Történelemmel kapcsolatos könyvek I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Bibliotekarius

Állandó Tag
Állandó Tag
Ungváry Krisztián

Hősök?

A budapesti csata német katonai elitje

Ungváry Krisztián: Hősök?

A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít – olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már „hősökként” ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek.
A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről.
A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira.
UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet. // Jaffa, Budapest, 2019 * 352 oldal
 

Csatolások

  • Krisztián Ungváry - Hősök_.epub.zip
    4.7 MB · Olvasás: 209
  • Krisztián Ungváry - Hősök_.mobi.zip
    7.1 MB · Olvasás: 149

B_Tibor

Állandó Tag
Állandó Tag
Dr. Bárány Attila - Középkori magyar emlékek Angliában

ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft., 2013
A szerző a Debreceni egyetem oktatója, a magyar és az angol középkor specialistája. Ebben a kötetében az Angliában található középkori magyar emlékeket veszi sorra: megismertet az írásos forrásokkal - többek között Zsigmond király 1416-os angliai látogatásának forrásaival -, valamint a tárgyi emlékekkel (többek közt a lovagi insigniákkal) és a kéziratos emlékekkel.
 

Csatolások

  • Dr. Bárány Attila - Középkori magyar emlékek Angliában.pdf
    4.4 MB · Olvasás: 143

B_Tibor

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdélyi László - A magyar lovagkor
A MAGYAR LOVAGKOR TÁRSADALMA ÉS MŰVELŐDÉSE 1205-1526,
A MAGYAR LOVAGKOR NEMZETSÉGEI 1200-1408

ATTRAKTOR. Máriabesnyő, Gödöllő 2013
A kötet Erdélyi László, a tudós szerzetes tanár, a magyar középkor egyik legjobb ismerője két alapvető középkortörténeti munkáját tartalmazza: "A magyar lovagkor társadalma és művelődése, 1205-1526" a korszak általános áttekintését nyújtja, míg "A magyar lovagkor nemzetségei" a tárgyalt időszak legfontosabb családtörténeti tudnivalóit foglalja össze.
 

Csatolások

  • Erdélyi László - A magyar lovagkor.pdf
    5.8 MB · Olvasás: 192

B_Tibor

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsonyi János - Szent László király élete

Attraktor, 2013
"Szent László halála után egy század múlva azt hitték, azt is hirdették, hogy a kegyes, jámbor királyt az akkori magyarok három évig rossz, szakadozott ruhákban gyászolták s ez idő alatt sem nem muzsikáltak, sem nem táncoltak az országban."
A szerző a kora középkor és a magyar egyháztörténet egyik legnevesebb szakértője volt, akinek Szent László királyról írt monográfiája máig meghatározó munka. A kötetet Bárány Attila jegyzetei teszik teljessé, aki az első megjelenés (1926) óta eltelt időszak tudományos eredményeit közli.
 

Csatolások

  • Karácsonyi János - Szent László király élete.pdf
    7.1 MB · Olvasás: 177

B_Tibor

Állandó Tag
Állandó Tag
Darkó Jenő: A magyar huszárság eredete
ATTRAKTOR KIADÓ 2010
"...a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak."
 

Csatolások

  • Darkó Jenő - A magyar huszárság eredete.pdf
    2.7 MB · Olvasás: 134

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Dénes Tamás Sándor Mihály - Futball-történelmi lecke
2022-04-28-163715.jpg

A tartalomból: A fasizmus és az 1934-es világbajnokság; Az Anschluss és az osztrák futball; A Hungáriától a Weiss Manfréd FC-ig; Zasto?; Futball a visszacsatolt területeken; Franco és a futball; A visszacsent biciklik; A fordulat évétől a berni döntőig; Futball a falanszterben; Futballháború Latin-Amerikában; Koncentrációs tábor a stadionban; Ciprus, a viszály szigete; Az argentin junta és az 1978-as mundial; Az imámok forradalma - a futball halála; Egy futballmeccsel kezdődött a háború; A megszelídült terrorista. pdf 84mb


Kód:
https://data.hu/get/13277481/FUTBALLTORTPDF.zip
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Bánkuti Imre - A szatmári béke

1651468703807.png

Az 1711. április 29–30-án aláírt szatmári béke megítélésében egymással ellentétes nézetek élnek mind történetírásunkban, mind köztudatunkban. Vannak, akik a béke megkötésének szükségességét és realitását is vitatják, következményeit pedig katasztrofálisnak tartják az ország későbbi fejlődése szempontjából. De a békekötés elkerülhetetlenségét elismerők is valamiféle árulásnak és elmaradásunk fő okának tartják. Bánkúti Imre könyve a kuruc és labanc nemesség közös osztályérdekeiből, az európai és főleg a monarchián belüli erőviszonyokból kiindulva igyekszik reális képet festeni e sorsdöntő esemény létrejöttének körülményeiről, a főszereplők tevékenységének és döntéseinek mélyebb okairól, valamint a békekötésnek a későbbi fejlődésben betöltött szerepéről.
1981

 

Zasztava

Állandó Tag
Állandó Tag
Peter Frankopan

Új selyemutak

ZQAJA2p.png
Megjelenés: 2021. november 05.
„A Nyugat már rég elveszítette világformáló szerepét.”
Az oxfordi történész Selyemutak című könyve friss nézőpontjával rákényszerített bennünket, hogy teljesen új szemszögből tekintsünk a történelem elmúlt évszázadaira. Az Új selyemutak napjainkig viszi tovább a történetet, sebesen változó világunk jelenét és jövőjét vizsgálja. Az Európából Oroszország és a Közel-Kelet érintésével Kínáig húzódó új selyemutak beszédesen bizonyítják, hogy egy sokszorosan és bonyolultan összekapcsolódó világban élünk. Miközben nyugaton bekövetkezett a Brexit, az Európai Unió súlyos problémákkal küzd, az Egyesült Államok pedig Trump alatt az izoláció politikáját választotta, keleten a selyemutak mentén egyre szorosabbá váló kapcsolatoknak és együttműködéseknek vagyunk a szemtanúi. Peter Frankopan briliáns éleslátással vizsgálja e kapcsolatok bonyolult rendszerét, próbálja felmérni a politikai erőközpontok folyamatos elmozdulásának következményeit. Fontos és végső soron reményt keltő könyve arra késztet, hogy újradefiniáljuk, voltaképpen kik vagyunk, és hol is a helyünk a világban. „Régen minden út Rómába vezetett. Ma Peking a cél.”
 

Csatolások

  • Peter Frankopan - Uj selyemutak.epub
    749.3 KB · Olvasás: 167
  • Peter Frankopan - Uj selyemutak.pdf
    2.1 MB · Olvasás: 163

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Andrew Uffindell - Napóleon 1814

1652072910011.png

A könyv a modern kori európai történelem egyik legdrámaibb eseménysorát, az egyik legnagyobb katonai és politikai bukás történetét meséli el hitelesen és olvasmányosan. A korábban sikert sikerre halmozó Napóleon 1814-ben, az előző két év nagy vereségei után már a végső katasztrófával volt kénytelen szembenézni: küszöbön állt a vele szemben álló szövetséges hatalmak (Oroszország, Poroszország, Anglia) inváziója Franciaország ellen. Az ezt követő intenzív hadjáratot Franciaország területén gyakran szokták Napóleon egyik legnagyobb hadvezéri teljesítményeként emlegetni, ugyanakkor még soha nem mutatták be ilyen részletességgel. A szerző izgalmasan kíséri végig a hadjárat történetét, amelynek végkimenetele alapvető hatással volt Európa sorsára. A kortárs szemtanúk beszámolóira támaszkodva érzékletesen mutatja be az egymást követő nagy csaták sorozatát, amely végül a hadjárat legnagyobb és legvéresebb, Párizs melletti ütközetében érte el a csúcs- és végpontját. Ezután következett Napóleon lemondásának elképesztő drámája, ami szintén fontos témája a könyvnek. A könyvben nagy hangsúlyt kap a polgári lakosság háborús tapasztalata, a szerző eleven színekkel és megindítóan ábrázolja a háborús körülmények között élő lakosság szenvedéseit, azokat a morális dilemmákat, amelyekkel az idegen megszállás alatt kellett szembenézniük. A könyv maradandó olvasmányélményt kínál a beavatottak és a nem beavatottak számára egyaránt.
2020


 

Csatolások

  • Andrew Uffindell - Napóleon ​1814.epub
    6 MB · Olvasás: 249

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Buza Péter - Főurak a monarchia nagykávéházból
c9db5d9e79e77a379a63cdde83be9881.jpg

A kötet főszereplője ifjabb Habsburg (alias báró Wallburg) Ernő, akinek emlékét olyan okból őrizte meg a közemlékezet, amiért kevesekét: foglalkozásának miatta született új elnevezése bevonult a vendéglátás történetébe. Ő volt az első főúr, akire ezt a tréfásnak szánt odaszólítást a vendégek alkalmazták. Kalandos és tragikus história az övé, megidézése pedig száz év társasviszonyainak hű tükre abban a régi világban, amit a monarchia korának szokás nevezni, amikor Budapest maga is viharos fejlődésnek, gyarapodásnak indult, fölépítve kultúrhistóriájának is az egyik legszebb fejezetét. A kötet további szereplői: Skublics Laura, Zala szülötte és József nádor egyik unokaöccse, Habsburg Ernő főherceg, aki őt máig titkok övezte körülmények között feleségül vette. Az ő romantikus történetük is része a fordulatokban gazdag mesének, akik Pesten nemzették a New York későbbi fizetőpincérét, az első Főurat. Ő volt az, aki természetes (vagy törvényes?) atyja halálának évétől, 1899-től egészen 1914-ig változatos eszközökkel próbálta elfogadtatni az Udvarral magas származását, és persze elismertetni, hogy jogosult Ernő tekintélyes vagyona örökösének tekinteni magát és családját. A kalandos magánélet fordulataival bemutatott köztörténelem kitüntetett helyszínei között ott találjuk a Monarchia számos települését, amelyek a história színpadaként szolgálnak, a korabeli közönség fellépésével. Közben megismerjük Magyarország, a város és a főváros társadalmának a legkülönbözőbb csoportokhoz tartozó figuráit, reprezentatív személyiségeket és egyszerűnek mondott, de sohasem egyszerű közembereket – vonásaikat, szokásaikat, útjukat, mondhatni életközelből. Szerencsésen vagy a balvégzettől sújtva élték, sőt leszármazottaik révén élik napjainkban is a maguk családtörténetét, a mindnyájunk fölé tornyosuló nagytörténelem – s egy százéves szenzáció – fényében és árnyékában.

A kiadvány bevezető tanulmányát írta, a szöveggyűjteményt szerkesztette, a jegyzeteket készítette Buza Péter. Kiadja a Budapesti Városvédő Egyesület és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az NKA, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Millecentenáriumi Közalapítványa és a HBK-1990 támogatásával. pdf 38mb




Kód:
https://data.hu/get/13322237/FOURAKPDF.zip
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Romsics Ignác - Clio bűvöletében

1656073129548.png


A magyar történetírás közel ezeréves múltra tekinthet vissza. A magyar ősgeszta vagy őskrónika – amely nem maradt fenn – a 11. század második felében, Anonymus Gesta Hungarorum című műve pedig a 12. és a 13. század fordulóján keletkezett. A múlt különböző fejleményeiről és aspektusairól azóta egyre többen és egyre szakszerűbben számoltak be könyvek, tanulmányok és nem utolsósorban forráskiadványok formájában. Romsics Ignác új könyve e gazdag hagyomány utolsó, ún. szaktudományos fázisáról nyújt sokoldalú áttekintést. A különböző 19. és 20. századi irányzatok, iskolák és egyéni teljesítmények bemutatása mellett részletesen foglalkozik a történetírás intézményi hátterével, időről időre megújuló fórumaival és persze vitáival. A magyar történetírás fejlődésének háttereként a nemzetközi, elsősorban az európai történetírás főbb irányzatait, alkotóit és fontos műveit is tárgyalja. A szerző elemzését hasznosan egészítik ki az 1867-es kiegyezés és az 1989–90-es rendszerváltás közötti időszakban keletkezett legfontosabb történetírói programok, hitvallások, nyilatkozatok és beszámolók, valamint a 18. század vége óta élt legjelesebb és/vagy legbefolyásosabb magyar történészek lexikonszerű életrajzai. A munka nemcsak a felsőfokú történelemoktatás szakirodalmi feltételeit javítja, hanem a magyar történetírás és történetpolitikai gondolkodás múltja iránt érdeklődő értelmiségiek figyelmére is méltán számíthat.
2011
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére