SZERETET - "határok nélkül"....

Amikor az újszülött fiammal a kórházból haza érkeztem, drága nagyanyusom ezzel fogadott:
- Ettől a perctől kezdve, soha nem lesz pillanatnyi nyugtod sem. Ha melletted van a gyermeked, akkor minden rendben. De, ha csak a látóteredből kerül ki, pláne messzebb, a szíved ott dobog mellette, fölötte és vele. Mindenkor.
Beismerem, így is történt. Sőt u.ez még egyszer, átéltem és átélem nap, mint nap, mióta a lányom is megszületett.
Itt és most vadállatokat látunk, a csemetéikkel. U.az a féltő/óvó szeretet, időnként egy pici szigor.
Hiszen tudjuk mindannyian, hogy Ők az életünk kincsei.
Mármint a gyerekünk, a gyerekeink. U.ezt érzik a vadállatok is, hiszen ők is szülők, méghozzá a legjavából.
*
1. A nagy tigris büszkén nyalja meg kicsinye pofáját


2. Az önzetlen tobzoska háta kiváló pihenőhely gyermeke számára


3. Együtt élvezi a vizet medvemama és medvebocs


4. Ez a krokodilanyuka nagy tűrőképességgel rendelkezik


5. Az oroszlánok aggódva és meghatottan figyelik a kicsi első lépéseit


6. A kis róka harcol mamája figyelméért


7. A hattyúmama minden utódjának egyformán adagolja a szeretetet


8. Idilli pillanat a mezei pockok életében: a szülők szenvedélyes szerelmébe próbál bekapcsolódni a kicsinyük


9. A jegesmedvéknél elkél néha egy kis szigor


10. Zsiráfmama és kicsinye láthatóan imádják egymást


11. A mókusmama icipici bébijét tartja a kezében


12. Ilyen egy igazi nagycsalád: az oposszum hátán alig férnek el a gyerekek, de addig nincs indulás, amíg nem jutott mindenkinek hely


Forrás: LifeHack

KÍVÁNCSISÁG? - no meg BÁTORSÁG mindkét részről...



*

...ide már a SZERETET is megérkezett...

P U M A = nem éppen házi ciccc mégis úgy él... KEDVENCKÉNT...

Az oroszlán, aki - megszerette, sőt meg is védte a "zsákmányát"

Egy rendkívül kedves videót nézhetünk meg, soha nem hittem volna, hogy létezik a vaj szívű oroszlán...

Csillagözön írta:

Csatolás megtekintése 1465684​

A kis rókára kiskorában talált rá a férfi a vadonban, azt hitte egy kutya, ezért egy kutyák megmentésére szolgáló központba vitte. A róka felépülése alatt teljesen megszelídült, ezért már nem engedhették vissza a vadonba, mert nem tudott volna magáról gondoskodni. Nézd, hogy imádja megmentőjét:​

​

Kattints a kibontásához...

*
Nagyon aranyos! Úgy bújik, mint egy "kiscica", vallom, hogy nem mindegyik vadállatból tör ki a "vad" ösztön. Itt is látható!

A szeretet mindig, mindenütt jelen van. Csak legtöbbször nem vesszük észre. Az élteti a Világot. Szeretet nélkül nem születne semmi....

Csillagözön írta:

A szeretet mindig, mindenütt jelen van. Csak legtöbbször nem vesszük észre. Az élteti a Világot. Szeretet nélkül nem születne semmi....

Kattints a kibontásához...

*
Kedves Csillagözön,
édesanyámnak is volt 1 kakasa, a neve: Mokili, és két tyúkja: a Puttty és a Kendermagos. Ők már idős, hajlott korában voltak a kedvencei. Végelgyengülésben haltak meg. De nagyon sok szeretetet, örömet adtak no és kaptak. Mivel kötődésük kölcsönös volt anyámmal. Ezt a videón szereplő kisfiút sem tudom elképzelni, hogy elvágná egy tyúknak is a nyakát abból az okból, hogy csirkepörköltet akarna enni. Jómagam sem vagyok erre képes. A hentesnél darabokban vettem meg a csirkét, vagy már egyben pucolva, így soha nem volt az állathoz kötődésem. De ha már ismertem volna, képtelen lennék megenni. Hiába no, a városi ember más, mint a vidéken élők.
Ezt úgy értem, hogy a vidéki ember tudja, ha ő nem öli meg az állatát, akkor hogyan eszik húst? Nemrégiben esküvőn voltam. Az egyik fogás borjúpörkölt volt. Akkor tudtam meg, hogy a náluk született, saját kézzel világra segített, kényeztetett szép kisborjút éppen az a gazda csapta fejbe, aki előtte való nap, még simogatta.
Tudom, a világnak ez a rendje, igaz, én nem ettem a borjúpörköltből, mert soha nem szerettem.
A rántott csirkét lelkiismeret furdikálás nélkül pusztítottam. No itt van ez a felemás érzés, amit még magamban sem tudok megérteni. Csak azt, hogy finom a rántott csirke, s milyen jó, hogy nem ismertem a végítélete előtt a szárnyast...
A szomszédban 4 liba van. Őket a háznak védésére "alkalmazták". Nagyon aranyosak, nagy a kert, s ők ott bóklásznak. Ha idegen jönne be, olyan ricsajt csapnának, hogy erre bárki megfutamodna. Elől pedig egy nagyméretű "fogós" kutya a legtökéletesebb védelem. A libák nagyon megszerettek, nem ok nélkül. Amikor a kertembe megyek, mindig van a kezemben valami finomság a részükre. Ha csak meglátnak, már röpülnek, egymást taposva "koldusként" álldogálnak a kerítés túl oldalán. Nagyon aranyosak, s mivel állat bolond vagyok (beismerem) mindenféle lükeségeket mondok a libáknak, akik bólogatnak, szárnyat emelnek, s lesik a kezemet a csemege miatt.
Mindig kérem, s megnyugtató választ várok és kapok is arra vonatkozóan a szomszéd gazdától, hogy belőlük soha nem lesz libasült.

Georgina Bojana írta:

*
Kedves Csillagözön,
édesanyámnak is volt 1 kakasa, a neve: Mokili, és két tyúkja: a Puttty és a Kendermagos. Ők már idős, hajlott korában voltak a kedvencei. Végelgyengülésben haltak meg. De nagyon sok szeretetet, örömet adtak no és kaptak. Mivel kötődésük kölcsönös volt anyámmal. Ezt a videón szereplő kisfiút sem tudom elképzelni, hogy elvágná egy tyúknak is a nyakát abból az okból, hogy csirkepörköltet akarna enni. Jómagam sem vagyok erre képes. A hentesnél darabokban vettem meg a csirkét, vagy már egyben pucolva, így soha nem volt az állathoz kötődésem. De ha már ismertem volna, képtelen lennék megenni. Hiába no, a városi ember más, mint a vidéken élők.
Ezt úgy értem, hogy a vidéki ember tudja, ha ő nem öli meg az állatát, akkor hogyan eszik húst? Nemrégiben esküvőn voltam. Az egyik fogás borjúpörkölt volt. Akkor tudtam meg, hogy a náluk született, saját kézzel világra segített, kényeztetett szép kisborjút éppen az a gazda csapta fejbe, aki előtte való nap, még simogatta.
Tudom, a világnak ez a rendje, igaz, én nem ettem a borjúpörköltből, mert soha nem szerettem.
A rántott csirkét lelkiismeret furdikálás nélkül pusztítottam. No itt van ez a felemás érzés, amit még magamban sem tudok megérteni. Csak azt, hogy finom a rántott csirke, s milyen jó, hogy nem ismertem a végítélete előtt a szárnyast...
A szomszédban 4 liba van. Őket a háznak védésére "alkalmazták". Nagyon aranyosak, nagy a kert, s ők ott bóklásznak. Ha idegen jönne be, olyan ricsajt csapnának, hogy erre bárki megfutamodna. Elől pedig egy nagyméretű "fogós" kutya a legtökéletesebb védelem. A libák nagyon megszerettek, nem ok nélkül. Amikor a kertembe megyek, mindig van a kezemben valami finomság a részükre. Ha csak meglátnak, már röpülnek, egymást taposva "koldusként" álldogálnak a kerítés túl oldalán. Nagyon aranyosak, s mivel állat bolond vagyok (beismerem) mindenféle lükeségeket mondok a libáknak, akik bólogatnak, szárnyat emelnek, s lesik a kezemet a csemege miatt.
Mindig kérem, s megnyugtató választ várok és kapok is arra vonatkozóan a szomszéd gazdától, hogy belőlük soha nem lesz libasült.
G.B.

Kattints a kibontásához...

Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket az aranyos helyzeteket, történeteket. Ezek is azt mutatjàk, milyen csodálatos, és ismeretlen az élet....

Csillagözön írta:

Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket az aranyos helyzeteket, történeteket. Ezek is azt mutatjàk, milyen csodálatos, és ismeretlen az élet....

Kattints a kibontásához...

*
Kedves Csillagözön,
a kutyáimmal kapcsolatosan is nagyon sok élményem van. De voltak cicáim is. Képtelen lennék, állatok nélkül élni. Egy aprócska történetet írnék le: huszonéves koromban volt egy papagájom. Egyszerű, hullámos papagáj, a neve Pityu. A színe kék és a szíve akkora, hogy talán nem is fért abba a kis tollas kis testébe. Nagymamám és Nagyapám egy hétre elutaztak Mátraszentimrére, telelni. A madár megszokta, hogy egész nap sürögnek-forognak körülötte. Sőt azt is, ahogyan Nagyapám (Pityu madár kedvéért, hangosabban mondta Nagyanámnak) Sadi, kérsz kávét? A madár azonnal rikácsolta a feltett és általa meghallott kérdést.
Napközben dolgoztam, futottam a dolgaim után. Természetesen amikor már mindenki elcsitult körülöttem, Pityura is szántam időt. Nem akartam, hogy búnak eressze a fejecskéjét. Tény, hogy nagyon hiányolta a nagyszüleimet. No, letelt az idő, s hazaérkeztek. Azt az örömet, azt nem lehetett elmondani. A kalitkának az ajtaját kinyitottuk, s repült a madár Nagyanyus vállára és a fülébe mondta, sűrű bólogatások közepette:
- Sadi, kérsz kávét?
*
Igen, igen, egyetlen kis tollasban is mennyi, de mennyi szeretet szorul. Igaz, a videóban szereplő papagájnak nem kék a színe, de rendkívül okos, ügyes s meglátszik az, hogy szeretettel, nemcsak gondoskodással veszik őt körül.

Csillagözön írta:

​

http://canadahun.com/blogbejegyzes/a-kis-tengerész.11201/​

Kattints a kibontásához...

*
De sokszor nekünk embereknek is pontosan ezt kellene tennünk. Életre ráncigálni azt, aki bármi okból elesett. Tanulságos videó volt, köszönöm!

Szeretet - határok nélkül! - itt a vízben is...
A szürke fóka megfogta a a búvár kezét – figyeld meg, mit kért tőle ezek után? A búvár kezét a fóka, a pocakjához emelte, s így jelezte, hogy szeretné, ha megsímogatná. A búvár ezt a kérést örömmel teljesítette.
Nagy-Britannia délnyugati részén, a Kelta-tengerben történt.

Van aki szereti, van aki fél tőle, van aki irtózik...
Itt az eredeti, olcsó megoldás!
Egerentyűk -lakásban- való begyűjtésére praktikus, házilag elkészíthető eszköz. Humánus. Egészen addig, ameddig nem adományozzuk az így rabul ejtett cincogit - a macskánknak.

".....Kiara, az oroszlán már több éve él a filmben látható állatmenhelyen, Adolfo mentette meg őt és hozta be ide. A férfi lett az oroszlán örökbefogadó apja, s a kettőjük között szoros kötelék alakult ki.

Egy idő elteltével elváltak útjaik, de egy nap Adolfo visszatért, hogy megnézze, emlékszik-e még rá az állat...."

"A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....

Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal......"



https://www.facebook.com/felfedes.h...080884258018/1008605702505536/?type=3&theater

Csillagözön írta:

"A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....

Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal......"

Csatolás megtekintése 1536073​

https://www.facebook.com/felfedes.h...080884258018/1008605702505536/?type=3&theater

Kattints a kibontásához...

*
Nagyon szomorú

Életet mentettem!

S, ettől napokig BOLDOG voltam és vagyok. A történet: macskám, MicóCicóm a hét elején megfogott egy fekete rigót, s behozta a szobába. A madárka bemenekült a szekrény mögé, macskát sikeresen kizavartam, ajtót becsuktam. A madárkát nem láttam, mert nem akartam zseblámpa fényével megzavarni. Gondoltam, ha életben van és jól van, akkor biztosan jelez. Egy idő múltán a madár hangosan csipogott, no gondoltam, remélem nincs komoly sérülése. S, látom ám, hogy felszállt a szekrény szélére. Hja, boldog voltam, no, semmi gond.
A párja egy folytában az udvaron lévő diófáinkról üzente, kiabálta, visította, hogy várja, s, hogy itt van.
Gondoltam, kicsit hagyom a madárkát pihenni, a szomszédból kértem galamb eledelt és kis pohárba vízet is letettem a szobában lévő ablak belső, széles részébe.
Gépet lezártam, becsuktam magam mögött az ajtót.
Éjszaka hallottam a fiú fekete rigó kiáltásait, de a "rabságban" lévő fekete rigó felesége is vissza-vissza rikácsolt.
Reggel aztán mit látok? A "feleség", a barna színű rigó ott ugrált az ablak előtt, egészségesen.
Ablakot kinyitottuk, s röpült is kifelé boldogan.
Az ablak előtti orgona bokron ott várta már a párja. S, ilyet még nem láttam, a csőrüket összekoccintották. Ott örömködtek az ablak előtti orgonabokor ágán. Ablak becsuk, s több óra múlva engedtem ki MicóCicót, aki "természetesen" szóba nem állt velem, de egész nap ám, hiába hívtam.
Ez engem cseppet sem érdekelt, amiért és aminek örömködtem - a rigó feleség, megmenekült!
S, azóta is hallgatom a trillázást a kertben, no persze nem biztos, hogy ők azok, talán más rigók.
A tudat, hogy életet mentettem, ha csak egy madárkáét, attól is boldog voltam és vagyok.