Hírek Tíz évig titkolják, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka

Európa legnagyobb tűzijátékával készül a kormány az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ára. A tervek szerint 32 percig tart majd a látványosság a Duna felett, és nagyszabású, négynapos programsorozat is lesz.

Ennek a szervezéséhez is kellett operatív törzs, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár vezetésével (akihez a vadászati világkiállítás is köthető). Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a július 10-i kormányinfón azt ígérte, hogy a költségekről – ahogy eddig is – most is időben tájékoztatást fognak adni.

A Párbeszéd június végén közérdekű adatigényléssel próbált meg információt szerezni a tűzijáték és a négynapos programsorozat előzetes költségbecsléséről.

A hét elején meg is érkezett a válasz, azonban a számokat nem ismerhetjük meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva ugyanis azt írta: „a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

A nagyságrendhez talán segít, hogy a K-Monitor egy közbeszerzési beszámolóból kiszúrta, hogy az ügynökség nettó 1,4 milliárd forintos keretet különített el a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. részére, csak „a műszaki leírásban részletesen meghatározott kommunikációs feladatok elvégzésére”.

Az Átlátszó közlése szerint 2021-ben csaknem 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok. Az MTÜ akkor ezt decemberben, három és fél hónappal az oknyomozó portál adatigénylése után árulta el.

1658194663259.png
 
Nem tudom elképzelhető lenne-e, egy olyan ösztönös nem szervezett viselkedés?:
Üres rakpartok és hidak, üres dunnapart mellett futna le ez a felfuvalkodott pomádé.
 
Nem tudom elképzelhető lenne-e, egy olyan ösztönös nem szervezett viselkedés?:
Üres rakpartok és hidak, üres dunnapart mellett futna le ez a felfuvalkodott pomádé.
Nem. Kell a cirkusz a népnek. És a gyerekek imádják az ilyet, érthető, ha a szülők kiviszik őket.
 
Én biztos meg tudnám csinálni hogy nem megyek felé sem.
Majd jövőre, ha nem lesz ennyire felfuvalkodott túlzó.
Mondjuk ehhez utálni kell a rongyrázást
református vagyok, vagyis inkább a puritánság
a katolikus csípi a fényűzést a református nem
1658216462882.png

Erre se éreztem kötelezőnek kimenni
sőt az előzményekből tudni lehetett túlméretezett az is
 
Utoljára módosítva:
Ott, de kit érdekel vannak elveim és kitartásom. nekik nincsenek se elveik se másuk
a szegény büszkesége és öntudta vezérel.
Megalkuvó se vagyok.
Ja szocializmusban se mentem állami rendezvényre
 
azért mondtam hogy nem szervezéssel
Ne érezzék hogy ez nem önkéntes, sőt velük szembenállást se mutatna
(egy olyan ösztönös nem szervezett viselkedés.)
Akik mennek azok biztos kedvelik a szervezéseket hisz így a legjobb nem kell döntéseket hozni elmondják hogy most jobbra most balra, most állj....stb.
 
Meli írta:
Ha teged nem erdekel csak at kell ugrani es kesz.
de utálom ha beidéznek és nem is arra válaszolnak
akár fórum akár nem, ne háborgassanak beidézéssel
a beidézés a baj

elmondtam mit el kellett a tűzijátékról
Minek rágni a csontot tovább.
Ne is idézz mert zavar, az az zaklat.
 
Ellenzem a tűzijátékot, de mélységesen elítélem azt, hogy az árát még titkosítják is. Volna javaslatom, hogy mitől égne jobban a tűz?! Volna... De hiába, birka nép a magyar, birka és béget meg panaszkodik. Nincs bennük összetartás, egymást fúrják, ahelyett, hogy becsülettel és tisztességgel szolgálnák azt a hazát, melyet képviselnek. Állítólag a képviselőknek az lenne a feladata, hogy az őket be- megválasztók érdekeit védenék... feltételes módban fut a dolog, mert nem érnek rá. A Parlamentben folyamatosan üresek a széksorok. Persze, nappal alusszák igaz álmukat, mert "iccaka" kell törvénykezni, szavazni, éjjel van a "pizsama buli" az ország Házában... Meddig? Meddig?
 
Ott, de kit érdekel vannak elveim és kitartásom. nekik nincsenek se elveik se másuk
a szegény büszkesége és öntudta vezérel.
Megalkuvó se vagyok.
Ja szocializmusban se mentem állami rendezvényre
Kicsi lány koromban apukám elvitt a május 1-jei felvonulásra. Kaptam léggömböt és zászlókat, és a kollégai körbeajnároztak. Nagyon élveztem. Integettem a tribünön ülő bácsiknak.:) Augusztus 20-án pedig általában mi is kimentünk megnézni a tűzijátékot. Megvolt a hangulata. Az utóbbi 20 évben már csak a tévében néztem, olykor. Orbán kétharmados uralmának kezdete óta
nem nézem. Mindig arra gondolok, hogy az ilyen rongyrázásból megint a NER gazdagodik, és mennyivel hasznosabb dolgokra lehetne költeni ezt a pénzt.
Persze, az ünnep, az ünnep, de éppúgy elég lenne egy 8-10 perces tj is, közbeszerzéssel, a legolcsóbb ajánlatot elfogadva. Hát, ez az álmom egyhamar nem fog valóra válni.
 
Ellenzem a tűzijátékot, de mélységesen elítélem azt, hogy az árát még titkosítják is. Volna javaslatom, hogy mitől égne jobban a tűz?! Volna... De hiába, birka nép a magyar, birka és béget meg panaszkodik. Nincs bennük összetartás, egymást fúrják, ahelyett, hogy becsülettel és tisztességgel szolgálnák azt a hazát, melyet képviselnek. Állítólag a képviselőknek az lenne a feladata, hogy az őket be- megválasztók érdekeit védenék... feltételes módban fut a dolog, mert nem érnek rá. A Parlamentben folyamatosan üresek a széksorok. Persze, nappal alusszák igaz álmukat, mert "iccaka" kell törvénykezni, szavazni, éjjel van a "pizsama buli" az ország Házában... Meddig? Meddig?
Csak addig, amíg Orbán akarja. Vagy amíg van.
 
de utálom ha beidéznek és nem is arra válaszolnak
akár fórum akár nem, ne háborgassanak beidézéssel
a beidézés a baj

elmondtam mit el kellett a tűzijátékról
Minek rágni a csontot tovább.
Ne is idézz mert zavar, az az zaklat.
Mit mérgelődsz? Ha beidéznek is, nem muszáj elolvasnod, amit írnak. Én szelektálok, kb. tudom, ki bosszantana fel, és azt a hozzászólást mostanában már nem olvasom el.
Számomra fontos, hogy van egy felület, ahol elmondhatom, mit érzek, a véleményemet, mert FB-n nem kommentelek, és a környezetem vérfideszes, és ha nem akarom, hogy rám rontsanak, jobb, ha befogom a számat. De kell egy hely, ahol kicsit kiengedhetem a gőzt, és ahol vannak hozzám hasonlóan gondolkozók is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére