Hírek Tízmilliós értékben loptak el bérleteket a Városházáról

Tízmillió forintnyi BKV-bérletet loptak el a budapesti városházáról.

A lap információi szerint az épület homlokzatát érintő felújítási munkák miatt több alkalommal is áramkimaradás volt az épületben, eközben pedig egy mágneskártyás széf ajtaja egyszerűen nyithatóvá vált.

A humán osztályon a bérletek így könnyen hozzáférhetővé váltak. Úgy tudják, hogy az elvitt bérletszelvények sorszámait már leadták a BKK-nak, így az ellenőrök kiszűrhetik azokat.

A Főpolgármesteri Hivatal a lapnak annyit erősített meg, hogy április 27-en délelőtt észlelték egyes munkatársak bérletszelvényeinek eltűnését az ezek őrzésére szolgáló helyiségből. Haladéktalanul értesítettek a rendőrséget és az eset miatt belső vizsgálat is indul.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig azt közölte, hogy a feljelentés alapján lopás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Mást a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölhetnek.

1651300161706.png
 
Érdekes nálunk a bérletet az automata nyomtatja nem a nyomda. :)

Megjegyzem nagy probléma nem lehet a lopott bérletek begyűjtése ha volt rendes könyvelés, hiszen minden jegyen van egy egyértelmű sorszám. Vagy nincs?

45dc1dee-c147-4e93-b1c6-290f24477cf8.jpeg


Apropos jegy automata :)
Nemrég történt Németországban, hogy egy szoftware-hiba miatt Erlangen-ben és Nürnberg-ben az automaták
az egyetemistáknak szóló szemeszter-bérletet (fél év) 207 Euro helyett 2 Euro 7 Cent-ért árulták.

Mondani sem kell, hogy hétfőn az automaták elött hosszú sorok álltak. :)

Ha jól vagyok informálva, a bérletek a mai napig érvényesek, hiszen a DB hibázott nem az utas. :)
 
Érdekes nálunk a bérletet az automata nyomtatja nem a nyomda. :)

Megjegyzem nagy probléma nem lehet a lopott bérletek begyűjtése ha volt rendes könyvelés, hiszen minden jegyen van egy egyértelmű sorszám. Vagy nincs?

45dc1dee-c147-4e93-b1c6-290f24477cf8.jpeg


Apropos jegy automata :)
Nemrég történt Németországban, hogy egy szoftware-hiba miatt Erlangen-ben és Nürnberg-ben az automaták
az egyetemistáknak szóló szemeszter-bérletet (fél év) 207 Euro helyett 2 Euro 7 Cent-ért árulták.

Mondani sem kell, hogy hétfőn az automaták elött hosszú sorok álltak. :)

Ha jól vagyok informálva, a bérletek a mai napig érvényesek, hiszen a DB hibázott nem az utas. :)
Jut eszembe. Az ilyen potyázási lehetőségek hírei gyorsan terjedtek Pesten is.
Nagyon nagyon régen a Rózsa és a Szondi utca sarkán
volt egy telefon fülke. (Mi azon a környéken laktunk)

Az akkor még tantusszal működő hatalmas készülékre felcsavarozott fém használati utasításról, valaki kiszedte az egyik csavart.
Na most ha ott egy vékony dróttal bele piszkáltunk, adott a telefon vonalat.
Ott is volt sorban állás.:D

Akkori vicc:
Amikor a posta a tantusz árát 60 Fillérről 1 Forintra emelte, futó tűzként terjeded a hír: "Hallottad, olcsóbb lett a kenyér, a kilója már csak három tantuszba kerül"
:rohog:
 
"áramkimaradás volt az épületben, eközben pedig egy mágneskártyás széf ajtaja egyszerűen nyithatóvá vált"
Aki telepítette széfet, aki átvette tőle nem is gondolt a szünetmentes tápra.
aham.....
persze.....
megesik......
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,662
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére