Távozik Placido Domingo a New York-i Metropolitan operaházból

Bejelentette távozását Plácido Domingo a New York-i Metropolitan operaházból (Met).

A 78 éves tenort eddig húsz énekesnő és balerina is szexuális zaklatással vádolta. A világhírű énekes tagadja a vádakat. Az ügyben vizsgálatot indított Los Angeles operaháza – ahol Domingo 15 éven át volt zeneigazgató – és az amerikai zeneművészek szövetsége (AGMA) is. A Met nem kezdett vizsgálódni.

A művész „beleegyezett abba, hogy a jövőben nem vállal szerepet a Met előadásaiban. A Met és Domingo egyetértett abban, hogy vissza kell lépnie” - közölte az operaház vezetése. A döntés azonnali hatályú.

A visszalépése azt is jelenti, hogy a tenor már a szerdai Macbeth-bemutatón sem énekel.

Domingo 51 éve debütált a Metben.

upload_2019-9-25_12-5-47.jpeg
 
Akárhogy is volt, azért sajnálom a művészt.
Sok évi munka és sikerek után így kell hogy távozzon.
Most egy darabig nem arról szólnak a vele kapcsolatos hírek, hogy milyen remek művész volt,
hanem hogy kivel, mikor, aztán sokak fejében ez is marad meg.
 
Mivel lebuknak ezek az aljas férfiak ez azt is jelentheti hogy a helyüket valakinek át kell venni mert a világ egyensúlyra törekszik.
Várom hogy mikor buknak a hatalmukkal visszaélő nők.
 
Ha csak arról lenne szó, hogy "kivel, mikor" ez nem lenne ügy, egyszerű szoknyabolondnak tartanánk az illetőt. Ám ha itt zaklatás, visszaélés vagy trumatizálás áll a háttérben, akkor az igen súlyos dolog. Ami pedig a hatalmukkal visszaélő nőket illeti. Bizonyára van ilyen - csakhogy az a hatalom rejtőzködőbb, finomabb és intelligensebb annál, hogy csak úgy lelepleződjön. A világ egyensúlya már csak ilyen!
 
Érdekes dolog ez a "vádolás".
Én még úgy tanultam, hogy vádat valamely erre felhatalmazott szerv, például az ügyészség emelhet.
Az össze többi; TV interjú, dokumentumfilm, újságcikk, blog, folyosói beszélgetés, bármely, a törvényes vádemelésre fel nem hatalmazott bizottság, egylet, szövetség részéről elhangzó bejelentés maximum a pletyka, és a fontoskodás szintjét éri el.
A törvényes vádemelésnek pedig négy kötelező eleme van, amelynek egyszerre kell jelen lennie:
  • A törvény büntetni rendelje a dolog, vagy személy ellen elkövetett tettet, vagy mulasztást,
  • amit valamikor, valahol, valahogyan, valamivel,
  • egy büntethető személy,
  • szándékos, vagy gondatlan okból elkövetett.
Amennyiben ez a négy kötelező elem közül akárcsak egy nincs jelen, abban az esetben törvényesen vádat emelni nem lehet.
Ebben pedig óriási felelőssége van a nyomozó hatóságoknak, amelyeknek mindezeket prezentálnia kell.

A többi pedig pusztán a lájkolást, és valaki a tönkretételének lehetőségét alapozza meg.
A kérdés pedig az, hogy 15 éven át hol volt ez húsz balerina, vagy mindez egyszerre egy alkalommal történt meg? cupp.jpg
 
Nem védeni akarom Domingot és egyetlen hatalmával visszaélő szemét férfit sem, de ismerem a nememet és tudom, hogy (nem csak a művészvilágban) bizony sokan a puncijukkal akarnak előrébb jutni, karriert építeni.... és tökéletesen egyet értek Verbovszki tagtárssal, hogy hol voltak 15 éven át ?
Az tagadhatatlan, hogy a Metben fellépni rangot jelent, mondhatni egy pálya csúcsa, de ha gerince van egy nőnek, mondhat nemet, ha pedig nem mondott, tudomásul vette, hogy az ottani szereplésnek ez az ára...már ha igaz egyáltalán.

Domingo latin férfi, ott másak a szabályok, az amerikai nők meg már ott tartanak, ha egy idegen rájuk mosolyog, azonnal zaklatást kiáltanak.... egy biztos - csak Domingo és ezek a nők tudják mi az igazság, ha nincs bizonyíték, nincs ügy.
Persze ilyen esetekben ritkán van, de amint írtam, el lehetett volna onnan menni.
 
Valószínű hogy az életben nem csak két dolog létezik mármint nem csak igen és nem...
Lehet hogyha csak megélni akartak, akarnak akkor úgy voltak vele hogy ezt még elviselem.
 
Bejelentette távozását Plácido Domingo a New York-i Metropolitan operaházból (Met).

A 78 éves tenort eddig húsz énekesnő és balerina is szexuális zaklatással vádolta. A világhírű énekes tagadja a vádakat. Az ügyben vizsgálatot indított Los Angeles operaháza – ahol Domingo 15 éven át volt zeneigazgató – és az amerikai zeneművészek szövetsége (AGMA) is. A Met nem kezdett vizsgálódni.

A művész „beleegyezett abba, hogy a jövőben nem vállal szerepet a Met előadásaiban. A Met és Domingo egyetértett abban, hogy vissza kell lépnie” - közölte az operaház vezetése. A döntés azonnali hatályú.

A visszalépése azt is jelenti, hogy a tenor már a szerdai Macbeth-bemutatón sem énekel.

Domingo 51 éve debütált a Metben.

Csatolás megtekintése 1690927

*
Nem is értem az egészet, ha igaz azt sem, ha nem, azt sem. Ami tény, hogy ismét szegényebbek lettek az operaház előadásait látogatók egy csodaszép hanggal. Még jó, hogy a YouToube-on hallgathatjuk. Amit viszont furcsának érzek, hogy minden hajcihő nélkül a Művész visszavonulót fújt. Ami viszont igaz, kora miatt is igazán megérdemli a pihenést. De nem mindegy, milyen módon lép le a színpadról. Ez az, ami egyáltalán nem mindegy. Főként neki személy szerint, no meg a családjának is rendkívül kellemetlen lehet ez a helyzet.
 
Plácido Domingo hétfőn közleményben fejezte ki háláját a New York-i operaháznak, amelyben 27 évesen debütált, és 51 éven keresztül fellépett. A vádakat vitatja, de nem szeretné, ha a kollégái figyelmét a jelenléte elvonná a munkától, ezért vonul vissza.
 
Nem védeni akarom Domingot és egyetlen hatalmával visszaélő szemét férfit sem, de ismerem a nememet és tudom, hogy (nem csak a művészvilágban) bizony sokan a puncijukkal akarnak előrébb jutni, karriert építeni.... és tökéletesen egyet értek Verbovszki tagtárssal, hogy hol voltak 15 éven át ?
Az tagadhatatlan, hogy a Metben fellépni rangot jelent, mondhatni egy pálya csúcsa, de ha gerince van egy nőnek, mondhat nemet, ha pedig nem mondott, tudomásul vette, hogy az ottani szereplésnek ez az ára...már ha igaz egyáltalán.

Szereposztó dívány - a kifejezés nem új keletű.
Az így csinált karrier viszont nem tudom, mennyire tartós és hosszú életű.
 
Azért meg lehetett volna említeni Vári György (korábbi újságíró, irodalomtörténész,tanár) esetét is, aki azt mondta magáról, hogy ''az első igazi kapcsolatát remélő lányt minden szempontból, minden módon, érzelmileg, szexuálisan egyaránt kihasználtam a végletesen kizsákmányoló viszony pár hónapos fennállása alatt....''. Ki tudja mi késztette erre vallomásra. Egyébként jelenleg a rabbiképzőbe jár. Ők ezt az egykori gusztustalan tanári viselkedést elfogadják?
A leírtakat részletesebben ezen a linken lehet elolvasni:
https://24.hu/belfold/2019/09/24/zaklatas-tanar-diak-vari-gyorgy/
 
Érdekes dolog ez a "vádolás".
Én még úgy tanultam, hogy vádat valamely erre felhatalmazott szerv, például az ügyészség emelhet.
Az össze többi; TV interjú, dokumentumfilm, újságcikk, blog, folyosói beszélgetés, bármely, a törvényes vádemelésre fel nem hatalmazott bizottság, egylet, szövetség részéről elhangzó bejelentés maximum a pletyka, és a fontoskodás szintjét éri el.
A törvényes vádemelésnek pedig négy kötelező eleme van, amelynek egyszerre kell jelen lennie:

  • A törvény büntetni rendelje a dolog, vagy személy ellen elkövetett tettet, vagy mulasztást,
    amit valamikor, valahol, valahogyan, valamivel,
    egy büntethető személy,
    szándékos, vagy gondatlan okból elkövetett.
Amennyiben ez a négy kötelező elem közül akárcsak egy nincs jelen, abban az esetben törvényesen vádat emelni nem lehet.
Ebben pedig óriási felelőssége van a nyomozó hatóságoknak, amelyeknek mindezeket prezentálnia kell.

A többi pedig pusztán a lájkolást, és valaki a tönkretételének lehetőségét alapozza meg.
A kérdés pedig az, hogy 15 éven át hol volt ez húsz balerina, vagy mindez egyszerre egy alkalommal történt meg?Csatolás megtekintése 1690979

Tökéletesen egyetértek veled. A meToo az amarikai vadnyugati lincselés, és a nyilvános kivégzéseknek a 21. századi újjászűletése. Csak azt kell mondani Ő volt és már akasztják is. Ha meg 10 év múlva kiderül, hogy mégsem, akkor persze megy a súnyogás. Mint az az angol húmorísta, akinek a kerti medencéjében leltek egy hullát. 10 évig parkoló pájára tették, megszünt a műsora, stb. mig végül a bíróság felmentette.
Lehet én emlékszem rosszúl, de régen a kékfény előtt vagy után mindig felolvasták azt a paszust, hogy amig valakit a bíróság jogerősen el nem ítél, ártatlannak kell tekinteni. Gondolom ez univerzális a jogban a legtöbb országban. Lehet kinyírta a családját, videó is van róla és tuti bűnös, de amig a bíróság nem dönt, addig csak gyanúsított.
A másik bajom meg az, hogy 10-50 évvel ezelőtti dolgokat emlegetnek fel egyes esetekben.
A mai sajtó is hibás, nem túdósit egy jelentős része, hanem véleményt formál és úszít, csak fizessék meg érte. Ettől már csak a "szakértők" vannak lejebb a szememben, akik teli pofával hazudnak (a legjobb, ha függetlennek mondja magát :D), csak azért mert az emberek java nem tud egy grafikont vagy pár számot önállóan értelmezni. Persze tisztelet a kivételnek mindenhol, de sajnő ők a kisebbség manapság.
 
a mi Tündikénk talán sajnálja, hogy nem volt a 20 között :D tudom, egy zaklatás nem vicces. kérdés, hogy milyen "fokú" zaklatás - ez lesz az, amit soha nem fognak kideríteni ennyi idő távlatából. nem egy férfi színész, rendező ( magyar és külföldi ) beszélt arról , ahogy a nők szabályosan felkínálkoztak nekik, - vagy mert azt gondolták ez kötelező , vagy talán mert többet reméltek egy futó kalandnál...
lehet, hogy a tenor is ennek látja kárát. a 20-ból mondjuk 10 többet remélt, 5 mondjuk nem ott tart most a pályáján ahol szerinte lennie kellene, 3 mondjuk pénzt remél, 2 ... talán tényleg volt vmi. azt akarom csak ezzel mondani, hogy a zaklatás az akkor, abban a pillanatban zaklatás, erőszak stb. amikor megtörténik! nem holnap, nem 1 hét múlva és főleg nem évekkel később.
 
Volt az egyetemen egy bunkó tanárunk, a stílúsa miatt 1000 emberből, ha 10 kedvelte, viszont nagyon okos volt a szakterületén. Ő mondta azt, abban az időben számomra csak vicnek tűnő dolgot: Amerikában sose engedjenek előre egy nőt az ajtóban, mert beperelheti magukat zaklatásért. Hisz mi másért, csak azért engedték előre, hogy megnézzék a fenekét.
Erre jó 10 évvel később ez a valóság, csak lassan az oviban elkövetett dolgokra is visszaemlékeznek egyesek. Be is perelem az egyik angoltanárnőmet, mert a túl szexi rucija elvonta a figyelmemet és ez súlyos károkat okozott a tanulmányi előremenetelemben.
 
Velem fordítva történt.
- Egy évfolyamtársnőmmel éveken keresztül mindent osztottunk csak az ágyat nem.
- Aztán amikor megöregedtünk és véletlen összefutottunk, a szememre vetette, hogy mafla voltam.
- A találkozásnál jelen levő fiatal feleségem jónak találta ahogy van.
 
Ugyan már, jöttök itt törvényekkel. Ez elsősorban erkölcsi kérdés. Távozása felér egy beismerő vallomással.
Nincs olyan tehetség, ami egyéb "bűnöket" megbocsáthatóvá tesz.
Mindig hatalommal bíró férfiak élnek vissza a helyzettel és nem fordítva.
A zaklatás című film nem rossz, csak nem életszerű...
 
Egy felsöoktatási intézményben történt, anno "az uj gazdasagi mechanizmus" idelyén, hogy a professzorok a lanyok combjaira helyezték a kezüket, természetesen csak a vizsgaláz enyhitése érdekében.

Vadabb dolgokrol is lehetett hallani, de bizonyitékok hijján nem törtènt semi. Volt aki egy "win win situatiot" latott benne.

Az uj gazdasagi mechanizmus több szabadsagot adott az egyetemeknek, ami azután megkönyitette a bizonyitási lehetöségeket.

Néhány tanszék feltünöen sok fekvö-alkalmatossaggal rendezte be az irodáit.

Hogy volt e hangulatvilágitás arrol nem olvastam. :(
 
Ugyan már, jöttök itt törvényekkel. Ez elsősorban erkölcsi kérdés. Távozása felér egy beismerő vallomással.
Nincs olyan tehetség, ami egyéb "bűnöket" megbocsáthatóvá tesz.
Mindig hatalommal bíró férfiak élnek vissza a helyzettel és nem fordítva.
A zaklatás című film nem rossz, csak nem életszerű...

Ez a távozik, tehát beismeri dolog a mai világban nem életszerű már annyira. Ha nem távozna akkor az egész intézményt lerohanná a virtuális lincselők hada. Magyar példa erre a Tibi atya és talán Oravetc Nóra közti adok kapok. Iszonyat negatív volt a hatása a librire is.
Te sem örülnél, ha az interneten ömlenének a különböző fotellakók komentjei, hogy milyen már, hogy még mindig itt énekel az a fahangú (többségük valószínüleg nem is tudná miről is van szó), vagy egyes elszántabbak tüntetnének ellene. Ártana magának az intézménynek és a többi előadónak is.

A fő bajom, hogy csak a férfi kihasználja fiatal nőket van terítéken. Hol vannak azok a prodúcerek akik a gyerekszínészeket használták ki. Erről is van pár cikk, de nagy a súnnyogás. Lehet az én preferenciáímmal van baj, de előbb azokat a roh... pedofilokat kellene kivágni a művészvilágból, majd az összes többit is.
 
A 78 éves tenort eddig húsz énekesnő és balerina is szexuális zaklatással vádolta.
-
Én megértem, hogy egy férfi néha nehezen tud uralkodni az ösztönein de akinek annyi pénze van, az nyugodtan igénybe tudna venni professzionális segítséget.
-
hqdefault.jpg

-
Ezen kívül sokkal olcsóbb mint a pereskedés. :rolleyes:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,662
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére