"Tán megbomlott az elméje" – kollégája támadja Mága Zoltánt

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mága Zoltán hegedűművész egyperces videofelvétele kiverte a biztosítékot sok embernél, kollégája, a zongoraművész Szentpéteri Csilla visszatetszőnek, hivalkodónak, ízléstelennek tartja a klipet, sőt: az is felmerült benne, hogy "megbomlott az elméje". Mága azt mondja, a filmmel példát szeretett volna mutatni, és erőt szeretett volna adni a hátrányos helyzetből induló cigány és nem cigány fiataloknak.

Egy egyperces videó került ki a YouTubre-ra, amin Mága Zoltán hegedűművész magánrepülőn utazik, pezsgőt kortyolgat, majd a gépből kilépve elnöki integetéssel köszönti fogadóbizottságát, miközben a vörös szőnyegen lépked a rá váró luxusautó felé. A művész azt akarta kifejezni, hogy kitartással a legmélyebb nyomorból is feltörhetünk, de a közvélemény nem ezt látta bele, sok embernél kiverte a biztosítékot a videó – írja a Bors.

Például Szentpéteri Csilla zongoraművésznél is, aki azt írta a Facebookon: "zenészkollegám oly mértékben tesz visszatetsző, hivalkodó, ízléstelen, szociálisan érzéketlen, öntömjénező, kivagyiságtól hangos lépéseket (politikáról már ne is beszéljünk! ), hogy csak arra tudok gondolni, tán megbomlott az elméje. Ha így van, ne bántsuk őt! Ha viszont nem így van, még rettenetesebb és drámaibb a helyzet, de az még inkább, hogy mennyien lájkolják és osztják meg e tetteit, mert így lassan ő maga is elhiszi, hogy ha a pápa még nem is (pedig milyen sokat kellett azért is gürizni), de tán az Úr hamarosan leborul elé... Számomra ott fog kezdődni az ateizmus!"

"Mága Zoltán kiváló zenész, de amikor megláttam a klipet, azt hittem, a Röpülj páva beharangozó filmjét látom. Nekem más az elképzelésem a jótékonykodásról, ehhez nem kellenek kamerák. Teréz anya is csendben tette a dolgát" – nyilatkozta a Borsnak a zongoraművész.

A hegedűművész szintén a Facebookon azt írta: "nos üzenem azoknak, akik rosszallásukat fejezték ki: a felvétel egy videoklip részlete, amelyet a Hegedűvel a világ körül címmel indított turnésorozatom alkalmából készített az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb televízió-társasága. Ez a klip, mondhatni reklámfilm megmutatja, honnan indultam, és hová tartok. A szegénységtől, az iskolapadtól a királyi palotákig, a világ legnagyobb koncertterméig". Mága hozzátette: a videoklip részletével szeretett volna példát mutatni, erőt adni a hátrányos helyzetből induló cigány és nem cigány fiataloknak, gyermekeknek, hogy "szorgalommal, kitartással ők is elérhetik, megélhetik álmaikat". "Van kiút, mert tanulással bármit elérhetnek, egyforma eséllyel indulhatnak az életben" – írja a művész a közösségi oldalon.

"Azoknak, akik csámcsognak, vagy becsmérelnek, csak annyit üzenek: a felebaráti szeretet tanítását figyelembe véve cselekedjenek Isten útmutatására, és akkor szebb és jobb lesz a világ a környezetükben. És így majd lelkük is megszépül" – reagált a hegedűművész a kritikus hangokra.

MAga.jpg

Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha Orbán Viktor, vagy Matolcsi csinálnja ezt, azt megértem, hogy megszólják! De hogy Mága Zoltán miért ne tehetné, azt nem értem. Teljesen mindegy mi volt a magyarázata. Kérem! Ez a show business. Aki irigy rá, az csinálja utána. Nem a semmiért jutott el odáig, ahol most van.
Épp a mi nap panaszkodott az egyik ismerősöm, hogy valami komolyzenei koncertre akart menni, ahol valami vonós négyes muzsikált. Felháborítónak találta, hogy a jegy ára arra a2 órára 15 ezer forint.
Ja kérem, mondtam Én. Ők azért, hogy abban a két órában elő adhassák azt a zenei művet,

6-8 órát gyakoroltak!

Minden nap!!

30 éven keresztül!!!
 
cortes

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondolom ezek a művészek, nem azért gyakoroltak 6 - 8 órát naponta, 30 éven keresztül, hogy üres nézőtérnek adják elő a művészetüket, vagy csak a gazdag sznoboknak... A realitás sem árt. Persze a show business és a művészet, nem jár mindig kézen fogva.
 
Hofi Géza azzal élcelődött, hogy a neves művészek miért alacsonyodnak le odáig, hogy reklámokban szerepeljenek. Csicsupp-csicsupp. Tisztán emlékszem rá. Itt cseng a fülembe. Ma ez már teljesen természetes. Tudom milyen volt az mikor a haverok a grundo fociztak, én meg ott hon cincogtam a hegedű. Arra is emlékszek, mikor a srácok a tesztoszterontól majd szét robbantak és a lányokat hajkurászták lent a téren. Én meg otthon cincogtam a hegedűn. Arra is emlékszek, hogy jobbnál jobb filmeket hagytam ki a moziban, mert otthon kellett cincogni a hegedűn!!! Ne jöjjön nekem egy kívül álló a realitással, mert ez a realitás !!!
 
cortes

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazán kedvelem a művészetet és a művészeket, nem csak a zenei műfajban. Én mint kívülálló (?) elismerem a befektetett munkát és az áldozatot is. Nem azt mondtam, hogy az említett jegy ára nincs arányban az előadás színvonalával (hanem erről semmit sem mondtam). A realitást a vásárlóerőre értettem.
 
Bocsika, ha megsértettelek! Régebben elég sokat találkoztam Benkő Dániellel. Nem esett szó soha a filmes "karrierjéről" Egyszer mikor valami 17.századi kottákról beszélgettünk, hogy azoknak milyen nehéz a visszafejtése, egy pillanatra megállt és láttam hogy valami nagy keserűség lesz rajta úrrá, és akkor azt mondta " Te Tomi. Annyira szörnyű, hogy bolondot kell csinálnom magamból, azért, hogy ezt a sok csodálatos zenét átadhassam az embereknek"
 
Nem sértődtem meg, csak furcsálltam a leheletnyi arroganciát, de már úgy látom ez (is) valami keserűség volt inkább. Egyébként, Benkő Dániel szavai épp azt támasztják alá, amit mondtam, vagy inkább amit akartam.
 
Kovács Júlia Mária

Állandó Tag
Állandó Tag
Mága Zoltán nagyon tehetséges ember a zenélés területén. De a tehetséget ajándékba kapjuk ( vagy nem kapjuk). Hogy mivé alakul az évek folyamán, az sok mindentől és mindenkitől függ, nem csak szorgalomtól és kitartástól. Önmagunk éljeneztetése, és mások elé példaként állítása inkább arrogáns és ezért visszatetsző, mint alázatos és értékelhető magatartás. Nem követendő példa, ezért a cél már most meghiúsult, miszerint szerényen másoknak példát kívánt mutatni. " Más dicsérjen téged, és ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad. " Példabeszédek 27,2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Máté evangéliuma 6,2 Teszem hozzá személyesen nem ismerem ezt az embert, csak a cselekedetei alapján mondtam véleményt.
 
hidroponi

Állandó Tag
Állandó Tag
nem tudom milyen alapon lehetne bevedeni ezt a szart, amit Maga csinalt? szegeny sorsu ciganyoknak azt bemutatni, hogy ez a gyoker pezsgot szopogat es alibibol kezebe vesz vmi katalogust, amit 5 mp utan mindjart le is tesz, majd egy kamu telefont a fuletol 5 cm-re elallo kisujjal tart.. hat ettol joerzesu embernek kifordul a belese.
en akkor sem szeretnek igy elni, ha milliardos lennek.
ma'ga viteztol meg nem hallottam, amikor a nepenek olyan segitseget nyujtott volna amivel megalapozhatta volna hosszabb ideju boldogulasat.
(pl. egy alapitvany ami a szegeny ciganyok oktatast segiti, vagy egy mezogazd. szovetkezet kezdotokejenek osszeszedeset, stb).
multkor olvastam egy cikket, hogy a sokat szidott Klapka tobb diocsemetet fog egy tobbsegeben cigany onkormanyzatnak ajandekozni es megtanitani oket a gondozas es termeles mikentjevel. ez egy maradando segitseg, nem a 2kg liszt meg a 2 csomag teszta amit egy hetvege alatt elfogy es kesz.
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden tiszteletem annak, amit Mága Zoltán elért és biztos vagyok benne, hogy óriási munka fekszik benne, ahol most van. Ezek elvitathatatlan dolgok. De egy-két dolgot azért nem árt figyelemben venni

A Wikipédia szócikke: "Zenészcsaládba született. Hatévesen kapta első hegedűjét, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított."
Ugye azt senki sem gondolja, hogy az átlagos szegény sorban lévő cigány vagy nem cigány gyereknek lehetősége van 6 évesen hegedülni, majd 6 év múlva zenekart alapítani? Átlag cigány gyerek ma Magyarországon hegedű közelébe nem kerül, a faluját meg azon egyszerű okból nem hagyja el, mert a szülei egy buszjegyre valót sem tudnak neki adni. Jobban festett volna, ha egy olyan gyerek is ott van, akit az ő - egyébként létező - alapítványa emelt ki.
 
Andi_HU

Állandó Tag
Állandó Tag
Mága Zoltán nagyon tehetséges ember a zenélés területén. De a tehetséget ajándékba kapjuk ( vagy nem kapjuk). Hogy mivé alakul az évek folyamán, az sok mindentől és mindenkitől függ, nem csak szorgalomtól és kitartástól. Önmagunk éljeneztetése, és mások elé példaként állítása inkább arrogáns és ezért visszatetsző, mint alázatos és értékelhető magatartás. Nem követendő példa, ezért a cél már most meghiúsult, miszerint szerényen másoknak példát kívánt mutatni. " Más dicsérjen téged, és ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad. " Példabeszédek 27,2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Máté evangéliuma 6,2 Teszem hozzá személyesen nem ismerem ezt az embert, csak a cselekedetei alapján mondtam véleményt.
Teljesen egyetértek.
 
poorferencne67

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sajnálom Mága Zoltánt, ha már csak így tudja felhívni magára a figyelmet.Nagyon sok híres és tehetséges művészünk van, akik teltházas koncerteket adnak. Sőt olyan is van akinek már hónapokkal a koncertje előtt el kell az összes jegye,de még senkiről sem hallottam még hogy ennyire istenítené magát. Sok ellenséget szerezhet magának, mert a zene iránti alázat kiveszett belőle és csak a vagyona gyarapítását tartja szemelőtt. Több koncertjét is láttam már, a tehetségéhez nem fér kétség, de ott is mindig előtérbe kerül a csillogás villogás, már már az ízléstelenség határát súroló hivalkodás. Tisztelettel poorferencne67
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
A rap-muveszek videoklippjei is nagyreszt abbol allnak, hogy szo szerint raszorjak a penzt a prostitualtakra, viselik az aranyekszert, es fogadjak a rajongok rajongasat. A magyarazkodas is ugyanannyira valid, azzal a kiegeszitessel, hogy "belso keruletekben lako fiatalok es nem belso keruletekben lako fiatalok" szamara is peldat mutatnak.
 
sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Minden tiszteletem annak, amit Mága Zoltán elért és biztos vagyok benne, hogy óriási munka fekszik benne, ahol most van. Ezek elvitathatatlan dolgok. De egy-két dolgot azért nem árt figyelemben venni

A Wikipédia szócikke: "Zenészcsaládba született. Hatévesen kapta első hegedűjét, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított."
Ugye azt senki sem gondolja, hogy az átlagos szegény sorban lévő cigány vagy nem cigány gyereknek lehetősége van 6 évesen hegedülni, majd 6 év múlva zenekart alapítani? Átlag cigány gyerek ma Magyarországon hegedű közelébe nem kerül, a faluját meg azon egyszerű okból nem hagyja el, mert a szülei egy buszjegyre valót sem tudnak neki adni. Jobban festett volna, ha egy olyan gyerek is ott van, akit az ő - egyébként létező - alapítványa emelt ki.
Egyetertek,sok zenesz csaladot ismertem es a korulmenyeik,hala a tehetseguknek messze magasan felulmultak meg az ugynevezett "polgari" csaladoket is.A Rajko zenekar tagjai meg meg naluk is jobb eletet tudtak maguknak biztositani.A muveszetuk "kirepitette" oket a vilagba,szoval szegeny csaladbol en sem hiszem,hogy ilyen magasra tudjon jutni egy cigany gyerek,megha oly tehetseges is,segitseg nelkul.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Nekem olyan érzésem van, hogy nagyon rossz menedzsert választott magának, aki a marketing fogalmát hírből sem ismeri.
Azt 25 évvel a gengszterváltás után el kell fogadnunk, hogy nem szégyen a gazdagság, de el kell tudni adni magunkat gazdagként is. Na ezt felejtette el a menedzsere - nem először.
Hisz emléxünk "lovagi mivoltára is, azt is jól "elkommunikálták. Arról viszont, hogy 'A vizek kártételei elleni védekezésért érdemérem' tulajdonosa szinte semmit nem hallottunk, pedig biztosan azért kapta, mert a jótékonysági tevékenysége ezen a téren is sokat segített.
Szóval én őt nem hibáztatom, hisz a művészeknél, ahogy fentebb is elhangzott Benkő Dániel kapcsán, szinte már elvárás az extremitás. De annyit neki is kellene érzékelni, hogy a "4 millió szegény" országában vannak határok, amit nem lehet csak úgy átlépni, mert visszaüthet.
Egyébként meg ha az ominózus film Amerikának készült, akkor a bemutatását oda kellett volna korlátozni.
Vagy 15 éve Schwarzenegger egy interjúban elmondta, hogy vége is lenne, ha a Japánnak készült xx cola reklámfilmjét engedné Európában bemutatni, mert amit ott bohócsipkában előad...
Szóval én inkább a környezetét hibáztatom ezért a rossz imázs - alakításért.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom mit mondjak, biztosan szüksége volt rá, hogy feltegye ezt a klippet.
Szerintem ez egy mellékprodukt, egészen biztos nem az 1 perccért lett forgatva.
-
Feltette. Nahát. Nem muszály rákattintani ez nem közado. :)
-
Gondoljunk csak bele, hogy hány monumentalfilm készült ami realitás néven lett eladva.
Hány Rapper forgatott már privat jetben felvételt. Mi van ebbe? Nem értem a felháborodást. :(
 
Oldal tetejére