Hírek Több mint 4 milliós darabbal sétált ki két tolvaj a sztárok egyik kedvenc budapesti cipőüzletéből

Pachert Balázs üzletébe még Orlando Bloom is benézett.

300 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Pachert Balázs annak, aki segít kézrekeríteni az üzletében videóra vett cipőtolvajokat. A fiatal vállalkozó Instagramon osztotta meg, hogy mekkora kárt okozott neki két férfi, akik se szó se beszéd,

kisétáltak a bolt legdrágább, 4 és fél millió forintot érő cipőjével.

Ahogy a videófelvételeken látszik, a két elkövető – magukat nyíltan és büszkén, bármiféle takarás nélkül vállalva – kiemelték a nyitva maradt vitrinből a Nike és Louis Vuitton közös alkotását. A vitrin csak azért volt nyitva, – és így a cipő könnyen hozzáférhető a tolvajok számára – mert egy másik vevő percekkel korábban felpróbált onnan egy példányt.

Elmondta, a rendőrség a helyszínen újlenyomatot és DNS-mintát vett, de ezen túl mindenkinek hálás, aki akár egy megosztással is segíti az ügy megoldását.

Az üzletben sajnos nem ez az első ilyen eset, ugyanitt az Instagramon fellelhető az a február 17-i videó, amelyben egy ismeretlen személy két pár cipőt próbál félig kabátja alá rejteni, majd érkezést követően alig egy perccel távozik is a boltból.

1678255474379.png
 
Először: hogy kerülhet egy cipő ennyibe?
Másodszor, ha már ennyibe kerü, akkor jobban kellene rá vigyázni.
például háziszabály
1. Az 1 millió fölött áron árult cipőket külön, zárható helyiségben kell tartanl.
2. Amennyiben egy vevő meg akarja nézni, fogni, tapogatni, egyáltalán közelebbről megnézni, a külön helyiséget alkalomszerűen a bolt vezetője, vagy helyettese, esetleg bármelyik megbízható eladó a vevő(k)vel együtt a helyiség bejárati ajtaját belülről bezárja. A hitlekártyával, v, bankkártyával kifizetett vétel után a cipőt a vevő átveszi, a vitrineket bezárják és a vevő a kifzetett áruval a külön helyiséget - saját felelősségére - elhagyja az újból kinyitott bejárati ajtón át.
Ugye?
 
Hm...milyen zenészek? ??
Mit tettek a cipőkkel??
Látom nem értetted az árra (jövedelemre) tett utalásodra adott válaszom
A Wolf Katinál hangzott el a zenészek gázsija
a kiszivárgott mennyi pénz megy
Te: Akkora pénzekkel dobálóznak
Én: Zenészeknél nem azt tették?(dobálóznak az iszonyat pénzekkel)
És még ez is ott volt:
Számomra igen széthúzódó leszakadó társadalmat jelent!!!
Nem érted a dolgokat ha nem egyben kezeled üzenetem

Kiszivárgott a magyar előadók sztárgázsija: iszonyat pénzeket keres Azahriah, Wolf Kati, az Irigy Hónaljmirigy
 
Utoljára módosítva:

Ja akkor miért is ide írtad?
Ez másik téma itt cipőkről van szó.
Azt hittem mivel cipőkről van szó arra célzol hogy
Az Adidas sportszergyártó cég nemrég felbontotta szponzori szerződését Kanye West-tel, és ez akár 1 milliárd dollárjába is kerülhet a vállalatnak.
Az Adidas csütörtökön közölte, hogy akár 1 milliárd eurót is bukhat amiatt, ha nem sikerül eladni a Kanye West által tervezett Yeezy márkájú árucikkeket. A cég részvényei pénteken 11 százalékot zuhantak a frankfurti tőzsdén – adta hírül az NBC News.
 
