Tízezrek vonultak az utcákra a rasszizmus ellen világszerte

Ausztráliától Európáig tízezrek vonultak az utcákra a faji megkülönböztetés és George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul szombaton.
22000.jpg

A fekete bőrű Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A gyilkosságba torkolló intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük.

A Floyd nyakán térdelő rendőrről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A gyilkosság miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

Szombaton Londonban az esős idő ellenére ezrek vonultak a parlament melletti térre a koronavírus-járvány miatt többnyire maszkban, és azt skandálták, hogy igazság nélkül nem lesz béke, és legyen vége a rendőri rasszizmusnak. Mindezt annak ellenére, hogy Priti Patel belügyminiszter a járvány miatt mindenkit arra kért, hogy ne vonuljon az utcára.

Berlinben a hatóságok szerint 15 ezer ember vonult a város szívében fekvő Alexanderplatzra. Emellett Hamburgban és a lengyelországi Varsóban is voltak megmozdulások.

Párizsban a hatóságok nem engedélyezték az amerikai nagykövetség elé és az Eiffel-torony közelébe tervezett tiltakozást. Ennek dacára több száz ember gyűlt össze Black lives matter (A fekete életek is számítanak) feliratú táblákkal a képviselethez és a francia elnöki palotához is közel fekvő Concorde téren, ahol a rendőrség kordont állított fel, hogy távol tartsa a tiltakozókat a nagykövetségtől.

Nápolyban az amerikai főkonzulátusnál gyűltek össze tiltakozók, akik angolul és olaszul kiabálták, hogy "Ha nincs igazság, nincs béke! Fenébe a rendőrséggel!".

Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki. Sydneyben is ezrek tiltakoztak, a hatóságok pedig maszkokat osztottak, és kézfertőtlenítővel is segítették a tiltakozókat.

Japánban egy kurd férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt vonultak sokan az utcára, és ugyanúgy elítélték a feketék elleni rendőri erőszakot is. Szöulban ott élő külföldiek és helyiek is tiltakoztak. Fekete maszkjaikra koreai nyelven írták fel, hogy "nem kapok levegőt".

MTI
 
Hát érdekes lenne látni a világot Kolumbus nélkül.Közel kelet miként másképp alakult volna.
Szovjetunió és Hitler lenne?
Nem veszik észre hogy múltjukat semmisítik meg.
Újat akarnak létre hozni de, nem fognak tudni...
A forradalmak felzabálják a saját gyermekeiket. Majd rádöbbenek ők is.
 
Szomorú??
Hisz a film ugyan nem tagadja a rabszolgatartás rémes oldalát, de "a színes bőrű embereket csak a legrosszabb sztereotípiák szintjén mutatja be", és a "polgárháború előtti déli világot dicsőíti"
Nem tudom mi okozza ezt a gondolatiságot a rasszizmus vagy az egyre nyíló gazdasági olló a gazdagok és a szegények közt.
De, itthon ez teljesen érdektelen inkább kiábrándító.
Ráadásul erősíti a kormányoldalt.
Nem kéne mindent átpolitizálni. Lassan nagyobb cenzúra lesz, mint a szocializmusban. Miért ne nézhetné meg az Elfújta a szelet Amerika népe? Ráadásul a lényegét tekintve egy romantikus film, szerelem, szerelem, szép ruhák, híres színészek.
 
Van egy magyar könyvkiadó aki azért tette tartalékra egy nem írom le milyen bőrszínű író művét mert sok támadás érte itthon . .....
 
Nem kéne mindent átpolitizálni. Lassan nagyobb cenzúra lesz, mint a szocializmusban. Miért ne nézhetné meg az Elfújta a szelet Amerika népe? Ráadásul a lényegét tekintve egy romantikus film, szerelem, szerelem, szép ruhák, híres színészek.
az USA -ban már a fehér rendőrök kell mossák a feketék lábát, ... nem vicc, rákersehetsz a neten White police officers wash black pastors’ feet.
 
