Több ezren élnek úgy Hongkongban, mint a menhelyi állatok: ketrecekbe zsúfolódva telnek a napjaik

Embertelen állapotok és aprócska lyukak jelentik az otthont a hongkongi szegény rétegnek.

Ázsia hihetetlenül gyorsan fejlődő országaiban a csillogás és luxus ellenére ugyanúgy jelen van a szegénység, méghozzá nem is akárhogy. Lakhatási szempontból az emberek nagyon nehéz helyzetben vannak. A lakásállomány kevés a többmilliós nagyvárosokban, és a bérleti díjak is megfizethetetlenek a szegényebb réteg számára.

Hongkong a világ egyik leggazdagabb városa, mégis sokan élnek hatalmas szegénységben és embertelen körülmények között. Főként a jobb élet reményében vidékről idetelepült munkásemberek, idősek és betegek kénytelenek ketrecekben lakni, ami mindennek nevezhető, csak éppen komfortosnak nem.

Úgy élnek, mint a ketrecbe zárt állatok

Korábban bemutattuk, hogy hasonló okok miatt Dél-Koreában is aprócska szobákba kényszerülnek a szegényebb emberek, ám a helyzet Hongkongban még aggasztóbb. Itt ugyanis rossz állapotú épületekben kialakított ketrecek jelentik sokak számára az otthont. Az itt élőknek szinte csak egy ágyuk van, személyes dolgaik vagy alapvető eszközeik alig. Különböző szervezetek már évek óta próbálnak segíteni a ketrecekben élőkön, ám ez nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg ember áramlik a városba vidékről. Ők olcsó munkaerőt jelentenek a cégeknek, fizetésük nagyon alacsony, az elképesztően magas lakásárakat egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Így maradnak a ketrecek, de sokan még ennek is örülnek, mert legalább nem az utcán tengetik a mindennapokat.

33773599_2586689_7be31f7a6fc7970e29e701f664c9bc74_wm.jpg
 
*
Egyáltalán nem tetszik ez a lét, ezt inkább vegetálásnak nevezném. A magyar hajléktalan szállókon túl, a melegedőkben is ilyen "biztonságos" ketreceket kellene bevezetni, mert ténylegesen egymástól ellopják a cipőt, azt a kevés, a minimálisnál is kevesebb"kincset", értem ez alatt gyógyszert, meleg ruhát stb.
Életvitelszerűen így élni, valóban rettenet, de ha be lehet zárni, akkor némi védettséget ad. A teljes kiszolgáltatottság, de a magyarországi "melegedőkben", mert azok nem menhelyek, csak éjszakai menedékek a hideg, a téli viszontagságok elől.
Nagyon elszomorító, hogy emberek ilyen borzalmas körülmények között tengetik napjaikat. Bizony, bizony sokszor azt hisszük már nincs lejjebb, de bárhogyan is forgatom, még mindig jobb, ezerszer biztonságosabb a fagyhalál, a kirablás, az élet elleni erőszak elől, mint akik az utcán élnek, védtelenül.
 
A végén így is úgy is oda lyukadunk ki..... ,persze ők választották ezt az életet,az ember a megélhetésért,életben maradásért sok mindenre képes.A foglalkoztatók,szállásadók,boltosok meg gondoskodnak róla,hogy a munkavállalónak semmije se maradjon a fizetéséből...
 
Ez a koldulásos hajléktalan kérdés mindig lelomboz. Igazán csinálhatnának már egy reintegrációs programot nekik. Vam elég kaszárnya vagy más épület. Mindenki kapjon egy saját szobát. Lelki segélyes csoportfoglalkozások, lehozni őket a piáról, szerről, orvosilag rendbe rakni amennyire lehet. Aztán valami bérlakásprogram, amiven x évig lépcsősen növekszik a bérleti díj. Vagy valami hasonló.
 
Most ugye "felébredsz"?! Hiszen a bérlakásokat kihúzták alólunk?! Nekem is bérlakásom volt, s MUSZÁJBÓL kellett megvásárolnom. Azt híresztelték, ha nem veszem meg, akkor BÁRKI megvásárolhatja a fejem felett és BÁRKI - BÁRMENNYI bérleti díjat szedhet. Nincs menekvés. Ezért mentem bele a lakás vásárlásba, igen, igen, megvettem a saját bérlakásomat... S többen így tettek. Belezavarták az embereket a vásárlásba. Most ne is álmodjunk bérlakások létesítéséről?! A kormánynak nem érdeke? Csak az, hogy minél több embernek a zsebéből - minél több pénzt húzzon ki. A legjobb (nekik) az, ha a magyar polgár jól eladósítja magát, aztán nem is tudja fizetni a részleteket, aztán egy részét már befizette, a többi adósság fejében - amit nem tud a polgár törleszteni - elviszik a feje felett a lakását. No és még fizetnie kell továbbra is a részleteket, mert a bank nem enged. Tehát akár hajléktalan módjára él, vagy bárhol meghúzza magát, valamilyen lyukban és fizet, fizet, míg meg nem gebed... Ez kérlek, ez a jelenlegi kormány érdeke. * Más. Addig vagy értékes, amíg dolgozni tudsz, éhbérért. Ha lebetegedsz, már nem vagy fontos. Még most sem fizetik a családnak az ápolási díjat, mármint olyan összegben, ami megilletné az ápolást végzőt. Aki otthon marad, hogy ápolja a feleségét, férjét, szüleit, gyerekét.... stb. Így legalább majd az ápolónak kellő nyugdíjat sem kell fizetni. Ha egyáltalán beszélhetünk, írhatunk-e arról, hogy lesz-e nyugdíjunk? A gyerekeim már nem reménykednek ebben.
Nem is folytatom, mert nem szeretném, tele "prüszkölni" az egész CH-t. Nyomor az egész ország... csak a kiváltságosoknak van jó élete. Egy bizonyos "krémnek", "rétegnek", ők viszont élnek, mint hal a tiszta vízben. Csak ők, mármint ezek a krémes-réteges-"halak" a zavarosban halásznak....
Még mindig, még mindig, minden áldott nap igazat adok Bródynak, mert --birkaország-- Magyarország. Ráadásul még mindig többen azt hiszik el, amit a közmédia reggel-délben-este szajkóz, de akár azt is írhatnám, hogy mantrázzák a füleikbe. Elhiszik, s úgy is élnek. Egyre többen abban bíznak, majd jobb lesz... - No igen, szerintük a Másvilágon. - Csak én itt, és most szeretnék biztonságban, békében, kiszámítható életben - de ÉLNI.
 
Ők választották ezt az életet.
Igen is meg nem is.
Addig van a kívülállónak nagy szája amíg, nem az Ő élete ment romokba.
Egy súlyos válság éri egyszerre veszti el munkáját.Párját és lakását.
Az asszonyok könnyen teszik tönkre a családi helyzetet.Válik viszi a lakást és még a gyereket is mire megy a gyerektartás is.
Ez az anyagi csőd része.Ekkor depresszióssá válik Megsínyli a munkája mire elbocsájtják.
Ott áll hajléktalanként reménytelenül kilátástalanságában inni kezd mitől még rosszabb lesz minden.
Ne ez egy sarkos helyzet mégis gyakori.
Most ezt választotta vagy nem?
Mikortól nincs visszaút?
 
Ez a koldulásos hajléktalan kérdés mindig lelomboz. Igazán csinálhatnának már egy reintegrációs programot nekik. Vam elég kaszárnya vagy más épület. Mindenki kapjon egy saját szobát. Lelki segélyes csoportfoglalkozások, lehozni őket a piáról, szerről, orvosilag rendbe rakni amennyire lehet. Aztán valami bérlakásprogram, amiven x évig lépcsősen növekszik a bérleti díj. Vagy valami hasonló.
Én jobban megértem mint Bojana.
Ő azt mondja, nem így történt semmi.
Te azt mondod, ez lenne egy program.
És ebben igazat adok.
Épp csak meg kell odafent valósítani.
Én már többször beszéltem a bérlakásokról itt.
És hoztam is példákat, mely önkormányzatoknak van bérlakás programja.
A szolgálati lakásokról is beszéltem.
Az is enyhítené a lakáshelyzetet.
Van ahol még most is megvannak Épp csak nincs odaadva.
A bérlakásprogram "amiben x évig lépcsősen növekszik a bérleti díj."
Igen ezt pont így kell.
Ez ösztönöz a kiköltözésre.
De én láttam a másik fajtát:
Főiskola egy 16 lakásos tömböt építtetett a tanárai számára.
5 évig lakhatott benne. Aztán kellett venniük sajátot
Ez is bérlakás bár ingyen kapták szolgálati lakásnak.
Ott az intézményi gondnoki lakások.
Ha nincs már épp itt lép be az állam.
De a bérlakásba is benne kell legyen.Mert sok pénzbe kerül.
Az pedig csak az államkasszában van.
Az alábbi is fontos mert egy saroknyi magánterület kell.
Mindenki kapjon egy saját szobát. Lelki segélyes csoportfoglalkozások,
 
Mégis jönnek vidékről mert akkor csak jobb ez az élet mint amit otthagytak.
Mennyivel később botlottam ide.
De időben hogy látszatot mutató véleményedet hiányosnak találjam.
Az nem olyan biztos hogy jobb az az élet mint amit ott hagytak.
Van olyan hogy valami talmi vonzás felvitte nem látta a valót.
Azután már csapdába van esve a látszatnak.
Jövedelméből továbblépni nem tud.Hisz pont nem fizetik meg.
Valaki írta rabszolgaság.
És igen ez egy látszat élet.Szerintem az rabszolgaság (te tagadtad mert jogai vannak)
Látszat jogokkal.
Valódi az de nem megy vele semmire. Lényegében mégis csak oda van láncolva más eszközökkel.
Nem tudom mi nyomorból csábult fel a városi dzsungelbe.
Ha látja előre talán nem megy oda.
Mi között kellett választania? Az éhezés de szabad mozgás megfelelő élettér és ketreclakó lét.
Bár visszamenni már nem tud.Talán pont az éhezést nem választaná azért.
De választás ez egyáltalán?
Nem, Őt csapdába ejtették, rabszolgává tették!!!

Jut eszembe ha nem tartod rabszolgaságnak.
Mi a helyzet azokkal kiket ma rabszolgaként tartanak Ausztriában és Magyarországon?
Néha felröppen a hír sok éve él egy sufniban szinte állatként.
Gyakran időssel teszik.De mindenképp gyámoltalan-kiszolgáltatottal. Nincs megláncolva de nem tud elmenni már.

A szakértő szerint a gyámoltalan, gyökértelen emberek kerülnek ilyen helyzetbe, akikkel, miközben megfosztják őket emberi méltóságuktól, elhitetik, hogy másra nem is jók, örüljenek, ha a valaki gondoskodik róluk.
De Olaszországban is van olyan:

Kérdés hogy miért és miként kerülnek olyan helyzetbe.hogy ne értsd miért rabszolgaság az a ketreclakó
A szakértő szerint a gyámoltalan, gyökértelen emberek kerülnek ilyen helyzetbe, akikkel, miközben megfosztják őket emberi méltóságuktól, elhitetik, hogy másra nem is jók, örüljenek, ha a valaki gondoskodik róluk.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére