Több tízezren tüntettek ma is: nézze meg, mi történt /April 21/

A múlt hetihez hasonlóan most szombaton is kormányellenes, békés tüntetést szerveztek.

A demonstrálók a Parlament elől vonultak a Szabad sajtó útjára. Több tízezren voltak a résztvevők, a szónokok főként a civilek megvédésről beszéltek.

A "sztárfellépő" Márki-Zay Péter volt, aki azt mondta, nem biztos, hogy négy évet kell várni a hatalom bukására. Itt újra megnézheti, mi történt a tüntetésen!
image.aspx



image.aspx


 
Utoljára módosítva:
Valahogy mindig próbálják a választás eredményét megvétózni, akármilyen választásról van szó. Halkan megjegyzem, még véletlenül sem fordulhatott volna elő, hogy Budapest legtöbb választókörzetében (ahol mellesleg minden tele van külföldivel) sok ellenzéki, míg vidéken szinte csak kormánypárt nyert, ha valóban csaltak volna. Voltak olyan körzetek, ahol fej-fej mellett haladtak, és csak az átszavazókkal együtt lett meg a végleges eredmény.
A szomorú tény az, hogy amit a kormány csinál működik. És ez sok mindenkinek nem tetszik, de nem eléggé ahhoz, hogy átpártoljanak egy alkoholistához (aki még a végeredményt sem bírta megvárni, már beszédképtelenné itta magát) vagy máshoz (köztük olyanhoz, aki elszólta magát közvetlen a választás előtt, és jól meg is lepődött, hogy a gyerekes dolgozók nagy része nem szimpatizált vele) Ez nem azt jelenti, hogy diktatúra van, hanem azt, hogy nem volt elég szimpi vagy az ember, vagy a programja. Nem tüntetni kell, hanem készülni az önkormányzati választásra megfelelő programmal. Ha meglesz, hidd el, többen el fognak rajta gondolkodni, de addig mire?!

Nem mindegy, hogy hogyan jött létre ez a választási eredmény. Márpedig nemzetközi megitélés szerint is a választás nem volt fair.
-
Ez a megállapitás nem a választási eredmények ota létezik,
a demokratia leépitésének a veszélye már régota aggaszto, folyik is eljárás a magyar kormány ellen az EU-ban.
-
 
Hidd el, ha nem tömegközlekednék, hanem tankom lenne, nem problémáztam volna én sem :p

Potenciális ámokfutás? Tankot nem tudsz venni, de traktort, főleg valami kimustrált régi alig vánszorgót igen. Azzal is a tömeg közé hajthatnál. Gondod letudva, a belvárosban céltalanul -, mint az a bizonyos gólya ürülék - kóválygó tüntetők meggondolnák kimerészkedjenek-e még egyszer az utcákra.
Nem értem hogy jut eszébe ilyesmi egy embernek, tankkal a tömeg közé hajtani.
 
Valahogy mindig próbálják a választás eredményét megvétózni, akármilyen választásról van szó. Halkan megjegyzem, még véletlenül sem fordulhatott volna elő, hogy Budapest legtöbb választókörzetében (ahol mellesleg minden tele van külföldivel) sok ellenzéki, míg vidéken szinte csak kormánypárt nyert, ha valóban csaltak volna. Voltak olyan körzetek, ahol fej-fej mellett haladtak, és csak az átszavazókkal együtt lett meg a végleges eredmény.
A szomorú tény az, hogy amit a kormány csinál működik. És ez sok mindenkinek nem tetszik, de nem eléggé ahhoz, hogy átpártoljanak egy alkoholistához (aki még a végeredményt sem bírta megvárni, már beszédképtelenné itta magát) vagy máshoz (köztük olyanhoz, aki elszólta magát közvetlen a választás előtt, és jól meg is lepődött, hogy a gyerekes dolgozók nagy része nem szimpatizált vele) Ez nem azt jelenti, hogy diktatúra van, hanem azt, hogy nem volt elég szimpi vagy az ember, vagy a programja. Nem tüntetni kell, hanem készülni az önkormányzati választásra megfelelő programmal. Ha meglesz, hidd el, többen el fognak rajta gondolkodni, de addig mire?!

Szerintem valamit nem értesz.
-
A felháborodás nem az ellen van, hogy hogy hivják a kormánypártot hanem az, hogy
- a Fidesz szisztematikusan a demokratia megtorpedozásán dolgozik,
- az ellenzéknek semmi esélye nincs a feladatát ellátni
- a kormány gyülöletet szit és fake hirekkel becsapja a tömeget
- egy maffiaszervezetet hozott létre ami lehetetlenné teszi a kormány demokratikus leválasztását...

Senki sem cáfolja, hogy a fidesz hangyaszorgalommal mobilizált és megkent mindenkit akit csak tudott, hogy ujra megválasszák öket.
-
A fidesz aktivisták még a szellemi és testi fogyatékos embereket is, akik talán soha nem is választottak életükbe vagy odakocsizták az urnák elé, vagy hozzájuk vitték az urnát (miközben az ellenzéknek orákat kelett állniuk az utcán, gyerekekkel)
-
Külföldieket, hagytak szavazni Magyarországon, EU-polgárokat csináltak, belöllük minek fejében voksot vásároltak...
-
Soha nem vettek részt anyian a magyarországi választásokon mind most. Vajon miért?
Ezt analizálni kéne, ezt megkéne vizsgálni.
-
Az ország életében nem történt olyan massziv változás az elmult idöszakba, ami megokolna egy ekkora mozgositást.
-
Az emberek egy irrationális pánikcsinálás áldozatai lettek. Ezt fokozza Orbán választásrol választásra. Mi lesz a következö lépés?
-
 
A felháborodás nem az ellen van, hogy hogy hivják a kormánypártot hanem az, hogy
- a Fidesz szisztematikusan a demokratia megtorpedozásán dolgozik,
- az ellenzéknek semmi esélye nincs a feladatát ellátni
- a kormány gyülöletet szit és fake hirekkel becsapja a tömeget
- egy maffiaszervezetet hozott létre ami lehetetlenné teszi a kormány demokratikus leválasztását...

A tüntetgetések azért vannak mert nem akrják elismerni a vereséget sőt röhejes, de magukat tartják a többségnek. De mint láthattad most sokkal kevesebben voltak, mint egy hete ..lassanként mégiscsak feldogozzák a vereséget.

A demokrácia megtorpedózásával kapcsolatban mondj már néhány példát mennyivel jobb a demokrácia Németországban vagy Spanyolországban.

Az ellenzéknek akkora az esélye amekkora a politikai súlya, amennyien támogatják. Nem civil szervezetek NGO -k akiket senki sem választott meg

A kormány által közölt hírek a nemzetközi médiákból vannak átvéve. A német cenzúra miatt lehet, hogy hozzád nem vagy csak torzítva jutnak el.

Ez a maffiaszervezet ami lehetetlené teszi a demokratikus választásokat nem tudom mi lehet...a választási rendszer egyszerü, az nyer, akire a legtöbben szavaznak.
 
Utoljára módosítva:
mintha azt mondta volna a "sztárfellépő", hogy ezen a választáson az ellenzéket váltották le
Ebben van is némi igazság, csak tartok tőle nem úgy ahogy te érted. Kár tagadni, az ellenzék siralmasan szerepelt, és ez jelentős részben önmagának köszönhető. Örülök, hogy erre végre kezdenek rádöbbenni, talán összekapják magukat legközelebbre.
 
Sok szempontbol szimpatikus a hozzaallasod a dolgokhoz.
Ugyan akkor teged is megfertoz itt az a vilag amibenn egyesekelnek! Igyekeznek leszolni mindent es mindenkit aki maskeppen mer gondolni dolgokra mint ok.
Amit a hazammal csinalnak az mar verforralo!
Nem tudom te hol elsz, de neked ez szimpatikus?
Elfogadhatonak tartasz olyan viselkedest, hogy kipprovokalom a hozzaszolasokat csak azert, hogy aztan lekommunistazhassam az illetot?
Elfogadhatonak tartod azt a demokracia ertelmezest, hogy egy parttol eltekintve mindenki hive es elfogadoja az unionak, de ez a part hazug modon elcsalva a valasztasokat, hatalmat szerezve diktaturat hirdet?
Te elfogadhatonak tartod ezeket?
Elfogadhatonak tartod, hogy a demokracia szabalyait te irod, es aki nem ugy viselkedik ahogy azt te eloirod az rasszista, fasiszta nacionalista meg effele?

Mert en nem!
Az az igazsag, hogy mar csak nevetni tudok azon ami manapsag tortenik!

A Fidesz az ami átírta a demokrácia játékszabályait. (Gondolj arra hogyan lett kétharmada virtuális szavazatokkal).

A fidesz az, aki lesorosbérencezi azokat akik másképp gondolkodnak mint a Nagy Főfideszes Nemzetvezető O.V.

A fidesz az aki nem lefasisztázza hanem hazaárulónak nevezi azokat akik másképp gondolkodnak mint a (lásd fentebb).

A fidesz szerint tulajdonképpen mindenkinek fideszesnek kéne lenni.

Nem, én nem tartom elfogadhatónak ezeket.

Elszomorító hogy mit tett a fidesz az egykori hazámmal.
 
Indexben találtam...
Az ellenzék után a tüntető civilek is meg szeretnének bukni
Az ellenzék után a tüntető civilek is meg szeretnének bukni, és ez egyszerre jó és rossz hír. Elmagyarázom. A jobbikosok felébredtek a Vona-illúzióból, és a Karácsony-lufi is kipukkant a szavazók nélkül maradt baloldalon. Ezért a keletkezett vákuumot újra hiperaktív amatőrök töltik be. Múlt és most szombaton is. Mert 2.0 és a kevesebb több... A tévénéző gyerekek csóválhatják a fejüket, hogy a náluk nem sokkal idősebbek már megint mit csinálnak?


Ebben a posztban nem elemezni szeretném a bizonytalan civilek üzenetét — az ugyanis nincs nekik. Van viszont klisének is gyönge reménykeltés — "ne tőlünk várják a csodát.... mi magunk vagyunk a csoda" (Homonnay Gergő) — médiamegnyilvánulásaik egy béna teleshop-reklámban vagy egy hitgyülekezetés vidám vasárnapon is falsul csengenének. Ebben az országban a kormány megszállta a média egyik felét, a másikat meg a hülyeség.

A Fidesz próbára teszi a mindenkori ellenzék idegeit, de nem volt ez másként elődeinél sem, az ellenzéki parlamenti és utcai politizálás korábbi sikeres példáiról már írtunk. Nem értem viszont, hogy a korábban sikeres és értelmes célú tüntetések, mint az internetadó vagy az oktatás túlzott centralizációja elleni megmozdulások helyett jórészt ugyanazok a szervezők miért kezdenek most értelmetlen árnyékboxolásba?

Az emberek mindennapi életétől egyre távolódó és öncélú politikai hisztéria csak újra növelni fogja a politikától való elfordulást — a 2018-as választási részvételt is ugyanis azért tekinthetjük magasnak közel 70%-kal, mert sosem láttunk még magas részvételt az emberek feje fölött végrehajtott rendszerváltás óta — 1945-ben 93% volt a részvétel. A hanyatlónak csúfolt nyugat-európai demokráciákban átlagosan 77% megy el szavazni, de Csehországban és Szlovákiaban is 80% felett volt az átlagos részvétel. Ennek valami oka csak van! Pl. az, hogy a politikának az emberekről kell szólnia, nem az amúgy marginális és alig megkülönböztethető klikkek öncélú hatalmi harcáról, akik mögött jó, ha egy-egy oligarcha vagy szubkultúra ha meghúzódik, mert az legalább jelent valami siralmas kapcsolatot a valósággal.

Felemelő lesz épp ezért most szombat este is otthon maradni. Ha mégis valamiért érdemes volna kikelni a fotelből az ennek a rajongótáborok által is legitimált tébolynak az elutasítása lenne, de realistaként elfogadom, hogy a politikának ez mindenütt része. De ez az, amiért normális ember idehaza lényegében nem politizál. Ez a "Mi vagyunk a többség" stílusban előadott politikai paródia épp ezért nem csak reményeim, de érzéseim szerint is meg fog bukni, ahogy ugyanezt a "fogjunk-össze-világvége" hisztériát keltő pártok is csúfosan belebuktak a választásba.

Lehetne viszont tenni egy lépést előre a politikai kultúránk leromlott állapotának és a közállapotok javításának érdekében, ha egy valódi hasznos célt tűznének zászlajukra vagy a civil tüntetők vagy valamely a korrupció ellen még hitelesen fellépni tudó ellenzéki párt(ok) — az új ellenzéken kívül erre más aligha lenne ebben a pillanatban alkalmas, ahogy a Nolimpia is valószínű elhasalt volna, ha Gyurcsány Ferenc kezdeményezi.

Egy tömegmozgalommal az Európai Ügyészséghez való magyar csatlakozást kikényszerítve nem csak a kormány által rövid pórázon tartott magyar ügyészség korrupciópártoló tevékenységének lehetne véget vetni, de egy esetleges siker folytathatná az olimpia ellenes kampányt egy olyan pozitív politikai cél kijelölésével, amire sem a kormánypárti, sem a jobboldali szavazók nem mondhatnának élből nemet, s ami lehetőséget biztosíthatna egy jövőbeli és valódi többség megteremtéséhez. Egy kevésbé korrupt és élhetőbb ország megvalósításához.

Kérdés, hogy ehelyett inkább kifárasztják-e a tüntetőket és a közvéleményt az újdonsült népvezérek?

http://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/13852770
 
Nem mindegy, hogy hogyan jött létre ez a választási eredmény. Márpedig nemzetközi megitélés szerint is a választás nem volt fair.
-
Ez a megállapitás nem a választási eredmények ota létezik,
a demokratia leépitésének a veszélye már régota aggaszto, folyik is eljárás a magyar kormány ellen az EU-ban.
-
Hat persze, hogy nem tetszik,gondolod ha a Jobbik nyer Brusszelnek vagy ahogy te irod (Nemzetkozi), gondolod ha a Jobbik nyert volna, Brusszelben tapsoltak volna?Kotve hiszem!Legalabb is ahogy innen nezem, vegre 2/3 volt az eredmeny nem csak eppen hogy nyert aki a gyoztes. Az biztos ahogy en latom elege nagy a Magyar Gyulolet keltes a nyugati orszagokban.(persze lehet, hogy tevedek) De, hogy mire szervezei a tunteteseket a Jobbik, nem tudom mire jo!
 
Sok szempontbol szimpatikus a hozzaallasod a dolgokhoz.
Ugyan akkor teged is megfertoz itt az a vilag amibenn egyesekelnek! Igyekeznek leszolni mindent es mindenkit aki maskeppen mer gondolni dolgokra mint ok.
Amit a hazammal csinalnak az mar verforralo!
Nem tudom te hol elsz, de neked ez szimpatikus?
Elfogadhatonak tartasz olyan viselkedest, hogy kipprovokalom a hozzaszolasokat csak azert, hogy aztan lekommunistazhassam az illetot?
Elfogadhatonak tartod azt a demokracia ertelmezest, hogy egy parttol eltekintve mindenki hive es elfogadoja az unionak, de ez a part hazug modon elcsalva a valasztasokat, hatalmat szerezve diktaturat .Te elfogadhatonak tartod ezeket?
Elfogadhatonak tartod, hogy a demokracia szabalyait te irod, es aki nem ugy viselkedik ahogy azt te eloirod az rasszista, fasiszta nacionalista meg effele?
+

valóban ilyen lennék? Meglehet! Igy vagyok az aki.Nem kedvelnek vagy néha igen.Lehetnék más? Ha igen Az már nem én lennék
+
 
Hat persze, hogy nem tetszik,gondolod ha a Jobbik nyer Brusszelnek vagy ahogy te irod (Nemzetkozi), gondolod ha a Jobbik nyert volna, Brusszelben tapsoltak volna?Kotve hiszem!Legalabb is ahogy innen nezem, vegre 2/3 volt az eredmeny nem csak eppen hogy nyert aki a gyoztes. Az biztos ahogy en latom elege nagy a Magyar Gyulolet keltes a nyugati orszagokban.(persze lehet, hogy tevedek) De, hogy mire szervezei a tunteteseket a Jobbik, nem tudom mire jo!

A jobbik volt a "kihivoja" Orbannak, mivel nem koperaltak senivel egyedul meg nem tudtak megverni igy lemaradtak a kormanyvaltasrol. Brusszel elfogadta volna ha ok gyoznek mert mar neppartosodtak lemondtak a radikalizalodasrol Brusszel meg a naiva es be is vette volna.
NEm a jobbik tuntetett hanem a civilek es reszt vett minden ellenzei part a jobbik is es a civilek sokasaga.

images
 
Hat persze, hogy nem tetszik,gondolod ha a Jobbik nyer Brusszelnek vagy ahogy te irod (Nemzetkozi), gondolod ha a Jobbik nyert volna, Brusszelben tapsoltak volna?Kotve hiszem!Legalabb is ahogy innen nezem, vegre 2/3 volt az eredmeny nem csak eppen hogy nyert aki a gyoztes. Az biztos ahogy en latom elege nagy a Magyar Gyulolet keltes a nyugati orszagokban.(persze lehet, hogy tevedek) De, hogy mire szervezei a tunteteseket a Jobbik, nem tudom mire jo!

A probléma ott van, hogy a kormánynak abszolut többsége van és olyan törvényeket tud csinálni ami ellehetetleniti egy egészséges opositio létrejöttét.
-
A fidesz azt hiszi mert "ö nyert" ezért megkapta a telhatalmat. Hát nem. Az Isten kegyelmét meg felejtse el Orbán.
A fidesz csak feljogositott egy kormányt létrehozni. Az ellenörzés továbbra is a parlament kezébe kell, hogy maradjon
 
Utoljára módosítva:
természetesen így van, elvégre ez a demokrácia ... a többség akarata dönt, tehát a parlamentben a FIDESZ akarata érvényesül.

Hány éve probálkoztok a demokratiával és még mindig nem értetted meg!!!
-
A demokracia az nem a "többség diktaturája" !!!!!!!!!!!!!
-
A demokratiában a nép uralkodik és ehez hozzá tartoznak azok is akik nem a fideszre szavaztak.
Számszerint több mind a választopolgárok fele.

-
Képzeld el mi lenne ha a Fidesz tovább csinálná amit megkezdett és holnaptol megszüntetné a demokratiát?
Ezért van alkotmány, ami a kormány kezét köti (ezen is faragott Orobán)
-
Hitlert is a többség választotta meg aztán olyan hatalmat adott magának, hogy a népet kikapcsolta.
Vigyázni kell, hogy a fidesz ne billentse ki a törvényhozással a demokratiát.
 
Képzeld el mi lenne ha a Fidesz tovább csinálná amit megkezdett és holnaptol megszüntetné a demokratiát?
Ezért van alkotmány, ami a kormány kezét köti (ezen is faragott Orobán)

az a vicces mikor olyanok oktatnak ki demokráciából mint a franciák vagy a németek akik pár éve még gyarmataikból gazdagodtak meg, vagy az amerikaiak ahol ötven éve még szegregált buszok voltak.
 
