Tíz évre is kitelepíthetik egy svájci település lakóit

Lehet, hogy több mint tíz évig sem térhetnek vissza otthonaikba egy svájci település lakói, miután 3500 tonna, a második világháborúból visszamaradt lőszert kell eltávolítani egy hegyoldalba vájt fegyverraktárból.

A svájci kormány hétfőn fogadott el egy egymilliárd dollár értékű tervet a veszélyessé vált világháborús lőszerkészlet ártalmatlanítására, amelynek már csak az előkészítése is egy évtizedet vesz igénybe, így Mitholz evakuálása is várhatóan legkorábban csak 2030-ban kezdődhet meg.
A Berni-Alpokban fekvő hatalmas földalatti lőszerraktárat a második világháború alatt hozták létre arra az esetre, ha Svájcot semleges státusza ellenére katonai támadás érné.

A felhalmozott, akkor még 7000 tonnányi lőszer egy része 1947. december 19-én felrobbant: hatalmas törmelékeső zúdult a környező lakóépületekre, többen meghaltak. Megsemmisült a városközpont és a vonatállomás is. Mitholzot hamar újjáépítették, ám a hegyekbe vájt maradék 3500 tonna lőszer ma is ott van.

A svájci kormány szerint a közelmúltban végzett állapotfelmérés nagyobb kockázatot tárt fel, mint amekkorát az 1949-es és az 1986-os vizsgálat állapított meg.

A vezetés most arra utasította a védelmi minisztériumot, hogy 2022 őszére dolgozzon ki tervet a kitelepítésben érintett csaknem 170 ember kitelepítésére és kártalanítására. A fegyvermentesítés megvalósítására nagyjából mintegy 300 milliárd forintnak megfelelő összeget irányoztak elő.

svajc.jpg
 
Csatolás megtekintése 1765588
*
Rettenetes, hogy a háború borzalmai, mind a mai napig kísértenek ezek a dolgok. Nagyon sajnálom ezeket az embereket, akik egy életen át építették, szépítették a házaikat, s most ott kell hagyniuk. Végtelenül sajnálom őket, de ez persze nem az ő helyzetükön nem javít. De tény, hogy együtt érzek velük.
 
Valóban végetért már a II. vh.? Azóta nem volt olyan nap a világon, hogy valahol nem volt valami lövöldözés. Hivatalosan, vagy anélkül. Azaz nem volt teljes fegyvernyugvás.
 
Az, hogy nincs fegyvernyugvás, tény.

Ez a videó azt sugallja hogy a fegyverkereskedők a háborúk megrendelői.
De, egyszerű lenne akkor megszüntetni a háborúkat.
Elképzelem ahogy a mongol íj készítők manufaktúrája rábeszéli a Dzsingiszt hogy induljon háborúba....
Szerintem ilyen az emberi természet. Elvenni a másét és ráerőszakolni a sajátomat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére