Hírek Több ezer, sosem használt BMW rozsdásodik egy kanadai telepen, már 6 éve

Egészen elképesztő felvétel járja körbe a világot szeptember eleje óta. Egy kanadai telepen több ezer új BMW és MINI pusztul szép lassan. Hat éve állnak a szabad ég alatt, mozdulatlanul.


Több ezer, sosem használt BMW rozsdásodik egy kanadai telepen, már 6 éve


Vancouver városának szélén több mint hat éve parkol durván háromezer BMW és MINI modell, amelyet a gyártó még 2015-ben hívott vissza. Az autók egyike sem volt még használva.

A Németországból hajózó járművek Halifax kikötőjébe érkeztek hat évvel ezelőtt és egy igen komoly hó- és szélvihar kapta el őket. A szakértők pedig úgy vélték, hogy a vihar során a sós víznek való kitettség komoly károkat okozhatott például az elektromos rendszerekben, a felújítás pedig igen költséges lett volna, ezért inkább visszahívták az összes érintett autót.

A telepen szép lassan rohadó járművek között van néhány BMW M4 és M6 modell is, valamint egy BMW i8 is látható, amelyet már nem is gyártanak a bajorok, sőt egy Alpina B6 is az áldozatok között van.



bmw-kanada-700x393.jpg
 
Igazából ilyenkor a hatóságoknak - szerintem - lenne némi dolga. Amennyire én tudom a gyártókat kötelezik bizonyos mértékű újrahasznosíthatóságra az autók esetében. Ezt a fajta "elintézési módot" aligha lehet ebbe a kategóriába sorolni. Szimplán kötelezni kellene a gyártó/importáló céget a megfelelő eljárásra.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,243
Tagok
615,639
Legújabb tagunk
_Manna_
Oldal tetejére