Embertelenségeket csak a nyilvánosságra vitellel lehet leküzdeni, különösen egy országban ahol a demokratia csak átutazoban van még jelen.
-
Nyugaton el sem tudják képzelni, hogy
- egy államfö már 12 éve nem vesz részt nyilvános vitában,
- már 8 éve nem adott független ujságiroknak interview-t.
- Nem beszélve a kloakanyelvet, nyilt rasszizmust, embert-gyalázo stilusban zajlo kormány-müsorokrol

Minek venne részt nyilvános vitában olyanokkal, akik a korábbi nyilvános vitákat végighazudták. ("Ön úriember, miért állít olyat, hogy itt valaki vizitdíjat akar bevezetni?" stb., és fals számokkal dobálózik.)

A többi, amit írsz szimplán nem igaz.
 
az a vicces mikor olyanok oktatnak ki demokráciából mint a franciák vagy a németek akik pár éve még gyarmataikból gazdagodtak meg, vagy az amerikaiak ahol ötven éve még szegregált buszok voltak.

Azt se feletsük el mi volt Magyarországon alig 26 évvel ezelött, az 50-es években, 1944-ben, a fehér terror, a vörös terror... idelyén!
-
Magyarországon soha nem volt demokratia, Magyarországot azok a "gonosz országok" segitették az elsö demokratikus kormányhoz akiket szidsz.
-
Ha anyira komolyan gondolod amit mondtál akkor miért nem adja ki a kormány az ukászt egy EU-bol valo kilépéshez?
Nagyon beteges karakterre vall, hogy olyan államoktol fogadtok el pénzt és támogatást akit ugy utáltok.
-
Igen az Amerikaiknak még mindig problémájuk van a fajgyülölettel
de van egy alaptörvényük ami megtiltja ezt és amire hivatkozni lehet ha valaki nem tartja be.
-
Az amerikai alkotmány idösebb mind a Horthy féle zsidotörvények, a Holocaust, a kommunista diktatura, a Berlini fal, a Vasfüggöny...
 
Minek venne részt nyilvános vitában olyanokkal, akik a korábbi nyilvános vitákat végighazudták. ("Ön úriember, miért állít olyat, hogy itt valaki vizitdíjat akar bevezetni?" stb., és fals számokkal dobálózik.)

A többi, amit írsz szimplán nem igaz.

Nagyo jo hozzászolás. Megmagyarázod, hogy
- miért nem vesz részt Orbán pressekonferentián,
- választási kampány idején obligatoris vitákban
- miért csak a per-du barátjával beszélget a televizioban, rádioban

azért mert amit a másik mond "nem igaz".
-
Nagyon jol karakterizálod a Fidesz politikai nivoját. "Akivel nem értek egyet azzal nem vitatkozok." :(
-
Most nevessek vagy sirjak? :(
 
az a vicces mikor olyanok oktatnak ki demokráciából mint a franciák vagy a németek akik pár éve még gyarmataikból gazdagodtak meg, vagy az amerikaiak ahol ötven éve még szegregált buszok voltak.
... hogy mi volt az a kutyat sem erdekli
... hogy mi van jelenleg az a mervado
attol hogy nalatok meg all az ido attol a vilag meg halad
 
az a vicces mikor olyanok oktatnak ki demokráciából mint a franciák vagy a németek akik pár éve még gyarmataikból gazdagodtak meg, vagy az amerikaiak ahol ötven éve még szegregált buszok voltak.
Vagy a Belgak, az elmult napokban volt az ev fordulo a 10-Millio benszulottet Belga Kongoban a meszarlas!
természetesen így van, elvégre ez a demokrácia ... a többség akarata dönt, tehát a parlamentben a FIDESZ akarata érvényesül.[/QUOTE Vagyis majd 4-ev mulva talan nyer a jobbik, en innen igy latom, ha jol politizalnak
es nem "Birkazak" le a videki embereket.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére