Hírek Támogatás „Erre rámegy Budapest” – reakciók a fővárosi inkasszóra

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délután bejelentette, hogy az Államkincstár több mint 10 milliárd forintot inkasszózott Budapest költségvetéséből, ami miatt a főváros működése gyakorlatilag ellehetetlenült. A sajtótájékoztatón elhangzottakból itt lehet olvasni.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint teljesen jogos volt az inkasszó, az adófizetés egyik formája, amit jogvédelemmel sem lehetett volna megakadályozni.

Az MKKP szerdai közleménye szerint a Fővárosi Közgyűlés Fidesz- és Tisza-frakcióját, pontosabban azok „felelőtlen, szimbolikus politizálás”-át okolja a kialakult helyzetért, amiért nem fogadták el több fővárosi cég beszámolóját nem fogadták el a közgyűlés tegnapi ülésén, többek között a BKK beszámolóját sem, ami miatt lemondott a vezérigazgató Walter Katalin.
„A többi nagy budapesti cég vezetői pályázatának még nincs eredménye, és a politikai játszmák miatt nem is tudjuk, mikor lesz” – írják. A Kutyapárt szerint a budapestiek fognak rosszul járni azért, mert ezek a frakciók a 2026-os választásra összpontosítanak.
De persze, kinek van szüksége közösségi közlekedésre, amikor lehet teleportkapukat is építeni…
– írják a 10 milliárd forintos inkasszóról. Az MKKP közleményét itt lehet elolvasni.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének közleménye szerint „totális működési és pénzügyi válság alakult ki a Fővárosban, illetve bizalmi válság a főpolgármester és a Közgyűlés között”.

Vitézy szerint ideje lenne végre együttműködést keresnie Karácsony Gergelynek a főváros sikeres működésében érdekelt közgyűlési frakciókkal, szerdán 29 képviselő szavazott ellene, amikor a BKV költségvetését kellett volna elfogadni.
Szentkirályi Alexandra fideszes frakcióvezető a szerdán írt posztjában arról beszél, hogy „Karácsonyék, a Tisza és Vitézy szavaztak meg egy 50 milliárdos törvénytelen lyukat a költségvetésbe és ők szórtak ki 50 milliárdot a rákosrendezői szeméttelepre”. Ez annyiban nem fedi a valóságot, hogy a város Rákosrendező első, 12,7 milliárdos részletét fizette csak ki, ezt az összeget pedig a MOHU-tól származó bevételből finanszírozta, ahogy erről mi is írtunk korábban. Szentkirályi szerint a „Tisza-Karácsony csődkoalíciónak” egy év se kellett, hogy csődbe vigye az ország leggazdagabb városát.

A Demokratikus Koalíció szerint „hadüzenettel felérő döntés” volt az inkasszó, ami veszélybe sodorhat idősotthonokat, hajléktalanszállókat, veszélyeztetheti a BKK működését is. A DK közleménye arról ír, hogy már nem lehet kivonni forrásokat a jelenleg is alacsonyan finanszírozott önkormányzati rendszerből, és hogy a jobboldal nyílt háborút folytat a budapestiek ellen.

Baranyi Krisztina, a IX. kerület független polgármesterének Facebook-posztja szerint nem feljelentéssel kell ijesztgetni, hanem „Budapest közszolgáltatásainak erejét” kell használni, például teljes gépjármű-korlátozással sétálóutcává kellene alakítani a minisztériumok előtti utcákat, vagy a sürgősen fel kell bontani a Karmelita környékét csőtörés miatt.

Klág Dávid

1748539196350.jpeg
 
Ha már itt tartunk minek ez az állandó közlekedés?
Hogy-hogy nem dolgoznak az emberek?
Viccesnek tűnik, de tulajdonképpen benne van az emberiség fő baja.
A nagyszámú népesség miatt kialakulnak a nagyvárosok, ahol muszáj tömegközlekedést, utakat, parkolókat fenntartani, irgalmatlan költséggel, plusz rengetegen járnak kocsival dolgozni (gyerekeket oviba, iskolába hordani) - ez megint iszonyú költség (autó, üzemanyag, biztosítás, műszaki vizsgák) és brutális környezetszennyezés.
És mindezt azért, mert a nagyváros lakóinak nagy része nem ott lakik, ahol dolgozik, napi egy-másfél-két órát tölt közlekedéssel.
 
Nem birom megallni, hogy be ne idezzem az egesz gondolatmenetet az elobbi regenybol:

"Mr. Prosser fenyegette egy darabig Arthurt az ujjával, aztán abbahagyta. – Hogyhogy miért kell megépíteni? – mondta. – Ez gyorsforgalmi út lesz. A gyorsforgalmi utakat pedig építeni kell. A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak. Azok az emberek, akik az A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy annyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszer s mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen. Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen eltöltené az időt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb eső kocsma...."
 
Nem birom megallni, hogy be ne idezzem az egesz gondolatmenetet az elobbi regenybol:

"Mr. Prosser fenyegette egy darabig Arthurt az ujjával, aztán abbahagyta. – Hogyhogy miért kell megépíteni? – mondta. – Ez gyorsforgalmi út lesz. A gyorsforgalmi utakat pedig építeni kell. A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak. Azok az emberek, akik az A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy annyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszer s mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen. Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen eltöltené az időt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb eső kocsma...."
Kedvencem a sorozat!!!!! Habár látszik is........ 42.
 
Nem lenne ennyi közlekedő, ha megoldva lenne a lakhatás. Manapság a bevárosban csillagászati összegeket kérnek egy albérletért, meg rengeteg lakás évek óta üresen áll, mert nem adja ki a tulaj. Erre kellene megoldást találni, ha volna rá akarat. Először, akinek egynél több lakása van, annak igazolni kell, hogy legalább heti 1 napot ott tölt, vagy ki van adva hivatalosan albérlőnek, vagy egyéb célra. AKi ezt nem tudja prezentálni, annak ki kell adni az ingatlant egy ingatlanbérbeadó cégnek, aki vagy hosszú vagy rövid távra intézi a bérbeadást, stb. Máris több ezer vagy akár 10 000 lakás szabadulna a bérlői piacra, vissza esnének az albérletárak, nem kellene 60 km ingázni valakinek, mert ott kap egy teljes házat annyiért, mit Bp egy szobát.
Tovább kellene fejleszteni a tömegközlekedést, jó 20 év alatt épült meg egy fél 4 metró, azt be kellene fejezni az Ázsia center környékére. A hármas metrót is meg kellene hosszabbítani É felé. Ezen végállomások közelébe megfizethető P+R parkolóházakat építeni.
Lenne megoldás, csak hát szeretett politikusaink szeretnek a pillanatnak élni, mint az Új Dunai híd Csepelnél, aminek keresztbe feküdt az önkormányzat, noha a kormány adott volna rá pénzt. Aztán se híd, se pénz. Csak egy azóta elfelejtett melldöngető nyilatkozathullám, hogy mi megmutatjuk...
 
Először, akinek egynél több lakása van, annak igazolni kell, hogy legalább heti 1 napot ott tölt, vagy ki van adva hivatalosan albérlőnek, vagy egyéb célra. AKi ezt nem tudja prezentálni, annak ki kell adni az ingatlant egy ingatlanbérbeadó cégnek, aki vagy hosszú vagy rövid távra intézi a bérbeadást, stb.
es mar csak egy ugrasra vagyunk a szocialista idok
vagyonszerzesi korlatozasatol /igen intenziv volt az utolso 30 eve /
egyaltalan miert is valtottunk rendszert???
 
Először, akinek egynél több lakása van, annak igazolni kell, hogy legalább heti 1 napot ott tölt, vagy ki van adva hivatalosan albérlőnek, vagy egyéb célra. AKi ezt nem tudja prezentálni, annak ki kell adni az ingatlant egy ingatlanbérbeadó cégnek, aki vagy hosszú vagy rövid távra intézi a bérbeadást, stb
Húha és ki újítaná fel a nem lakott ingatlanokat?
 
es mar csak egy ugrasra vagyunk a szocialista idok
vagyonszerzesi korlatozasatol /igen intenziv volt az utolso 30 eve /
egyaltalan miert is valtottunk rendszert???
Váltottunk??? Mit nem mondassz!
Ezek ugyanazok, újracsomagolva.
Valódi váltás akkor lesz, ha ez a politikai garnitúra a dínók sorsára jut. Jó hír, hogy 35 évvel már közelebb vagyunk hozzá.
 
A Vitézy és Karácsony csörtével kapcsolatban, emlékeztek-e a Vitézy féle vezetésre?
Nemes Gábor, a Nyugati fény egyik cikkében kérdezi Vitézyt, elfeledkezett-e:
Screenshot_20250608-141621.png Screenshot_20250608-141721.png Screenshot_20250608-141754.png
 
NA megvan a megoldas.
A Budapestiek ne a megélhetésukkel torodjenek, hanem jojjenek a Pridere.
A fovarosnak olyan sok penze van dugiban, hogy felvállalja a buszkeseg napjanak megszervezését...jelentette be a fopolgarmester.

(a videk meg le van xarva, ők dolgozzanak, fizessék az adokat, hogy a fovarosnak legyen mibol kolteni)
 
NA megvan a megoldas.
A Budapestiek ne a megélhetésukkel torodjenek, hanem jojjenek a Pridere.
A fovarosnak olyan sok penze van dugiban, hogy felvállalja a buszkeseg napjanak megszervezését...jelentette be a fopolgarmester.

(a videk meg le van xarva, ők dolgozzanak, fizessék az adokat, hogy a fovarosnak legyen mibol kolteni)
A "vidék" önként és tapsikolva fizet napi 1 millió eurót, csak nehogy jöjjenek a migráncsok, ehhez képest a Pride évi egyszeri költsége aprópénz, örömmel kifizetik ezt is, csak hogy ne kelljen bőrtangás pasikat se nézegetniük ... hol is? hát a falujuk főutcáján meg az M1-en biztos nem.
 
NA megvan a megoldas.
A Budapestiek ne a megélhetésukkel torodjenek, hanem jojjenek a Pridere.
A fovarosnak olyan sok penze van dugiban, hogy felvállalja a buszkeseg napjanak megszervezését...jelentette be a fopolgarmester.

(a videk meg le van xarva, ők dolgozzanak, fizessék az adokat, hogy a fovarosnak legyen mibol kolteni)
Bp tartja el a szegenyebb onkormanyzatokat. 50 milliardot vont el az Orban Bp-tol.
Minden rendezveny foleg a pirde amire rengeteg kulfoldi erkezik ami megtolti a szallodakat ettermeket egy hetes rendezveny sorozatok csak penzt hoznak a fovarosnak.

Halljuk ki es mennyit ad a videk kozul Bp-nek!
Bp a legtobbet adozo varos, miert is kene hogy videkrol barki eldontsse mire kolti a penzet ?
Mindig Bp segitette a videket pl ingyen szuretelt a diaksag 1 honapot a katonasag ....ho eltakaritas , arviz kultura koncertek stb
 
50 milliardot vont el az Orban Bp-tol.
MINDEN önkormányzattól elvon, aki egy bizonyos határ felett szed be iparűzési adót. A múltkor csatoltam Eddynek az erről szóló, Közlönyben megjelent határozatokat. Idéntől két különböző tételben is, az egyik a már említett, az adóerő-képességhez kötött, a másik meg az új, a tavalyihoz viszonyított adótöbblet-bevétel alapján.
Az persze igaz, hogy Butapestet most külön szívatják, ahol csak érik (pl. a munkaerő-kölcsönzők adóztatásában is aprócska változás van, meg a szerencsejáték adóztatásában, hogy csak az adókat említsem).
De én emlékszem arra is, amikor a fővárosban olcsóbb volt az háztartásoknak (ugyanaz) az energia mint vidéken.
De ennek a kormányzatnak sajátossága, hogy napról napra változtatják az adójogszabályokat, ahogy éppen kedvezni akarnak valamely településnek, vagy éppen szívatni akarják. Lásd a Simicska-cégekre kivetett plakátadó, vagy a Ferihegy, ami hol adóköteles építmény volt, hol nem, attól függően, éppen milyen önkormányzat volt Vecsésen.
Jut eszembe mostanában vidékről vezényelnek fel mentőket a fővárosba, és királyi ellátmányt biztosítanak nekik (egy szendvics/nap)
 
Mai hir:

A bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal elrendelte, hogy

az alperes fizessen meg a felperesnek 10 171 449 024 forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.
A bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik. Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladat-ellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,184
Üzenet
5,046,399
Tagok
630,355
Legújabb tagunk
nflapparels
Oldal tetejére