Nem veszik észre hogy múltjukat semmisítik meg.
Újat akarnak létre hozni de, nem fognak tudni...
A forradalmak felzabálják a saját gyermekeiket. Majd rádöbbenek ők is.
természetesen semmi újdonség sincs, se Hitler, se a Szovjetunió nem ujdonság ... csupán valaminek egy újabb változata. Mint egy programnál a ver. 1.1
 
természetesen semmi újdonség sincs, se Hitler, se a Szovjetunió nem ujdonság ... csupán valaminek egy újabb változata. Mint egy programnál a ver. 1.1
Értelek mert Te ezzel a válasszal arra is ügyelned kell nehogy egyetérts...hisz akkor elég sok szobrot itthon is lebonthatnának de ellent sem mondhatsz mert akkor visszahoznák azokat a szobrokat amiket már egyszer a szoborparkokba vittek.
Ilyen az élete aki csak a kormányzó párt íránymutatására vár.
 
Hogy idáig jutotottak a nyomorult fehér rendfenntartók? Hogy így próbálnak megmaradni? Szerencsétleneknek tartom ezeket a rendőröket, még sajnálni sem tudom ezeket.
Ez a kersztényi vallás egyik alappillére!!!
Érdekes akkor is így fogalmazol ha a vallásod vezetője is megmossa egy bármely színű hívő lábát???
 
Ez a kersztényi vallás egyik alappillére!!!
Érdekes akkor is így fogalmazol ha a vallásod vezetője is megmossa egy bármely színű hívő lábát???
rendőr egyenruhában, leborulni a feketék előtt és lesütött szemmel mosni a lábukat ...ez valami keresztény rítus ... maholnap mehetünk Gyöngyöspatára, már készítik a lavórokat
 
rendőr egyenruhában, leborulni a feketék előtt és lesütött szemmel mosni a lábukat ...ez valami keresztény rítus ... maholnap mehetünk Gyöngyöspatára, már készítik a lavórokat
Ajjaj...valamit keversz.
Aki hívő annak nincs egyenruha nincs bőrszín.
(ha templomba mész és a padszomszédod nem fehér akkor felállsz és hazamész?)
Ráadásul a rendőröknek a feladata a rendfenntartás és nem a keménykedés.
Persze itt keleten nem ehhez vagyunk szokva mert csak azt tisztelik aki erős.
 
lenne egy lényeges kérdés... szerinted egy párt irányítja az embereket, vagy az emberek elvárásinak akar megfelelni a párt?
Is-is.
Attól is függ hogy mennyire ragaszkodik a hatalomhoz a párt vezetője.
vagyis mennyire gondolja komolyan azt hogy amit ő képvisel az megegyezik a választók (ráadásul) többségének az elvárásával.
Nézd meg az mszp-t megpróbálják megpróbálták ugyanazokat a témákat fenntartani amit az elmult 30 évben tettek és a választók elhagyták őket.
De, ehhez meg kellene tudni szólítaniuk a választókat ami nem nagyon megy.
Míg egy másik párt vezetője még a saját hitét is elvetette hogy a hatalomhoz jusson és ott is maradjon.
Szóval van ilyen van olyan...
 
Is-is.
Attól is függ hogy mennyire ragaszkodik a hatalomhoz a párt vezetője.

A kérdésnek semmi köze nem volt a párt irányításához.. Az a párt amelyik nem tud megfelelni a választók elvárásainak, az megszűnik. Egy párt a választóktól függ ... tehát nem a választók várnak a párt iránymutatására (ahogy írtad), hanem a választóik elvárásait kell teljesítse a párt.
 
Szerintem meg nem.
A párt vezetősége megalakulásakor bemutatja a célját és az elképzeléseit.
Ehhez vagy csatlakoznak a választók vagy nem annyira.
Kivéve ha olyan simulékony hogy kihasználja az emberek naívitását és csak a saját hatalmával van elfoglalva.
 
