Hírek Szijjártó 16 milliárdot ígért egy brit cégnek egy magyar beruházásért, de Brüsszel közbelépett

16 milliárd forinttal támogatott volna meg a magyar kormány egy olyan autóipari beruházást, amelyik enélkül is megvalósult volna. Ezért az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítette a tranzakciót és nem engedélyezte.

Tavaly szeptemberben avatták fel Felsőzsolcán a GKN Automotive Hungary Kft. gyárát. Az akkori híradások szerint az autóipari alkatrészeket előállító vállalat a BMW-t, a Mercedes-Benzt, a Suzukit és a Volkswagent fogja kiszolgálni és 1500 új munkahelyet teremt. A brit tulajdonú cég beruházásának bejelentésekor ott volt Szijjártó Péter külügyminiszter is, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar állam is támogatást biztosít a cégnek. Szijjártó akkor nem akarta elmondani, hogy mekkora összegről van szó, arra hivatkozással, hogy csak akkor hozzák ezt nyilvánosságra, ha az Európai Bizottság is jóváhagyta az állami támogatást.
Az összeget most megtudhattuk, abból a közleményből, amelyben azonban az Európai Bizottság megtagadta a támogatás engedélyezését.

Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az Észak-Magyarországon létesített új autóipari alkatrészgyár megépítéséhez Magyarország által nyújtani tervezett támogatás nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal. Ezért Magyarország nem nyújthatja a támogatást
– jelentette ki a brüsszeli testület. Kiderült: Magyarország 43,76 millió euróval, azaz közel 16 milliárd forinttal támogatná meg a brit céget.

Részletes vizsgálata alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nem bizonyította, hogy a támogatásnak mérvadó szerepe volt a kedvezményezett azon döntésében, hogy beruházását Magyarországon valósítsa meg. Vagyis: a felsőzsolcai építkezés a magyar adóforintok nélkül is megtörtént volna, ennek ellenkezőjét a magyar kormány nem tudta bebizonyítani. Pedig a szeptemberi avató ünnepségen Szijjártó még azt mondta, hogy
A beruházásért erős nemzetközi verseny volt, amelyet Magyarország nyert meg.
A brüsszeli indokolásban az szerepel, hogy mivel az állami támogatásnak nem volt valódi „ösztönző hatása”, és nem ösztönözte ténylegesen a GKN Automotive Hungary Kft.-t arra, hogy Észak-Magyarország régióban ruházzon be, a támogatás összeegyeztethetetlen az uniós állami támogatási szabályokkal, “ezért Magyarország nem nyújthatja a támogatást”.
Részletes vizsgálatunk feltárta, hogy a Magyarország által a GKN Automotive Hungary Kft. számára nyújtani tervezett támogatás nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal, mivel egy olyan tevékenység költségeit támogatná, amelyet a vállalat mindenesetre Magyarországon végzett volna.
– fogalmazta meg ugyanezt kicsit másképpen Margrethe Vestager, a versenypolitikáért felelős ügyvezető alelnök.

1718269049918.jpeg
 
Úgy látszik, a pénzt már előre szétoszthatták maguk közt, mert joó istván , aki vezérigazgató – és egyben kormánybiztos is! –, virágnyelven azt nyilatkozta, hogy nem számít, Brüsszelben mit mondanak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,753
Üzenet
4,939,496
Tagok
624,441
Legújabb tagunk
JeffreyBIx
Oldal tetejére