Történelemmel kapcsolatos könyvek I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

halgató istván

Állandó Tag
Állandó Tag

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Baráthosi-Balogh Benedek - Szumirok, Szittyák, Ősturánok

1679460474003.png


Az újra életre keltett, majd tízezer éves múlt idők olyan új világát tárja elénk, amellyel semmiféle idegenfajta élete és semmiféle raffináltan kieszelt mese nem versenyezhet.
És mégis ez a kötet eltér a eddigiektől. Turáni könyvsorozatom a turáni igazságokat nyújtja. Ennek pedig legősibb fundamentuma az, amit most vagyok elmondandó. Így kötelességem az összes bizonyító tényeket és körülményeket a legnagyobb becsületességgel felemlegetni. Ezért tán az eddigieknél valamivel nehezebb olvasmány lesz ez a könyvem. Kérem olvasóimat, hogy szenteljenek valamivel nagyobb figyelmet és türelmet e kötetnek, hiszen mindaz, amit itt elmondok, nemzetünk és fajtánk olyan ősi nemeslevele, amelynek elvitatására hiába állottak sorompóba a más nemzetek legkiválóbb koponyái. A harcnak az lett a vége, hogy nem az övék, de a miénk ez a kincs, a miénk az a dicsőség, hogy a mai kultúrember kialakulhatott s a miénk annak a sok ezer esztendőnek eltemetett története, amely megelőzte a mai szereplő világúr népek, illetve népfaj, alig pár évezredes uralmát. Csak ezek tudása teszi megérthetővé a turáni lélek nagyságát és mélységét.
1929
 

Csatolások

  • barathosi_balogh_benedek_szumirok_szittyak_osturanok.pdf
    1.1 MB · Olvasás: 109

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Rázsó Gyula (szerk.) - Hunyadi Mátyás

1679469326380.png

Emlékkönyv Mátyás király halálának 5oo. évfordulójára


Pach Zsigmond Pál: A Mátyás-kérdés történetéből (Előszó helyett)
E. Kovács Péter: A Hunyadi-család
Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet
Rázsó Gyula: Hunyadi Mátyás török politikája
Josef Macek: Corvin Mátyás és Podébrad György
Teke Zsuzsa: Az itáliai államok és Mátyás
Szakály Ferenc: Királyi mecenatúra, államháztartás és politika Corvin Mátyás Magyarországán
Pajorin Klára: Humanista irodalmi művek Mátyás király dicsőítésére
Kriza Ildikó: Rex iustus-Rex clarus (Mátyás király a néphagyományban)
Rázsó Gyula: Utósz

1990
 

Csatolások

  • Szerk. Rázsó Gyula - Hunyadi Mátyásc.pdf
    15.3 MB · Olvasás: 156

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Bayer Zsolt, Bogár László, Boros Imre - Háttérképek háttérképe

1679805814988.png


2011 nyarán Bayer Zsolt műsorvezetésével, Boros Imre és Bogár László részvételével egy hetente jelentkező beszélgetőműsor indult, mely az elmúlt öt évben az Echo Tévében Háttérkép címmel az egyik legnépszerűbb, társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekről szóló tévés produkcióvá vált. Az ötéves jubileumra készülve Háttérképek háttérképe címmel a szerzők egy olyan kötet megteremtését határozták el, amely a műsor legizgalmasabb beszélgetéseinek írásos szövegét tartalmazza.
2016
 

Csatolások

  • Bayer Zsolt, Bogár László, Boros Imre - Háttérképek háttérképe.epub
    764.9 KB · Olvasás: 89

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyar országgyűlés történetének képeskönyve
45fde2604c3d59422a17b0202ad8da0a.jpg

pdf 90mb

Kód:
https://data.hu/get/13688974/ORSZGGYPDF.zip
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
B. Szabó János - A középkor magyarországi könnyűlovassága

1680506059056.png


„Akár kimondva, akár kimondatlanul, abban számos hazai kutató egyetértett, hogy sok korábbi és későbbi nép fegyverzete, taktikája hasonló volt a honfoglaló magyarokéhoz, sőt némelyek szerint kifejezetten azonos volt azzal. A hagyományosnak számító filológusi vagy régészeti megközelítés mellett érdemesnek tűnt tehát egy másik irányból, a történeti párhuzamok felől is alaposabban megvizsgálni a középkori magyar lovasság hadviselését.”
„Jelen munka pedig már arra is rámutat, hogy egyes korábbi véleményekkel szemben a hagyományos íjász könnyűlovasság jelenlétével egészen a XVI. század elejéig számolni kell Magyarországon.”


2017
 

Csatolások

  • B. Szabó János - A középkor magyarországi könnyűlovassága X-XVI. század.pdf
    12.9 MB · Olvasás: 148

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Hahner Péter - 33 szerelmi háromszög a történelemben

1680608572409.png


Vajon miért érdekel bennünket, mit ettek, ittak, hogyan öltözködtek, kiket szerettek és kiket csaltak meg azok, akiknek történelemformáló tevékenységéről már annyi mindent tudunk? Túlzott kíváncsiság lenne az oka, vagy egyszerű pletykaéhség? Nem valószínű. A történelem hírességeinek szerelmi élete iránti érdeklődés úgy is értelmezhető mint ősi emberi igény a társadalmak élén álló vezetők alaposabb megismerésére. Márpedig hétköznapi szerepekben közelebb érezhetjük magunkhoz a nagyságokat, mint trónusaikon vagy minisztereik között, hadseregeik élén vagy politikai döntéseik meghozatala közepette.
A szerző e kötetben arra tesz kísérletet, hogy szerelmi életén keresztül mutassa be jó néhány történelmi személyiség pályafutásának főbb állomásait, s emlékezetes portrékat rajzoljon olyan emberekről, mint Frida Kahlo, Kleopátra, Nagy Péter, a Napkirály, Giuseppe Garibaldi, Sissi, Karl Marx vagy Eleanor Roosevelt.
2016
 

Csatolások

  • Hahner Péter - 33 szerelmi háromszög a történelemben.epub
    1.6 MB · Olvasás: 168

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Kai Michel, Carel van Schaik - Az ember három természete

1680609233839.png


A Biblia minden idők legsikeresebb könyve. Akár tisztelve, akár elutasítva Isten szavait, még senki sem próbálkozott meg a Szentírást akként olvasni, ami valójában: az emberiség krónikájaként, melyben az ősök bátran néznek szembe a földi élet megpróbáltatásaival és kihívásaival.
Az evolúcióbiológus Carel van Schaik és a történész Kai Michel egy egészen újszerű olvasatát adja a Homo sapiens kulturális evolúciójának. Állításuk szerint a Biblia a legnagyobb történelmi fordulatnak igyekszik értelmet adni, nevezetesen a vadászó-gyűjtögető életmód földművelő társadalommá való átalakulásának.
A két szerző a kognitív tudomány, az evolúcióbiológia, a régészet és a vallástudomány legfrissebb kutatási eredményeivel felvértezve vezeti végig az olvasót a paradicsomtól egészen a Golgotáig.
Ez a radikálisan újszerű bibliaértelmezés nemcsak azt mutatja be, hogy a Szentírás jóval több, mint a zsidó és a keresztény vallás pillére, Istentől sugalmazott szent tanítások gyűjteménye, de egyben egy úttörő tudományos kísérlet átfogó dokumentuma is.


2019
 

Csatolások

  • Kai Michael & Carel van Schaik - Az ember három természete.rar
    707.8 KB · Olvasás: 111

daisy1m

Állandó Tag
Állandó Tag
Gróf Cebrian Istvánné: Gloria victis, 1921.

[A szerző] "1916 áprilisában eldöntötte, hogy csatlakozik ahhoz a hölgymisszióhoz, amely a Vöröskereszt szervezésében az oroszországi fogolytáborok meglátogatását kapta feladatul. Április közepén indultak volna Bécsből, hogy Berlin–Koppenhága–Svédország–Pétervár útvonalon jussanak el Szibériába. Húsvét hetét német fogolytáborok tanulmányozására fordították, az utazás elrendelése ugyanis késett. Oroszország csak júniusban adta meg az engedélyt a hölgymisszió beutazásához, így az expedíció mégis elindult. Július elején Koppenhágából írt utoljára, s közel egy hónapig a család nem tudott róla semmit. Augusztus 10-én kelt leveléből kiderült, hogy Huszár Andorine vöröskeresztes hölggyel újabb utazásra vállalkoztak. A tervek szerint október végére Pétervárra érve kellett volna megkezdeniük a hazautazást, de november elején újabb szibériai fogolytáborok meglátogatását határozták el, így a hazaérkezés bizonytalanná vált."
(https://epa.oszk.hu/00800/00861/00067/pdf/EPA00861_aetas_2015_1_116-142.pdf)

A hölgymisszió útja:

 
Utoljára módosítva:

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Jonah Goldberg - A nyugat öngyilkossága

1681090634421.png


Az elmúlt 250 ezer év során mindössze egyszer botlottunk olyan eszmébe, mely kiemelt bennünket a történelmünk túlnyomó részét meghatározó szegénység, éhség és háborúk végeláthatatlan körforgásából – a 18. századi Angliában, amikor véletlenül felfedeztük a liberális demokratikus kapitalizmus csodáját. Az akkor igen radikálisnak számító elképzelések mára társadalmunk alapját képezik.
A kormány van értünk, nem pedig mi a kormányért.
Az egyén szuverén. Mindannyian a saját lelkünk urai vagyunk.
A munkánk gyümölcse bennünket illet.
A nyugati világ sosem látott virágzást élt át ezeknek az eszméknek köszönhetően, ám az elmúlt évtizedekben bűnökként kezdték ábrázolni ezen politikai erényeket. Egyre inkább belénk nevelik, hogy hagyományainkra úgy tekintsünk, mint az elnyomás, a kizsákmányolás és a „fehér kiváltságosok” rendszerére, a szabadság elvei és a jogállamiság a jobb- és baloldal részéről egyaránt össztűz alatt állnak.
Jonah Goldberg, az Egyesült Államok egyik legnevesebb konzervatív gondolkodója a politikatörténet, a popkultúra, a közgazdaság és a társadalomtudomány rá jellemző egyedi kombinációja révén leplezi le a Nyugat öngyilkos hajlamait az ideológiai lövészárok mindkét oldalán. Ahhoz, hogy a Nyugat életben maradhasson, újból hálát kell éreznünk civilizációnk értékei iránt, és újból fel kell fedeznünk azokat az eszméket, melyek a múltban kivezettek bennünket a véres mocsárból – máskülönben ez lesz a sorsunk.
Az öngyilkosság egyszerű, a szabadságért viszont meg kell dolgozni.
2020
 

Csatolások

  • nyugat ongyilkossaga, A - Jonah Goldberg.pdf
    1.7 MB · Olvasás: 141

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Jonah Goldberg - Liberálfasizmus

1681091917439.png


A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben – a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnak gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen a kultúrán végigtekintve meglepő példákon – Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonék személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig – mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivitás és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi.
2012
 

Csatolások

  • GOLDBERG_Liberálfasizmus verzió03_végleges.pdf
    1.4 MB · Olvasás: 154

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Dino Compagni - Dino Compagni krónikája korának eseményeiről

1681110353324.png


Dino Campagni klasszikus krónikája részletes leírást ad Firenze történelmének döntő fontosságú szakaszáról, kezdve kb. 1280-tól a XIV. század első évtizedéig. Ebben az időszakban Firenze volt Európa egyik legnagyobb városa, valamint egyben kereskedelmi és kulturális központja is. A firenzei arany forint volt a nemzetközi valuta. Giotto forradalmasította festészet művészetét, Dante Alighieri és Guido Cavalcanti pedig átalakította a népi szerelmi költészetet. A korszakot politikai zűrzavar és frakcionális viszály jellemezte. Az erőszak megállíthatatlan növekvése, ahogy a sértések és megtorlások gyújtogatáshoz és gyilkosságokhoz vezettek, keserű tartalmat biztosít Compagni történetének.
Dino Compagni a legjobb helyzetben volt a politikai zűrzavar megfigyeléséhez. Sikeres kereskedőként, a selyemszövő- és kereskedő céh kiemelkedő tagjaként, és a kormány aktív tagjaként, Compagni – akárcsak Dante –, a fehér guelfekhez csatlakozott, és az 1301-es vereségüket követően, a közhivataltól eltiltásra került. Életének hátralévő részét saját városából száműzve élte, azokon az eseményeken rágódva, amelyek a pártja vereségéhez vezettek.
1989
 

Csatolások

  • Dino Compagni - Dino ​Compagni krónikája korának eseményeiről.pdf
    7.7 MB · Olvasás: 114

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Kárpáti Gábor - A Szoga fivérek krónikája

1681110627423.png


„A Szoga fivérek krónikája” a japán háborús történetek egyik kiemelkedő és igen népszerű darabja, amely a XII. században, egy véres polgárháborút követő időszak után, a sógunátus kialakulásának idejében játszódik. A cselekmény egy családi viszály során kirobbanó gyilkosságról és annak megbosszulásáról szól. A művet számos helyen konfucianista és buddhista példázatok és az akkoriban közismert kínai történetek tarkítják.
A Szoga monogatarit, bár századokkal hamarabb keletkezett, és számos nó és kabuki darab feldolgozta, csak a XVII. században jegyezték le. Az izgalmas mű egyben igazi történelmi tabló is, amely bepillantást nyújt a kora középkor harcos osztályának, a szamurájoknak a világába és mindennapjaikat meghatározó értékrendjébe.

2005
 

Csatolások

  • Kárpáti Gábor - A szoga fivérek krónikája.pdf
    12.4 MB · Olvasás: 115

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Jean Froissart - Froissart krónikája

1681122814030.png

Nyugtalan, vad harcokkal teli időkben, a XIV. század második felében élt a flandriai Jean Froissart; akkor zajlott az angolok és franciák véres küzdelme, a százéves háború. Azért fogott tollat, hogy megörökítse korának eseményeit, elsősorban háborúit, hogy örök emléket állítson a nyugat-európai lovagság harciasságának, bátorságának. Fáradhatatlanul gyűjtötte az információkat, sokat utazott Angliától a Pireneusi-félszigetig és Itáliáig. Mindent leírt, amit oklevelekből, királyi udvaroncok suttogásaiból, rablóvezérek elbeszéléseiből, papok, öreg hadvezérek visszaemlékezéseiből megtudott. Írói tehetsége a kor legjobbjaiéval, Petrarcáéval, Chauceréval vetekszik. Élénken, színesen írja le mindazt, amit megörökítésre méltónak tart: nemcsak a nagy csatákat, a crécyi, poitiers-i, nikápolyi ütközetet, nemcsak a várostromokat, lovagi tornákat, hanem a calais-i polgárok önfeláldozását, a gentriek szívós küzdelmét grófjuk ellen, a francia Jacquerie-t, az angliai parasztok felkelését, a francia király házasságát, III. Edward szerelmét, a nagy egyházszakadás különböző fordulatait- s mindezt úgy, hogy szinte az események szemtanúinak, sőt részeseinek érezzük magunkat.

1971

 

Csatolások

  • Jean Froissart - Froissart krónikájac.pdf
    21.1 MB · Olvasás: 151
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére