Többé már nem Mark Zuckerbergé a Facebook!

A Facebook alapítója "az emberiség érdekében" lemond a családja birtokában lévő Facebook-részvények 99 százalékáról.

Mark Zuckerberg kislánya születésekor felajánlotta a Facebook részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra. A történelem egyik legnagyobb jótékonykodásáról van szó, nagyjából 45 milliárd dollárról.

Megszületett a Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan első gyermeke. A kislány érkezését júliusban jelentették be, és Zuckerberg már korábban elmondta, hogy két hónapos szülési szabadságra megy majd lánya születése után.

Az újszülöttet – akit szülei Max-nek neveztek el egy levéllel köszöntötte a büszke apa, melyben arról írt, hogy mint minden szülő, azon igyekeznek, hogy jobbá tegyék a világot. A levélben egyúttal azt is bejelentették, hogy a házaspár Facebook-részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra ajánlják fel.

A részvények a Chan Zuckerberg Initiative néven létrehozott alapítványhoz kerülnek, és Zuckerberg bejelentése szerint az alapítványnak két fontos célja lesz.

Egyrészt “az emberi élet határait” szeretnék tágítani, például az orvoslás és az információhoz való hozzáférés lehetőségeinek új útjait felfedezve. Másrészt az (esély)egyenlőség támogatása élvez majd prioritást.
hvg

mark-zuckerberg-daughter-max.jpg
 
siman atpapirozva egy non profit szervezetbe adomanykent 45 milliard , dollarban
mai amerikai nagycegek ujmodija --- magyarorszag messze van meg a gondolattol IS !
az orok elet kutas pedig a kielegithetetlen bendo -- benyel mindent
...csak nehogy valora valljek az Onkivulet cimu film
 
Utoljára módosítva:
N
Ez tényleg fantasztikus. Nagyon boldog lehetett, hogy ekkora vagyonról képes volt lemondani. Reméljük a most született kis Max nem fog neki szemrehányást tenni. :)

Helyes, érdekes pár. Kár, hogy a kis "kalergi-bébiről" nincs kép. Biztos aranyos lehet ezekkel a vonásokkal, amit az apukától és az anyukától örökölt.
 
Valószínűleg Zuckerberget is elgondolkoztatták olyan tények, mint Steve Jobs halála, aki a betegsége kiderülésekor már nem tudott végtelen mennyiségű pénzzel segíteni saját magán. Egy nagyon jó út lehet, hogy ha most tesz meg olyan lépéseket, melyek hasznosak mind neki, mind az emberiség számára. Persze nyilván nem feltétlenül a rákkutatás lehet ilyen terület, hiszen lehet hogy személyesen jobban érzi magát attól is, ha tiszta vízhez juthatnak azok, akiknek ma ez nem természetes állapot, vagy lehet bármi mást is említeni.

De nyilvánvalóan Zuckerberg sem egy őrült milliomos. Eleve nem egyszerre adja oda a részvénypakettet, hanem évek során folyamatosan csöpögtetve adja át a pénzt. Az is biztos, hogy a támogatott alapítványban komoly döntési joga lesz abban, hogy hová folyik a pénz. Lehet nem ő találja ki mire, de egy biztos, hogy gyakorlatilag megmarad a vétójoga. Ne felejtsük el az alapítvány neve Chan Zuckerberg Initiative.

Azt se felejtsük el, hogy a jelenleg rendelkezésre álló pénz az most ennyi. A Facebook nem olyan mint a Google, aki már ezer lábon áll, a Facebook mint social network egyetlen termékkel bír, a hozzá kapcsolódó emberekkel. Nem lehet tudni, hogy valami nagy ötlet miatt mikor áll át a Facebook egy csökkenő pályára, ahol hónapról hónapra egyre kisebb az a pénz, amit máshová lehet tolni, tehát most, a csúcson kell más irányokat találni.

Ezzel pedig a kecske is jól fog lakni és a káposzta is megmarad. Az alapítványból kiáramló pénz annyi módon épülhet be a társadalomba, ami hosszú távon sokkal stabilabb befektetés, mint maga a Facebook. Visszakanyarodva egy lehetőségként Steve Jobshoz. Mi történik, ha pont ezzel a pénzzel sikerül áttörést elérni a rákkutatásban? Mi van, ha így találják meg a szent grált, amire hirtelen az egész világon végtelen számúra nő a kereslet. Akkor a mostani néhány tíz milliárdos Facebook játékból származó pénz sokkal erősebb egyeduralmat és világuralmat jelent majd, még akkor is, ha ezt a világuralmat teljesen pozitívan használja majd fel.
 
Ez tényleg fantasztikus. Nagyon boldog lehetett, hogy ekkora vagyonról képes volt lemondani. Reméljük a most született kis Max nem fog neki szemrehányást tenni. :)

Helyes, érdekes pár. Kár, hogy a kis "kalergi-bébiről" nincs kép. Biztos aranyos lehet ezekkel a vonásokkal, amit az apukától és az anyukától örökölt.

Remélem jó dolgokra költik el ezt a kis pénzt!
 
egyetlen PENIROL SEM MONDOTT LE !! csak atdeponalta egy alapitvanyba aminek ugyszinten o a kezeloje !!
abbol pedig ugy es annyit vesz ki amennyit es ahogy ugyes konyveloje konyvel !

Én ennél azért szofisztikáltabban fogalmaztam meg a hasonló véleményt :)
De tényleg hiszek benne, hogy megy jó helyre pénz, legfeljebb ennek önzetlenségét és célját vitatom.
 
Én ennél azért szofisztikáltabban fogalmaztam meg a hasonló véleményt :)
De tényleg hiszek benne, hogy megy jó helyre pénz, legfeljebb ennek önzetlenségét és célját vitatom.
NA DE mivegre a finomkodas mikor nem erti a poorinep
jo helyre ??? valojaban a facebook fejlesztese feneketlen, fejleszto meg mint egen a csillag --- mind geniusz
annyi havi berrel mint egy jolkereso kozepkader egesz eleteben nem keres otthon ( minden fejleszto alma bekerulni )
naszoval csak ugye arra koll vigyazni hogy a ballansz igyenesbe tartsa a bevetelt az adakozassal
na ez ilyen roppant eccceruuuu !!! ---- ez ma az uj modi a nagyoknal NON PROFIT
mint a meseben - adok is meg nem is
 
Altalaban ott maradnak valamilyen igazgatoi statuszba ,vagy tanacsadokent es az adakozast a civil tamogatast kutatsokra (is) forditjak ahol viszont a neverol neveznek el ujabb feltalasokat. Usaba sokan csinalak ezt a nagyon gazdag korokben. Bill Gates is igy tesz meg nagyobb elismertsegre szert es meg jo paran akiknek milliardos tamogatasokat adnak egy egy nagyobb projectbe.

images
 
Vegul is valojaban a halhatatlansagga teteli projektbe szalltak be !
Halhatatlanna teszik magukat mint mar sokan
a Munk Peter korhazak egyetemek altal teszi halhatatlanna magat
a cukorfiu meg csak most kezdi
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,202
Tagok
615,635
Legújabb tagunk
Dr. Árnyasné Rizsák Orsol
Oldal tetejére