Ja akkor miért is ide írtad?
Ez másik téma itt cipőkről van szó.
Azt hittem mivel cipőkről van szó arra célzol hogy
Mert a cipőhöz kapcsolódik hisz te a cipőhöz írtad véleményed
Te:
Akkora pénzekkel dobálóznak
Én: Zenészeknél nem azt tették?(dobálóznak az iszonyat pénzekkel)
És ez a pénzekre tett véleményedre (vele egyetértve) továbbfűztem a társalgást
(abban jogos tudatban olvastad a zenészeket)
És tényleg láttalak ott sok sok köszönés vagy beídézés által
Meg sem gondoltam hogy ennek ellenére nem olvastad miről szól a cikk
Ott van de nem tudja mit néz
Vagy a memóriád volt rövid
Én tudtam ott jártál (6 üzeneted van ott)
És szinte minden hozzászólón egy köszöneted
Rengeteg lehetőséged volt érteni a cikket
És ezek társadalmi vonzatára tett megjegyzésemet is:

Amit mind a kettő cikk kapcsán kiválóan érthető:
Számomra igen széthúzódó leszakadó társadalmat jelent!!!
(Az óriás pénzekkel dobálódzás).
A kevesebb helyet olvasni nézegetni, de jobban érteni az több
Ezt is lefordítom mert nem fogsz asszociálni:
A kevesebb néha több (bölcs mondás)
Mert átgondoltabb túlzásmentesebb.
Megment a felszínességtől
 
Utoljára módosítva:
Azt hittem mivel cipőkről van szó arra célzol hogy
Az Adidas sportszergyártó cég nemrég felbontotta szponzori szerződését Kanye West-tel, és ez akár 1 milliárd dollárjába is kerülhet a vállalatnak.
Az Adidas csütörtökön közölte, hogy akár 1 milliárd eurót is bukhat amiatt, ha nem sikerül eladni a Kanye West által tervezett Yeezy márkájú árucikkeket. A cég részvényei pénteken 11 százalékot zuhantak a frankfurti tőzsdén – adta hírül az NBC News.
Hát nem!!
Veled beszélgettem arra reagáltam ami ott le volt írva üzenetedben
Ezeket ott fent az idézetben te másutt olvastad
A kevesebb néha több.
Szétszórttá tesz a " Aki sokat markol, keveset fog. "
Vagy nem lesz képben az adott konkrét orra előtt lévő dolgokban.
És nem voltunk egy hullámhosszon
Pedig sok hívó szón át meg lehet érteni egymást:
Mára ismét

Ebben az országban mindenki félt.
Féltek a tegnaptól, a mától, féltek a jövőtől.
Minket is félelemre neveltek.
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Mindig volt szegény, mindig volt gazdag.
Imádkozzál és dolgozzál. Ez a világ rendje.

Hanyas vagy? ’28-as?
Mi félszavakból megértjük egymást.
 
Utoljára módosítva:
, a Heves megyei rendőrök információi alapján a budapesti V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai pénteken, Újpesten vették őrizetbe az egyik gyanúsítottat. Akiről kiderült, hogy lett állampolgár, aki Magyarországon büntetett előéletű, embercsempészet miatt ítélték el, és ki is utasították az országból. Vagyis illegálisan tartózkodott hazánkban.

A főügyészség bűnismétlés és az eljárás befolyásolásának veszélye miatt a 35 éves férfi előzetes letartóztatását javasolta, amit az ügyészség el is rendelt. (Via RTL)
 
Megtalálta a rendőrség a Pachert Balázs üzletéből ellopott négy és félmillió forintos tornacipőt. Az ifjú vállalkozó azt mondta el az RTL Híradónak: a rendőrség értesítette, hogy meglett a csuka, és már meg is vizsgálta azt.

Pachert elmondta: a cipőn még rajta volt a céges gyorskötöző és a plusz cipőfűző is. A lábbeli megtalálásáról nem mondott részleteket a rendőrség, csak az derült ki, hogy a Magyar Postánál foglalták le.

Az egyik tolvajt már egy héttel ezelőtt elkapták, a másik egyelőre szabadlábon van. Az elfogott gyanúsított lett állampolgár, és kiderült, illegálisan tartózkodik Magyarországon. Ugyanis korábban elítélték embercsempészet miatt, ezért kiutasították. Most letartóztatásban van a lopás miatt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,120
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére