Hírek Szijjártó: Magyarország kiáll a kazah vezetés mellett, akár vétóval is

Magyarország felajánlotta segítségét a kazah vezetésnek, és Szijjártó Péter arra is utalt, hogy meg fogja vétózni, ha egy nemzetközi szervezet elítélné a tüntetőkkel szembeni fellépést.

Úgy tűnik, Magyarország a kazah vezetés és Putyin orosz elnök álláspontját képviseli a Kazahsztánban kialakult helyzet kapcsán. Ez pedig élesen szemben áll az uniós vezetők eddigi nyilatkozataival. A héten találkozni fognak az uniós külügyminiszterek, és NATO–Oroszország-csúcs is lesz.

Orbán segítséget ajánlott fel a kazah elnöknek

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn közzétett videójában úgy fogalmazott, hogy aggodalommal figyelték az eseményeket, amelynek során „megpróbálták megdönteni az alkotmányos rendet, és egy jól koordinált akció keretében támadták meg magát a kazah államot”. Ezzel tulajdonképpen megismételte Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szavait, aki terroristákról és „egyetlen központból” irányított puccskísérletről beszélt.

A magyar külügyminiszter azt is megemlítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt napokban többször is felajánlotta segítségét Tokajevnek. Először a Türk Államok Szervezetén keresztül (ahol Magyarország megfigyelői státuszban van jelen), később a magyar miniszterelnök közvetlenül is beszélt a kazah elnökkel, akinek kifejezte szolidaritását és felajánlotta segítségét.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen segítséget ajánlott fel Orbán Viktor Kazahsztánnak, ezzel kapcsolatos kérdésünkre nem kaptunk választ sem a Külügyminisztériumtól, sem a Miniszterelnöki Kabinetirodától.

Szijjártó terroristákról beszélt és vétóra utalt​

Kedd délelőtt ülésezett – virtuálisan – a Türk Államok Szervezetének külügyminiszteri tanácsa, Szijjártó megfigyelőként ezen is részt vett. A találkozóról szóló nyilatkozatában a miniszter már államcsínyről beszélt Kazahsztán kapcsán, és arról, hogy „nem szabad teret engedni a szélsőséges vagy terrorista ideológiát terjesztő szervezeteknek”.

Szerettük volna megtudni, a magyar kormány milyen szervezeteket sejt a kazah alkotmányos rend ellen indított „jól koordinált akció” mögött, de egyelőre nem kaptunk válaszokat sem a külügytől, sem Orbán Viktor kabinetjétől.

Szijjártó szerint Magyarország érdeke az, hogy stabilitás legyen Közép-Ázsiában, mert az ottani biztonsági helyzet nagyban befolyásolja az európai biztonsági helyzetet is.

Puccskísérlet vagy provokáció?​

„A mi érdekeinkkel ellentétesek a destabilizációs kísérletek, államcsínyek”, fogalmazott Szijjártó, mert szerinte ezek következtében több tér nyílik terrorcselekmények, radikális, szélőséges ideológiák terjesztésének, és ennek nyomában komoly migrációs hullámok szoktak megindulni. Ezért „Magyarország is támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a rend és a béke helyreállítására vonatkoznak Kazahsztánban”, mondta Szijjártó.

Noha a magyar külügyminiszter csak megfigyelőként vett részt a tanácskozáson, többes szám első személyben beszélt arról, hogy a külügyminiszterek elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik „a vandál cselekedeteket” és kifejezik szolidaritásukat a kazah emberekkel.

„Ilyenkor általában jönnek az úgynevezett emberijog-védő szervezetek, jönnek bizonyos országok, nemzetközi szervezetek, akik mindenfajta kritikákat akarnak megfogalmazni, elítélő nyilatkozatokat akarnak elfogadni. Ennek itt nincs helye”, fogalmazott Szijjártó Péter.

Erről is kérdeztük a kormányt, szerettük volna megtudni, ez azt jelenti-e, hogy Magyarország automatikusan megvétóz-e minden, a külső beavatkozást esetleg elítélő vagy emberi jogokért kiálló nyilatkozatot. Amint megkapjunk a választ, cikkünket frissítjük.

Uniós vezetők aggodalmukat fejezték ki​

A magyar külügyminiszter kijelentései azért is érdekesek, mert szerdán rendezik a következő NATO–Oroszország-csúcsot, ahol az ukrán helyzet mellett várhatóan Kazahsztán is szóba kerül.

Az országszerte tartó tüntetések letörésére ugyanis Tokajev elnök behívta a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ez egyfajta keleti NATO orosz vezetéssel), aminek keretében több ezer orosz katona érkezett Kazahsztánba. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint „külső erők” állnak a kazahsztáni tüntetések mögött, emiatt indokoltnak látta a beavatkozást.

A héten az uniós külügyminiszterek is értékelik a kazah helyzetet.

A Politico összefoglalója szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn beszélt Tokajevvel, és kifejezte aggodalmát, amiért a kazah elnök tűzparancsot adott ki rendvédelmi szerveknek, akik tehát figyelmeztetés nélkül, éles lőszerrel lőhetnek a tüntetőkre. Tokajev erre úgy reagált, hogy eddig nem vettettek be fegyveres erőket békés tüntetők ellen, és soha nem is fognak.

A hétvégén Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselője is kiadott egy közleményt, amelyben az EU nevében aggodalmát fejezte ki „a békés tüntetéseket követően kirobbant erőszak miatt”, és sürgette a hatóságokat, hogy „ebben a nehéz időszakban is tartsák be kötelezettségvállalásaikat, beleértve a polgárok emberi jogainak és alapvető szabadságjogainak tiszteletben tartását, különös tekintettel a gyülekezési szabadságra, a véleménynyilvánítás szabadságára és a média szabadságára”.

A visegrádi blokkon belül sem teljes az egyetértés. Jan Lipavský cseh külügyminiszter úgy fogalmazott: „Egy olyan elnöknek, aki figyelmeztetés nélkül ad ki parancsot civilek lelövésére, nincs szüksége szolidaritásra. A mi szolidaritásunk a kazah népé.” Múlt héten a szlovák külügyminiszter is aggodalmát fejezte ki a kazah események kapcsán. Ivan Korčok úgy fogalmazott, hogy „az erőszak soha nem megfelelő válasz a problémák megoldására. Azonnali deeszkalációra és párbeszédre szólítok fel.”

Csehországban kisebb politikai vihart kavart Orbán Viktor Tokajev melletti kiállása

Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke hétfőn arról posztolt Twitteren, hogy „Orbán Viktor ma gyakorlatilag támogatta a kazah polgárok elleni lövöldözést és az orosz hadsereg érkezését. Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, sok olyan állampolgár él ott is, akinek problémája van a hasonló kijelentésekkel. Támogatom őket és mindig támogatni fogom”. Peraková Adamová kijelentése nagy visszhangot keltett Csehországban. A házelnök már szombaton arról írt, a „csehek már leváltották Babišt, nagyon remélem, hogy a magyaroknak is sikerülni fog”, és áprilisban megszabadulnak „populista Orbántól”, mert az Európai Uniónak is az az érdeke, hogy demokratikus vezetésű tagállamai legyenek.
Jiří Očáček, Milos Zeman cseh elnök szóvivője ugyanakkor elnézést kért Orbán Viktortól a „egyes cseh politikusok” kijelentései miatt, valamint azt írta Orbán Viktor nem fél, és megvédi hazája érdekeit.
A házelnök Orbán leváltását kívánó kijelentését elítélte a volt cseh köztársasági elnök Václáv Klaus Intézete is, és Peraková eltávolítására szólította fel a Parlamentent, mondván a házelnök szavai sértik Csehország érdekeit. Kritizálta Peraková kijelentését hivatali elődje, Radek Vondráček is.

A házelnökkel azonos álláspontra helyezkedett ugyanakkor Jan Lipavský külügyminiszter is a kazah elnökkel szemben foglalt állást Orbán Viktorra utaló tweetjében. Lipavský ráadásul kedden felfüggesztette a Kazahsztánba irányuló katonai és tömegoszlatási eszközök kiviteli engedélyét.
Jiří Pospíšil Európa Parlamenti képviselő is arról írt, hogy Orbán támogatását fejezte ki a kazah elnöknek, de „aki a saját népe ellen ad tűzparancsot, az nem együttérzést érdemel, hanem elítélést és megvetést.”

Keddi beszédében Tokajev kazah elnök közölte, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének csapatai két napon belül megkezdik a kivonulást Kazahsztánból. Tokajev azt is elmondta, hogy új miniszterelnököt jelölt Alikhan Szmailov személyében.

kazah.jpg
 
Mivel fogalmam sincs mi történt, történik Kazahsztánban. Így eléggé tartozkodó vagyok, az hogy szijjártó vétózni akar....nos lehet hogy nagyobb rálátása van az eseményekre vagy az unió csak kifele mutat erőt közben kell lenni valakinek aki vétóz.
És széttehetik a kezüket hogy mi segítenénk de, ezek a magyarok.......
Politika.
 
egyetértek. Ma volt egy cikk egy válalkozóval az indexen, akit kimentettek onnan, de évekig ott élt és oda való a felsége is. Ő sem beszél társadalmi támogatptságról, hanem jól szervezett akcióról. AZ igazság sosem derül ki teljesen.
 
Igen sok halot van mar. NAgyon rossz kulpolitika amit csinal az Orban.
Lehet megerjuk, ha mar nem fog birni az ellenzekkel behivja az oroszokat?
 
Igen sok halot van mar. NAgyon rossz kulpolitika amit csinal az Orban.
Lehet megerjuk, ha mar nem fog birni az ellenzekkel behivja az oroszokat?
Az Melitta nem ma lesz, meg nem is holnap.
Még azok is beletörődtek, hogy a fidesz továbbra is marad, akik az előválasztáson még lelkesek voltak.
Az sokkal jobban foglalkoztatja az embereket, hogy az egészségügyi ellátás elérhetetlen a háziorvos-szakorvos-sürgősségi ellátás egymásra mutogatása miatt.
 
Nos akiknek van kiskorú gyermeke akiknek van 25 év alatti munkába álló gyermeke akinek van nyugdíjas hozzátartozója azok nagy eséllyel a kormányt fogják támogatni.
Ennyi.
Ráadásul a választási szavazás a népszavazással együtt lesz ápr3-án.
Így azt is egy füst alatt megoldják hogy érvényes legyen a népszavazás.
Ami nem garantálja hogy a kormány győz vagy 2/3-dal nyer.
Most az ellenzéknek is bele kell húzni a kampány februárban indul.........
 
csak addig tegyék helyre MZPt mert egyre válalhatalanabb az a stratégia, hogy megsért valakiket, aztán Ő nem ugy gondolta és elnézést kér.
 
csak addig tegyék helyre MZPt mert egyre válalhatalanabb az a stratégia, hogy megsért valakiket, aztán Ő nem ugy gondolta és elnézést kér.
Gondolod hogy az ellenzéket ez demoralizálta?
Szerintem még nem.
Ezek a hírek inkább a kormány támogatóit hozzák összébb.
Vagyis nem tud elvenni a kormánytól szavazatokat.
 
Mivel fogalmam sincs mi történt, történik Kazahsztánban.
Kazahsztán egy komoly gázmezőkkel rendelkező ország, ahol a volt kormány eltörölte a cseppfolyós gáz árának felső korlátját és másnapra az közel a duplájára emelkedett.
Az emberek az utcára vonultak, a kormány [email protected], lemondott. Tokajev (a volt elnök utód bábelnöke) ekkor OROSZ nyelven a tvben közölte, hogy segítséget kért az ODKB (az orosz NATO - néhány volt SZU tagállam katonai szövetsége) segítségét, hogy küldjenek béketeremtő egységeket, akiknek egyúttal felhatalmazást adott éles lőszer használatára.
Hivatalosan 3500 orosz, belorusz, örmény,... érkezett (ez megszorozható kettővel, akkor lesz talán valós).
Meghalt 164 ember (közülük 16 rendőr).
Letartóztattak 5800-10000 embert.
Így eléggé tartozkodó vagyok, az hogy szijjártó vétózni akar....nos lehet hogy nagyobb rálátása van az eseményekre vagy az unió csak kifele mutat erőt közben kell lenni valakinek aki vétóz.
Ennek picit ellentmond pl. a cseh parlament elnökének a twitter bejegyzese (röviden Orbán nem=magyarok, rengetegen nem értenek egyet az orbáni politikával...)
És széttehetik a kezüket hogy mi segítenénk de, ezek a magyarok.......
Politika.
Az EU-nak nincs saját serege (még).
Szvsz eleve az ENSZ-hez kellett volna Tokajevnek fordulni, de Nazarbajev (az előző elnök) milliárdos vagyonának jelentős része az oroszokhoz lett, menekítve.
 
Kazahsztán egy komoly gázmezőkkel rendelkező ország, ahol a volt kormány eltörölte a cseppfolyós gáz árának felső korlátját és másnspra közel az a duplájára emelkedett.
Az emberek az utcaravonultak, a kormány [email protected], lemondott. Tokajev (a volt elnök utód bábelnöke) ekkor OROSZ nyelven a tvben közölte, hogy segítséget kérta orosz NATO (néhány volt SZU tagállam) segítségét, hogy küldjenek béketeremtő egységeket, akiknek egyúttal felhatalmazást adott éleslőszer használatára.
Hivatalosan 3500 orosz, belorusz, örmény,... érkezett (ez megszorozhato kettővel, akkor lesz valós).
Meghalt 164 ember (közülük 16 rendőr).
Letartóztattak 5800-10000 embert.

Ennek picit ellentmond pl. a cseh parlament elnökének a twitter bejegyzese (röviden Orbán nem=magyarok, rengetegen nem értenek egyet az orbáni politikával...)

Az EU-nak nincs saját serege (még).
Szvsz eleve az ENSZ-hez kellett volna Tokajevnek fordulni, de Nazarbajev (az előző elnök) milliárdos vagyonának jelentős része az oroszokhoz lett, menekítve.
Gondolod hogy az ensz az ily rövid időn belül aktivizálódott volna??
Addigra lehet hogy teljesen más erő viszonyok épültek volna fel kazahsztánban.
Még ha az oroszokat bízták volna meg akkor is rengeteg idő.....
Így meg bemutatták hogy képesek azonnal´˝segítséget˝nyújtani.
Szerintem a vallási szélsőségesek is bejátszhattak a háttérben. Ilyen óriási gazdasági hatalom megingása elég nagy bajt is okozhat.
 
Itt a cikk amit emlitettem a kimenekitett emebrkével.

Érdekes a cikk....
a külvilág híreiből semmi sem jutott el hozzájuk. Délután hívni akartak egy taxit, hogy visszamenjenek Almatiba. Igen ám, de a taxitársaság diszpécsere visszakérdezett: Maguk nem is tudják, mi van itt a városban? Fogalmunk sem volt arról, hogy elszabadult a pokol – idézi fel honfitársunk az egy hete történteket.
Akkor tudták meg honfitársaink, hogy már az internet sem működik,
. Akkor már kezdték felgyújtani a középületeket, Tokajev elnök is megszólalt, de valójában nem tudtuk, mi az igazság.
Ami történt és történik Almatiban, azt még véletlenül sem nevezném forradalomnak, mert semmilyen tömegtámogatása nincs a lázadásnak. Hihetetlenül szervezett az egész felkelés, a Tokajev által terroristáknak nevezett csoportok legelsőnek a fegyverboltokat és a rendőrségi fegyverraktárakat törték fel, az a pár száz szerencsétlen rendőr és katona, akik ott voltak a zavargások helyszínén, az életükért futottak a mintegy húszezer támadó elől.
Péternek meggyőződése, hogy nem spontán lázadás borította lángba Almatit, az ország legnagyobb, kétmilliós városát, hanem előre megírt forgatókönyv szerint haladtak előre az események.
(először semmit sem tudott majd aztán már mindent,,,,...tipikusan politikai megszólaló már a jövőjére gondol)
 
Gondolod hogy az ensz az ily rövid időn belül aktivizálódott volna??
Ez a lépés olyan volt, mintha nálunk tüntetést szervezett volna az ellenzék és Jánosunk a NATO-t közvetlenül behívta volna nyilt tűzparancsos felhatalmazással...
Addigra lehet hogy teljesen más erő viszonyok épültek volna fel kazahsztánban.
No igen. Tokajev 20000 terroristáról írt twitter bejegyzésében, amin még a haverok is kiakadtak.
Törölte is a bejegyzést, de ugye a net nem felejt...
Még ha az oroszokat bízták volna meg akkor is rengeteg idő.....
Így meg bemutatták hogy képesek azonnal´˝segítséget˝nyújtani.
De, hát pont, hogy az oroszokat hívtak be!
Szerintem a vallási szélsőségesek is bejátszhattak a háttérben.
Ezzel nem ertek egyet. Az orosz nyelvű kazah bloggerek több olyan kepet is mutattak, ahol csaladok fagytak halálra (igaz én innen a tavolbóla hitelessegüket nem tudom leellenőrizni).
Egy gazdag orszag, ahol sokan nyomorognak.
Nem véletlen, hogy Zsirinovszkij(orosz parlamenti alelnök már azt vizionálta, hogy kettészakad az ország es a fele átkerül az orosz föderációhoz...
Ilyen óriási gazdasági hatalom megingása elég nagy bajt is okozhat.
Kinek?
 
Ez a lépés olyan volt, mintha nalunk tüntetéstszervezett volna az ellenzek és Jánosunk a NATO-t közvetlenül behívta volna nyilt tűzpyrancsos felhatalmazással...

No igen. Tokajev 20000 terroristáról írt twitter bejegyzésében, amin még a haverok is kiakadtak.
Törölte is a bejegyzést, de ugye a net nem felejt...

De, hát pont, hogy az oroszokat hívtak be!

Ezzel nem ertek egyet. Az orosz nyelvű kazah bloggerek több olyan kepet is mutattak, ahol csaladok fagytak halálra (igaz én innen a tavolbóla hitelessegüket nem tudom leellenőrizni).
Egy gazdag orszag, ahol sokan nyomorognak.
Nem véletlen, hogy Zsirinovszkij(orosz parlamenti alelnök már azt vizionálta, hogy kettészakad az ország es a fele átkerül az orosz föderációhoz...

Kinek?
Az oroszoknak okozna gazdasági problémát ha kazahsztánban káosz törne ki.
 
De miért?
Hisz akkor a kazahok helyett ők szállíthatná, y gazukat.

Na jó! Ha megszerezhetők a kazah gázmezők, akkor érdemes közbeavatkozni...
Ez egy tipikus összeesküvés helyzet, kevés infó sok lehetséges ötlet. Mert, ha az oroszok kavarták a lekvárt, hogy a "nyugatosodó" vezetés vissza táncoljon hozzájuk< az ukrán titkosszolgálat, a CIA, hogy jobb alkupoziciót csikarjanak ki ukrajnával kapcsolatban a genfi tárgyalásokra és stb.
 
egyetértek. Ma volt egy cikk egy válalkozóval az indexen, akit kimentettek onnan, de évekig ott élt és oda való a felsége is. Ő sem beszél társadalmi támogatptságról, hanem jól szervezett akcióról. AZ igazság sosem derül ki teljesen.
A pontos hátteret természetesen nem tudjuk.
De akkor is nagy balhé és durva fellépés volt.
Persze lehet puccs-kísérletnek is nevezni.
És ha az volt? Gondolod a választások hamissága miatt lehet másképp.(persze nem figyeltük)
De nézzük tovább
Terroristáknak nevezte a tüntetőket, már akkor mikor még csak tüntetők voltak
Túl hamar kiadott lő parancsot is
Egy egy önkényúr.
És Ő maga is hozzájárult az eszkalációhoz.
De nézzük még távolabbról az Orosz és az NATO Viszonyáról
Régebben olvastam az Orosz hatalmi és a biztonsági érdekekről
Oroszország sosem fogja hagyni
Hogy puffer államokban erősödjön a NATO jelenlét
NATO pedig állandóan tolakszik közelebb
Bár Kazahsztán beljebb van a Fekete tengertől.
A Kaszpi tengernél van. Mivel tengerpartja is van
1642002238305.png

Ezért nemzetközi nézőpontból
NATO beavatkozás egy kormánybuktatásért
Veszélyes dolog (de lehetséges) bármilyen felbujtás megszervezés.
Vannak erre ráállt titkosszolgálati szervezetek. Eleget művelt bárhol a CIA és hasonló
Kénytelen vagyok az orosz érdekeknek teret adni
És nem a kormány buktatóknak
Ez az én érdekem: Oroszországot békén hagyni Putyinnal és világpolitikai tényezőként figyelni Oda.
Persze jó nagy távolságtartással tőle és a volt szovjet birodalomtól
Úgy tűnik, Magyarország a kazah vezetés és Putyin orosz elnök álláspontját képviseli a Kazahsztánban kialakult helyzet kapcsán.
Most épp egyetértek Magyarország álláspontjával
 
Utoljára módosítva:
A pontos hátteret természetesen nem tudjuk.
De akkor is nagy balhé és durva fellépés volt.
Persze lehet puccs-kísérletnek is nevezni.
És ha az volt? Gondolod a választások hamissága miatt lehet másképp
De nézzük tovább
Terroristáknak nevezte a tüntetőket, már akkor mikor még csak tüntetők voltak
Túl hamar kiadott lő parancsot is
Egy egy diktátor.
És Ő maga is hozzájárult az eszkalációhoz.
De nézzük még távolabbról az Orosz és az NATO Viszonyáról
Régebben olvastam az Orosz hatalmi és a biztonsági érdekekről
Oroszország sosem fogja hagyni
Hogy puffer államokban erősödjön a NATO jelenlét
NATO pedig állandóan tolakszik közelebb
Bár Kazahsztán beljebb van a Fekete tengertől.
A Kaszpi tengernél van. Mivel tengerpartja is van
Csatolás megtekintése 1838192
Ezért nemzetközi nézőpontból
NATO beavatkozás egy kormánybuktatásért
Veszélyes dolog
Kénytelen vagyok az orosz érdekeknek teret adni
És nem a kormány buktatóknak
ami gyanusnak tűnik az az, hogy szinte gyik napról a másikra fegyveres harcokba torkolt a dolog. Mármint se a 2006 os magyar se az ukrán majdanokon nem a kezdés után 1-2 nappal durvultak el a dolgok, hanem volt egy csendesnek mondható tüntetéses időszak.
 
3
ami gyanusnak tűnik az az, hogy szinte gyik napról a másikra fegyveres harcokba torkolt a dolog.
így van, szervezetten, pillanatok alatt indult a "békés tüntetés", pár rendfenntartót mellékesen lefejeztek.
Van jó sok hasonlóság az arab tavasszal, vagy az ukrán "forradalommal". Mindenesetre nem mellékes a geopolitikai helyzete az országnak, a bajkonuri űrrepülőterről se kellene megfeledkezni (igencsak értzékenyen érinti az oroszokat), az alábbi kép mutatja mennyire nyomorognak Kazahsztánban.
2022-01-12_180715.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
így van, szervezetten, pillanatok alatt indult a "békés tüntetés", pár rendfenntartót mellékesen lefejeztek.
Van jó sok hasonlóság az arab tavasszal, vagy az ukrán "forradalommal". Mindenesetre nem mellékes a geopolitikai helyzete az országnak, a bajkonuri űrrepülőterről se kellene megfeledkezni (igencsak értzékenyen érinti az oroszokat), az alábbi kép mutatja mennyire nyomorognak Kazahsztánban.
Csatolás megtekintése 1838196
Emlékezz iránra!!
Ott is a városok ragyogtak az emberek szórakoztak majd mikor hazaért az ajatollah a vidék azonnal mellé állt a városi értelmiség szintúgy...a vallás nagy úr.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Másik kis kedvencem !
Dittike2009 wrote on Árcs206's profile.
Szia!

Eltudnád nekünk küldeni a full blast 3 testjeit?

kÖSZÖNÖM
László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene

Statisztikák

Témák
36,990
Üzenet
4,514,670
Tagok
597,622
Legújabb tagunk
Kenway0319
Oldal tetejére