Több tízezren vonultak utcára Budapesten a melegek egyenlő jogaiért

Megtartották sokak szerint Európa egyik legfontosabb Pride-ját.

Szombat délután fél háromkor a Madách térről indult el az idei 25. Budapest Pride Felvonulás a fővárosban. Az LMBTQ+ emberek jogaiért tüntetők a 24.hu tudósítása szerint délután öt óra körül értek célba a Tabánnál.
Útközben a Mi Hazánk Mozgalom ellentüntetői próbálták megzavarni a felvonulást, illetve éppen a párt tüntetése miatt kellett eltérő útvonalat választania a Pride-nak.

A két tábor között nem hogy nagy, de egyáltalán nem került sor összetűzésre, az ellentüntetők ugyanis alig voltak 80-an, és ezúttal ők kerültek kordonok mögé.
A felvonuláson több ellenzéki politikus is felbukkant. Így a DK több aktivistája és ifjúsági szervezete mellett jelen volt a miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára is.

A Momentum részéről ott volt Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölt, illetve Cseh Katalin és Donáth Anna Európai parlamenti képviselők is, utóbbi egy „Mi is magyarok vagyunk” feliratú transparenst tartott.

A tömegben emellett ott volt az ismert baloldali aktivista, Gyulyás Márton és a szocialista Kunhalmi Ágnes is. Kormánypárti politikus azonban — a Gulyás Gergelyt ábrázoló transzparenseken kívül és ahogy az várható volt — nem volt jelen a felvonuláson.

A rendezvény házigazdája idén Lang Györgyi volt, de beszédet mondott még:

  • Hegedűs Máté (a Budapest Pride szervezője),
  • Vladimir Luxuria (az Európai Parlament első transznemű képviselője),
  • Hegedűs Emmett (transznemű fiatal),
  • Szél Bernadett (országgyűlési képviselő),
  • Vay Blanka (a Prizma Transznemű Közösség aktivistája)
  • és Karácsony Gergely (Budapest főpolgármestere) is.

Hegedűs Máté, a Pride-szervezője és aktivista elmondta, szerinte a mai egy történelmi pillanat, hiszen

több mint 30 ezren voltak jelent a felvonuláson.
“Hatalmas figyelem irányul most Magyarországra és a magyar LMBTQ-emberek helyzetére. Ami itt történik, megtörtént már sok helyen. A gyűlölet, félelem és kapzsiság vezérelte emberek nem csak Magyarországon fordulnak az LMBTQ-közösségek ellen”

– mondta Hegedűs, aki először tavaly, a transznemű állampolgárok boldogulását ellehetetlenítő törvény elfogadása idején jutott először eszébe, hogy elhagyja az országot. Az aktivista szerint azt szeretnék elérni, hogy világos legyen, az LMBTQ fiatalok nincsenek egyedül, és van hely a számukra a közösségben.

A hvg.hu tudósítása Vladimir Luxuria, az Európai Parlament első transznemű képviselője, második felszólalóként arról beszélt, hogy
a Budapest Pride Európa “legeleslegfontosabb Pride-ja”.

Luxuria Orbán Viktornak szóló üzenetében azt mondta:
“Nem akarjuk a heterosze*uális fiatalokat meleggé vagy transzneművé tenni, hanem azt akarjuk, hogy a gyermekek ne váljanak gyűlölettel teli felnőttekké”.

Míg Szél Bernadett beszéde fő üzenetként azt szerette volna átadni, amit az elmúlt évek során megtanult a politikában: a legnagyobb bátorság az, ha merünk önmagunk lenni. Ha bátran felvállaljuk azt, akik vagyunk.

Fotók a rendezvényről:

budapest-pride.jpeg

Fotó: 444.hu/Halász Júlia

budapest-pride2.jpeg

Fotó: Kovács Betti/444.hu

gulyas-pride.jpg

Fotó: Index/Gorondy-Novák Edit

dobrev.jpg
 
Remek jol elintezte Orban a Pride felvonulast, csak igy tovabb..... Soha ennyien nem voltak kint homok es heterok, olyan reklamot csinalt nekik hogy ezt ha ki kellene fizetni az LMBT -nek milliardokba kerult volna.
A meleg lobby el nem tudta volna intezni ,hogy Europa majd mindne orszaga szivarvanyszinuba oltozon , Orban torvenye ingyen bermentve megoldotta.
Ez az amikor a fagyi visszanyal.

1627188263250.png
 
Végre ez is megvolt, túl vagyunk rajta!
Óriási, világraszóló győzelem 30 ? ezer résztvevő, köztük heterók, és persze nagyjaink is képviseltették magukat: Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Szél Bernadett.
Mondjuk nagyon sokat nem számítanak, hiszen Dobrev Klára csak Torgyánné II. a két másik közül pedig az egyik egy idióta, aki csak annyi észel bír, mint egy döglött kerékpár (sírt szegény), a másik pedig egy mindenlében kanál sz@rkeverő. Fletó számított volna, mondjuk tangában, nyakában az aktuális tábla: Én is buzi vagyok! (sic)! Biztos más dolga volt.
Egyetlen amit sajnálok, hogy Lang Györgyi vállalta ezt. Csípem őt, és ezután is csípni fogom, de erre a szerepre olyasvalaki kellet volna mint az a szerencsétlen Varju László, vagy például a Szájer József.
Szerencsére nem történt semmi atrocitás, mint például 2008-ban. Milyen kormány is volt akkor?
Tessék, lehet rosszul lenni, egy kérésem van, az ellentüntetőkkel ne hozzatok össze, mert távol állok tőlük, ugyan úgy megvetem őket, mint a szivárvány lobbit.
 
Egy normális városban, normális országban élek.

A kormány nem uszít a melegek vagy más kisebbség ellen. Nincs az a párt amelyik ne vesztene szavazatokat ha homofób jelszavakkal próbálkozna. A meleget hagyják melegnek lenni, a pedofilt megbüntetik.
Városunknak harmadszor megválasztott polgármesternője leszbikus. Nem utólag derült ki.
Pár hete a város református LGBTQ-közössége megkapta a szivárvány színű lelkésznőjét.

A kormány nem hülyíti a népet "nemzetikonzultációval".
A felelőtlenség csimborasszója amit Orbán csinál. Olyan, a harmadik birodalomra emlékeztető szellemet ereszt ki a palackból, amit nem tud majd visszaparancsolni.

Egyre jobban örülök, hogy nem otthon élek.
 
Utoljára módosítva:
Crazywolf
Nem csak hitelesnek kell latszani hanem annak is kell lenni. Dobrev is es Szel is tobb diplomas ember, akit csak az tud ledegradalni akinek kozelesebe sincs se az informacio sem a valosag sem a tudas.
GUrcsany fobiad ugy dolgozik mint most a meleg lobbi. NEgativ torvennyel es reklammal milliardokert pont az ellenkezojet eritek el, lehet nem szeretni de a napirenden tartasa csak osszehasonlitasra ad alapot.
PL 300Ft vizit dij, ma maszek korhazakba szazezreket kell otthagyni, hogy ne eveket varjal egy csipomutetre, de az allamadossag a media helyzet stb mikor Gyurcsanyoztok ezek is mind eszebe jutnak az embereknek nem csak az oszodi beszed. Korntra produktiv.
Gyurcsany nem meleg, de ha az lenne is kit erdekel? Tobb politikus van aki felvallata es a nemzetkozi politikaba elfogadott karriert csinalt, senkit nem erdekel a haloszoba dolgai.
A fekete barany szerepet Orban felvallalta csak nem mindengyikuk kivan teljesen elszigetelodni miatta az Eutol.
 
Utoljára módosítva:
Végre ez is megvolt, túl vagyunk rajta!
Óriási, világraszóló győzelem 30 ? ezer résztvevő, köztük heterók, és persze nagyjaink is képviseltették magukat: Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Szél Bernadett.
Mondjuk nagyon sokat nem számítanak, hiszen Dobrev Klára csak Torgyánné II. a két másik közül pedig az egyik egy idióta, aki csak annyi észel bír, mint egy döglött kerékpár (sírt szegény), a másik pedig egy mindenlében kanál sz@rkeverő. Fletó számított volna, mondjuk tangában, nyakában az aktuális tábla: Én is buzi vagyok! (sic)! Biztos más dolga volt.
Egyetlen amit sajnálok, hogy Lang Györgyi vállalta ezt. Csípem őt, és ezután is csípni fogom, de erre a szerepre olyasvalaki kellet volna mint az a szerencsétlen Varju László, vagy például a Szájer József.
Szerencsére nem történt semmi atrocitás, mint például 2008-ban. Milyen kormány is volt akkor?
Tessék, lehet rosszul lenni, egy kérésem van, az ellentüntetőkkel ne hozzatok össze, mert távol állok tőlük, ugyan úgy megvetem őket, mint a szivárvány lobbit.
Valóban nem volt óriási a tömeg. Sajnálatos, hogy ebbe a politikusok is bele keverik magukat. Minden "alulról" szerveződő tiltakozásra és stb. igyekszik egy politkus felülről ráülni.
 
Kitöl várhat egy kisebbség segítséget, ha nem a politikusoktól?
És hány tüntetésen és egyebeken voltak ott politikusok nagy csinnadrattával és aztán le se .... .
Viktor szinte minden választás előtt csinál egy felemás helyzetet, amibe az ellenzék mindig beleugrik és ráfarag. A választásig milliószor el fog hangzani, hogy az ellenzék támogatja a gyerekek megrontását, pedofilbarátok és stb. Egyszerüen ki kellett volna adni egy közleményt, hogy egyet értenek a pedofilokat érintő részekkel, a többivel meg nem és ha hatalomra kerülnek azt a részt vissza fogják vonni. Téma letudva. Ehelyett lett egy újabb társadalmi törésvonal felerősítés, amiben arra próbálják ráveni az egyszerű polgárt, hogy válazon oldalt, noha ha jól rélik az emberek döntő többsége semleges volt ebben a kérdéskören. Eddig.
 
Ez A-tol Z-ig a simlis Orbán bűne.
 
Kedves Melitta!

Komolyan többet, jobbat vártam tőled!
Egyik említettől sem vitatom a diplomáját, ami persze nem jelenti azt, hogy különbek, jobbak lennének a nem diplomásoktól. Szerinted?
(Egyébként, aki akar, ma is vehet diplomát, csak jóval drágább és körülményesebb.)
Személyenként:
Dobrev Klára. Torgyánné II. Így akartam leírni, hogy abszolút nulla, súlytalan személyiség. Megfeszülhet az erőlködéstől, akkor is csak Gyucsányné marad, úgyanúgy a férje árnyékában, mint Cseh Mariska.
Szél Bernadett. Hiszed, vagy sem, valószínűleg jobban ismerem, mint te. Sajnos, munkámból kifolyólag (ne gondolj nagy dologra, hisz diplomám sincs, csak ott vagyok néha a háttérben), nem egyszer kénytelen vagyok jelen lenni egy - egy hisztis kirohanásán.
Karácsony Gergelyt nem védted meg, írj róla is valami szépet.
A Gyurcsány fóbia majdnem stimmel, kijavítanám "liberális értékek" fóbiára.
De ezt általában csak az érti meg, aki tényleg PÁRTATLAN, nem liberális. Ezért a kedvedért bevállalom a Gyurcsány fóbiát.
Légyszíves még írd meg, te Orbán fóbiás vagy?
 
A 2006-os és a 2008-as nem annyira békés tüntetések kiválóan alkalmasak az akkori ellenzék bemutatására, tökéletes előrejelzők.
Az, hogy ma Magyarországon tüntetni kell az egyenlő jogokért, az, hogy akad olyan, aki elhiszi, hogy bárkit is rá lehet beszélni a neme megváltoztatására, sőt, erre megfertőzhetők, az EMBEREK számára nem sok jót ígér.
De amíg ezzel foglalkoznak, nem azokon az 5-6. osztályos történelem leckéken törik a fejüket, amelyek arról szólnak, hogy a vagyonnak, a gazdasági hatalomnak milyen szerepe van a politikai hatalom uralásában. Fel sem tűnik nekik, hogy folyamatosan süllyesztődnek rabszolgasorba.
A mai első (??) lecke:
Az eredetileg tervezett ár több, mint háromszorosából, 2020 helyett 2021-ben, de csak elkészült az új Bozsik Aréna.
A stadion UEFA 4-es besorolást kapott, azaz a legmagasabb kategóriába sorolták. Nem ment egyszerűen a munka: 2017-ben még érvénytelennek minősítették a közbeszerzést, mert túl drága lett volna. Az eredeti terv az volt, hogy 4,98 milliárd forintból lehet megépíteni, ehhez képest 17 milliárd forintig kúszott fel az összeg, és a 2020-as átadási határidőből is jócskán kicsúsztak.
S ez így, ma, mindenki szerint rendben van.
 
A Führer mauzóleuma, szolt oda nekem a mellettem ülő vadidegen férfi a trolin, mikor elhaladtunk mellette.
 
Utoljára módosítva:
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a (EU)csúcstalálkozón visszautasította azt, hogy az új magyar jogszabály a homoszexuális közösséget célozná.

A színvallás:
"Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a melegellenes törvénnyel szembeni támadás mögött"
– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
 
Utoljára módosítva:
Kedves Melitta!

Komolyan többet, jobbat vártam tőled!
Egyik említettől sem vitatom a diplomáját, ami persze nem jelenti azt, hogy különbek, jobbak lennének a nem diplomásoktól. Szerinted?
(Egyébként, aki akar, ma is vehet diplomát, csak jóval drágább és körülményesebb.)
Személyenként:
Dobrev Klára. Torgyánné II. Így akartam leírni, hogy abszolút nulla, súlytalan személyiség. Megfeszülhet az erőlködéstől, akkor is csak Gyucsányné marad, úgyanúgy a férje árnyékában, mint Cseh Mariska.
Szél Bernadett. Hiszed, vagy sem, valószínűleg jobban ismerem, mint te. Sajnos, munkámból kifolyólag (ne gondolj nagy dologra, hisz diplomám sincs, csak ott vagyok néha a háttérben), nem egyszer kénytelen vagyok jelen lenni egy - egy hisztis kirohanásán.
Karácsony Gergelyt nem védted meg, írj róla is valami szépet.
A Gyurcsány fóbia majdnem stimmel, kijavítanám "liberális értékek" fóbiára.
De ezt általában csak az érti meg, aki tényleg PÁRTATLAN, nem liberális. Ezért a kedvedért bevállalom a Gyurcsány fóbiát.
Légyszíves még írd meg, te Orbán fóbiás vagy?
Meg annal is rosszabb ezek szerint a helyzeted, a Gyurcsany fobiadbol csak csak kikezeltetheted magad de a liberalizmus fobiad kezelhetetlen, azt az anyatejjel szivjak magukba a fobiasok.
Emberekre a libaralizmusba nem hasznalunk olyan jelzoket hogy egy ember nulla. NEm osszehasonlithato Dobrev Torgyannevel.
Tolem elvarod hogy velemenyeznem tenykedesuket, bar mar tobbszor megtettem de kedvedert ujbol leirom.
Dobrev jol kepzett tobb nyelven beszelo , eros liberalis venaval, megerosebb human erzekkel , segito szandekkal empatiaval rendelkezik . Kulturalt vitakulturaja rendbe tette mar tobbszor a felbujto rendbontokat, hihetetlen munka birasa van , a legnagyobb elleneki part melette es sok sok becsuletes ember akinek nem tetszik ez a rendszer. NEm volt soha a fidesz tagja . A tobbi mind ott kezdte.
Szel Bernadett. Ertelmes kepzett politikusno, de rengeteg hibat vetett az elozo valasztasoknal , nem ismerte fel a helyzetet vagy nem akarta hogy bizony a partja ludas a 2/3 ba hogy nem volt hajlando engedni. NEm talaltatott alkalmasnak MIniszter Elnoknek mert maga a sajat hazatajan partjaba nem tudott megbirkozni a csete patekkal elfajulo vitakkal verekedesig meno okoljogot hagyta idaig elfajulni, ergo ha egy ilyen kis kozossegbe nem alkalmas rendet tenni akkor mint orszagvezeto a "komoly ellenzek Orban"megette volna reggelire.
Mivel o nem is indul az elnokjelolt valasztasokon nem oszt szoroz se a te se az en velemenyem.
Karacsonyi jo sok partban megfordult meg se tudott osszarakni immar 8 eve egy utokepes partot. Egy fenekkel ket lovat nem lehet megulni. oriasi lepesekkel haladna polgarmesterbol , fopolgarmeste es most miniszter elnokjelolt, alig par ev alatt, rovid ez az ido meg stabil partalapitasra is. Mivel mar ez a masodik kiserlete lesz, en nem latom hogy azokat a dolgokat kijavitotta ami miatt eloszor sem jott be. PL part alapitas es felepites, ez az uj mozgalma jo de tamogatok es nem partaktivistak akik szervezik csinaljak a melo egyreszet. NEm is maga akart elindulni radumalta az MSZP.pl Alfoldi nem fog elmenni szorolapozni Nograd megyebe ,fontos a tamogatasa de a videket is meg kell nyerni. A mai politikai elittol elvarhato a nyelv tudas , ezt ugyan lehet potolni es fogja is gondolom.
Mi lesz ha nem o lesz a nyero? ketszek kozul a foldre ul? MInden problema ami van ma Bp-en az o nyakaba varjak a csucsforgalomtol kezdve a vegelathatatlan dugokig, a meh legelo ami normalis ember szamara erthetelen, mert a parkok a ligetek az embereknek van, piknikre kikapcsolodni gyerekekkel es nem apolatlan szabadon gaz novekedjen a meheknek rovaroknak. Sem elokeszitve se elmagyarazva nem volt. Hogy az otlet jo nem vitatom de arokpartokon utszeleken ezer helyen lehet ezt megvalositani , de nem a parkokba ligetekbe. a polen allergiasok parlagfu stb mar nem bunteteik ?Tobb tizezer ember szenved tole. Ezert nem latom jo otletnek.
Mivel en nem megyek szavazni igy csak a partszelrol drukkolok elsosorban Orban bukasanak masodsorban a legalkalmasabb elnokjelolt nyerje meg a valasztast.
 
ui
Meg egy fontos szempont KAracsonynal. Az Mszp tamogatja erre aspiralni doreseg. MInden Mszp-s nagy partnak kepzeli partjat es azt hiszik kell tudni kiallitani Mszp-nek Miniszterelnokjeloltet. Ezt elmagyarazni videken minden alapszervezetnel szemelyesen meggyozni oket......nagy munka es ido. Az Mszp szavazo ha le is nyeli hogy nincs MSZp jelolt akkor legalabb az MSZP ideologiajat kell magaeva tenni. Jelenleg ugy nez ki egyik se megy mert egyfolytaban csokken a part nepszerusege, raadasul a vezetoseg nincs a helyzet magaslatan vagy kirugjak a vezetoiket vagy nem tamogatjak. Bejutasi kuszobbel kinlodnak jelenleg ha most lenne a valasztas.
 
Kedves Melitta!

Sajnos úgy néz ki, több helyen is félreértettél. A "kedvedért bevállalom a Gyurcsány fóbiát", azt jelenti, hogy nyugodtan rámsütheted a jelzőt, de nem azt, hogy az is vagyok. De tudod mit? Legyen igazad, mostantól ténylegesen Gyurcsány fóbiás vagyok, van ő olyan személyiség, hogy bárki az lehessen.
A "liberális értékekre", (így idézőjelben), fóbiám nagyon összetett, a témáhozához kapcsolódó részét, a szivárványharcosok röviden úgy fogalmazzák meg: homofóbia, sokan mások, meg kicsit hosszabban valahogy így: az egészséges szexuális beállítottság, a heteroszexualitás. Az ezt elutasító, erőszakos, A HETERO EMBEREK CSALÁDI ÉLETÉBE BELESZÓLÓ EGYÉNEKRE vagyok fóbiás.
Ugyanarról van szó, csak másképp nevezzük, mert MÁSOK vagyunk. El tudod ezt fogadni?
Megint leírom tök feleslegesen, a fentiek nem azt jelentik, hogy nem tartom őket, egyenrangú, értékes embereknek.
SOKADSZORRA, TETSZIK, NEM TETSZIK, HOMÓK, TRANSZOK STB: BETEGEK, FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGGEL SZÜLETETTEK.
Az anyatejet pedig, tisztelettel kérlek, hagyjuk ki a vitából!
A "szerinted?" kérdés arra vonatkozik, hogy szerinted, az egy, vagy akárhány diplomával rendelkező ember különb-e, jobb-e a nem diplomásnál?
Dobrev Klárát és Torgyánnét nem összehasonlítottam, hanem egyenlőségjelet tettem közéjük, abban az értelemben, hogy (szerezhet még akárhány diplomát), lehet akármilyen is, ő sem hagyhatja el a férje árnyékát.
Kértem írj a Karácsony Gergelyről valami szépet. Nem sikerült, de nem a te hibád, nem is lehet róla szépet írni. Egyébként sok lényegtelen dologban egyetértünk vele kapcsolatban.
Plusz még egy rossz hír: az egész ellenzéki csürhéből egyedül Fletó lenne ellenfél Orbánnak. De az már tényleg rossz vicc lenne.
Végül ismét a kérdés, amire nem kaptam választ: te Orbán fóbiás vagy?
 
A HETERO EMBEREK CSALÁDI ÉLETÉBE BELESZÓLÓ EGYÉNEKRE vagyok fóbiás.
Meselj, mi tortent, ki akart magaeva tenni, ki vetette szemet csaladodra, vagy ki akart elteriteni ,hogy a feleseged helyebe lepni?
Ugyanarról van szó, csak másképp nevezzük, mert MÁSOK vagyunk. El tudod ezt fogadni?
Mar hogy ne tudnam elfogadni , az en barataim kozott vannak meleg parok es evtizedes baratsag, kivalo emberek ket gyermeket nevelnek. HA valaki kiall a homok mellett en teljes vallszeleseggel heterokent.

A "szerinted?" kérdés arra vonatkozik, hogy szerinted, az egy, vagy akárhány diplomával rendelkező ember különb-e, jobb-e a nem diplomásnál?
Nyilvan aki 15-16 evet vagy tobbet tanul az okosabb lesz mint aki nem tanult, nem az analfabetahoz mesz tanacsert hanem akinek van tudasa ralatasa a vitas kerdesre. Emberek kozott nem teszek kulonbseget es te se tedd. Az alul iskolazott retegnel eleg uznet egy mondatos vagy szavas hivoszo Soros, Gyurcsany Migrans.

Végül ismét a kérdés, amire nem kaptam választ: te Orbán fóbiás vagy?
NEm vagyok Orban fobias ,de nem fer bele az erkolcsi eletfelfogasommal tenykedese. Nem birom ha valaki lop, csal, hazudik, nem nyerte el teszesemet hogy libernyakbol szelsojobbos lett ugy csereli az vilagnezeteit mint mas az alsogatyait. Meg az se mentseg hogy elmebajos skizofen, mert ezt a kartyat meg elohuzhatja ha elszamoltatna a kovetkezo kormany, inkabb el fog vonulni Gazba mint Marianosztrara.
Az biztos Gyurcsany legyozne Orbant mint tette mar ,fel is tole mint ordog a tomjentol de Gyurcsany nem indul az elnokjelolt megmeretetesen, igy semmi ertelme vele foglalkozni mert nem o lesz a kihivoja aki levaltja Orbant.
KAracsony versenyben van es ugyan ugy all a zaszlo neki is mint a tobbinek.
Akarmelyikuk fog gyozni koaliciora kenyszerul ,aminek van elonye es hatranya boven.
 
Egy normális városban, normális országban élek.

. A meleget hagyják melegnek lenni,
De nyilván nem KIZÁRÓLAG erről szól az élet Svájcban sem.

A melegek köszönik, de nem kérnek a médiacirkuszból.
Tisztában vannak vele, hogy őket csak fel- ill. kihasználják, amikor és akinek éppen érdeke fűződik hozzá.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére