Szuhanics Albert versei

alberth · 2007 Május 1

Ki lelkedhez beszél

Olyan legyek,
mint a néma hegyek?
Mint búvó patak,
ami rejtve halad?

Olyan legyek,
mint csend a kápolnában?
Mint átlátszó víz
fekete pohárban?

Olyan legyek,
mint a sziklaorom?
Mely megmászhatatlan,
s rajta még vártorony?

Olyan legyek,
mint temetői csönd,
Melyet néha csak
a zúgó szél köszönt?

Ne legyek ilyen!
s nem leszek, hiszen
A szabadra tárt kapu,
mely világra viszen!

Legyek olyan,
mint a tiszta tó,
Melynek alján is
minden látható!

Legyek hangos,
olykor halkabb,
De szólok hozzád,
mindig halljad!

Vannak ihletek,
mit megosztok veled,
Mint egy költemény,
olyan leszek én!

Olyan leszek én,
ki lelkedhez beszél!
Ne aludjál el,
ébredezni kell!

Mert a lélek szent,
s benne életed!
Őrizd e kincsedet,
Ezt mondom neked!

Debrecen 2007. 05. 02.

alberth · 2007 Május 9

Alszik a múzsám

Már aluszik a múzsám, kedvesen,
Rózsás orcája nyugodtan pihen.
Nem suttog fülembe édes ajkakon,
Mély az ő álma ezen a hajnalon.
<O

Én súgok fülébe csodás szavakat,
Kebele lágyan hullámzik ezalatt.
Nézem szép pilláit elmerengve én.
Ihletére készült ez a költemény.
<O

Hamvas bőrén játszó, halovány sugár,
Cirógatva átfut harmatos ajakán.
Mint fuvallat a réten pirkadat körül…,
Minden ennek az egy sóhajnak örül.
<O

Úgy szálla finoman lágyan, álmodón,
Mint ki issza-issza szavaimat, mohón.
Dús haja, párnáján lágyan omlik széjjel,
Illata tengeré, a hajnali friss széllel.
<O

Aludj, aludj múzsám, mára ég veled,
Homlokon csókollak, ahogy te teszed.
Talán ha felébredsz, suttogsz majd nekem,
Szép, új verseket, mit nem tud senki sem.
<O

Debrecen, 2007. 05. 09.
<O

alberth · 2007 Május 12

Cica az ablakban

Egy kandúr az ablakban nézeget,
Nem nézi ő a kék eget,
Se nem a vándor felleget,
Melyet szél hajt a ház felett...

Nézi járdát, nézi a fát,
Mikor pillant meg egy cicalányt?
Ekkor az ablakon kiurgik ő,
Mert számára is oly fontos a nő...!

Hejj, macskaszemű, szép cicalány,
Nemcsak macskák közt leledzik ám!
Hölgyeknél vonzó a szép macska-szem,
Ki kell az ablakon ugornom nekem...!

Ha épp arra jár egy macskaszemű lány,
Így futhatok én is utána már...
Ablakomból véle a lányokat lesem,
Így mutat példát a kandúrom nekem!

Debrecen, 2007. 05. 13.

alberth · 2007 Május 15

Mátyás király végórái

Virágvasárnap reggelén,
Ébred a bécsi nép.
<O

Hogy nagy vesztese lesz e napnak,<O

Nem tudhatja még.<O

<O

Nem tudhatja még ő maga sem,<O

Mátyás, a nagy király,<O

Hogy két napja sincsen hátra már,<O

S jő érte a halál.<O

<O

Domenico Bollanit, ma<O

lovaggá üti,<O

Nem gondolja, hogy a végső
Tette ez őneki.<O

</O

<O

Nem tudhatja még, hogy kézbe,<O

</O

Kardot utoljára fog,<O

</O

Nem avathat már fel senkit,<O

</O

Csak ezt a lovagot.<O

</O

<O

Április hó negyedikén,<O

</O

Vasárnap reggelen,<O

</O

Mindenki vígan megjelent,<O

</O

A szent körmenten.<O

</O

<O

Felesége és fia is,<O

</O

Elkísérték őt.<O

</O

Mátyás királyt, a nap hősét,<O

</O

A halálba menőt.<O

</O

<O

A pálmaág-szentelésen,<O

</O

S ünnepi misén,<O

</O

Hogy érette zúg minden harang,<O

</O

Még nem tudja szegény.<O

</O

<O

Míg éhségét anconai<O

</O

Fügével enyhíté,<O

</O

Haragra lobbana, mert ízét.<O

</O

Romlottnak érezé,<O

</O

<O

Hiába kínálá Beatrix,<O

</O

Hazatérő neje,<O

</O

Bármilyen pompás étellel,<O

</O

Már fájt az ő feje.<O

</O

<O

Sötét előtte a világ,<O

És megszédüle már.<O

Parancsra ágyba fekteték,<O

Már semmit nem csinál.<O

</O

<O

Este hatkor már megbénult,<O

</O

Bizony a nyelve is.<O

</O

Kínzó hasgörcs gyötri egyre,<O

</O

Rá gyógyír semmi sincs.<O

</O

<O

A királyné mindent megtesz,<O

</O

Hogy megmenthesse őt.<O

</O

Az orvosok némán állanak,<O

</O

A szenvedő előtt.<O

</O

<O

Száját feszíti Beatrix, s belé<O

</O

Orvosság csepeg.<O

</O

Bátorítja, biztatgatja,<O

</O

De sajnos nem lehet.<O

</O

<O

Nem lehet őt megmenteni,<O

</O

Olyan nagy a baj,<O

</O

Kedd reggelig tart a tusa,<O

</O

Míg végül meg nem hal.<O

</O

<O

Így végezé Mátyás király,<O

</O

Az élet színpadán,<O

</O

Mint oroszlán, úgy ordított,<O

</O

Míg elérte a halál.<O

</O

<O

Megváltás volt elcsendülni,<O

</O

Többé már semmi sem fáj,<O

</O

Hatodikának reggelén,<O

</O

Halott a nagy király.<O

</O

<O

Meghalt Mátyás király,<O

</O

Siratja mind a nép.<O

</O

Oda az igazság véle már,<O

Élhetett volna még…!

Debrecen, 2007. 05. 15. <O</O

<O

alberth · 2007 Május 16

A fekete flotta

Nagycsütörtök napján, egy nagy setét flotta,
Sok, posztós hajóval, királyunkat hozza.<O

A bécsi palota ravatal-terméből...<O

Nyög a széles Duna, e gyászos terhétől.<O

<O

Lassú méltósággal, oly korom-sötéten,<O

Mintha minden csillag kihúnyna az égen.<O

</O

Így megy a koporsó Bécs-várból Budára,<O

</O

Mintha mindenségnek lenne holt királya.
<O

</O

Both Gáspár szeméből csorognak a könnyek,<O

</O

A főudvarmesternek többé nem lesz ünnep!<O

</O

Folyam még nem vala ily bús, ilyen sötét,<O

</O

Hogyha ember lenne, levenné fövegét…<O

</O

<O

Ötven hajó kísér, nagy jó urunk, Mátyás,<O

</O

Rajta rí udvarod, nincs benne hiányzás!<O

</O

Fekete posztóba súlyosan burkolván,<O

</O

Tevéled hazatér, mind a magyar kormány.<O

</O

<O

Dévénytől Budáig gyászoló nép jajgat,<O

</O

Oda Mátyás király, jajj, jajj, a magyarnak!<O

</O

Mennyi bánat könnye hull parti fövenyre,<O

</O

Tán kiönt a folyam, nem bírja el medre?<O

</O

<O

Corvin János herceg, sírhat is kegyelmed!<O

</O

Apja árnyéka csak, e királyi gyermek...<O

</O

Néked trónra jutni nincsen sok alapod,<O

</O

Szegény országunkkal leáldozott napod…!<O

</O

<O

Nagy, fekete flotta, ősi magyar vizen,<O

</O

Súlyos terhet viszen, fájó terhet viszen!<O

</O

Ötven hajó úszik, gyászos méltósággal.<O

</O

Hunyadi Mátyással, a halott királlyal…

Debrecen, 2007. 05. 16.

<O

</O

alberth · 2007 Május 20

Üzen a nyár...

Hirtelen üzen a nyár,
itt vagyok!
Nem olyan hűvösek már
a hajnalok...
Ez az évszak a kedvencem
énnekem,
Mert legbelül, nyárban élem
életem...
Lelkemből is napsugár ragyog
feléd,
Én örökké szerelmes vagyok
beléd!
Míg benti nyaram a kintivel
egyesül,
Szívszerelmünk ölelésben
testesül...
Virágozzék, a színpompás
természet,
Illatozó rózsaszálam,
tevéled!
Rámmosolyog huncut szemed
merészen,
Olyan, mintha két nap lenne
az égen.
Úgy hunyorgok, inkább nézek
a napba.
Jobban vakít, szemeidnek
sugara.
A nyár heve, vérforraló
énnekem,
Legyél nyáron nagyon sokat
énvelem!
Cirógatlak, becézgetlek
tégedet,
Megöllellek, súgok néked
szépeket...
Bújj karomba, mint fa lomjába
kismadár!
Ugye szebb lesz napról-napra
ez a nyár?

Debrecen, 2007. 05. 21. kiss

alberth · 2007 Május 21

Az idő múlása

Száll az idő, jajj de nagyon elszalad,
De csak mikor véled vagyok, az alatt.

Van olyan, hogy egymagamban búsulok,
Idő múlást, gyorsítani nem tudok...

Úgy vánszorog, ólomlábon az idő,
Amikor a párom várom, hogy eljő.

Bár az idő, egyformán megy mindenkor
Mégis tudom, nem úgy érzem valahol...

Amikor már megérkezel énhozzám,
Minden óra, hej de nagyon gyorsan jár!

Lassulj idő, legyen hosszú légyottunk,
Hogy ne kelljen máris elbúcsúzkodnunk!

Áll az idő, mostoha esteleken,
Ilyenkor a magányos szív nem pihen...

Hosszú éjen, egyre csak rá gondolok,
Elaludni, hajnalig én nem tudok...

Rohanj gyorsan, szándd meg a bús szívemet,
Reá várnom, nagyon soká nem lehet!

Így szenvedve, könnyben ázna a párnám,
Ha a napfelkeltét, sírva-ríva kivárnám.

Szánj meg idő, rohanj, szaladj érettem,
Hogy ne kelljen, örökkön így szenvednem!

Majd pihenhetsz, nagyon sokat kedvedre,
Amikor a párom vonom keblemre...!

Debrecen, 2007. 05. 22.

alberth · 2007 Május 22

Gyermekkori emlék

Az ég setétkék köpenyét
felölti magára,
Fekete árny, mint széles szárny,
ráterül a fákra.

Holdfény játszik, elmélázik,
szőlőkarón ragyog,
Felfénylenek, mennyek útján
az égi csillagok.

Bólogat a buja lugas, sűrűn lyukas
nagy árnya,
Mozgó filmként reá vetül,
fehér kamránk falára.

Illatoz a meleg éjben, mélyen
szippanthatsz bele...,
A lugasnak sok virága, drága
nyáréj kelleme.

És e nyugodt, békés esten, a végtelenben
tárogató hangja száll,
Búsan, sírva, szinte ríva,
Az egész környék hallja már.

Kupai bácsi fújja-fújja, játszik ujja
a hangszeren.
Nyári esten száll a nóta, sok-sok strófa
szertelen.

Már az utca lakói mind, kik laknak itt,
házunk előtt állanak,
Minden szomszéd, csak tekints szét,
szinte szobor, árny-alak.

Az áhitat, mely hitet ad,
áthat minden falombot.
Ez a zene, messze zengve,
elér ezer csillagot.

Vén Kupai fújja-fújja, játszik ujja
a hangszeren,
száll a nóta, szól a strófa,
szerelmesen, édesen.

Bólogat a szőlőlevél, míg ő zenél,
árnya ritmust követő,
Míg a fűszál hajladozik, álmodozik
minden buján zöldelő.

Még egy nóta, míg végszóra,
befejezi az öreg.
Kerítésnél tapsban tör ki, egy valaki,
majd a néma árnytömeg.

A szomszédok megköszönik, ösztönzik
még zenéljen...
Olyan ez a nyári este, illatozó sötét teste,
szinte, mint a mesében.

És még egyszer utoljára, nemsokára,
tárogató hangja szól,
Messze szállva, elmélázva, itt e kerti éjszakába,
Debrecenben, valahol.

Kupai bácsi csak fújja-fújja, játszik ujja
a hangszeren.
Száll belőle a nótaszó, mi hallható;
bánat, öröm, szerelem.

Gyermekkorom szép emléke, ékessége
nem vetülhet rá homály.
Ha esténként a kertet járom, ma is várom
talán majd egy tárogató hangja száll...

Békességes nyári esten, állnék lesben,
hogy hallhassam újra én,
Hogy Kupai bácsi, vén hangszerén,
mily csodálatosan zenél.

Az öreg csak fújja, fújja, játszik ujja
a hangszeren.
Tárogatójának hangján szárnyal,
öröm, bánat, szerelem...

Debrecen, 2007. 05. 23.

alberth · 2007 Május 27

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa kihajtott az útra,
mikor arra jártam, szakítottam róla.

Szakítottam róla, elviszem teneked,
nyisd ki az ablakod, vesd reám szemedet!

Látod ezt a rózsát? Így lángol a szívem,
elébed borulok, letérdelek híven.

Nem érdekel engem más a nagyvilágon,
te vagy az életem, minden titkos álmom!

Olyan a te ajkad, mint harmatos kehely,
amikor csókollak, könnyes szemmel ölelj!

Lehelj forró csókot, szoríts a karodba,
mert elemészt vágyam, érted remegek ma!

Olyan vagyok én is, milyen ez a rózsa,
amikor hervadoz, szirma lehull róla.

Úgy hullok le én is, ernyedten öledbe,
mikor elhamvadok, izzó szerelembe.

Debrecen, 2007. 05. 27.

alberth · 2007 Május 27

Jézus megígérte

Ötven nap húsvéthoz,
mind együtt ülének.
Az összes apostol,
ki kedves szívének.

Jézus megígérte,
eljő a szentlélek.
Kitöltetik rájuk,
nagy csodák történnek...

Párthus, méd és zsidó,
római és görög.
Csoda történt vélük,
nyelvük másként pörög...

Angyaloknak nyelvén
van, ki megszólal ott,
Még az is beszédes,
ki eddig hallgatott!

De hol az igaz csoda,
ami a legnagyobb?
Mert hogy magyarul még
senki nem szólal ott!

Erre a csodára
tovább várni kellett,
Nem beszélték még ott
az igaz, magyar nyelvet!

Most van való-pünkösd,
legyünk büszkék rája,
Mert szent anyanyelvünk
e világ csodája!

Apostol még nem tud,
ily szentül szóló nyelvet,
Ez zeng lélek hangján
hitet és szerelmet!

Az igaz magyar nyelv,
léleknek harsona,
Benne van az ige,
benne Isten szava..!

Ige és ígéret,
élet, mely bennünk él,
mert az, aki magyar,
szeret, hisz és remél..!

Krisztus urunk vettünk,
hitet, engedelmet,
Megéltünk, magyarként
rengeteg keservet...

Szent lelked csodát tesz,
vígasztal bennünket!
Őrizi, megtartja,
mi árva népünket.

2007. 05. 27.

alberth · 2007 Május 28

Lelkünk tükre...

Emlékszel még?
Még emlékszem!
A múlt - elmúlt,
Megelégszem...

Te is látod,
Száll az idő...
Jobban jár,
Ki búfeledő!

Emlékezzünk,
Minden szépre!
Vadvirágra,
Tiszta égre..,

Langy esőre,
Pirkadatra,
Délidőben
Haranghangra..,

Szerelemre,
Az elsőre..,
Születésre,
Esküvőre..!

Emlékszel még?
Még emlékszem!
Lelkébe zárt
Engem két szem...

Mert a szemünk
Lelkünk tükre,
Emlékőrző
Mindörökre...

Emlékszel még?
Még emlékszem!
Nem feledek
Ezer éven..!

Évezredes
Szépségeket...,
Reád nézve
Emlékezek...

Emlékszel még?
Még emlékszem!
Emlékmezőn
Legelészem...

Minden fűszál
Minden virág,
A régmúltból
Hozzámkiált..!

Szemeidnek
Tükörében,
Visszadereng
Ezer évem..!

Emlékszel még?
Emlékezem...
Állandóan
Csak ezt teszem..!

Debrecen, 2007. 05. 28.

alberth · 2007 Május 29

Nosztalgia

Van e íze a rég-múltnak?
Alja van e idő-kútnak?
Visszatérünk, vajon hova?
Ahol vár a nosztalgia..!

Olyan mikor barlang mélyén,
Visszhang zúg szírt meredélyén.
Bárhová küldünk hangokat..,
Mindegyik vissza-látogat!

Emlékek honában fénysugár,
Egy hervadt virágra rátalál.
Kivirul, mint ősi hajnalon,
Az a szépséges hajadon...

Kit gavallér várt szívrepesve,
Kacsójáért esedezve.
Ma már nagymama talán...
De ott még mindig, fiatal leány!

Vegyük hát elő rozsdás kulcsaink,
Nyissuk ki vélük poros záraink!
Csodát találva ős-kapunk mögött,
Amelyik kinyílva, nyikorogva nyög...

Mégis odabenn, minden oly üde,
El nem hamvadó a szerelem tüze.
A fénynek nyalábja, mindent megtalál,
Nincsen ott elmúlás, nincsen ott halál.

Elmúlt szép emlékünk, örök kincs nekünk,
Néha nem teszünk mást, csak emlékezünk.
Jól esik kinyitni a múlt kapuját,
Benézni, mennyi szép emlék van odaát.

A múlt érett íze jólesik nekünk,
Míg nosztalgiázunk, közben pihenünk.
Feltöltődni jó így, mert menni kell tovább.
Szeresse mindenki a nosztalgiát!

Debrecen, 2007. 05. 29.

alberth · 2007 Május 30

Erdei vasút /Zsuzsi-vonat/

Megy a vonat Hármashegyre,
Ez a gyerekek kedvence.
Zsuzsi vonat, kisvasút,
Összesen két kocsit húz.

Igen keskeny a vágánya,
Közte hajt ki fűnek szála.
Mellete nő vad-sóska,
Szedegeti kis Jóska.

Ez egy erdei vasút,
A pályája nem nagy út.
A fák lombja ráhajol,
Mozdonya lent zakatol.

A kocsikban gyerekek,
Én utazom veletek.
Hármashegyen megállunk.
Jó nagy tisztást találunk.

Van ott sok-sok fa-asztal,
Fagylaltos is marasztal.
Főzhetünk a bográcsban,
Vizünk van a pohárban.

Lehet itt jókat focizni,
Kirándulni, tollasozni.
A kilátó nem messze van,
Fel is mászunk hamarosan.

Jól ellátunk Fancsikáig,
A napfényben tó világít.
Tavak tükre ott ragyog.
Halak lakják, szép nagyok.

Él ott vadkacsa és szárcsa,
Szitakötő száll virágra.
Nézd, az a kék reám száll!
Virág lennék én talán?

Vár az erdő, szamóca nő,
Szép piros, és már szedhető.
A gombával vigyázzunk,
Nehogy nagy bajt csináljunk!

Van büfé is a tisztáson,
Mint egy rendes állomáson.
Ha játszottál eleget.
Enni, inni itt lehet

Ha hallod a mozdony sípját,
A sín mellől lépjél hátrább!
Utazhatunk már haza,
Szálljunk fel a Zsuzsira!

Debrecen, 2007. 05. 30.

alberth · 2007 Június 2

Június

Június van, nyár megint,
Bárányfelhő rámtekint.
Felhevít a nyári nap,
Nem fázunk az ég alatt.

Forró lett az aszfalt már,
Rá sem száll a kismadár.
Vízparton jó ilyenkor,
Felfrissülni valahol...

Kifeküdni napsugárba,
Lebarnulni, bronzbarnára.
És időnként kacsamódra,
Lubickolni be a tóba..!

Estefelé a bográcsból,
Száll az illat közel, s távol.
Füstölög a farakás,
Izzik, lángol a parázs.

Feljönnek a csillagok,
Míg pörkölttel jól lakok.
Jól esik rá habzó sörünk,
Issza is baráti körünk!

Langy-meleg a nyári este,
Sugárzik az ember teste.
Ha felpirult a víz mellett...,
De a napfény nagyon kellett!

Világos lett a világ,
Rövidek az éjszakák.
Sokkal többet fenn vagyunk,
Télen úgyis alhatunk!

Az álom is elkerül,
Az ember csak szenderül...
Jobb ilyenkor kéz a kézben,
Andalogni nyári éjben...

Mily gyönyörű hónap ez,
S ha enyhe szél lengedez,
A sűrű lomb bólogat...
Ki is jár a hódolat!

Debrecen, 2007. június 2.

alberth · 2007 Június 9

A vén hársak alatt

Sétálok a hárssoron
tova,
Sok hársnak a városom
hona.
Ahogyan az est leszáll
reánk
Csupa-csupa illatár..,
világ.

Sétálok a hárssoron
veled,
Illatozó fák alatt
megyek.
átölellek, suttogom
neved,
Míg a csöndet hallgatom
veled.

Lombok közül illatozó
hársvirág.
Évről-évre, ugye hogy jó
várni rád.
Andalogni szerelmesen fák
alatt,
Amikor már alacsonyan jár
a nap.

Minden évben úgy várom
e pár napot,
Míg az ősi fasor alatt
járhatok.
Vén hársaknak illata oly
meseszép,
Nyári éjjen a légben foly
szerteszét.

Míg egy padra leülvén a
hárs alatt.
Szerelmesen, mint két néma
árnyalak.
Illatozó, virágos az
éjszakám.
Szerelmesen csókolgat az
én babám.

Debrecen, 2007. 06. 09.

alberth · 2007 Június 12

Időutazó

Ősregéknek őrizője,
mesélj most nekünk.
Balladákat zengedezvén,
énekelj velünk!

Hadd járja át lelkeinket,
múlt időknek zengzete.
Így vidítván szíveinket
legendáink kelleme.

Mert az idő száll velünk,
ki nem szállhatunk,
Legyen bármily örömünk,
vagy kínunk, bánatunk.

A vén idő mindent rombol,
és újjá teremt,
Sírhant fölött olykor láthatsz
játszó gyermeket.

Letöri a gőgöst, kevélyt,
gyógyít sebeket.
A raboknak ő ad reményt,
anyának gyermeket.

Múltja csupa csoda-rejtély,
felfedezni vár.
Míg a jelen mindig velünk,
sodor, mint az ár.

A jövője mindörökre
elközelge már.
Hogy eljövend hamarosan,
minden erre vár!

Van, ki regél, múltat mesél,
a jós jövőbe lát,
Örök jelenben leledzünk mi,
ilyen a világ.

A szerelem, mi időtlen,
néha szenderül,
A feledés világába..,
míg újra felmerül.

Hol parázslik, hol fellángol,
néha szalmaláng,
Időtlenül az időben
Volt, van, lesz tovább...

Talán majd egy időpontban,
reád tör a vágy,
Mint villám fénye derült égen,
s benned él tovább...

És meglátod egy szép napon,
Mint álmok szőttesét,
Szerelem és halál rokon,
S te éled e mesét...

Van halálos szerelem is,
s van szerelmes halál,
Talán épp egy nagy álmodó az,
kire rátalál...

Mert az idő mindent elrejt,
mint puha, mély palást,
És egy napon láttat vélünk,
minden látomást...

Az álmodó álmodozik,
én ilyen vagyok,
Álmaimban minden oly szép,
mint a csillagok...

Ősregéket őrző vagyok,
mesélek sokat.
Balladákat zengedezvén,
küldök álmokat...

Debrecen, 2007. 06. 12.

alberth · 2007 Június 13

Tiszaparti menyecske

A kanyargós Tisza mentén
alant jár a Nap.
A víz tükrén lágyan ringó,
szelid sugarak...

Mint kisgyermek bölcsőjében,
úgy pihen a fény,
Ringatózván, játszadozik
a víz tetején...

Pór menyecske korsót merít,
fövenyen hajol,
De eközben valamit lát,
távol, valahol...

Átellenben a túlparton
ifjú férfi néz..,
Túlnan véle, tekintete
mily izzó, merész!

Sötét haja hátra-fésült,
kis szakállt visel,
Vékony, s délceg a tartása,
épp erre figyel...

Magyar mente feszül rajta,
az inge fehér,
Szabad lelke messze szárnyal,
szinte ideér.

Ritkán lát a lány hasonlót,
ő csak pórleány,
Errefelé, ilyen férfi,
hol madár se jár..?

Méltósággal foly a Tisza,
a kis Túr feléje...,
úgy igyekszik mint egy gyermek
anyja kebelére.

Míg az este lassan szövi
vérveres hálóját,
Éj sötétje lopakodik
lombok sűrűjén át.

Korsó telvén indulni kell,
sürget a sötét,
A menyecske még hátranéz,
pillant szerteszét.

Túlsó parton néz a férfi,
mint egy kőszobor,
Vajon ki ő, s esze hol jár?
nem tudhatni hol...

Fut sietve korsajával,
míg az ösvény látható,
Ily jelenés életében,
talán több, nem várható...

Átpillantva a túlpartra,
a nagy költőt látni ott,
Mily ajándék életedben,
még most, nem is tudhatod...

Kis menyecske, szaladj innen,
mert jő a fekete éj!
Elnyeli majd ezt a férfit,
de te remélj, te ne félj!

A kanyargós Tisza mentén
egy menyecske hazatér,
Víz csillog a korsajában,
mégis ragad, mint a vér...

Debrecen, 2007. 06. 13.

alberth · 2007 Június 15

Agyagtáblák dícsérete

Hol van régi dicsőségünk,
hol, feledett titkaink?
Romok alatt ős-kultúránk,
de Földünk őrzi álmaink.

Agyagtáblák, régi könyvtár,
ugye van, mi megmarad?
Mire majdan nap világít -,
feltámad az ég alatt!

Gilgamesnek ősi népe,
nem vesztél el, jó hír ez!
Árpád őseinek vére,
büszkeségre kötelez...

Áldott anyag, égett agyag,
tartósabb, mint a szikla-kő!
Ősi információt hordó,
nem bír véle az idő.

Tűz, víz és szél nem árt neki,
sötét földnek mélye sem!
Mi célra lőn, azt hordozá,
múltaknak kútjából üzen...

Énlil Atya népe él még,
itt van, bár fogyatkozik...
Ős-gyökerét megtalálta,
mely érette dolgozik.

Ott van az örök életnek vize,
mélyben, vén-cédrus alatt,
Szunnyadó, de nem apadó
tiszta forrásunk fakad.

Kapaszkodj múltadba magyar!
gyökértelen nép ne légy!
Ha nemzetünknek nincs emléke,
a legnagyobb veszteség!

Ne higgy külső ámításnak,
nem nyújt kezet veszteden!
Őrizd lelked szent kincseit,
ebben ne légy esztelen!

Legyen hited, higgy magadnak,
nézz hátra, és láthatod;
Őseid mennyit küzdöttek,
hogy magyar légy! áldhatod...

Áldhatod, hogy gondoskodtak,
őrlőkő sem törhet szét!
Játékszer, mi súlyos malom,
mert örök e nemzedék!

Mi a magyar testamentum?
ősidőből -, őserő...,
Evangélium ez, jó hír!
meglepődsz -e? meglelő...

Örök életnek a füvét,
hős Gilgames lelte meg.
Bár egy kígyó csente tőle,
írott szó van -, rengeteg...

Ellszáll a szó, az írás megmarad,
dolgozván a tábla háza,
Míg a hordozó agyag -,
munkája nem volt hiába...!

Debrecen, 2007. 06. 15.

alberth · 2007 Június 18

A szerelem panziója

A vágy parázsa felizzóban,
egy hangulatos panzióban.
Egyetlen éj idejére,
miénk testünk szenvedélye...

Gyere kedves, vacsorázzunk,
pezsgő szítsa forró vágyunk!
Majd kettesben bújjunk ágyba,
bemenvén e kis szobába...

Gyertya kell a hangulathoz,
Ölelj, csókolj, vonj magadhoz!
Én is forrón hozzád bújok,
szerelmes szavakat súgok...

Símogatva, becézgetve,
belenézek két szemedbe.
Reám omlik sötét hajad,
ajkam az ajkadhoz tapad...

Gyere, szorosan karomba,
a szerelmed akarom ma!
Úgy akarom a szerelmet,
mint vad harcos, veszedelmet!

Mint levegőt, ki fuldoklik,
mint életét, ki haldoklik!
Érzem, hogy lüktet a tested,
ahogy külvilágod veszted...

Már nem gondolsz semmi másra,
csak kettőnkre, s e szobára.
Ekkor beszűkül a világ,
nem hallik, csak szívdobogás...

Szívdobogás, és sóhajok,
te velem vagy, s veled vagyok.
Magához vont öled mélye,
csókod, karod ölelése...

Cirógatlak, becézgetlek,
ezzel töröm meg a csendet.
Boldog, ernyedt állapotban,
elszenderülsz két karomban..

Sötét szoba, csend és béke,
csodálatos kettőnk éje...
De jó lenne mindörökre,
ha csupa ilyen éjjel jönne!

Csak te, csak én, csak én és te,
kéz a kézben mindörökre!
Összebújva, mint két árva,
nem gondolva külvilágra...

A panzió szobájába
besurran a Hold világa.
Játszadozván szép arcodon,
őrízőként álmaidon.

Debrecen, 2007. 06. 17.

alberth · 2007 Június 19

A XX. század testamentuma

XX. század véres századunk,
Ennél mi már csak jobbat várhatunk.
Voltak forradalmak és világégések,
,,Izmusoknak" sora, kegyetlen rémségek.

Reánk jöttek nagyhatalmak,
Nem hagytak nekünk nyugalmat.
Kényszerültünk minden vészre,
Nem hallgatva józan észre.

Sorba jöttek a pofonok,
Trianon volt a legnagyobb!
Majd a Donnál veszett oda,
Ifjúságunk színe, java.

De még nem volt elég bajunk,
Meg is ragadták a hajunk.
Így vonszoltak szovjet útra,
Keserves lett ez a túra!

Magyarország, mivé lettél,
Ilyen nagyot nem vétettél!
S rendszerváltás, tizenhét év,
Meggyült az adósság, szegénység!

Az Európa-Unióba,
Bár beléptünk partner módra,
Álmunk válhat itt valóra?
Bár jőne el az az óra...!

E templomnak szentélyébe,
Dolgos magyar sosem lép be!
Mert ő csak templom egere,
Mása nincs, mint szorgos keze.

Nem sokra megy ezzel, bizony,
Oly szegény, hogy az már iszony.
Mikor változhat e viszony?
Keserves e népnek bizony!

Már csak a Magyarok Istene,
Aki nekünk segítene...
Bizodalmunk benne lehet,
Nyeltünk keservet, eleget!

Debrecen, 2007. 06. 18.

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=5 align=left border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top>

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Magyarországon 700 ezer és 900 ezer között van azoknak a 18 év alatti gyerekeknek a száma, akik a szegénységi küszöb alatt élnek - A számuk pedig folyamatosan nő.
2007.05.15 10:41 MTI

Szuhanics Albert versei

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák