Egy másik ember jelenléte, egy láthatatlan kéz érintése, vagy akár a beszélgetés egy rég halott ismerőssel - azok, akik szellemekkel történő találkozásokról számolnak be, sokféle különböző történetet mesélnek. Svájci kutatók most laboratóriumi körülmények között állították elő a „szellemészlelést”, és állítják, megfejtették a kísérteties titkot.
A szellemek a mi fejünkben vannak
Olaf Blanke és kutatócsoportja egy frissen publikált tanulmányban azt állítja: a szellemek valójában csak a képzeletünkben léteznek. Ennél azonban pontosabban is képesek voltak leírni a lelőhelyüket: a kutatók szerint a szellemek jelenlétét akkor érzékeljük, amikor az agyunk egyszerre érkező, ellentétes információkat próbál feldolgozni, mert például elveszítjük a tér- vagy időérzékünket.
Ilyenkor az agyi ingerek mintha összegabalyodnának, és előfordulhat, hogy azt gondoljuk, rajtunk kívül valaki más is van a szobában, esetleg egy érintést érzünk magunkon, vagy akár kívülről kezdjük látni önmagunkat - ezt nevezik sokan testen kívüli élménynek.
Az elképzelést alátámasztja, hogy szellemek észleléséről gyakran számolnak be olyanok, akik például skizofréniában, epilepsziában, esetleg gyakori migrénben szenvednek, hiszen ezek betegségek megzavarhatják az agyhullámok dekódolását.
Hasonló állapotot idézhet elő egyébként a kimerültség, a félelem, de akár a gyász is. Így nem meglepő, hogy több hegymászó is állítja, a nehéz pillanatokban találkoztak halott társaik szellemével, akár beszélgettek is velük. A friss kutatás szerint ezt az élményt a gyász, a fáradtság és az extrém körülmények miatti tér- és időzavar válthatja ki.
Szellem a laborban
A kutatók a vizsgálatokhoz egészséges embereket válogattak össze, akiknek a szemét bekötötték, és egy, az ujjukkal irányítható robotot a kezükben tartva összezavarták az érzékelésüket. Az önkéntesek így például elveszthették a térérzékelésüket, nem tudták többé megállapítani pontosan a saját helyüket a szobában.
Már az első alkalommal sikerült egy szellem jelenlétét szimulálni, vagyis az alanyok egy másik személy jelenlétéről számoltak be a szobában, a saját testük megnyilvánulásait valaki másénak tulajdonítva.
Volt olyan, aki például simogatást érzett a hátán, vagy egyszerűen csak biztos volt benne, hogy van még rajta kívül valaki a szobában.
Blanke a korábbi vizsgálataiban az úgynevezett testen kívüli élményt kutatta, valamint azt a jelenséget is vizsgálta, amikor valaki egy másik “kiadásban” látja önmagát, és akár beszélni is képes ehhez az alteregójához.
A mostani vizsgálat a vizuális észlelés nélkül járó, úgynevezett “jelenlét-érzékeléseket” kutatta, ami maga Blanke szerint is egy sokkal misztikusabb terület.
A mostani adatok azonban bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy, bár a szellemészlelések, vagy a halálközeli élményből visszatérők túlvilág-elbeszélései lehetnek valós élmények, ezek csak a saját, összezavarodott tudatunk reakciói.
A Current Biology-ban megjelent tanulmány arról is beszámol, hogy a 12 önkéntes közül ketten annyira összezavarodtak az egyébként egyszerű kísérlet során, hogy kérték a vizsgálat felfüggesztését, mert nem érezték többé biztonságban magukat.
Zabolai Margit,
A szellemek a mi fejünkben vannak
Olaf Blanke és kutatócsoportja egy frissen publikált tanulmányban azt állítja: a szellemek valójában csak a képzeletünkben léteznek. Ennél azonban pontosabban is képesek voltak leírni a lelőhelyüket: a kutatók szerint a szellemek jelenlétét akkor érzékeljük, amikor az agyunk egyszerre érkező, ellentétes információkat próbál feldolgozni, mert például elveszítjük a tér- vagy időérzékünket.
Ilyenkor az agyi ingerek mintha összegabalyodnának, és előfordulhat, hogy azt gondoljuk, rajtunk kívül valaki más is van a szobában, esetleg egy érintést érzünk magunkon, vagy akár kívülről kezdjük látni önmagunkat - ezt nevezik sokan testen kívüli élménynek.
Az elképzelést alátámasztja, hogy szellemek észleléséről gyakran számolnak be olyanok, akik például skizofréniában, epilepsziában, esetleg gyakori migrénben szenvednek, hiszen ezek betegségek megzavarhatják az agyhullámok dekódolását.
Hasonló állapotot idézhet elő egyébként a kimerültség, a félelem, de akár a gyász is. Így nem meglepő, hogy több hegymászó is állítja, a nehéz pillanatokban találkoztak halott társaik szellemével, akár beszélgettek is velük. A friss kutatás szerint ezt az élményt a gyász, a fáradtság és az extrém körülmények miatti tér- és időzavar válthatja ki.
Szellem a laborban
A kutatók a vizsgálatokhoz egészséges embereket válogattak össze, akiknek a szemét bekötötték, és egy, az ujjukkal irányítható robotot a kezükben tartva összezavarták az érzékelésüket. Az önkéntesek így például elveszthették a térérzékelésüket, nem tudták többé megállapítani pontosan a saját helyüket a szobában.
Már az első alkalommal sikerült egy szellem jelenlétét szimulálni, vagyis az alanyok egy másik személy jelenlétéről számoltak be a szobában, a saját testük megnyilvánulásait valaki másénak tulajdonítva.
Volt olyan, aki például simogatást érzett a hátán, vagy egyszerűen csak biztos volt benne, hogy van még rajta kívül valaki a szobában.
Blanke a korábbi vizsgálataiban az úgynevezett testen kívüli élményt kutatta, valamint azt a jelenséget is vizsgálta, amikor valaki egy másik “kiadásban” látja önmagát, és akár beszélni is képes ehhez az alteregójához.
A mostani vizsgálat a vizuális észlelés nélkül járó, úgynevezett “jelenlét-érzékeléseket” kutatta, ami maga Blanke szerint is egy sokkal misztikusabb terület.
A mostani adatok azonban bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy, bár a szellemészlelések, vagy a halálközeli élményből visszatérők túlvilág-elbeszélései lehetnek valós élmények, ezek csak a saját, összezavarodott tudatunk reakciói.
A Current Biology-ban megjelent tanulmány arról is beszámol, hogy a 12 önkéntes közül ketten annyira összezavarodtak az egyébként egyszerű kísérlet során, hogy kérték a vizsgálat felfüggesztését, mert nem érezték többé biztonságban magukat.
Zabolai Margit,
