Szupergyors wifivel szerelték fel a moszkvai metrót

Naponta több mint 45 terabájtnyi adatot töltenek le az utasok a föld alatt közlekedve.

Szupergyors, 90 megabit/másodperces wifivel szerelték fel a moszkvai metrót. Ezt a beruházást végző Radwin cég jelentette be közleményében. Az ambiciózus projektet mindössze 14 hónap alatt sikerült befejezni a teljes 600 kilométer hosszú metróhálózaton. Immár 45 terabájtnyi adatot töltenek le az utasok naponta, és ez a szám egyre nő.

A teljesítmény azért is elképesztő, mert a világ egyik legforgalmasabb metróhálózatáról beszélünk: a 11 milliós Moszkvában naponta 9 millió ember használja a föld alatti közlekedést. Összehasonlításképp a körülbelül 1,7 milliós Budapest metróhálózatának napi utasforgalma kicsit több mint 1 millió fő.

Mind a 650 szerelvényt és 5000 kocsit a MaximaTelecom szolgáltatásával látták el. Mint a telekommunikációs cég elnöke, Boris Volpe elmondta, azért választották a Radwin megoldását, mert így tudták elérni a legnagyobb teljesítményt, a legjobb lefedettséget, úgy, hogy közben minimálisra tudták csökkenteni az alagútakban szükséges infrastruktúrát.

Hatalmas, 600 kilométer hosszú a moszkvai metróhálózat.

A Radwin föld alatti internetes megoldását eddig több mint 150 országban alkalmazták Európában, Ázsiában és az amerikai kontinensen is.
Origo

20150310moszkva-metro1.jpg
 
Vajon, ha Magyarország ellen is bevezetnek olyan szankciókat, mint az oroszok ellen, akkor nekünk is lesz 9o megás wifink a metrón?
Vagy az csak 5oo km feletti össz-vonalhossz esetén jár?
 
Hát igen. Ma már a muzsikoknak is van komputerük.
Lehet a magyar metrón is bár azt hiszem az útvonalak rövidek. Mire kicsomagol, felkapcsol már átszállás vagy végállomás.
 
Lökött kölök :rohog::rohog::rohog::rohog:/már megbocsájts;)/
Megbocsátok, bár ezt inkább én szoktam az unokámnak mondani, mintsem, hogy nekem mondják. :)
Hát igen. Ma már a muzsikoknak is van komputerük.
Lehet a magyar metrón is bár azt hiszem az útvonalak rövidek. Mire kicsomagol, felkapcsol már átszállás vagy végállomás.
Netezni lehet, a magyar metrón is, de nem wifi segítségével, hanem a pénzért vásárolt mobil neten keresztül.
 
Szervusz Flamingo ,
Megmondanád akkor ilyen "komolytalan" irásra mi a fenét lehetne válaszolni , azt hogy berossáltam a nevetéstöl ???? :rohog:
 
Miért lenne komolytalan?Na, jó, persze, hogy nem komoly.
De - számomra legalábbis - bosszantóan vicces, hogy amíg papolunk itt mindenféle - oroszokkal szembeni - korlátozásokról, ők fényévekkel beelőznek.
Sajnos lassan ott tartunk, hogy a vasúthálózatunk sem lesz 600 km, nemhogy a metró (tudom Moszkvában élnek annyian, mint nálunk egész kies kis hazánkban, de akkor is). Mégis hogy képesek erre, mikor mi a tizedére sem?
 
Szervusz Flamingo ,
akkor most neked meséljek erröl ?:( Aztán majd csodálkozonk , ha a fagyi vissza nyal ? Hogy olyan iroda kukacok intézkednek akik , hozznak "törvényeket,határozattokat" akiknek alig van fogalmuk arról amit csinálnak . Hiszen szerintem is elmult már az az idö amikor az Orosz Quarc órához még két utazóbörönd járt , tudod az elemek miatt !!!! Mi pont olyanok vagyunk itt Nyugaton velük szemben mint az àzsiaikkal , beképzelt , arogáns valakik akiknek fogalmuk sincsen az ottani dolgok menetéröl mert nem ismerik az embereket a kulturát .
 
Nekem mondjuk volt orosz “karcórám” és nem járt hozzá bőrönd.
Kötve hiszem, hogy Putyin vagy környezete az elmúlt évtizedekben utazott volna metrón, mégis valakik úgy vélték, hogy a vélhetően nem kevés költségű beruházást végigviszik.
Ezzel szemben nálunk például az Intercity-k pótjegy árát többek között azzal a felkiáltással emelték, hogy majd minden vonalon lesz wifi. Igaz nem gyakran utazom vonattal (pláne, hogy 3-4 főnek lassan olcsóbb és messze komfortosabb kocsival), tavaly 2 alkalommal tettem (+2+2 a családtagjaim), ám valahogy egyszer sem volt elérhető a wifi. Amikor én utaztam, azzal “védekezett” a kaller - bocsánat , jegyvizsgáló -, hogy szlovákiai kölcsönkocsik, amiben utazunk (mondjuk tényleg volt benne sílécállvány, ami szeptemberben jól jön nálunk is, ha épp síléc van nálunk).
Most olvasom, hogy Facebook-ék (na jó, a főnök alapítványa) 100 országban szeretne ingyenes Internet elérést létrehozni, nyilván azzal a céllal, hogy terjessze a digitális penetrációt. Nálunk meg…
Inkább hagyjuk!
.
 
Szervusz Flamingo ,
neharagudj , de mindig elfelejtem , hogy én itt élek és ezért Ti nem ismerhetittek e vicceket , akkor elmesélem, nem Mórickás és nem is Tennes vagy Schell szerepel itt . Tehát megjönn az Iván Kölnbe a rokonokhoz , és amikor elhozzák öt a vasutállomásról akkor mérgesen látja a sogora , hogy milyen szép lapos csicsás
Kvarcórája van . Igen ám csak ugye Iván két hatalmas böröndel is érkezett , pedig csak egy hétvégére akart jönni . Persze a sogor meg is jegyzi mindjárt , még mindig dühöng a karóra miat . Mondja Iván látod milyen szép , mi is tudunk mint a Japánok , aztán látván sógora kérdö pillantását , kissé szégyelkezve toldja hozzá -abba meg az elemek vannak. Na ez lett volna igaz ez ,már vagy több mint 30 éves .:) Tudod az a nem jó az egészben , hogy mi mindent meggondolatlanul valami külsö nyomásra vagy kényszer erejével dolgozunk . Mindenkit semmibe veszünk , csak Mi vagyunk a mennök , sajnos :laz:
 
Természetesen a viccet ismertem Gyulám.És volt is alapja, mert a szovjetek két dologgal nem törődtek: az ergonómiával és az energiaigénnyel, mondván energiánk van, Szibériába meg így is jó lesz.

Ami tény, a 20 éves - volt szovjet - fúrógépem a mai napig jól működik,, de ritkán használom mert dög nehéz.
 
Naponta több mint 45 terabájtnyi adatot töltenek le az utasok a föld alatt közlekedve.

Szupergyors, 90 megabit/másodperces wifivel szerelték fel a moszkvai metrót. Ezt a beruházást végző Radwin cég jelentette be közleményében. Az ambiciózus projektet mindössze 14 hónap alatt sikerült befejezni a teljes 600 kilométer hosszú metróhálózaton. Immár 45 terabájtnyi adatot töltenek le az utasok naponta, és ez a szám egyre nő.

A teljesítmény azért is elképesztő, mert a világ egyik legforgalmasabb metróhálózatáról beszélünk: a 11 milliós Moszkvában naponta 9 millió ember használja a föld alatti közlekedést. Összehasonlításképp a körülbelül 1,7 milliós Budapest metróhálózatának napi utasforgalma kicsit több mint 1 millió fő.

Mind a 650 szerelvényt és 5000 kocsit a MaximaTelecom szolgáltatásával látták el. Mint a telekommunikációs cég elnöke, Boris Volpe elmondta, azért választották a Radwin megoldását, mert így tudták elérni a legnagyobb teljesítményt, a legjobb lefedettséget, úgy, hogy közben minimálisra tudták csökkenteni az alagútakban szükséges infrastruktúrát.

Hatalmas, 600 kilométer hosszú a moszkvai metróhálózat.

A Radwin föld alatti internetes megoldását eddig több mint 150 országban alkalmazták Európában, Ázsiában és az amerikai kontinensen is.
Origo

Csatolás megtekintése 1321964
Vajon lesznek letiltott weboldalak is ?
 
Nekem mondjuk volt orosz “karcórám” és nem járt hozzá bőrönd.
Kötve hiszem, hogy Putyin vagy környezete az elmúlt évtizedekben utazott volna metrón, mégis valakik úgy vélték, hogy a vélhetően nem kevés költségű beruházást végigviszik.
Ezzel szemben nálunk például az Intercity-k pótjegy árát többek között azzal a felkiáltással emelték, hogy majd minden vonalon lesz wifi. Igaz nem gyakran utazom vonattal (pláne, hogy 3-4 főnek lassan olcsóbb és messze komfortosabb kocsival), tavaly 2 alkalommal tettem (+2+2 a családtagjaim), ám valahogy egyszer sem volt elérhető a wifi. Amikor én utaztam, azzal “védekezett” a kaller - bocsánat , jegyvizsgáló -, hogy szlovákiai kölcsönkocsik, amiben utazunk (mondjuk tényleg volt benne sílécállvány, ami szeptemberben jól jön nálunk is, ha épp síléc van nálunk).
Most olvasom, hogy Facebook-ék (na jó, a főnök alapítványa) 100 országban szeretne ingyenes Internet elérést létrehozni, nyilván azzal a céllal, hogy terjessze a digitális penetrációt. Nálunk meg…
Inkább hagyjuk!
.
Biztos lesznek. A pornó a legtöbb publikus helyen például alapból tiltva van.
A politikait nem tudom…
A politikai 100%
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,519
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére