Hírek Tíz évig titkolják, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka

Európa legnagyobb tűzijátékával készül a kormány az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ára. A tervek szerint 32 percig tart majd a látványosság a Duna felett, és nagyszabású, négynapos programsorozat is lesz.

Ennek a szervezéséhez is kellett operatív törzs, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár vezetésével (akihez a vadászati világkiállítás is köthető). Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a július 10-i kormányinfón azt ígérte, hogy a költségekről – ahogy eddig is – most is időben tájékoztatást fognak adni.

A Párbeszéd június végén közérdekű adatigényléssel próbált meg információt szerezni a tűzijáték és a négynapos programsorozat előzetes költségbecsléséről.

A hét elején meg is érkezett a válasz, azonban a számokat nem ismerhetjük meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva ugyanis azt írta: „a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

A nagyságrendhez talán segít, hogy a K-Monitor egy közbeszerzési beszámolóból kiszúrta, hogy az ügynökség nettó 1,4 milliárd forintos keretet különített el a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. részére, csak „a műszaki leírásban részletesen meghatározott kommunikációs feladatok elvégzésére”.

Az Átlátszó közlése szerint 2021-ben csaknem 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok. Az MTÜ akkor ezt decemberben, három és fél hónappal az oknyomozó portál adatigénylése után árulta el.

1658194663259.png
 
Több mint ezer évig titkolták!
De most végre kiderült!
Angol tudósok megállapították!
Lehull a böszme nagy magyar lepel:
(Szt) István király kezéhez is vér tapadt
kellemes és véres István napi forgatagot!
Minden derék becsületes (hoppá) állampolgár ajándék rakétát kap így
irtunk mi! Gyomot! Személyre szabott tűzijáték csak most kilenclyukú délibábszínház
Süsü aki Paff lett, lesz
Fellép az Erőszakos vérszerződés családon belül zenekar Heje Huja Hüje közönségtalálkozó Dr. Nagy Dajdajjal a (víz után) kutatóárokban
Hátrafelé nyalizás lóháton
Minimálvértárgyalás Red Kris Cross drámatagozat előadásában Itt a hé! kommandós felismerő verseny Kisvasútsimogató Hévérdobás Rezsóemelő verseny Jövendőmondó jurta Torda Gyuri bácsival és Ól Ingával 12 pontos labdadobás össztánc korona cserebere havi 200 pezsgő fix egy magyar tini nábob felemelkedése tündöklése stb. rakéta és madáremberek találkozója Kell egy országház versenyzői eautogramosztás az első mukrán atamán megválasztása a Duna helyén csak az a szép zöld gyep országos sintér és parkőr veteránok mesélnek Olajkomcsi! nemzeti szellemidézés M.Ákos és a tanulékony szőnyegek koncert záróprogram: Te csak várj amíg meglátod a rőt vérszopó denevéreket ...
 
Cöcöcö a Vatikán mióta is titkosít vagy Samubácsi ? Ha kiderül max. elnézést kérnek s Mi Béláink az Úrban meg is bocsátunk mert különben... Éljen Jesszus! és a tizenhármak ja és mivel itt nem győz az ellenzék nem is derül ki semmi brühü így lettek a fiatal demokratákból öreg nyuggerátorok
hova is tettem az a 10 milliárdot? (V.ö. szemüveg) mit is csináltam tegnap? "Nincs nagy baj csak sok kicsi."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,538
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére