Táguló univerzum

csuri60

Állandó Tag
Állandó Tag
Tény, hogy a világmindenség van, létezik. Hogyan keletkezett? Mikor? Erre a tudósok is elismerik, hogy csak feltételezésik vannak. Minden feltételezést meg elhet cáfolni, lehet vele nem egyetérteni. Szerintem, legalábbis amiket ezzel kapcsolatban olvastam, hallottam, még senki sem állította, hogy megtalálta a kérdésekre a választ. Azt hiszem türelmesnek kell lennünk, és majd talán eljön az az idő, amikor a megfejtik a keletkezés rejtélyét is.
Másik tudományos cikkek igenis beszélnek tér-idő "görbületről". Jelen pillanatban úgy hallottam, többek között a fekete lyukak mibenlétének, fizikai törvényinek megértésében és a velük párba állítható fehér lyukak létezésének feltételezésében, ill. megtalálásában keresik a magyarázatot.
Most elmondtam néhány olyan dolgot, amit világszerte ismert tudományokkal foglalkozó TV adókon láttam, ilyen témájú előadáson hallottam, de a kérdés megválaszolásához nagyon szerények az ismereteim. Ezért ebben vitatkozni sem akarok.:)
 
roberto83

Állandó Tag
Állandó Tag
ezt a sorozatot ajánlom mindenkinek a témában:

Morgan Freeman: A féreglyukon át

Az Oscar-díjas színész, Morgan Freeman a producere, a házigazdája és a narrátora a Discovery Science legújabb sorozatának, amely a világegyetem legnagyobb rejtélyeire keres magyarázatot. A "Morgan Freeman: a féreglyukon át" című sorozat az univerzum nagy kérdéseire koncentrál. Egyedül vagyunk-e a világegyetemben? Honnan származunk? Van-e élet más bolygókon? A sorozat a NASA és különböző magánvállalatok legfrissebb eredményeit, valamint a tudósok és a kutatók legújabb elméleteit felhasználva vizsgálja meg a fekete lyukakhoz, a bolygók gyarmatosításához, illetve a húrelmélethez kötődő teóriákat. A világűr megszállottjának társaságában rácsodálkozhatunk a valóságra, ami bolygónkat körülveszi.

nagyon jó. :)
 
hengelhoffer

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban nagyon jó. De nem felejtsük el, hogy van egy másik nagyon jó sorozat. Ezt pedig én ajánlom. Könyvben is megjelent.

Stephen Hawking: A nagy terv

"A világ leghíresebb fizikusa "Stephen Hawking: A nagy terv" című sorozatában az emberiség örök kérdéseire keresi a választ: Vajon Isten teremtette a világegyetemet? Mi az élet értelme? Miért létezik a világegyetem? Saját lenyűgöző elméletei mellett a neves brit kozmológus más érdekes feltételezésekkel is foglalkozik, s arra is kitér, hogy milyen hatással lehet a CERN Higgs-bozonnal kapcsolatos munkája a kozmosz megértésére. Közel 40 éves saját kutatása során szerzett ismereteit kibővíti a legújabb tudományos megfigyelésekkel és elméleti áttörésekkel, hogy elénk tárhassa eredeti - és sokszor ellentmondásos - elméleteit, melyeket modern tudományos ismeretekkel támaszt alá. A lélegzetelállító látványeffektusok és szellemes gondolkodásmód feltárja előttünk, hogyan próbál a fizika és a kozmológia választ adni olyan kérdésekre, amelyekkel évezredeken át küszködtek a filozófusok."
 
Jazzter

Állandó Tag
Állandó Tag
A világ általunk történő megismerésének alapvető problémája, hogy mi is részei vagyunk. A megfigyeléseink pedig módosítják a megfigyelt jelenség körülményeit. Természetesen a kvantummechanikában.
 
Szívesen beszélgetnék a világ keletkezésének dolgáról,normális nem elvont formában. Az univerzum egy örök titok mit ahogyan a lét a tudat is. Van valaki aki kiáll a plénum elé és elhalandzsálja, én vagyok a tudós, majd én megmondom hogyan keletkezett az univerzum. Nos jól van mindenkit eltaposva állítja okosságát csak hát én arra nem kapok választ, hogy mi az univerzum? Tágul? mihez képest,ha innen távolodik oda pedig közeledik ?Hol van az univerzum, vége? mi van a szélén túl? másik univerzum??és azon túl?Hogy mer valaki bátorságot venni, hogy ő megmondja a világ keletkezését? Ha a világ szénből és gázból stb áll azok miből lettek, hogyan keletkeztek,a porok 14 milliárd ével ezelőtt miből és honnan lettek.?Mi volt előtte? hozta a nagy semmit a teremtő és abból lett a nagy Bumm[/B] vagy a nagy Hesss??Ne jöjjön nekem azzal hogy ez hit kérdése.. nem hit kérdése hanem valós materiális problémák tömkelege.Azt elhiszem ,hogy a tudomány feltárja a naprendszer, galaxis keletkezésének,elmúlásának témáját, de a végtelen univerzumét azt nem.
Mindig nevethetnékem támad amikor bölcselik,hogy mennyi millió km/óra sebességgel tágul az univerzum ...igen tágul..és vajon milyen térbe,milyen fizikai közegbe.Ha egy marék port szét szórok a szélbe az is tágulva szóródik szét a föld légterébe,amely por tágulása térben és időben meghatározható.
Lehet,hogy csak az a bajom tudóstársadalommal,hogy nem ismeri azt a szót ,hogy"nem tudjuk" Mennyivel megnyugtatóbb lenne az amikor azt mondjuk ,hogy az univerzumban a tér és idő eltéríthető ,elgörbül és nem tudjuk meddig és hol egyenesedik ki az univerzumon kívül.
Borzasztóan bánt a nagyképűség amely azt löki felém, hogy ismerjük nagy vonalakba a nem tudom mi keletkezését ,amelynek része a mi univerzumunk.
Nem tudom másoknak mi a véleményük a józan ész alapján.

Táguló éter gömb.jpg
Kedves Hiszti!
Rengeteg jó és jogos kérdést tettél fel, melyekből néhányra szívesen válaszolnék. De hadd válaszoljak egy továbbira, az is ide tartozik. Kap-e anyag és energia utánpótlást Univerzumunk jelenleg is? Szerintem igen, méghozzá szinte folytonosan és változó tempóban. Talán nézd meg azt a dolgozatomat, hogy Ősrobbanás vagy Gátszakadás? http://ora-paradoxon.hupont.hu/17/ora-o-osrobbanas
De azt sem kérdezted meg, hogy hol van az égbolton az a pont, ahol az ősrobbanás történt, mert nyoma sincs neki. A csillagászok meg csendben vannak, és nem keresik!
Aparadox
 
hengelhoffer

Állandó Tag
Állandó Tag
Csatolás megtekintése 1389395

Most ez komoly? Mármint, hogy hol van az a pont ahol az ősrobbanás történt? Ez provokáció?
Nincs pont. A pont tágult ki. Az egész univerzum az a pont. Miért keresnék? Úr Isten! Még egy összeesküvés elmélet.
 
Ha tanultál geometriát akkor tudod, hogy a gömbnek van középpontja. Akkor is van, ha ebben a pontban már nincs semmi, mert a táguló gömbhéj geometriailag beazonosítja ezt a pontot. Tegyük fel (közösen tegyük fel), hogy ez a pont (ez az absztrakt geometriai pont) a Naprendszeren kívül esik. Ez esetben te úgy látod, mintha az égbolton valahol lenne egy láthatatlan pont, attól, hogy ez nem látható, azért még ez egy roppant fontos pontja. Egykor ez volt az Ősrobbanás kezdőpontja, most meg ez a világ közepe, bár nem látható. Félek, hogy a csillagászokkal együtt te sem tudod merre kell keresni.
Bár kérdezni könnyebb, mint válaszolni, vagy válaszokat olvasni, de azért most tegyél egy kivételt és olvasd el a dolgozatomat.

http://ora-paradoxon.hupont.hu/17/ora-o-osrobbanas

Utána várom az újabb kérdésedet.

Jajistenem nem tudom megállni.

Szóval mikor volt az, amikor még az univerzumot egy táguló gömbnek képzelték el? Azóta volt már pl. pentagrammákból összeállított gömb, dodekaéder, alakú. A jelenlegi kutatások szerint: "A legújabb mérések szerint a Világegyetem geometriai szerkezete nagyon közel áll a síkhoz, az attól való eltérés legfeljebb 0,4 százalék." Akárhogyan is, lépjünk már túl ezen a -hol az a pont ahonnan kiindult az ősrobbanás- A válasz: mindenhol.
 
Tény, hogy a világmindenség van, létezik. Hogyan keletkezett? Mikor? Erre a tudósok is elismerik, hogy csak feltételezésik vannak. Minden feltételezést meg elhet cáfolni, lehet vele nem egyetérteni. Szerintem, legalábbis amiket ezzel kapcsolatban olvastam, hallottam, még senki sem állította, hogy megtalálta a kérdésekre a választ. Azt hiszem türelmesnek kell lennünk, és majd talán eljön az az idő, amikor a megfejtik a keletkezés rejtélyét is.
Másik tudományos cikkek igenis beszélnek tér-idő "görbületről". Jelen pillanatban úgy hallottam, többek között a fekete lyukak mibenlétének, fizikai törvényinek megértésében és a velük párba állítható fehér lyukak létezésének feltételezésében, ill. megtalálásában keresik a magyarázatot.
Most elmondtam néhány olyan dolgot, amit világszerte ismert tudományokkal foglalkozó TV adókon láttam, ilyen témájú előadáson hallottam, de a kérdés megválaszolásához nagyon szerények az ismereteim. Ezért ebben vitatkozni sem akarok.:)
Tény, hogy a világmindenség van, létezik. Hogyan keletkezett? Mikor? Erre a tudósok is elismerik, hogy csak feltételezésik vannak. Minden feltételezést meg elhet cáfolni, lehet vele nem egyetérteni. Szerintem, legalábbis amiket ezzel kapcsolatban olvastam, hallottam, még senki sem állította, hogy megtalálta a kérdésekre a választ. Azt hiszem türelmesnek kell lennünk, és majd talán eljön az az idő, amikor a megfejtik a keletkezés rejtélyét is.
Másik tudományos cikkek igenis beszélnek tér-idő "görbületről". Jelen pillanatban úgy hallottam, többek között a fekete lyukak mibenlétének, fizikai törvényinek megértésében és a velük párba állítható fehér lyukak létezésének feltételezésében, ill. megtalálásában keresik a magyarázatot.
Most elmondtam néhány olyan dolgot, amit világszerte ismert tudományokkal foglalkozó TV adókon láttam, ilyen témájú előadáson hallottam, de a kérdés megválaszolásához nagyon szerények az ismereteim. Ezért ebben vitatkozni sem akarok.:)

csuri60 írta:
"Másik tudományos cikkek igenis beszélnek tér-idő "görbületről"."

Véleményem szerint viszont nincs görbülete a térnek.Ezt a hipotézist Einstein állította föl 1917-ben,mondván,hogy a fénysugár a Nap mellett 0,17 szögmásodperccel görbül el,ami kétszer annyi,mint ami a klasszikus gravitációs elméletből számítható. Ez a jóslat igaznak bizonyult,mert Eddington 1919-ben távcsöves napfogyatkozás-méréssel igazolta.

A fénysugár görbületének másik fele azonban klasszikus gondolatmenettel is kiszámítható,ha figyelembe vesszük a tér energiájának változását a naptávolság függvényében:E = mMG/R Ha a térnek még görbülete is lenne akkor a fénysugár túlgörbülne.

Lásd a vonatkozó dolgozatomat: Kettős fényelhajlás a Nap mellett

http://aparadox.hupont.hu/15/03-kettos-fenyelhajlas Aparadox
 
Jajistenem nem tudom megállni. Szóval mikor volt az, amikor még az univerzumot egy táguló gömbnek képzelték el? Azóta volt már pl. pentagrammákból összeállított gömb, dodekaéder, alakú. A jelenlegi kutatások szerint: "A legújabb mérések szerint a Világegyetem geometriai szerkezetenagyon közel álla síkhoz, az attól való eltérés legfeljebb 0,4 százalék." Akárhogyan is, lépjünk már túl ezen a -hol az a pont ahonnan kiindult az ősrobbanás- A válasz: mindenhol.

Kedves Hengelhoffer,
ha most jól értem a helyzetet, akkor te nem is a Hiszti vagy akinek előző válaszomat címeztem, hanem a hengelhoffer ami a valódi neved, vagy esetleg a nick neved. Én hiszek abban, hogy minden ember jónak született, csak a torz környezete lelkileg és agyilag eltorzította. De ha hajlandó odafigyelni és kritikusan gondolkodni, akkor részesévé tud válni az egyre javuló világképnek. Ezért aztán a Kedves megszólítást ne vedd se sablonosnak se gúnynak. Ez benne van a mélyedben, bár nem biztos, hogy valaha is elő fog jönni.
Be kell vallanom, hogy az én kedvenc asztronómusom Fred Hoyle aki anno az asztronómusok császára volt Angliában és nagyon dühös lett, amikor meghallotta az Ősrobbanás elméletet. (Steady State Theory) Ő nevezte el az Ősrobbanást a The Big Bang-nak (nagy kondulás) merő gúnyból és szatírából, az akkori kis ugrifülesek például John Wheeler ifjonc jobb híján átvette az elnevezést, „mely még ma is tart”. Egyáltalán nem avult el, ma még ez a hivatalos és általánosan elfogadott elmélet. Persze nem baj ha próbálkoznak, (pentagrammákból összeállított gömb, dodekaéder, vagy sík melynek a síktól való eltérése 0,4 százalék). Én még hozzá tenném az ikozaédert, szintén a komolytalan kategóriából. Elismerem, hogy próbálkozni mindig kell, csak ezeket a próbálkozásokat nem szabad összekeverni az eredményekkel.
„Akárhogyan is, lépjünk már túl ezen a -hol az a pont ahonnan kiindult az ősrobbanás- A válasz: mindenhol.” Hát bizony ez a mondatod tele van tévedésekkel és csúsztatásokkal. Először is soha, senki nem tette még fel azt a kérdést, hogy hol is van az Ősrobbanás középpontja, tehát nem hogy túllépünk a kérdésen, hanem most tesszük fel először. Az a válaszod, hogy mindenhol, teljesen felelőtlen, mellyel ismét megpróbálod megteremteni az őskáoszt, mint sokan mások, sok egyéb témában.

gat_szakadas_teoria.jpg

http://ora-paradoxon.hupont.hu/17/ora-o-osrobbanas
 
Ne etesd a trollt, mert még beindul.:)

Umaksuman! Én a külföldre menekült magyar honfitársaimmal szeretnék beszélgetni, és nem arabokkal. Talán érdemes lenne, visszamagyarosítani a neved Tóth Jánosra. Persze a saját döntésed, hogy mennyire kívánod elveszíteni a magyarságodat.
Engedd meg, hogy a továbbiakban rövidebb nevet adjak neked és egyszerűen troll-nak szólítsalak. A troll egyik definíciója:
„A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.”
A te taktikád az, hogy lenyomd, agyagba döngöld, de főleg agyon hallgasd a feltörekvő gondolatokat, és a gondolkodó személyeket. Nyílván imádod, a harsogó, bár elavult tudományos nézeteket. Kicsiben hasonlítasz az MSZMP és az SZDSZ politikai taktikájához, akik próbálták agyonhallgatni a Jobbik nevű újonnan alakult pártot. Pedig azok néha megmondják az igazat, és kiállnak a Magyar Nemzet mellett, szembeszállva a többi 11 Magyarországra betelepült harsány és magyar ellenes nemzetiséggel szemben. Nem tartozik a témához, de azért megkérdem: Biztos, hogy te Magyar vagy?
Az alapvető bajom az veled, hogy nem látok semmi olyan hozzászólásodat, ami a témához tartozik. (Táguló univerzum) Az efféle személyekből viszont legalább 12 kell, hogy leordítsák a komoly beszélgetést folytató homo sapienseket. De dönthetsz másképp is. Írsz valami tudományosat, sajátot és értelmeset. De nem ajánlom, hogy blöfföljél, mert az ilyenekkel fel szoktam törölni a parkettát.
Erre a feltörlésre elmondok egy példát Dr. prof. Mezey Barna az ELTE rektora, meg még egy tucat tudományos egylet elnöke, aki nem válaszolt az E= mc2 Einstein féle levezetés kritikájára. Persze hiszen Ő is rájött, hogy Einstein tévedett, és a kritikai cikkemben nekem van igazam. Valószínűleg egy rendes ember, csak az adott pozícióban (az ELTE professzorainak 90 százaléka zsidó) nem tehet mást, mint lapít, mint szar a lapulevél alatt. Ugyan már nézd meg, hogy az alábbi cikkemben, mennyi igaz kritikát írtam meg neki, ámbár csak szatirikus formában.
http://aparadox.hupont.hu/49/15-l-bizalmas-levelek

hosszanti_gyorsulas.jpg
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Jajistenem nem tudom megállni.
Látod, én szóltam... :)
Aparadox, alias Tassi Tamás közismert név a troll szakmában, és ismert az is, hogy ha kifogy az érvekből, nagyon le tud menni tahóba. Még szerencse, mert így a fizikához nem értők is rögtön láthatják, micsoda komolytalan alakról van szó. :rohog: Időnként szakmai fórumokra is beszabadul, de ilyen helyeken hamar fel is törlik vele a parkettát, mert rögtön kiderül, hogy f*ngja sincsen a fizikához, a felhozott ellenérveket meg sem érti, és egyébként is teljesen vitaképtelen. Publikációkkal igazolható tudományos munkássága sincsen, csak magánkiadású könyvecskékben és áltudományos meg ezoterikus fórumokon osztja az észt a hozzá hasonlóan műveletlen, mélymagyar nemzetileg gerinceződött;), és antiszemita olvasóknak.
Egyébként a természettudományokhoz valamit is értőknek érdemes elolvasni az írásait, időnként igen szórakoztatóak tudnak lenni. Az E=m*c^2 képlet "levezetéséről" írt szösszenetéről pl. a régi vicc jutott eszembe:
Tudod, hogy Einstein hogyan vezette le?
"m*a^2? Ááááá, képtelenség! m*b^2? Ki van zárva... m*c^2? Heuréka!!!!":)
 
Ecce homo, illetve most egy ecce troll!
Valóban írtam két ismeretterjesztő könyvet, ezek: Einstein fellegvára, illetve a TUDOMÁNY MÁGIÁI.
De a magam részéről javallom elolvasni a kb. 100 további szakdolgozatomat és vita iratomat a Neten. Félek, hogy a troll 0 darabbal dicsekedhet, de ha van egy, abba fanyalogva bár de beleolvasok. Bekezdésenként 5-10 elemi hibát szoktam találni, és ezeket részletesen szoktam elemezni. Aki egy kicsit is ért a szakmához, az gyorsan le szokott vonulni a pástról. Mármint aki fel tudja mérni az ellenség képességeit, és legalábbis tanult relativitást és kvantummechanikát. Talán észre kéne venni, hogy a trollon kívül senki nincs a páston. Én természetesen vállalom a nevem és végzettségem, míg a troll várhatólag mindezt elsumákolja.
Ide teszek azért egy képet, hátha valaki tényleg normálisan akar vitatkozni.

01_ket_uveghasab_2._kep.jpg
01_ures_prizma_5._kep.jpg

http://aparadox.hupont.hu/11/01-fenysugarak
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a videót ha megnézzük, nehéz eldönteni, hogy az ezotéria a tudomány, vagy a tudomány az ezotéria. Egyáltalán szabad e külön használni e két fogalmat?

A legmodernebb tudomány igazolja a legrégebbi "titkokat".....

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a videót ha megnézzük, nehéz eldönteni, hogy az ezotéria a tudomány, vagy a tudomány az ezotéria. Egyáltalán szabad e külön használni e két fogalmat?
Csak ezt megnézve valóban nehéz lenne. De ha a sok ezoterikus és áltudományos videó mellett időnként megnéznél néhány tudományos ismeretterjesztő filmet is, az talán megkönnyítené a dolgodat. Ugyanis akik ezt már megtették, azoknak nagy többsége egyetért azzal a tudomány által is igazolt régi titokkal, hogy nem csak szabad, de szükséges is külön használni ezt a két fogalmat.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Umaksuman!

Saját rögeszméidben úgy elmerültél, hogy nem veszed észre: a legújabb kutatási eredményeket, és az azok továbbgondolását, esetleges igazságát Világunk felépítésére vonatkozóan tárják azok elé, akik képesek gondolkodni. Nem csak azt szajkózzák, hogy ez tudomány, az meg bulvár, meg áltudomány....

Minden gondolatban az igazságot kell keresni, még akkor is, ha százszor nem sikerül.

Azokban a dolgokban, amikről semmit!!!!!!! érted? semmit!!!! sem tudunk: a Világunk, az Élet, a Lélek, az önazonosságunk, minden elképzelésnek helye van. Mert ezeknek a lényegéhez még csak "odaszagolni" sem tud jelenleg az ember. Elképzelése sincs, hogy mik vagyunk, miért vagyunk?

Ilyen "tudásszinten" az olyan emberek, mint te is, előbb-utóbb nevetségessé válnak.

Te nem szembe mégy az autópályán, hanem össze - vissza. Önálló gondolattal még sohasem jelentkeztél valamely topikon, csak mint egy unatkozó tyúk, aki féllábon állva várja a kedvező alkalmat, megjelensz: valaki bármit is beír, hogy cáfold. Ehhez nem sajnálod a hamis oldalak berakását hivatkozásul, és természetesen fel akarod magad helyezni a tudomány legszentebb hirdetőjének. S nem veszed észre, hogy a hivatkozási alapod, a TUDOMÁNY mérföldekkel jár előtted.

Hivatkoztál a minap Sklovszkijra. Most kénytelen vagyok én is hivatkozni rá. 1976-ban jelent meg nálunk a "Világegyetem, élet, értelem" c. könyve.

Osztálykiránduláson Egerben voltunk, és mivel Pesten, ahová egyetemre jártam nem lehetett megkapni - ha jól emlékszem összesen kétezer példányban jelent meg - minden könyvesboltba bementem. Az egyikben sikerült megvennem. Visszafelé utazáskor - egyik tanárunk mellett ültem - lapozgattam a könyvet, elsősorban a fekete lyukakról kerestem az információkat, akkor ez még olyan volt sokak számára, már mint a fekete lyuk - mint ma a kvantumfizika.

Ördögtől való. Kérdezte a tanár, hogy mit olvasok. Mutattam neki, hogy egy szovjet csillagász könyve, melyben szó van a fekete lyukakról is. Odaadtam a kezébe, belenézett, és, mintha tüzes lett volna, úgy adta vissza.

Őszintén mondom, onnantól sajnáltam ezt a tanárt. Mert egyébként nagyon rendes ember volt, csak az újtól félt.

Akkor te biztosan azt fogtad volna rá - már mint Sklovszkijra - hogy bulvár. Meg áltudományos.....

Egyébként most sok betűt pazaroltam rád, többet nem fog előfordulni.....:D

Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Umaksuman!

Saját rögeszméidben úgy elmerültél, hogy nem veszed észre: a legújabb kutatási eredményeket, és az azok továbbgondolását, esetleges igazságát Világunk felépítésére vonatkozóan tárják azok elé, akik képesek gondolkodni. Nem csak azt szajkózzák, hogy ez tudomány, az meg bulvár, meg áltudomány....

Kedves Csillagözön!

Saját rögeszméidben úgy elmerültél, hogy nem veszed észre: a tudományos kutatók a legújabb kutatási eredményeket, és az azok továbbgondolását, esetleges igazságát Világunk felépítésére vonatkozóan tárják azok elé, akik képesek gondolkodni. Nem csak azt szajkózzák, hogy ez tudomány, az meg bulvár, meg áltudomány....

Minden gondolatban az igazságot kell keresni, még akkor is, ha százszor nem sikerül. De természetesen nem ezoterikus és áltudományos videókban, hanem tudományos publikációkban kell keresni azokat, különben ezredszerre sem fog sikerülni.

Azokban a dolgokban, amikről semmit!!!!!!! érted? semmit!!!! sem tudtok: a Világunk, az Élet, a Lélek, az önazonosságunk, minden elképzelésnek helye van, tehát a tudományosnak is. De ezeknek a lényegéhez még csak "odaszagolni" sem tud jelenleg jó néhány ember, mert a tudományt csak az áltudományos videókból ismeri. Elképzelésetek sincs, hogy mik vagyunk, miért vagyunk? Hát olvassátok, tanuljátok a tudomány eredményeit is, ne csak a gagyit, akkor legalább elképzelésetek lehet róla.

Ilyen "tudásszinten" az olyan emberek, mint te is, előbb-utóbb nevetségessé válnak.

Te nem szembe mégy az autópályán, hanem össze - vissza. Önálló gondolattal még sohasem jelentkeztél valamelyik tudományos vagy technikai topikon, csak mint egy unatkozó tyúk, aki féllábon állva várja a kedvező alkalmat, megjelensz: bemásolsz valahonnan valami áltudományos blablát, aztán ha valaki bármit is beír ellene, bemásolod a következőt, hogy cáfold. Ehhez nem sajnálod a hamis oldalak berakását hivatkozásul, és természetesen fel akarod magad helyezni a tudomány legszentebb hirdetőjének. S nem veszed észre, hogy a hivatkozási alapod, a TUDOMÁNY mérföldekkel jár előtted.

Akkor te biztosan azt fogtad volna rá - már mint Sklovszkijra - hogy bulvár. Meg áltudományos.....
Hogy akkor mit tettem volna, az pusztán elméleti kérdés.:) Mivel viszont Sklovszkijtól először a "Csillagok" című könyvét olvastam, és az 1979-es Nature-cikkéről (a Cassiopeia A fekete lyuk voltáról) is tudtam már, mire az általad említett könyve a kezembe került, ezért eszembe sem jutott semmi efféle gondolat.
Egyébként nem lehet, hogy a tanár reakciójára is olyan rosszul emlékszel, mint arra, hogy 1976-ban egyetemre jártál? Ámbár ha tényleg így volt, akkor a korod magyarázat lehet arra, hogy mind a tanultakat, mind az akkor olvasottakat mostanra - legalábbis az itteni hozzászólásodból láthatóan - szinte teljesen elfelejtetted, tudományos téren újat pedig azóta sem tanultál.:rohog:
 
Oldal tetejére