Nem kéne mindent átpolitizálni. Lassan nagyobb cenzúra lesz, mint a szocializmusban. Miért ne nézhetné meg az Elfújta a szelet Amerika népe? Ráadásul a lényegét tekintve egy romantikus film, szerelem, szerelem, szép ruhák, híres színészek.

Szerintem a vilag elso 10 filmjei kozott van. Tokeletesen bemutatja Amerikat, a kort eszak-del ellentetett, haborut, igaz van bene szerelem .
Evekig be volt tiltva Mo-on. Csak a 70-es , evek vegen vetitette a Film Museum.
Az ok legalabbis a koztudatban a fold mindenek feleti tisztelete erot eletet ad es ujrakezdest a tulajdon szentseget stb. Ez nem volt szimpi a komcsi hatalomnak mikor a tsz ideologiat akartak terjeszteni
 
lenne egy lényeges kérdés... szerinted egy párt irányítja az embereket, vagy az emberek elvárásinak akar megfelelni a párt?
Semmiképpen nem az emberek irányítják a pártot.
Ezt csak sikeresen elhitetik velük.Még az elvárásikat is média irányítja.
Ha kell dühöt támaszt ha kell igényt támaszt.Erre a modern marketing alkalmas.
Pont mint az árucikkek esetében.
És a G. Fodor megmondta: A Fidesz egy politikai termék.
Pontosítsunk hogy jobban elfogadd
Latens igényeket elégít ki miután jól feltámasztotta Őket.
Pont mint a kereskedelmi reklámoknál.
Valójában nem, vagy alig érdekelt, nem a te ügyed volt.De jól kedvet kapattak rá.
Az is -is se megfelelően egész válasz.Mert eredetileg megvoltak nélküle.
Tökéletesen és teljesen média hatásra alakul ki.
Ehhez kell megfelelően butítani, szellemileg és igény szempontjából levinni az önálló személyiséget.Pont alkalmasak rá az alacsony igényt kielégítő műsorok.
Az oktatásból kivenni mi önálló értékű kritikus gondolkodást eredményezhet.
Mert manipulálni csak a bambám bámuló média fogyasztót lehet.
Ezért nem az emberek irányítják a pártot.Sem a fogyasztási igényeiket.
Tudatára hozzák mi kelljen neki.
 
Utoljára módosítva:
Egy párt a választóktól függ ... tehát nem a választók várnak a párt iránymutatására (ahogy írtad), hanem a választóik elvárásait kell teljesítse a párt.
Ez ugyanannak a második fele.
Még mindig a sikeres meggyőzés technikája.
Kiváló kommunikáció, elhitetés esetén.
A szavazó elégedettnek hiszi magát.
Ebben sikeres az a politikai termék.
Aki elhitette hogy polgári Magyarországot épít.
És állandóan sikeres az újabb elhitetésekben.
Hogy ezt miért teheti meg többször?
Mindig újabb és újabb ügyeket kitalálva?
Azt magadtól kérdezd meg veled miként teszi.
A járványnál pl a törzs körül bármi történt az mind a képernyőnek szóló látszat.
Valóságként bemutatása.
Néha nézegetem a migránsok ismételt érkezését.
Azok a képsorok konzerv képsorok.
Nem most és nem Magyarországon történtek
Egy nem hozzátartozó kommentárral alatta.
Lényegében a hitetés így megy.
Hasonlóan mint a más politikai nézeten lévők mondatainak elferdítése
Ott a kép hogy beszél.De a Híradó kommentár mást kiforgatott dolgot mond.
Így együtt köze nincs az igazsághoz.
És még ezek után azt gondolod a választók irányítják a pártot?
Még a saját elégedettségüket is a média vezérli.
Ezért képesek megismételni és nem hagyni felébredni a megfelelően alacsony működére állított társadalmat.
És ez nem magyar jelenség kizárólag.
Ez az érzelmi politizálás térhódítása óta.terjedt el
Itthon a Fidesz űzi mesterfokon.
Kizárólag a média birodalom birtoklása miatt,képes magas szinten tartani.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére