sok mindent el kell viselni, lássuk be. :rolleyes2:
 

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a válaszotokat!
A kérdésem lényege az lett volna, hogy az új munkakörében kell-e meghatározott évet eltöltenie? (Mert szerintem nem.)
Erre az információra nem emlékszem, hogy meg van-e határozva valahol.

A minősítésre biztatom, mert még "csak" 53 éves!

A változásnak akkor van jelentősége, ha bekerült az adott évi keretbe, és minősítés előtt változik a munkaköre, vagy a tantárgya.

Konkrétan a 11 § szerint:
"(8a)40 Ha a pedagógus munkaköre vagy tanár esetében az általa tanított tantárgy a jelentkezést vagy a portfólió feltöltését követően megváltozik, és ennek következtében a minősítő vizsga, a minősítési eljárás a jelentkezéskor betöltött munkakör vagy megjelölt tantárgy vonatkozásában a pedagógus véleménye szerint nem valósítható meg, a pedagógus a munkakör vagy a tanított tantárgy megváltozásától számított öt munkanapon belül, de – minősítési eljárás esetében – legkésőbb a portfólióvédés időpontja előtti harmincötödik napig köteles értesíteni az OH-t. Az OH értesítését követően a pedagógus jogosulttá válik a megváltozott munkakör vagy tantárgy szerint a portfólióját módosítani. A módosításra legfeljebb egy hónap áll rendelkezésre, de legkésőbb a portfólióvédést megelőző huszadik napig le kell zárni a portfólió módosítását. A minősítő vizsgát, a minősítési eljárást a megváltozott munkakör vagy a tanított tantárgy tekintetében kell lefolytatni. Ha a munkakör, tanár esetében a tantárgy-változás az e bekezdésben meghatározott határidő után következik be, vagy arról a pedagógus határidőben nem értesítette az OH-t, a minősítési eljárás az adott évben nem kerül megszervezésre."
 

csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Mára már elfogadták, hogy jó így a 24 óra, ahogy van nekem. Persze megnyugodtam, de volt egy álmatlan éjszakám miatta. De én még mindig nem értem, hogy akkor a te esetedben hol van a szabadon felhasználható 8 óra? És vajon miért nem lehet egységesen kezelni ezt a munkaidő kérdést?

Hihetetlen, hogy szinte minden tankerületben másképpen értelmezik ! Vicces valójában . Az is, hogy holmi munyikkal ütjük el az időnket - holott a mu. nyi. vezetése annak a feladata, aki elrendeli - ne kövezzetek meg, kedves helyettes kollégák ! Sorakozó a gépnél, amelyiken ez a csoda elérhető, nálunk csak egy gépen ! Ha megnyitja valaki egy másikon -mert 3 lehetőség van erre, 3 gép... - akkor vége a dalnak, egyszerre csak egy gépen elérhető.
Én már teljesen jól alszom, akár 40-et vagyok bent, akár 24-et.... 32-t vesz be, ha több is mínuszokat írogat ki a program, ha kevesebb, akkor is.
 

csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Mára már elfogadták, hogy jó így a 24 óra, ahogy van nekem. Persze megnyugodtam, de volt egy álmatlan éjszakám miatta. De én még mindig nem értem, hogy akkor a te esetedben hol van a szabadon felhasználható 8 óra? És vajon miért nem lehet egységesen kezelni ezt a munkaidő kérdést?

Hihetetlen, hogy szinte minden tankerületben másképpen értelmezik ! Vicces valójában . Az is, hogy holmi munyikkal ütjük el az időnket - holott a mu. nyi. vezetése annak a feladata, aki elrendeli - ne kövezzetek meg, kedves helyettes kollégák ! Én egységesen kezelem, amit elrendelnek éppen, azt kattintgatom be - ha 50 akkor úgyis mínuszt ír ki, ha 24 akkor is . Tehát teljesen fölösleges az én megítélésem szerint. A feladatait úgyis mindenki elvégzi, valahol mindegy, hogy otthon éjszaka -a munkahelyén a zsúfolt tanári szobában, vagy ha szerencséje van , talál egy üres termet a javításra.... Én a szemléltető eszközök, digitális anyagokban való tájékozódást is iskolai munkának számolom , bár a hobbim is a suli. kitiltanának a tanári szobából, ha ott nézegetnék filmeket, gyártanék hozzá megfigyelési szempontsorokat a három számítógép valamelyikét használva ! Soroljam...?
Úgyis tudjátok !
 
Utoljára módosítva:

hajthatatlan

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért kellett kinyomtatni?

Azért, mert öregszem:(:).

És bár környezetem szerint magas szintű IKT kompetenciával rendelkezem, a rengeteg interneten talált, vagy előadásokon megismert ppt-ből összeállított adatbázist már nem vagyok képes fejben tartani. Így azokat a diákat, melyeket saját tájékoztatóimon jól felhasználhatónak tartok (természetesen forrás megjelelöléssel!), kinyomtatom (A6 méretben, színesben, mert így a kiemeléseket is látom). Amikor egy ppt-t kell összeállítanom, ezeket papír alapon kiválogatva állítom sorba, megnézem, mit kellene változtatni, vagy kiegészíteni. Így nem rontom az amúgy is romló látásomat, nem kell a felkészülés nem kis idejére lefoglalnom a számítógépet, és a ppt végleges összeállítása a gépen már gyorsan megy.
 

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a válaszotokat!
A kérdésem lényege az lett volna, hogy az új munkakörében kell-e meghatározott évet eltöltenie? (Mert szerintem nem.)
Erre az információra nem emlékszem, hogy meg van-e határozva valahol.

A minősítésre biztatom, mert még "csak" 53 éves!
Nincs olyan megkötés, szabály, ami munkakörhöz eltöltött időt számol, legalábbis az ő esetében. Végig pedagógusként alkalmazták, csak ez a lényeg.
A portfóliót fejlesztő pedagógusként töltse fel, ha azzal foglalkozik most, és nincs csoportja. A szabadonválasztottba, a ppt-be, a szakmai életútba, az intézmény bemutatásába pedig csempéssze bele az "előző" életét, amit óvó néniként töltött (bármely intézményben is tette), és mindent, amit fontosnak tart.

Szerintem nem érdemes békétlenkedni - ha elkezdi a munkát a portfólióval, rájön majd, hogy mennyi mindent csinált jól az évek során, mennyit fektetett bele abba, hogy jobban és még jobban tudjon a rábízott gyerekekkel foglakozni.
Miért ne lenne erre büszke? Miért ne mutatná meg a hozzá érkező kollégáinak, szakembereknek?

Annyi tantervet megírattak már velünk, pont a saját érdekünkben ne tegyünk egy kicsit?
 

Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én igazgatóm, nem valószínű, hogy el akarja(el fogja) végezni , mert 7 éve van a nyugdíjig, és őt már ne zavarják ilyenekkel!
Ha ezalatt végig igazgató lesz, végig kell vinnie az önértékelést, kaphat két intézményvezetői ellenőrzést, intézményellenőrzést, minősítésben kell részt vennie a tantestület szinte minden tagjánál.
 

berikahu

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Tudom, hogy volt már róla szó, de nem tudom, mire jutottunk. Mit gondoltok, hogy kell értelmezni a tavaszi szünet keddi-NEKEM SZAKÉRTŐS -napját. Arra is kiírja az iskola a szabit? Vagy OH-s szakértői napnak minősül?
 

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Tudom, hogy volt már róla szó, de nem tudom, mire jutottunk. Mit gondoltok, hogy kell értelmezni a tavaszi szünet keddi-NEKEM SZAKÉRTŐS -napját. Arra is kiírja az iskola a szabit? Vagy OH-s szakértői napnak minősül?
Nekem csütörtökre írtak szabit.... De észrevételezem, és kijavítását kérem.
 

kriszta0412

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi azt az információt kaptuk, hogy nem kell ennek nagy feneket keríteni, dolgozzunk, ha akarunk a tavaszi szünetben is, nem tíltja meg senki :rolleyes2: mondjuk szaktanácsadói utómunka volt
 

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem KLIK-es iskola vagyunk, hanem egyházi, és az ő állásfoglalásuk alapján oldódott meg ez a "szakmai bizonytalanság" De a megyében levő szakértő ismerőseim is 24-ben dolgoznak, pedig ők is KLIK-esek. Nekem az volt a legnagyobb problémám, hogy hol van az oly sokat emlegetett arányos feladatelosztás, amit a Nkt és a 326-os rendelet is hangsúlyoz. Akkor neked és a többieknek is 14 órában osztanak ki konkrét feladatot, akik nem mesterek azonak pedig 6 óra a tanítással le nem kötött óraszámuk? Vagy csak el kell tölteni a 32-t az iskolában?
Munkaközösséget vezetek. Tavaly volt ellenőrzésünk és megállapították, hogy aktualizálni kell a PP-ben a szakmai programot. Ezen dolgoztam ősszel én is egy kollégával, mert az ig azt mondta, nekem kell, átlátom.
Szakközépiskola vagyunk és épp győzködöm a vezetőséget, hogy bár a tankönyvjegyzéken MÉG nem szerepelnek a szakmai könyvek, de azok is kellenek majd, és ne merészeljenek biológia-földrajz-fizika-kémia könyvet rendelni a szakmai tárgyak helyett, mert abból még érettségizni sem fognak, de szakmából igen!
Heti 2 órában tartok érettségi előkészítőt.
Nélkülem nincs fegyelmi tárgyalás a suliban, mert nagyon alaposan elő tudom készíteni, lepapírozni, hogy az esetleges fellebbezés se jelentsen problémát. Oké, más meg nem néz utána a jogszabályi szabályozásoknak.
A szakmai vezetés nem áll a magaslatán, emiatt amit nem tudnak megoldani, vagy korrigálni kell, azzal hozzám jönnek.
A következő tanévben e-naplónk lesz. Szóltak, hogy töltsem fel a tantárgyakat... én meg mondtam, hogy oké, júniusban megcsinálom. Kicsit furán nézett az ig és nem örült neki...
Arányos feladatelosztás? Egyenletes terhelés? Ha más is megcsinálná rendesen a munkáját, akkor működne is a dolog, de így nem!
 

arevto

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek, ti mit tennétek a helyemben. Április 24-re kaptam időpontot minősítésre, ezt véglegesítettek is. Egy-két apróságtól eltekintve mindennel el is készültem. Ma délelőtt a minősítő bizottság saját intézményi tagja felvette a kapcsolatot egyeztetés céljából a szakos minősítővel, meg is beszéltek mindent részletesen. Majd délután érkezett egy telefon az iskolába, hogy a szakos tanár szakja nem megfelelő, ezért elmarad a minősítés és a minősítési eljárást ÉN mondjam le. Velem egy időben minősítenek egy másik szintén alsós kolléganőt is és ugyanazt a bizottságot kaptuk, csak aki nálam "szakos" lett volna az nála elnök. Az ő szakos minősítője rendben van. Írtunk a suliból egy levelet az OH-nak és természetesen nem mondtam vissza a minősítést. Szerintetek van remény???? Eléggé elkeseredtem, mert nagyon sok munkám van már benne.
 

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves arevto!
Megkérdezhetem, hogy milyen szakon kellene minősíteni? Azt írtad, hogy "szintén alsós kolléganő". Tehát tanító vagy?
 

bodzaviragzat

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves arevto!
Megkérdezhetem, hogy milyen szakon kellene minősíteni? Azt írtad, hogy "szintén alsós kolléganő". Tehát tanító vagy?
Arevto, Neked nincs okod visszamondani, ezért nem mondanám vissza. Sajnos, ha a szakértő szakosságával gond van, nem valósul meg a 24-i minősítés. Sőt, a kolléganődé sem, úgy hallottam, kettős minősítésnél az egyik problémájánál mindkettő törlődik, új időpont lesz.
 

Huncut Boróka

Állandó Tag
Állandó Tag
Biztos, ami biztos.

P0019-1001.jpg


mvgyosz_braille%20abc.jpg


Ujj-h.gif


rovas_abc_ma.gif
Ez szuper!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére