Hírek Több országban, köztük Magyarországon is csökkent a születések száma a koronavírus miatt

Egyes országokban, köztük Magyarországon is jelentős mértékben csökkent a születési arány a koronavírus-járvány során – állapította meg egy az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány.

Magyarország mellett például Olaszországban, Spanyolországban és Ausztriában is csökkent a születési arány, míg más országokban, például Németországban, Norvégiában, Svédországban és Svájcban nem változott, vagy egyenesen némileg növekedett is.

A milánói Luigi Bocconi Tudományegyetem kutatója, Arnstein Aassve vezetésével a szakemberek 22 magas jövedelmű országban elemezték a havi születési adatokat.

A tudósok 2020 novemberétől – tehát a járvány kezdete után kilenc hónappal – 2021 márciusáig vizsgálták az adatokat, ezeket hasonlították össze az egy évvel korábbiakkal. Figyelembe vették a szezonalitásra és a hosszú távú trendekre vonatkozó modelleket is.


A születési arány az elemzés szerint

  • Magyarországon 8,5 százalékkal,
  • Olaszországban 9,1 százalékkal,
  • Spanyolországban 8,4 százalékkal,
  • Portugáliában 6,6 százalékkal esett vissza.
  • Belgiumban, Ausztriában és Szingapúrban is jelentős visszaesés volt tapasztalható.

A vizsgált 22 országból hétnél volt tapasztalható jelentős, a koronavírus-járványra visszavezethető csökkenés.
A kutatók hangsúlyozták, hogy ezek még ideiglenes adatok, amelyek megerősítésre várnak. Ráadásul a jelenleg elérhető adatok csak a pároknak az első koronavírus-hullámra vonatkozó döntéseiről adnak képet, a továbbiakról még nincsenek becslések.

terhesseg.jpg



A szakértők szerint a járvány egészére visszatekintve még jelentősebb visszaesést lehet majd megállapítani.
 
a szakemberek 22 magas jövedelmű országban elemezték a havi születési adatokat.

És Magyarország bekerült közéjük?
*
Bizony, bizony, nagyon sokat számít a biztos megélhetés, a jövőkép. Itthon erről csak bizonyos réteg beszélhet, a többi, a nagyobb tömegek nem számolhatnak sem a nyugodt élettel, sem az adósság nélküli életkörülményekkel, sem a könnyebb lakhatással (bérlakáshoz jutni képtelenség!) - az egekben vannak az albérleti árak, s akkor még nem szóltam az építési anyagok durva emeléséről és a szakemberek megfizetéséről - tehát építkezni? Maga az öngyilkosság... Sajnos. Nagyon sokan buknak bele, a félig kész házat a bank elveszi, mert képtelenek a részleteket fizetni. Nem folytatom, akkor hogyan legyen több gyerek? Ha már gyerek van, számolni kell azzal, hogy náthás, beteg lesz (még, ha apróbb köhögés, bármi, v. egyéb) akkor az egyik kereset kiesik, v. ha sokszor beteg a gyerek, a szülőnek otthon kell maradnia. Akkor hogyan tovább? A másik szülő bevállal +1 állást, v. lehet, hogy még hétvégére is... S, akkor hol van a családi élet? Hol van a közös program? Amikor elfáradva az egyik szülő beesik az ágyba és mást sem akar, csak aludni, aludni és pihenni. Az a szülő, akik pedig a gyerekre vigyáz, ki szeretne törni a hétköznapi szürkeségből, egy kis program... De minden drága... Az utazás a szülőkhöz (vonatjegy, benzin), de akár az állatkert is, v. egyéb fesztivál, mert oda is belépőt kell váltani....
 
A Kúria jogerős ítéletben állapította meg az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint.
Jogerős ítéletben mondta ki a Kúria, hogy anyasága miatt vesztette el munkáját egy országos állami szervnél dolgozó nő – derül ki a Magyar Helsinki Bizottság közleményéből
A pár napja kihirdetett ítéletében kimondták azt is, hogy a szabályzatban előírtakat – amiket anyasága miatt nem tudott volna teljesíteni – munkahelye el sem küldte írásban Dórának.
egy 2018-as esetről van szó, vagyis éppen az Orbán-kormány által a „családok évének” kikiáltott évben ért hátrányos megkülönböztetés egy állami szervnél egy nőt, amiért gyereket vállt.
( ilyen ez a világ van egy kifelé mutatott kép és van a valóság)
 
Érdekes a magyar kormány is a jó lét felé akarja vinni az embereket.
Ami még megdöbbentőbb hogy olyanokat tesz vagy tervez ami nem áll távol az emberek vágyától elképzelésétől!
Mert melyik kormány volt a rendszerváltás óta amelyik az intézkedéseinél nem az ideológiát tekintette meghatározónak?
Kezdve a bokros törvénytől a különböző megszorításokon át...mindig meg ideologizálták hogy miért muszáj összehúzni a derékszíjat. Ezen változtatott a fidesz kormány a választóinak hoz pozitív jogszabályokat és törvényeket.

Nullaszázalékos jövedelemadón gondolkodnak a Fideszben​

Az ellenzéknek nagyon nehéz lesz az ilyen mármint az emberek egy részét pozitívan befolyásoló kampány ellen bármit is tenni.
Ahogy elnézem, lesz bugyuta bőven, aki ezt el is hiszi.

Persze tőlem lehet Orbán mellett kampányolni, de ettől még felrúgta a demokrácia alapszabályait, saját pátjának és családjának hasznára alakította át a jogrendet, beültette a csicskáit vezető pozíciókba, visszaél a hivatalával, meglopja az országot.

Alamizsna osztogatása - ez nem jövő!
Tényleg nem látjátok?
 
Ahogy elnézem, lesz bugyuta bőven, aki ezt el is hiszi.

Persze tőlem lehet Orbán mellett kampányolni, de ettől még felrúgta a demokrácia alapszabályait, saját pátjának és családjának hasznára alakította át a jogrendet, beültette a csicskáit vezető pozíciókba, visszaél a hivatalával, meglopja az országot.

Alamizsna osztogatása - ez nem jövő!
Tényleg nem látjátok?
Milyen alapszabályok? Minden magát demokratikusnak valló állam mmás és mást tart alapnak. Volt német demokratikus köztársaság...
 
Milyen alapszabályok? Minden magát demokratikusnak valló állam mmás és mást tart alapnak. Volt német demokratikus köztársaság...
Alap, szerintem az, hogy
- nem használhatja a regnáló kormány a rábízott közpénzt saját boldogulására,
- nem használhatja arra, hogy elnyomja a vele egyetnemértők véleményét
- nem használhatja pártpropagandára.
 
Alap, szerintem az, hogy
- nem használhatja a regnáló kormány a rábízott közpénzt saját boldogulására,
- nem használhatja arra, hogy elnyomja a vele egyetnemértők véleményét
- nem használhatja pártpropagandára.

Ostorozd öket is. Föleg hogy Steinbrück megfenyegetett benneteket s rátok akarta küldeni a hadsereget.
 
Alap, szerintem az, hogy
- nem használhatja a regnáló kormány a rábízott közpénzt saját boldogulására,
- nem használhatja arra, hogy elnyomja a vele egyetnemértők véleményét
- nem használhatja pártpropagandára.
Ezek betarthatatlanok.
Saját boldogulásra nem használhatja? Fizetést miből kap akkor?
Elnyomásra? Ez értelmezhetetlen.
Párt propagandára? Akkor miből induljon a választásokon??
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére