Történelemmel kapcsolatos könyvek

ocsi1951

Állandó Tag
Állandó Tag
TORMAY CÉCILE - MAGYAR LEGENDÁRIUM (könyv + hangos könyv)
A magyarok földjén Szent István építette az oltárt, Szent Imre tette rá az áldozatot, és Szent Gellért gyújtotta meg felette az örök tüzet. Távol idegen országból, messze partokról a tenger felett, mint titokzatos Erőtől hajtott tiszta láng jött el Magyarországba a Szent Földre induló barát. Jött tengeri szelek zúgásában, akaratán kívül. Szállt vizeken, hegyek között, vad folyók sodra felett ismeretlen térségeken − a Duna völgyéig. És itt megállt a láng és a Szent Lélek erejéből a néki idegen népnek hirdetni tudta az Igét, s a másnyelvben születettek megértették őt. Ezért hajlították el a Szelek a tengeren hajójának irányát, ezért kellett eljönnie Szent István országába, hogy térítsen és tanítson, s mikor majd felindul a lázadás szelleme, a pogány diadalnak útját szent vérével ő torlaszolja el, ő, akit kiküldött az Úr, hogy Krisztus hitének vértanúja, de egy sokat vádolt népnek is a tanúja legyen.
 

Csatolások

  • 703057.jpg
    703057.jpg
    134.4 KB · Olvasás: 5

ocsi1951

Állandó Tag
Állandó Tag
TORMAY CÉCILE - MEGÁLLT AZ ÓRA (könyv + hangos könyv)
„Minden emlékezik...És mesélni csak olyankor lehet, mikor az emlékek halkabbak, mint a mesék.Mire a könyvem végére értek, ne feledjétek, hogy megmondtam előre. És majd ha kérdem: miért néztek rám olyan különösen? Miért rázzátok a fejeteket? Nem hiszitek, amit mondtam? Jusson eszetekbe: Ti akartátok, hogy meséljek." Tormay Cécile
 

Csatolások

  • 609884.jpg
    609884.jpg
    84.6 KB · Olvasás: 5
  • 3423742_4.jpg
    3423742_4.jpg
    31.1 KB · Olvasás: 5

ocsi1951

Állandó Tag
Állandó Tag
TORMAY CÉCILE - VIASZFIGURÁK (könyv + hangos könyv)
A két világháború közötti időszak magyar irodalmának kiemelkedő írónője, akit a Bujdosó könyv címet viselő naplója tett híressé majd hírhedtté, valódi irodalmi erényeket és értékeket leginkább a novelláiban mutatott fel. A Viaszfigurák című elbeszélés-gyűjteménye először a Singer és Wolfner kiadó gondozásában, nem sokkal az I. Világháború után jelent meg. Érdekes, hogy az elmúlt két évtizedben újra felfedezett írónő eme értékes novelláskötete máig nem olvasható modern kiadásban.
A gyűjtemény értékét növeli az erős kritikával végzett kiválasztás. Hosszú, termékeny alkotói éveknek csak a legértékesebb termése került bele a kis kötetbe: az itáliai reneszánsz korából származó mitológiai mesék, a lélek fájdalmas mélységeiből felbuggyanó sötét fantáziák és rapszódiák, háborús történelmi novellák, merész vonalú lélektani vázlatok. Tormay Cécile-nek ezekben a novellákban lehetősége volt arra, hogy A régi ház című, legnívósabb regényében már megtalált és megcsodált erényeit tovább fejlessze, buján kivirágoztassa.
Szerb Antal a következő szavakkal méltatta a Viaszfigurák darabjait: „Novellái közt kis remekművek akadnak. Tormay Cecile művészete akkor érte el teljes magasságát, amikor távoli dolgokat rajzolt, skandinávos, távolságos, kék és jég-fehér, hó-piros színekben. Ezért mesébe vesző novellái a legbiztosabb értékek.”
 

Csatolások

  • E15060.JPG
    E15060.JPG
    59.5 KB · Olvasás: 7

ocsi1951

Állandó Tag
Állandó Tag
TORMAY CÉCILE - VIRÁGOK VÁROSA, SZIRÉNEK HAZÁJA (könyv + hangos könyv)
Európa elmúlt életében három nagy forradalom szabott határokat: az olasz renaissance, a német reformáció és a francia forradalom. A reformáció és a nagy forradalom véres szabadságharcok, népek és nemzetek kitörései, míg a renaissance a gondolat, az életöröm, a művészet feltámadása, egy kicsiny városnak, Firenzének halhatatlan műve volt… Athén testvére Firenze, és mint az antik világon át a hellén város, most a toscan város vezeti Európát az eszmék útjain… A gondolkodó fő elveti a középkor ércsisakját, nehéz neki. A csaták kora lejárt, s a háború oly óvatosan lépked, hogy nem tapossa el többé a firenzei tavaszt. Idegen zsoldos katonák űzik a hadimesterséget és a fiatal urak bársonyzekében halál helyett virágokat keresnek a mezőkön. A világ előtt megjelenik ifjú szépségében a firenzei patrícius, s a firenzei asszony, aki elejtette az orsót és felvette a könyvet. Művelt, mint a férfi, ismeri a görög és latin klasszikusokat, szellemesen társalog, de asszony marad.
A világ szeme Firenzére tekint, valóra vált Bonifácius pápa mondása: „A tűz, a víz, föld és levegő mellé egy ötödik elem szegődik: a firenzei!…” Európának gondolat és művészet kell, a virágok városa bőkezűen ontja magából, Európának pénz kell, a dúsgazdag Firenze adja a kölcsönt, Rómában consilium van, tizenkét állam tizenkét követet küld és valamennyi firenzei…
 

Csatolások

  • 1111010597004G.JPG
    1111010597004G.JPG
    101 KB · Olvasás: 6

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Balázs Gábor

Párizs szabad város – 1871​

A párizsi kommün
1630596338471.png
Aligha van olyan esemény, amely inkább a tágabb értelemben vett „baloldali tábor” teljes egyetértésének tárgya lenne, mint Párizs városának felkelése, a párizsi kommün a vesztes porosz-francia háború után, és. ezzel azért többé-kevésbé mindenki egyetért. Ennek a jelenségnek persze az egyik oka, hogy talán ez az a fontos történelmi esemény, amelyről tán a legkevesebbet tudunk: a kommün története még hívei, rajongói, tisztelői számára is legtöbbször elég homályos. Ennek oka, hogy a kommün, ez a „tigrisugrás a történelem szabad ege alatt” (Walter Benjamin szavaival) már a kortársak számára is nagyon nehezen megfogható és elmesélhető történelmi eseménynek bizonyult.
A könyv bőséges korabeli és modern forrást felhasználva tárja fel a párizsi kommün kiváltó okait, történelmi gyökereit, a városi forradalom természetét, a kortársak reakcióit, az események lefolyását, a kommün utáni megtorlást, valamint a forradalom utóéletét az emlékezetben és a történetírásban. Feldolgozásának módszere egyszerre klasszikus és formabontó. olvasmányos és elgondolkodtató.
 

Csatolások

  • balazs_gabor__parizs_szabad_varos_-_1871.epub
    2.3 MB · Olvasás: 63

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Váradi József

Szivárvány Birkenau felett​

2019
1630769709705.png
Legyőzheti-e az összetartás az embertelenséget?
Miként képes a muzsika a pokol közepén is gyógyítani a lelket?
Adhat-e a szerelem elég erőt a lehetetlenhez: a szökéshez a világ egyik legkegyetlenebb haláltáborából?

Váradi József harmadik regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ egy Birkenauba hurcolt roma muzsikus sorsán keresztül.

Ágoston, a fiatal hegedűvirtuóz várandós feleségét hagyja Budapesten, amikor bevagonírozzák a koncentrációs táborba tartó vonatba.
Birkenauban szörnyű árat kell fizetnie az életben maradásért: a szadista emberkísérleteiről hírhedtté vált, a táborban élet-halál urának számító dr. Mengelét szórakoztatja zenéjével. És ahogy alkalomról alkalomra előadja a rettegett orvosnak Paganini La Campanella című darabját, lassan megérti, miért hívták a zeneszerzőt kortársai az ördög hegedűsének…

Megrázó történet az elszabadult gonosz pusztításáról, az ember legsötétebb arcáról, valamint az élni vágyás diadaláról és a szeretet mindent legyőző erejéről.
 

Csatolások

  • varadi_jozsef__szivarvany_birkenau_felett.epub
    329.3 KB · Olvasás: 43

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Ágoston Gábor · Sudár Balázs

Gül baba és a magyarországi bektasi dervisek​

1630997180642.png
Minárék erkélyeiről dallamos ezánt zengő müezzinek, dzsámik és mecsetek imaszőnyegein kuporgó, fátyolos hangon Koránt recitáló éltes imámok, aranyos betűkkel díszített régi arab, perzsa és török nyelvű vallási műveket, jövőbe látó tudós könyveket lapozgató turbános törökök és bosnyákok, az esti mécsek pislogó világánál Koránt másoló muszlimok, füstölők illatától bódult, kerengő dervisek, Mekkát megjárt muszlim zarándokok, tengerek és szárazföldek vándorai, Allah iránti szerelmüket versben megéneklő, réveteg tekintetű szúfik, török végvárak bajvívóit énekeikkel buzdító, hőstetteiket zengő lantos költők. Mindennapi szereplői egy rég letűnt világnak. E kultúra a 17. század végén az oszmánli török katonákkal és családtagjaikkal együtt tűnt tova, s az új hatalom urai megtettek mindent, hogy az országlakókat minél kevesebb emlékeztesse a másfélszáz éves oszmánli török uralomra. Talán csak egyetlen épület volt, amely továbbra is vonzotta a Balkán, Kis-Ázsia és Arábia igazhívőit: Gül Baba.
 

Csatolások

  • Ágoston Gábor Sudár Balázs. és a magyarországi bektasi dervisek.pdf
    1 MB · Olvasás: 53

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Bertényi Iván (szerk.)

A történelem segédtudományai​

1631541003237.png
Az 1998-ban megjelent tankönyv javított, átdolgozott kiadása a történelem segédtudományairól ad a területek legkiválóbb szakembereinek tollából áttekintést: történeti földrajz és kartográfia, történeti ökológia, kronológia (időszámítástan), antropológia, szfragusztika (pecséttan), inszigniológia (jelvénytan), heraldika (címertan), numizmatika (pénztörténet és éremtan), paleográfia (írástörténet), epigráfia (felirattan), diplomatika (oklevéltan, irattan), kriptográfia (titkosírások tana), genealógia (származástan), az egyes tisztségviselők hivatali és életútját kutató archontológia, illetve prozográfia, a történelem segítőtársaként szolgáló nyelvtudomány, a régi forrásszövegeket vizsgáló filológia, a metrológia (mértékek tana) és a múlt szrerplőinek megjelenítését vizsgáló történeti ikonográfia.
 

Csatolások

  • a-tortenelem-segedtudomanyai.pdf
    11.7 MB · Olvasás: 44

boogeymanjoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az alábbi ebook-okat keresem:

A kínai világ atlasza
A középkori Európa atlasza
A francia világ atlasza
A spanyol és portugál világ atlasza
A zsidó világ atlasza
Az orosz világ atlasza

Pedro Sarmiento de Gamboa - Inkák
E. Harry Gerol - Inkák tündöklése és bukása
Michael E. Smith: Aztékok
Manuel Aguilar-Moreno: Élet az aztékok földjén
Charles Phillips - Aztékok és maják képes enciklopédiája

A történelem nagy rejtélyei - Trója, a megtalált város
A történelem nagy rejtélyei - Atlantisz
A történelem nagy rejtélyei - A Holt-tengeri tekercsek
A történelem nagy rejtélyei - A maják eltűnése
A történelem nagy rejtélyei - Bermuda-háromszög
A történelem nagy rejtélyei - A Nazca-vonalak
A történelem nagy rejtélyei - Artúr király legendája
A történelem nagy rejtélyei - A torinói lepel
A történelem nagy rejtélyei - Az egyiptomi piramisok
A történelem nagy rejtélyei - Ősi sírok
A történelem nagy rejtélyei - Machu Picchu
A történelem nagy rejtélyei - A szabadkőművesek


Előre is köszönöm, ha bármit is feltöltesz a fentiek közül!
 

konnor78

Új tag
A alábbi könyveket keresem:

Paksy Zoltán: Istóczy Győző és a magyar antiszemita mozgalom ( 1875-1892 )

A határban a Halál kaszál ( Fejezetek Prónay Pál feljegyzeseiből )

Egy rongyos: A Rongyos Gárda harcai 1919-1939

Domonkos László: A Héjjas-nyárfa árnyékában

Domonkos László: A hetvenéves akasztott - Francia Kiss Mihály élete és halála

Előre is köszönöm a segítséget
 
Oldal tetejére