Több mint egymillió magyar vándorolt Angliába

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Már több mint egymillió magyar vándorolt ki Angliába, legalábbis csaknem 1,4 millió magyarnak van kinti társadalombiztosítási száma. Hazai szakemberek szerint a migrációs kedv a közeljövőben nem valószínű, hogy változik.

Meghaladta az egymilliót az Angliában munkát vállaló magyarok száma, a Social Security Office által belső használatra készített tanulmány szerint tavaly már több mint egymillió-háromszázezer magyar rendelkezett társadalombiztosítási számmal. Idén ez a szám az első négy hónapban több mint hetvenezerrel nőtt és minden hónapban rekordot dönt.

Egymillióan fizetnek most járulékot
A Hírhatár Online londoni Munkaügyi Központban dolgozó forrása szerint sem igaz az a hazai adat, hogy megközelítőleg csak ötszázezer a külföldön munkát vállaló magyarok száma, ő is azt mondta, ennél lényegesen több. Az általa megküldött, áprilisban készült tanulmányból kiderül, hogy jelenleg csak az Egyesült Királyságban több mint egymillió (2014. március havi adatok szerint: 1.021.711) magyar fizet társadalombiztosítási járulékot, társadalombiztosítási (NI) száma pedig már csaknem 1,4 millió magyarnak van.

A társadalombiztosítási (NI) szám nem csak a munkavállaláshoz szükséges, annak is igényelnie kell, aki tanulmányi támogatást szeretne kapni. A munkavállaló erre a számra fizeti a TB járulékot és akkor is szüksége lesz rá, ha kapcsolatba lép a helyi munkaügyi hatóságokkal vagy az adóhivatallal. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a szám – csakúgy mit a magyar TB szám - az igénylő élete végéig megmarad, tehát akkor sem kell visszaadni, ha éppen elhagyja az országot.

Nem jó előjelek
Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója egy korábbi elemzésében arra mutatott rá, hogy a magyarországi migrációs folyamatok felgyorsulása feltehetően nem a mobilitási kedv vagy a vállalkozókészség növekedésével, hanem a gazdasági nyomás hatására erősödött fel. Az Európai Unió alapelveinek egyike az unió országai közötti szabad munkaerő-áramlás. Az előjelek kedvezőtlenek, a jelenlegi migrációt motiváló tényezők változatlansága néhány év távlatában a magas és állandósuló kivándorlás lehetőségét vetítik előre.

Nyitottak voltak, megbánták
A britek befogadóak voltak, Magyarország uniós csatlakozásakor a németek és az osztrákok korlátozták a bevándorlást, ők inkább nyitottak. Az elmúlt tíz évben azonban csaknem egymillió kelet-európai vándorolt a britekhez, erre viszont nem volt felkészülve a munkaerő piac, a lakáshelyzet, az oktatási rendszer és a közlekedés sem, sőt a politikai erőviszonyok is elbillentek.

Ám az igazi fordulat mégis a gazdasági világválság idejére tehető, akkor csaknem két millióan váltak munkanélkülivé. Annak ellenére, hogy akkor is sok volt az üres álláshely, spontán kezdődött sztrájkok után szervezetten tiltakoztak a brit szakszervezetek és a politikában is indulatokat váltott ki ez a helyzet. David Cameron brit miniszterelnök nemrég úgy fogalmazott: a 2004-es keleti bővítés tanulságai alapján "teljesen más alapokra" kell helyezni az Európai Unió új tagállamaival szembeni átmeneti munkavállalási szabályozást.

A magyaroknak nem kell félni
Szerinte nem kellene lehetővé tenni az új tagállamokból érkezők munkavállalását más uniós országokban addig, amíg az anyaországban nem ér el bizonyos szintet az egy főre jutó átlagjövedelem. Ez a szigorítás a magyarokat már nem, csak az új tagállamok munkavállalót érinthetné, ám szinte kizárt, hogy Brüsszel ennek zöld utat adna. Addig is a britek helyi rendeletekkel mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy aki nem talál munkát, ne élhessen a náluk.

angol tarsadalom biztositas.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az biztos te meg nem jartal Angliaba.1 napra senki nem megy ki es nem valt ki kartyat mert kellene hoza egy lakcim is stb.
A netten vegezheto munkak foleg ami otthonrol megy ,otthon fizetnek adot, megha Font elszamolassal megy akkor is.
Senkinek nem erdeke handabandazni, foleg az allam altal kiadott engedelyeknel, amit ugy az ellenzek mint a media allando ellenorzese alatt van.
A kozalkamazottaknak minden ilyen adatot kikell adniuk, es se ++++ba nem kerekitenek se ---ba.
HA igaz lenne, /en hivo ember vagyok elhiszem amit mondasz;)/ hany szaz ezer magyar tud 1 napos vagy par napos munkat angliaba, ami feltetelezi a jo angol tudast?
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok,
szerintem amikor az illetékesek ezt eldöntötték , mármint a "szabad" munkaerök folyamzását akkor nem számoltak ekkora áradattal . Angliában is elösször igaz a Lengyelekre számitottak nagyrészben . Hiszen ök már az ugynevezett" kommunizmusban "is dolgoztak az Angolszász területeken . Sajnos ez nem csak a Magyar , de más kelet-europai országgal igy van és ami a legnehezebb lesz majd az ottani országokra nézve a jól kiképzett Akadémikusok , szakmunkások hagyják el Hazájukat. :(
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ahogy irod, es a nyugdijakkal lesz a legnagyobb gond, hisz az aktiv munkavallalok tuntek el az eredeto orszag adofizetoi kozul.Ilyen nagysagrend mindenhol gondot jelenhet. Abban lehet bizni hogy azert sokan haza mennek es vallalkozok lesznek vagy befektetok .
 

panniparis

Állandó Tag
Állandó Tag
Már több mint egymillió magyar vándorolt ki Angliába, legalábbis csaknem 1,4 millió magyarnak van kinti társadalombiztosítási száma. Hazai szakemberek szerint a migrációs kedv a közeljövőben nem valószínű, hogy változik.

Meghaladta az egymilliót az Angliában munkát vállaló magyarok száma, a Social Security Office által belső használatra készített tanulmány szerint tavaly már több mint egymillió-háromszázezer magyar rendelkezett társadalombiztosítási számmal. Idén ez a szám az első négy hónapban több mint hetvenezerrel nőtt és minden hónapban rekordot dönt.

Egymillióan fizetnek most járulékot
A Hírhatár Online londoni Munkaügyi Központban dolgozó forrása szerint sem igaz az a hazai adat, hogy megközelítőleg csak ötszázezer a külföldön munkát vállaló magyarok száma, ő is azt mondta, ennél lényegesen több. Az általa megküldött, áprilisban készült tanulmányból kiderül, hogy jelenleg csak az Egyesült Királyságban több mint egymillió (2014. március havi adatok szerint: 1.021.711) magyar fizet társadalombiztosítási járulékot, társadalombiztosítási (NI) száma pedig már csaknem 1,4 millió magyarnak van.

A társadalombiztosítási (NI) szám nem csak a munkavállaláshoz szükséges, annak is igényelnie kell, aki tanulmányi támogatást szeretne kapni. A munkavállaló erre a számra fizeti a TB járulékot és akkor is szüksége lesz rá, ha kapcsolatba lép a helyi munkaügyi hatóságokkal vagy az adóhivatallal. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a szám – csakúgy mit a magyar TB szám - az igénylő élete végéig megmarad, tehát akkor sem kell visszaadni, ha éppen elhagyja az országot.

Nem jó előjelek
Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója egy korábbi elemzésében arra mutatott rá, hogy a magyarországi migrációs folyamatok felgyorsulása feltehetően nem a mobilitási kedv vagy a vállalkozókészség növekedésével, hanem a gazdasági nyomás hatására erősödött fel. Az Európai Unió alapelveinek egyike az unió országai közötti szabad munkaerő-áramlás. Az előjelek kedvezőtlenek, a jelenlegi migrációt motiváló tényezők változatlansága néhány év távlatában a magas és állandósuló kivándorlás lehetőségét vetítik előre.

Nyitottak voltak, megbánták
A britek befogadóak voltak, Magyarország uniós csatlakozásakor a németek és az osztrákok korlátozták a bevándorlást, ők inkább nyitottak. Az elmúlt tíz évben azonban csaknem egymillió kelet-európai vándorolt a britekhez, erre viszont nem volt felkészülve a munkaerő piac, a lakáshelyzet, az oktatási rendszer és a közlekedés sem, sőt a politikai erőviszonyok is elbillentek.

Ám az igazi fordulat mégis a gazdasági világválság idejére tehető, akkor csaknem két millióan váltak munkanélkülivé. Annak ellenére, hogy akkor is sok volt az üres álláshely, spontán kezdődött sztrájkok után szervezetten tiltakoztak a brit szakszervezetek és a politikában is indulatokat váltott ki ez a helyzet. David Cameron brit miniszterelnök nemrég úgy fogalmazott: a 2004-es keleti bővítés tanulságai alapján "teljesen más alapokra" kell helyezni az Európai Unió új tagállamaival szembeni átmeneti munkavállalási szabályozást.

A magyaroknak nem kell félni
Szerinte nem kellene lehetővé tenni az új tagállamokból érkezők munkavállalását más uniós országokban addig, amíg az anyaországban nem ér el bizonyos szintet az egy főre jutó átlagjövedelem. Ez a szigorítás a magyarokat már nem, csak az új tagállamok munkavállalót érinthetné, ám szinte kizárt, hogy Brüsszel ennek zöld utat adna. Addig is a britek helyi rendeletekkel mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy aki nem talál munkát, ne élhessen a náluk.

Csatolás megtekintése 1238726
 

panniparis

Állandó Tag
Állandó Tag
Magam is ott éltem tíz hosszú évig, de az első 5 évben még a vízumos-korszakban, ami nem volt méznyalás, mert a vízumhoz suliba is kellett járni plussz keményen dolgozni...vesszőfutás volt az idővel, hogy midenüvé elérj : vasalás, takarítás, catering/banqueting, és persze a suli- egyszóval húzós volt, de a légkör sokkallta jobb!!!
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez szó szerint nemzeti tragédia. Kb. 4 millió munkavállaló volt Magyarországon. Abból már másfél millió regisztráltan Angliában van, további legalább félmillió pedig feketén vagy más országokban dolgozik.
Óriási gond lesz a nyugdíjakkal, de minden mással is, amit az adókból finanszíroznak.
Ez a kivándorlási folyamat nem csak nem szűnik meg, de erősödni fog, ahogy a már kint levőkhöz még bátrabban indulnak el az itthon maradottak.
Ezt a megállapítást pedig jó lenne, ha valaki közölné a miniszterelnökünkkel is, akinek az a fixa ideája, hogy az emberek kalandvágyból vágtak neki nyugatnak. "Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója egy korábbi elemzésében arra mutatott rá, hogy a magyarországi migrációs folyamatok felgyorsulása feltehetően nem a mobilitási kedv vagy a vállalkozókészség növekedésével, hanem a gazdasági nyomás hatására erősödött fel."

Ezt én megmondtam volna közvélemény-kutatás és elemzés nélkül is.
Amíg Magyarországon napi 12 órai munkával, két fizetésből sem lehet megélni, addig ez a kivándorolt tömeg nem fog visszatérni. A gazdasági helyzet pedig inkább romlik, mint javulna. A miniszterelnök pedig csak ront a helyzeten, amikor az arab befektetőket az "olcsó munkaerővel" próbálja idecsalni. Persze, majd Angliából hazatódul az a tömeg olcsó munkaerőnek. Soha többé nem jönnek haza. Ezeket az embereket az ország elvesztette.
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Abban lehet bizni hogy azert sokan haza mennek es vallalkozok lesznek vagy befektetok .

Én többeket ismerek, akik kimentek. Eszük ágában sincs visszajönni. Számos nehézséget küzdöttek le, hogy megtelepedhessenek kint. Van aki már szociális lakást is kapott, és a gyermekei is kint végeztek iskolát, és vállaltak munkát.
Vállalkozni is kint fognak, ha akarnak, mert Magyarországon nincs mire vállalkozni. Itt csak azok a vállalkozások mennek, amik állami megrendelésekből élnek, azaz néhány politika-közeli mutyicég.
Ipar nincs, építkezés nincs, hitel nincs, fizetőképes kereslet semmire sincs. Mire vállalkozna itt bárki is?
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem csak egyszerűen darabra vesztettük el a külföldön dolgozó embereket. Akiben van mersz, hogy nekivágjon, annak a kezdeményezőkészsége meghaladja azokét, akik nem mernek. Akit alkalmaznak külföldön, az a szakmáját magas szinten gyakorolja. Aki hiányzik itthon, az a kreatív, jó szakember, aki ha itthon maradna, képes lenne maga után húzni a kevésbé jó képességűeket, és ezzel egy magasabb színvonalat biztosítana. Ezt hívják kontraszelekciónak.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Pontosan így van. A munkavállalók krémjét veszítettük el. A kreatív, a vállalkozó kedvű, a tehetséges felső és középvégzettségű embereket, családjaikkal gyerekeikkel, és azok leszármazottaival együtt.
A világháborúval felérő veszteség! Sírunk a határainkon kívül rekedt hazánkfiai miatt, és most a politika tétlenül nézi, ahogy ugyanannyi ember elvándorol innen.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
A "kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk"-höz kerestem a pontos idézetet. Végül nem bírom nem beídézni az egész verset 1937-ből.

- József Attila -


HAZÁM
1
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május
 

Almás

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha tényleg egymillió magyar most Angliában dolgozna, valamint pár millióan még a többi országban, akkor ki van itthon ? Szerintem ez a valaha regisztrált de vissza nem mondott kinn élő/dolgozó/tanuló emberek száma lehet. (talán az utolsó 5-10 évben ?)
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha tényleg egymillió magyar most Angliában dolgozna, valamint pár millióan még a többi országban, akkor ki van itthon ? Szerintem ez a valaha regisztrált de vissza nem mondott kinn élő/dolgozó/tanuló emberek száma lehet. (talán az utolsó 5-10 évben ?)

Bárcsak így lenne.
De nem így van. Ha elmész egy kórházba, vagy bármilyen egészségügyi intézménybe, látni fogod, hogy csak rezidenseket és nyugdíj előtt álló orvosokat találsz. Fogorvoshoz vagy egy szűrésre már két hónapon belül nem tudsz bejutni (hacsak nem magánrendelőbe mész), mert nincs orvos. A rokonom patológus-rezidens, hárman vannak az osztályon, de tizenkét emberre lenne szükség. És ő is fontolgatja a kiköltözést fogorvos feleségével együtt. Ezért kell heteket várni egy szövettani eredményre, ami életet menthetne. Kevés az ápoló, kevés a mentős, az egészségügy haldoklik.

Informatikusok, mérnökök, középvégzettségű szakemberek és szakmunkások tömegével mentek el. CNC maróst lasszóval sem tudnak fogni. Már nem csak fiatalok, hanem negyvenes-ötvenesek is mennek, aztán viszik maguk után a családjukat is. Sokaknak egyszerűen nem volt más választásuk, mert megfojtotta őket a hitel. A devizahitelekkel sújtott, elszegényített magyar középosztály lassan elhagyja az országot.
Marad kétmillió munkavállaló, akik a közszférában dolgoznak, tehát egy fillért se termelnek az országnak, és tengődnek. Marad a hárommillió nyugdíjas, a tanulók, és egy kétmilliós munkanélküli, segélyeken élő, nyomorgó tömeg. Hát ők vannak itthon.
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
... Ha tényleg egymillió magyar most Angliában dolgozna, valamint pár millióan még a többi országban, akkor ki van itthon ? ...

... te meg nem jartal Angliaba.1 napra senki nem megy ki es nem valt ki kartyat mert kellene hoza egy lakcim is stb. A netten vegezheto munkak foleg ami otthonrol megy ,otthon fizetnek adot, megha Font elszamolassal megy akkor is. ...
/ hany szaz ezer magyar tud 1 napos vagy par napos munkat angliaba, ami feltetelezi a jo angol tudast? ...

Nem akartam konkrétan válaszolni, mert napok óta keresem a HAZAI (hivatalos vagy fél-hivatalos) statisztikai adatokat, de valami okból még mindig nem találtam rá ... Első megjegyzésem : nem mostani, hanem pár évvel ezelőtti adatok szerint a Magyarországról külföldre (nem csak az EU-ba, hanem az egész világra !!) történő, munkavégzéssel kapcsolatos (vagy ahhoz társítható, tehát pl. a tanulás melletti munkaviszonyra is vonatkozó) migrációs adatok szerint a leginkább preferált országok közé tartozik Ausztria, Szlovákia (!!!) és Németország; Nagy-Britannia a "második" vagy -- Belgium-Hollandia-Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Franciaország után -- a "harmadik" kalapban szerepel csak ... Ezek közül nagy sajtóvisszhangot kapott Szlovákia (az emlékezetes "Minek nekünk annyi szlovák rendszámú autó ??" kérdést követően kitört NAV-botrányok miatt), Spanyolország (a bányászatban foglalkoztatott magyarok nagy száma illetve a "furcsa" egészségügyi leszázalékolások és az emiatt indított orvosperek miatt) és mostanában Anglia (érdekes, nem az egész Brit-szigetek, szinte csakis Londonra korlátozódik a sok-sok hír ... nagyrészt az ottani bevándorlás-ellenes hangulat miatt). És ehhez az utóbbihoz kerestem valami kézzelfoghatóbbat -- megpróbáltam úgy fogalmazni, hogy személy szerint senkit ne sértsek ...
Orvos-professzor, kismilliárd doktori címmel, nemzetközileg elismert szaktekintély, elméleti (egyetemek) és gyakorlati (magyar és külföldi kórházak) szakember, gyakorló és aktív operáló orvos ... A saját maga által "öszegyűjtött" címlistáján 20-25 szakember szerepel, aneszteziológustól műtősig, orvos rangú operáló asszisztenstől az eszközöket fertőtlenítő és előkészítő laboránslányokig mindenki -- döntő többségében Magyarországon élnek, de van köztük olyan is, aki már évek óta Hollandiában vagy Svédországban "kergeti a vágy pillangóit" ... Csakis azért szerepelnek egyetlen listán, hogy ha a "főnök" kap egy megbízást Angliában egy műtétre, akkor -- ha nagyon sürgős, 8-12 órán belül, ha kicsit "ráér", akkor pár napon belül) mindenki Londonba tud repülni vagy utazni és az adott időpontban jelentkezik az adott egészségügyi intézményben, ahol csak beöltöznek és elkezdenek műteni ... Ehhez természetesen mindenki rendelkezik a megfelelő adminisztratív háttérrel, engedélyekkel, az operáció egyszeri és nem periodikusan ismétlődő, és még a járulékos költségek levonása, adózás, és egyéb "nyalánkságok" után is mindegyiküknek megéri, főleg a professzornak, aki ezt az egészet ráterheli a brit egészségügyre és munka közben nem kell arra is figyelnie, melyik segéderő éppen mit ront el vagy mit csinál máshogy, mint ahogy ő hozzászokott ... Ehhez az asszisztenseknek még jól sem kell tudniuk angolul, természetesen azért nem tök-nullák a nyelvből sem, de nem ez az elsődleges, hanem a team-munka és a szakértelem ... Bármennyire is pártatlan, független, vagy éppen az ellentéte egy statisztikus, ezek a személyek valószínűleg nem lennének hozzászámíthatók semmiféle munka- vagy tanulás-függő, vagy gazdaságilag megalapozott migrációs listához, pedig a Brit Koronához befizetett járulékaik mértéke többszörösen meghaladja egy normál bevándorló (pl. egy kőműves, vízvezeték-szerelő, eladó, bébicsősz, vagy bármi egyéb) hozzájárulását a brit államkincstár bevételeihez ...
(Második példa) Nemzetközi cég, brit központtal, több országban működtetett részleg-hálózattal. A felső-vezetők szinte kivétel nélkül, és a középszintű vezetők egy része Angliában végez -- pár évente megismételt -- különböző tanfolyamokat, "összetartásokon" vesznek részt, ünnepségekre járnak a központba, vagy csak adminisztrációs okokból be kell menniük a Nagy-Britanniában lévő központi részlegekhez ... Mivel minden ilyen alkalommal ezt is ugyanúgy díjazzák, mint a más jellegű munkavégzést, ezért ugyanúgy Angliában bejegyzett munkavállalók ezekre az időpontokra vagy időtartamokra, mint a migrációs okokból a Brit-szigetekre érkezett munkavállalók ... A felső-vezetés egy része és azok az alkalmazottak, akiknek a tevékenysége több országot is érint, eleve valamelyik Overseas Department-nél -- tehát "kontinentális", de angliai címmel rendelkező részlegnél -- szerepelnek és ott történik a bérszámfejtésük is, még akkor is, ha hónapokon át, vagy néha több éven keresztül nem lépnek Britannia földjére és a különböző jövedelmeiket is csak és kizárólag magyar forintban folyósítják a számlájukra ...
Tudom, hogy mindkét példa extrém, de ilyenekből összejön párezer "kitántorgott" magyar munkavállaló ... akik viszont alkalomadtán "jól jönnek" egy statisztikus adatlapján ...
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos én nem statisztikák alapján beszélek (amik hamisak is lehetnek), hanem az alapján, amit a környezetemben tapasztalok.
A kivándorlás tömeges, és folyamatos. Van itt köztünk olyasvalaki Magyarországról, aki egyetlen kint dolgozó magyart sem ismer? Tegye fel a kezét.
Nahát ebből induljunk ki.
 
M

magdusis

Vendég
Igazából talán teljesen mindegy,hogy félmillió vagy egymillió;talán az is,hogy magasan képzett vagy abszolút képzetlen.
Szerintem senki nem jön el hazulról,amíg valahogy el tudja viselni a vele történő dolgokat.Amíg a család kiáll mellette.Amíg a szülei nem akarnak élve örökölni utána,amíg a barátai le nem cserélik egy jobban fizető állásra.
Az embert elég hosszú ideig tudja Ady,József Attila,Arany ,Petőfi Apostola,mindenki,aki már nem él,vigasztalni,visszatartani,amíg a fejébe nem verik,hogy NINCS RÁD SZÜKSÉG.Mert a bécsi út túloldalán minden készen van,amért TE FOGYATÉKOS ,itt küzdesz.TE vagy a probléma,amíg itt vagy.
A baj az,hogy tárgyilagosan nézve,az otthonmaradóknak pillanatnyilag mindig komoly haszna van abból,hogy a többi elment,több marad nekik,kevesebb konfliktussal.Nem biztos,hogy ez szelekció,vagy kontraszelekció
.
Hihetetlen,hogy József Attila verse egyetlen szó kivételével,szóról szóra stimmelni látszik.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves telaci
Lehet magyarazi a bizonyitvanyt az orvosok nagyresze nem igy ment ki mint amit peldanak hozol.
MAr most is nagy a baj Mo-on mert a minimal kozmunkat az adofizetok a koltsegvetes fizeti es nem kapja a penzt az adot az allam.
Beszeljunk a pozitiv hozamarol a sok kimeno emberrol. Ugy az 56-osoknal most tobbszorose a kijovok, de micsoda hiret vittek a vilagba egesz Magyrorszagrol, sorba nyiltak a magyar ettermek a magyar ujsagok, a magyar uzletek , kis Magyarorszagot alakitottak ki sok sok varosba sot falvakat szinte magyar lakta telepulesse formalodtak, vive a kulturat a gasztronomiat varosrol varosra orszagrol orszagra.
Nem volt olyan szakterulet ahol ne lettek volna magyarok. Egy reszuk igen komoly karriert tudott csinalni. Pl Munk Peter de sorolhatnam a muveszeket gazdasagi szakembereket stb.
MA kaland vagyonak gondoljak oket /regen is/ pedig minden ember elindulasanak nagyon sok tenyezoje van. Aki elindult az ha nem is veglegesnek gondolja, eloszor de az bizony vegleges lesz , meg annal is aki fiatal es meg nincs csaladja.
10-15 -20 ev es milyen buszkek leszunk azokra a kivandorolt "fiataljainkra"akik kint karriert csinaltak akiket mar kint is jegyeznek sikeresek
 
Oldal tetejére