Szalmaházakba költöztetné és földjein dolgoztatná a szegényeket az egyház


Beer Miklós váci püspök a Magyar Nemzetnek mondta el, hogy a bérbe kapott állami földeken termelne a megye legszegényebbjeinek a bevonásával.


A váci egyházmegye olyan kultúrnövényeket termelne a bérbe kapott állami földeken, amelyek emberi kézimunkát is igényelnek, így paradicsomot, paprikát, hüvelyeseket, dinnyét, gyógy- és fűszernövényeket ültetnének.

“Sok embernek tudnánk munkát biztosítani, s az egyházban még bíznak az emberek.”

A püspök másik ötlete, hogy a szegényeknek szalmaházakat biztosítanának. A szalmaházak szalmabálákból készült, kívül-belül agyagvakolattal burkolt épületek, amelynek mechanikai stabilitását favázszerkezet biztosítja. A püspök a tervekről egyeztetett Lázár Jánossal és Semjén Zsolttal is, akik “tárgyalási alapnak tekintették az ötletet”.

Nem mertünk elég merészen álmodni, amikor arról írtunk, hogy a kormány már a középkort restaurálja.

Aratas.jpeg
 
Én úgy látom a cikk alapján, hogy a váci püspök nosztalgiázik a középkorról. Nem is lehet csodálkozni rajta, hiszen akkor ők uralták európát. A püspök fejéből pattant ki ez a zseniális ötlet. Szalmából még nem olvastam, hogy házat építettek volna bármikor is. Még erdélyben is fából, botokból csináltak házat, és azt tapasztották be törekes, agyagos sárral, és ezt meszelték be. A tetejét meg zsupfedéllel borították be. Picike ablakok voltak. Gondolom, hogy a középkorban magyarországon is így építettek falusi házakat.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Szervusztok ,
Tudom most lavinát inditok el , de melyik Szocinak volt legalább egy Ötlete , hogy hogyan is tudná a "szegényeket" foglalkoztatni hamár a volt münkahelyüket el "privatizálták "?? Az a megvetettendö ha a más nyomorán ilyen viccet csinálnak az elvtársak , mint ennek a cikknek is irója mert ez neki a középkor . A szocializmus meg az amikor a "nép vagyonát" meg zsebre vágom ?. Akkor kérem álljon oda a mostani mittudom én hogyan hivják Gyurcsány meg Bajnai utodja és mondjon egy ötletett amivel munkát tudna adni a szegényeknek !!! Nem hallottam még erröl és még nem is olvastam eddig ilyen még veretlenül sem . Aztán mi is lett Devecserrel , ki is állta annak a gyári balhének a hibáját ? Nem az adó fizetö ????
Amugy meg valamikor is a elég sok Gyógynövényt exportáltunk Nyugatra , illetve félkészitményeket is . Az itt emlitett szalmabálából készült házakat meg már nyugaton sokhelyen használják épitkezésre nagy sikerrel . Lehet nem jó volt a riport , de nem nagy szaktudásról ad bizonyitványt ennek a témakörnek való megemlitésében . Amugy részemröl meg nem is olyan rossz az öttlet , de idö is kell annak végre viteléhez , vagy elkéne menni Brüsszelbe és feljellenteni a püspököt az emberi jogok lábbal való tiprása ellen . Igen ez lenne a legjobb biztosan találnánk egy pár segitö alakot , akik kivezetnék a sok szegény embert a középkorból be egyenesen a Liberális szocialista új demokrácijába . Ahol majd a sült galamb repül mindeki orcájába :rohog::rohog::rohog:
 
Modern jobbagysag a XXI.szazadba. Biztos meg is aldja a hogy ossze ne doljon egy viharba.
A szentatya nem hallott meg continer lakasokrol mobil home-okrol…...../ahol furdoszoba, konyha van/ lehet meg az internetet se hasznalja.
Kgyula neked mindenrol a Gyucsany Bajnai jut eszedbe, te 8-9 evet mesz vissza fele, a atya egyenesen a kozepkort idezi nem is ertem hisz jol teljesit Mo mindenki happy, 1-2 ev es teljes foglakoztatas lesz. A valasztasokig ezt megoldjak tuti.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A szalmaház építése igen is létező dolog , és egyáltalán nem középkori, néha egy kicsit túl kell látni a rosszindulat függönyén. Személy szerint amit én ismerek szalmaházat az messze nem középkori. Lényegesen fenntarthatóbb mint egy konténerház.
Szalmahaz__dombhaz__birtok__tanya__okohaz_1.jpg
Szalmahaz__dombhaz__birtok__tanya__okohaz_2.jpg
Szalmahaz__dombhaz__birtok__tanya__okohaz_3.jpg
Akit a téma egy kicsit jobban érdekel azon kívül, hogy a szemét magyarok szalmaházba dugják a szegényeket http://www.szalmaepitok.hu/
A kézimunkát igénylő növénytermesztés pedig egyelőre a falvak egyetlen útja a megmaradáshoz.
 
Szervusz Melitta ,
már megbocsájts , de most akkor nekem Kádárt vagy Rákosit kéne emlegetnem ?? Mivel más "szocialista" államvezetést nem ismerek MAgyarországon , légyszives villágositsál már fel melyek voltak ezzeken kivül ? JA esetleg még Medggyesi úr is . Nekem nem velük van bajom , hanem mit tettek ennek az elszegényesedésnek véget vettni ? Vagy ugy mint a Görög kisember a Magyarok is akkor tejben - vajban fürödtek ?? Mi a baj abban hogy valaki a két kezi munkájával amely BECSÜLETESEN meg van fizetve és nem 1€-val , eltudja családját látni ! Kérdem én ügyeletes senkiházi szerencsétlen álnok mi ebben az ötletben a megvettendö ?? Csak erre szeretnék , nem hablatyot hanem komoly választ .
Melitta , van más is nem csak Konténer ház is , de gondolom ha az illetök saját maguk öönös eröböl épitik az a házat fel talán máshogyan viszonyulnak majd hozzá mintha egy teljesen készet kapnának . Meg ugye lásd azt a már nem is tudom hol felépitett "lakonegyedet" a hitel károsultak megsegitésére . Mennyi lóvé tünt ott el szörin szállán , na itt ez ha saját eröböl készülni fog talán nem ugy lesz !
Szervusz Kicsi Fecske ,
nem kell mindig már megbocsájts , Erdélyig mennünk ! Minek mindig oda ?? Van nekünk Örségünk és más szép tájunk ahol kérlek az ott készült ugynevezett Boronaház vannak , még a mai napig , csak tudod az a baj , hogy az emberek nem vettnek nálunk már annyi rzst és nem is kaszával lesz aratva , hogy abbol a tetökre való zsuppot eltudják késziteni . Mert tudomásom szerint rozs szalmából készültek ezzek a tettök . Igaz ma lehet náddal is helyettesiteni , a pici ablak meg gondolom azért volt mivel ablak üveget nehéz volt beszerezni , igy különbözö álltok hólyagját alkalmazták ennek helyetesitésére . különben itt a Honlapon is van egy forum ahol a szalmabálás épitkezés megvan emlitve , tehát nem új , pont ugy mint az újra felfedezett vályog tégla sem . Aztán nem szabad elfelejteni , hogy elödeink csak azzal tudtak épitkezni amilyen alapanyag hozzá a környékükön találhattó és olcsó is volt . Igy az Erdélyi ember nem vályoggal épitett a havasokban hanem fával mert az ott adott volt .
 
ekkora hülyeség csak az volt, amikor két kecske, 5 vetőmag, meg 3 nyúl és a kánaán meg is van. Amit látni kell itt is. Kap valaki (egyház itt) egy erőforrást (föld). Mit akar csinálni? Nyilván művelni. DE! pénzt azt nem akar áldozni, ingyen munkaerő kell, nosza gyerünk nemzeti kormányunkhoz, oszt majd lázár jános uram, meg rogán antal uram ugrik erre az ökör ötletre, mint tyúk a takonyra.
Ez az ötlet nem más, mint a modernkori rabszolgaság. Ha itt emberek dolgoznak, akkor meg kell őket fizetni. Ha van jövedelmük, akkor gondoskodnak magukról és nem lesznek szegények. Nyilván rendes munkáért, rendes bért kell fizetni. Az erőforrásokat gazdasági alapon kell működtetni mindenkinek, az előnyök osztogatását meg el kell felejteni. El kell felejteni azt, hogy kirúgok valakit azért, hogy közmunkában visszalízingeljem. El kell felejteni, hogy az adórendszert arra használjam, hogy bizonyos köröknek kedvezzek, vagy másokat büntessek. (pl a sertés hús ÁFA 5 % és a többi hús? mintha a Dácia autó ÁFÁ-ja 5 %, a Fordé meg a többié meg 27)
Egy szó mint száz: egy a szegény apát nagyot mondott, de elfelejtett utána öblíteni. Elintézné a munkaerő piacot úgy, mint Selmeczi Gabika a nyugdíjat.
 
A szalmaházak léteznek,igaza van sirion01
Nem tömegestől és nem házgyári módon
Mindenesetre jobb minta előregyártott elemes ház.
Nulla hőszigeteltségével
Csak még ennek sincsen óriási múltja és hosszútávú kipróbáltsága
Kíváncsi lennék tűzvédettségi fokozatára és apró bogarak fészkelhetőségére
A betett cikkben van egy link ahol szó sincsen szalmaházakról
Nem szabad átesni a ló túlsó oldalára
Nem minden ostobaság ami annak látszik
A szalmaház még nem jelent középkort
A másik linken van ez:
Sok embernek tudnánk munkát biztosítani, s az egyházban még bíznak az emberek
Igen megkérdőjelezem azt hogy mennyire bíznak az egyházakban az emberek
Én magam részéről azt tapasztalom a gyakorlatban:
Egy intézményt iskolát gondosan vezetnek
De ezt is vezetője válogatja
Magam részéről ha nem szájaló és földszerző tevékenység a földek bérbevevése
Ám legyen próbálják meg
 
Utoljára módosítva:
Szervusztok ,
ugy megjegyezvén , én láttam saját szememmel a Zsolcán valamikor a 70-es években az árviz után felépitett "lakó negyedet" szebbek voltak mint a "parasztok" házai . Csak bekelett volna fejezni a lakoknak és a kertjüket megmüvelni . Kérek mindenkit aki mielött engem megkövezne , igaz nem jártam már régen arra felé , de menjen ell és nézze már meg azt is . A házakon már ablak sincsen , a kéménycsö ott kivezettendö miért nem tudom a kertek elmurvásodva , na ennyit a "középkorol"
 
MInden uj epitkezes olcsobb technologiara torekszik.
Lehet jo a szalma is, es a papir is mert ha jol meg van csinalva jo a hoszigetelese legcondija akar kenyelmes otthon is lehet.
 
Szervusz Battuta,
itt Németországban már sokhelyen épitkeznek vele , nagyon erösen lessz a szalma összepréselve és ugy a bálaa fa tartó szerkezet közé hasonlóan mint a közettgyapot behelyezve csak annál jóval vastagabb , energia tartása sokkal magasabb és egészségesebb mint a most használtak . Ezt a "ház gazdái" is az ácsolt szerkezet megépitése után maguk is tovább épithetik . Arra már nem emlékszem , hogy mivel volt kezzelve a bogarak ellen ?
Most azt nem tudom , biztosan nem olvastam jól , hol irták itt hogy nem kapnának az emberek fizetést ?? Kérek világositást , ??? Mert a fizetésröl egy szot de annyit nem láttam leirva . Vagy amit az egyház csinál az már eleve @rva nem jó . ??Hun van az LMP ? Nekik milyen ötleteik vannak a szegénység megelözásére , vagy Torgyán Józsi bácsinak mint Sztár ügyvédnek , neki tudnia kéne hiszen azt hiszem a "parasztok" fönöke volt nem ?? ;):rohog:
 
Kérdés tényleg hol az LMP
De az egyházak felépítettségi hierarchiája és működése sem ítélhető meg a KDMP-n keresztül
A kormánypárt az lehet sok balfogással
Az egyházi szervezet az más tészta
 
Csak csöndesen jegyzem meg, hogy a Kádár korszakban nem volt szegénység, és nem volt munkanélküliség.
Ezt tényleg csak csendesen jegyezd meg
Mert csak félig igaz
Munkanélküliség nem volt és ezért jövedelem is volt
Az már más kérdés hogy mi a szegénység
Mély-szegénység nem volt, hajléktalan se sok
Aki munkába járt az valamit kapott ami már az jövőjét biztosíthatta valamilyen szinten
És igen dolgos nép volt aki még másod és harmadállást is vállalt
 
B
Töröltem a bejegyzésemet, mert félek. Félek, mert ebben a demokratikus országban egy hasonló internetes bejegyzésemet követően pár napon belül megjelent a NAV házkutatást tartani, és hát az összes számítógépemet lefoglalták. Három évig fingattak, és mivel volt pár nem jogtiszta program is a gépeken (kinek nincs?), rendesen megmázsáltak. Persze lehet, hogy csak véletlen egybeesés volt, de tudod, nem nagyon hiszek a véletlenekben.
Másrészt mivel hatvan elmúltam, a Kádár korszakban életem le az életem felét. Szóval maradjunk annyiban, hogy van összehasonlítási alapom. - Vagy már ezt kimondani is bűncselekmény ebben a virágzó demokratikus országban? Vagy mégis félni kellene? Vagy még sincs szabad vélemény nyilvánítási jog? Vagy most nem értem. Lehet, hogy öreg és szenilis vagyok?
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Töröltem a bejegyzésemet, mert félek. Félek, mert ebben a demokratikus országban egy hasonló internetes bejegyzésemet követően pár napon belül megjelent a NAV házkutatást tartani, és hát az összes számítógépemet lefoglalták. Három évig fingattak, és mivel volt pár nem jogtiszta program is a gépeken (kinek nincs?), rendesen megmázsáltak. Persze lehet, hogy csak véletlen egybeesés volt, de tudod, nem nagyon hiszek a véletlenekben.
Másrészt mivel hatvan elmúltam, a Kádár korszakban életem le az életem felét. Szóval maradjunk annyiban, hogy van összehasonlítási alapom. - Vagy már ezt kimondani is bűncselekmény ebben a virágzó demokratikus országban? Vagy mégis félni kellene? Vagy még sincs szabad vélemény nyilvánítási jog? Vagy most nem értem. Lehet, hogy öreg és szenilis vagyok?
majd netezünk internet kávézóból
 
Szervusz Battuta,
tudom ez nem ide tartozik és nem is tudom mire válaszoltál mert nincsn már meg a szöveg igy gondolom Baggins irására . Akkor volt olyan a BTK-ban hogy Közveszélyes munkakerülés amelyért elzárás volt kiszabbva , de lehet mint mindig most is tévedek igy aztán a szálláshely is megvolt már oldva . Tovább fejttegetni meg nem érdemes , mert most a rabszolgákról van szó akiket a Váci Püspök kiakar használni és szalmakunyhókba kényszeriteni .:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:
A szegénység az kélek az amikor a Ferrárimhoz nem kapok megfelelö féket , a Kaviáros szedvicsemröl hiányzik az arany .
Másnak meg esetleg a mindennapi fött étel hiánya , de kit érdekel más nyomora , miért született rosszhelyre és nem vállalkozó vagy IT szakember esetleg Politikus , ki mondta neki hogy a Ganz-Mávaghoz menjen dolgozni ? A MOM-ról nem is szólva :rohog::rohog:
 
Off
Félek, mert ebben a demokratikus országban egy hasonló internetes bejegyzésemet követően pár napon belül megjelent a NAV házkutatást tartani, és hát az összes számítógépemet lefoglalták. Három évig fingattak, és mivel volt pár nem jogtiszta program is a gépeken (kinek nincs?), rendesen megmázsáltak.

Biztos lehetsz abban hogy nem a bejegyzésed miatt jöttek ki hozzád. Már amennyiben a bejegyzésed nem minősült bűncselekménynek. Ez most bonyolultabb mint hogy részletezzem, nem is idevág. Amiért kimentek hozzád, azt egy névtelen bejelentést előzte meg a neveddel, címeddel, tehát ismered is aki feljelentett. :(

On

Az elképzelés alapötletét remek dolognak találom, de a kivitelezés nem kevés módosításra szorulna. Infrastruktúra, közműhálózat, tehát az alapvető, jelenleg a tömeges lakhatóság alapfeltételeit is figyelembe kellene venni. Ez már több száz milliárdot jelentene, amire az egyház biztos nem áldoz. :(
 
Beer Miklós váci püspök a Magyar Nemzetnek mondta el, hogy a bérbe kapott állami földeken termelne a megye legszegényebbjeinek a bevonásával.

A váci egyházmegye olyan kultúrnövényeket termelne a bérbe kapott állami földeken, amelyek emberi kézimunkát is igényelnek, így paradicsomot, paprikát, hüvelyeseket, dinnyét, gyógy- és fűszernövényeket ültetnének.

“Sok embernek tudnánk munkát biztosítani, s az egyházban még bíznak az emberek.”

A püspök másik ötlete, hogy a szegényeknek szalmaházakat biztosítanának. A szalmaházak szalmabálákból készült, kívül-belül agyagvakolattal burkolt épületek, amelynek mechanikai stabilitását favázszerkezet biztosítja. A püspök a tervekről egyeztetett Lázár Jánossal és Semjén Zsolttal is, akik “tárgyalási alapnak tekintették az ötletet”.

Nem mertünk elég merészen álmodni, amikor arról írtunk, hogy a kormány már a középkort restaurálja.
Mennyivel rosszabb ez az ötlet, mint a vetőmagok és tenyészállatok szétosztása? A vetőburgonyát megették, a csirkéket megették, végül nem maradt mit szaporítani. Ha az egyház "munkát ad", akkor feltehetőleg irányítással kell dolgozni. Ha két-három éven keresztül valaki így műveli a földet, tenyészt állatokat, valami csak ragad rá, hogy hogyan is kell ezeket csinálni. Már próbálkozhat a saját szeméttelenített, megásott udvarán.
Az ötletet azért tartom jónak, mert nem csak munkát ad, hanem tanít is. Mindkettőre nagy szükség van.

Vissza a középkorba? Ha valakik a középkor szintjén léteznek a fizikai és szellemi létükben, azokat onnan kell elindítani. Hová vezet, ha bedobjuk őket a 21. század körülményei közé? Olyan jókat hörgünk, amikor szétvert, nem rendeltetésszerűen használt 20. századi lakásokat mutatnak a youtube-on. Nyilván nem így kell megoldani, ha ez az út kudarchoz vezet.
 
Sok embernek tudnánk munkát biztosítani, s az egyházban még bíznak az emberek.”
-
A mondat elsö fele igaz, az egyházatyák mindig is tudták miként kell dolgoztatni a hiveiket. Erdemes belegondolni micsoda megterhelést jelentett a középkorban egy templom épitése, a Vatikáni Szent Péter Basilikát csak nemzetközi részvények (bucsulevelek) eladásával lehetett financirozni. (A részvény egy "etikett-csalás" volt mert a befizetök nem egy templom-épitésre hanem a lelkük állitolagos megmentése érdekében adták a pénzt. Már rég halott rokonokat is meglehetett ezuton váltani az örök kinoktol.)
-
Erdemes utánaszámolni mi maradt egy ország szociális produktjábol a templomok, a püspöki paloták épitése után. A felesleges bimbambolás harangokkal és faekével megmüvelni a földet. ;)
-
A májusi-litániák célja az esöcsinálás és villámlámcsapástol valo megovás. A villámháritot már 250 éve hogy feltalálta Franklin Benjamin, hogy a zivatarok idelyén életveszélyes harangozni azt 150 évvel késöbb volt csak belátni az egyház. Alig 100 éve, hogy tilos vihar idelyeben harangozni. A felfedezéshez jutni nem volt nehéz, elég volt, hogy egy harangozo összeszámolja hány kollégája halt bele viharban valo harangozáskor.
-
Szalmából még nem olvastam, hogy házat építettek volna bá
-
A szalmához csak anyit, hogy aki nem vette volna észre manapság buzát termelünk nem szalmát. A Quo Vadis monumentálfilmben Marcus Antonius sétál egy buzaföldön és felemelt karjával, honajmagasságban simogatja a kalászokat. Na ilyen buzaföldek manapság nincsenek, mert ma magot termesztünk és nem szalmát. A buza egy genetikusan megváltoztatott növény.
-
A vájogházak (vájog = agyag és szalma) azok nem rosszak de a tégla mégjobb, különösen ha a földrengések, árvizek nem ritkák. A vájogházak az okai a Tisza meletti szegénységnek. A saját szememmel láttam, hogyan vitte el a Tisza a vájogházakat.
-
Papirruhában is lehet járni, tudjuk a Párizsi divatszalonokbol csak hát gyakran kell váltani, sokba kerül és hamar tönkremegy ha esik az esö.
-
Akkor kérem álljon oda a mostani mittudom én hogyan hivják.... és mondjon egy ötletett amivel munkát tudna adni a szegényeknek !!!
-
A politika feladata a peremfeltételek megteremtése nem a "munkaadás". Pont azt vetjük a letünt rendszer fejére, hogy ö játszotta a munkaadot, minden állami volt, ök akarták diktálni mit kell produkálni és hogyan.
-
Németországban az egyház külön munkatörvénnyel rendelkezik, kizsarolja az alkalmazottait, kényszeriti öket a templomhoz-tartozáshoz, egy elvált ember a munkahelyét is elveszti, a homoszexuálisok, ET-kben nem hivök számára zárt a munkalehetöség.
-
Ahogy olvassuk "államtol bérelt területekröl" van szo, tehát az egyház egy "hübéres" mind 250 évvel ezelött. Ennek a politikai rendszernek volt elég idelye megmutatni mire képes, nem véletlen lett leváltva.
-
Természetesen vannak Franciaországban kolostorok ahol levendulát termelnek molyirtás céljábol de ebböl nem lehet egy országot eltartani. En tudom, hogy milyen gazdagok a szerzetesek egy ilyen munkatáborban, a könnyem csurgott amikor meglátogattam egy ilyen kolostort, a szerzetesek cellája egyetlen vasággyal és a felette függö bitofával volt ékesitve.
-
Amugy részemröl meg nem is olyan rossz az öttlet ,
-
Lehet romantikázni a Visegrádi várban, vagy másut amig a turisták jönnek és fizetnek. Ez egy foglalkozási "Nische", sarok ugy mind a lopatkolás, ebböl nem tud sok ember megélni. ;)
-
Természetesen keresnünk kell állandoan alternativ életformákat de középkori modszerek, a vallásos führerek által irányitott koloniák nem alkalmasak egy jobb, emberibb életvitelhez.
 
Utoljára módosítva:
Beer Miklós váci püspök a Magyar Nemzetnek mondta el, hogy a bérbe kapott állami földeken termelne a megye legszegényebbjeinek a bevonásával.

A váci egyházmegye olyan kultúrnövényeket termelne a bérbe kapott állami földeken, amelyek emberi kézimunkát is igényelnek, így paradicsomot, paprikát, hüvelyeseket, dinnyét, gyógy- és fűszernövényeket ültetnének.

“Sok embernek tudnánk munkát biztosítani, s az egyházban még bíznak az emberek.”

A püspök másik ötlete, hogy a szegényeknek szalmaházakat biztosítanának. A szalmaházak szalmabálákból készült, kívül-belül agyagvakolattal burkolt épületek, amelynek mechanikai stabilitását favázszerkezet biztosítja. A püspök a tervekről egyeztetett Lázár Jánossal és Semjén Zsolttal is, akik “tárgyalási alapnak tekintették az ötletet”.

Nem mertünk elég merészen álmodni, amikor arról írtunk, hogy a kormány már a középkort restaurálja.

Csatolás megtekintése 1346779
Vissza a középkorba ,amikor az egyház volt az egyik legnagyobb földbirtokos és gyakorlatilag mentesültek minden adótól :(
A püspők úr túl sok misebort ivott?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére