Beütöttem a "gugliba" a "Ki volt Nimród ?" kérdést magyarul és angolul.
Az eredmény elég szánalmas, főleg a magyar keresési találatoknál.
A következő írást aránylg túlfűtöttség mentesnek találtam, bár nem kimondottan Nimród kilétével
foglalkozik.
A magyarság genetikájáról
Egy nemzet, vagy népcsoport eredetének meghatározására a legkorábbi időkben csak a saját beszámolóikra lehetett hagyatkozni.
Ezek a lehetőségek természetesen a szorosabb kapcsolatok kialakulásával egyre bővültek, amikor már a testi jegyeiket, amiket elsősorban szemrevalóságuk szempontjából vizsgáltak.
Életvitelük jellegzetességeit megfigyelve a külső szemlélő is meg tudta ítélni az adott csoport hovatartozását, esetleges rokoni kapcsolataikat, amennyiben hasonló jellegű népekkel találkoztak már.
Az azonosság egyre pontosabban meghatározhatóvá vált az írásbeliséggel és a kultúra fejlődésével.
A természettudományok kifejlődése óriási mérföldkő volt ezen a téren is.
A tudományos élet "Nagy Robbanásától" kezdve az ősi kultúrák léte és azok egyre jobb megismerése elindított egy, a büszkeség és féltékenység kényszere gerjesztette versenyt.
A cél a kultúrális felsőbbrendűség és az ókori dicső népekkel való rokonság bizonyítása volt, melyben egy jó adag geo-, gazdaság- és katonapolitikai eszköz is segített.
Ezek után nem lehetett kétség, hogy elsősorban azon európai nemzetek válhattak a hajdan dicső birodalmak utódaivá, melyek a megfelelő méretű gyarmatbirodalmak földrajzi helyzetéből és az általuk kitermelt pénzeszközök felhasználásával kulcspozíciókba jutottak.
Ez a verseny határozta meg az antropológia tudományának fejlődését is.
Elsődleges célja a tényszerűségen túl, a régészet vélt-valós eredményei alapján megfogalmazott elméletek bizonyítása.
Így fordulhatott elő, hogy a kizsákmányolásban élenjáró európai nemzetek lehettek az egyenesági leszármazottai Európa és a Közel- és Közép Kelet régi nagy kultúráinak.
Így fordulhatott elő az, hogy a kereket is feltaláló szittya-indogermánok a Kelet-Európától az Altajig húzódó területről röpke 4000 év alatt Germániáig juthattak.
Így válhatott minden Közel-Keleti kultúra általánosan szemitává és így rejthetik a közép-ázsiai szittya sírok minden szlávok őseit.
Természetesen a magyar népet is illett elhelyezni a képben, mivel azonban a Habsburgoknak nem volt érdekük a legrebellisebb tartomány lakosait nemzeti önérzetükben túlságosan megerősíteni, kellett hát egy megfelelő elmélet. Egyrészt el akarták szigetelni a magyarokat a török kapcsolatoktól, másrészt le akarták törni a magyar nemzeti büszkeséget azzal, hogy az „Isten Ostora”, Atilla helyett az akkor még szegény halszagú finnekkel rokonítottak bennünket.
A hun-magyar rokonságról egyébként krónikáink is megemlékeznek.
Ehhez a törekvéshez a nyelvészet adta a legmegfelelőbb segítséget megalkotva a Finn-Ugor nyelvcsoport tézisét, amely bármi más tudomány eredményei ellenére kőkeményen igyekszik tartani magát Magyarországon, habár a Finn Tudományos Akadémia már elhatárolódik tőle.
Az antropológia véleménye
Az antropológiai kutatások eredményei alapján egyrészt világossá vált, hogy problémák vannak a finnugor elmélet körül, másrészt pedig, hogy a magyarság esetében, az európai népektől eltérően nem beszélhetünk egységes emberanyagú nemzetről.
A magyarság antropológiailag minimum öt nagyobb csoportba sorolható.
Turáni vagy turanid típus.
Az ehhez típushoz tartozók ősi szállásterülete Kelet-Turkesztán ("Ázsia Szíve"); az ottani (asztanai) Kr-u. III. századból származó temetőbe eltemetetteknél gyakori.
Az e típushoz tartozók a Kárpát-medencétől nyugatabbra (északabbra és délebbre) nem jutottak el.
Előfordulását országosan 30-35% közé teszik.
Pamiri (pamiro-fergánai, közép-ázsiai, folyóközi- vagy anatóliai) típus</SPAN>őshazája a Pamir vidéke, a Tien-san, az Altaj, Közép-Ázsia valamint az Iráni-magasföld.
Az e típushoz tartozó embereket temettek a belső-ázsiai asztanai és az ordoszi temetőkbe.
A Kárpát-medencébe először a hunokkal, majd az avarokkal és Árpád magyarjaival került be.
Az alföldi magyarságnak egyik jellemző típusa, előfordulását a Kárpát-medencében 10-15% körülire tesszük</SPAN>.
Taurid ("kaukázusi") típus</SPAN>részben a török, részben a szkíta-, szarmata- és jász népekre jellemző; a magyarságnál a hun kortól kezdve az avar koron és a honfoglalás korán keresztül máig 5-8%-os gyakorísággal előfordul, de a kiskunoknál és Baja környékén akár 14%-os is lehet.
E típus őshazája Elő-Ázsia, a Kaukázus, a régi Mezopotámia és Perzsia, majd az Iráni-magasföld.
Keletbalti vagy kelet-európai típus</SPAN>azon kelet-európai sztyep lakóra jellemző, amelyen a magyarok elődei, a magyarok, majd a besenyők, a kunok és a jászok is áthaladtak.
Bár a magyarok ősi szálláshelyeire nem jellemző, a levédiai és etelközi szállásterületen az ott lakó népekkel való keveredésből vagy a magyarokhoz csatlakozott népektől származik.
Előfordulása 8-10 % körüli, de Palócföldön a szlávokkal való keveredés következtében elérheti a 35%-os gyakoriságot</SPAN>.
Uráli vagy ugor típus
a finnugor népekre jellemző; őshazája az Urál és a Szaján közötti terület.
Első magyarországi előfordulását csak a X. században lehet bizonyítani, gyakorisága régen és ma is 0,6%, ami azt jelenti, hogy a magyarság feltehetően átment finnugor lakta területeken, de etnikai képének kialításában e lakosság nem játszott szerepet.
A magyaroknál ritkán előforduló "mongoloid" elemeket nagyrészt e típus képviseli.
Az alaktani (morfológiai) vizsgálatok mellett egy nép származását illetően az élettani vizsgálatok is fontos információkat adnak.
A Landsteiner vércsoport-rendszeren belül a magyarokra jellemző 0-ás és B-s vércsoportgén-arány (31,05% és 17,90%) megegyezik Belső-Ázsia török népek arányaival.
A magyarságnál előfordul olyan más vércsoport-jelleg is (pl. a Diego [a+]), amely Európa egyetlen népénél sem található meg.
Az Európában szinte ismeretlen „mongolfolt” a magyaroknál 22,6 %-os előfordulású.
Az Európában ugyancsak ritka előfordulású „tejérzékenység” (tejcukor-emésztő enzim hiánya) a magyaroknál 37 %-os, pontosan mint Belső-Ázsiában.
A magyarok bőrlécrendszere belső-ázsiai jellegű (az ívek aránya alacsony, az örvényeké viszont magas).
Az antropológus Lipták Pál a 9.sz.-i magyarok csontjai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a korabeli magyarok 24%-a a turanid, 20%-a a pamíri, és 2-3 %-az Ázsiában létrejött formációkhoz tartozik.
Az antropológusok szerint a turanid az Andronovo és mongoloid típusok keveredéséből jött létre, míg a pamíri a jelenleg kínai fennhatóság alatt álló Xinjiang egy ősi típusa.
Mindezek bizonyítékai a 9.sz.-i magyarok és Északnyugat-Kína legősibb lakói vérségi kapcsolatának.
Henkey Gyula antropológus szerint a mai magyarság etnikai összetétele lényegében azonos a 9. századival, mivel a betelepültek jelentős része egykori avar és hun területekről érkezve zömében azonos antropológiai jellemzőkkel bír, mint a 9.sz.-i magyarság.
A genetika titkai
Az egyre fejlettebb technológiák segítségével egyre mélyebben lehetett a test mélységeibe hatolni, ezek által pedig egyre pontosabb eredmények születhetnek.
Az élőlények külső és belső tulajdonságait az örökítőanyag, a DNS határozza meg.
Ugyanez a molekula az emberiség, ezen belül az egyes népcsoportok eredetéről és rokonsági viszonyairól is hordoz információkat, ugyanakkor közvetlen rokonsági kapcsolatok kimutatására is alkalmas.
Ehhez az ún. "jelző-, vagy markergéneket" használják fel.
A vizsgálat a már legalább 300-500 millió évvel ezelőtt kialakult immunoglobulinokat alkotó nehéz (H) és könnyű (L) láncok variációit veszi alapul.
A kialakulás folyamatának terméke az ember négy gamma-globulin (IgG) alosztálya is.
E gének termékei az úgynevezett gamma-markerek vagy Gm-antigének, amelyek tulajdonságait nem az X- vagy Y-kromoszómákhoz kötötten öröklődő gének határozzák meg, hanem domináns jellegűek, így a heterozigotákban is kimutathatók.
A Gm-markerek nem véletlenszerűen kombinálódnak és az emberi élet során változatlanok, a Gm-rendszer génjei közötti kicserélődés igen ritka.
Ebből következik, hogy ha egy népen - népcsoporton - belül szelekciós tényezők vagy egyéb népesség-genetikai mechanizmusok működésének hatására a Gm-tulajdonságok egy bizonyos gyakorisága kialakul, akkor az nemzedékről nemzedékre átadódik, megőrződik.
Egyes embertípusok és azon belül egyes népek, népcsoportok nemcsak abban különböznek egymástól, hogy képviselőik körében milyen gyakorisággal fordulnak elő bizonyos Gm-marker kombinációk, hanem abban is, hogy egyáltalán milyen kombinációk (haplotípusok) fordulnak elő a csoportokhoz tartozó emberek vérszérumában.
Ennek vizsgálatára az egyik legjobb módszert Hideo Matsumoto osakai orvosprofesszor dolgozta ki.
Az utóbbi időben erősen hangoztatott nagyszabású európai DNS vizsgálatok eredményei azt látszanak alátámasztani, hogy a magyarok is csak ugyanolyan európaiak, mint a többiek.
Nincs bennük semmi lényeges különlegesség.
Legközelebbi rokonaik a lengyelek, ukránok és a horvátok.
Ennek az európa központú vizsgálatnak ellentmondani látszanak más, szintén genetikai jellegű kutatások.
A Gm-markerek vizsgálatánál kimutatták, hogy a magyaroknál előforduló Gm ab3st és Gm afb1b3 jelölésű génmarker az európai népeknél hiányzik.
Az eddig végzett nemzetközi mitokondriális DNS-vizsgálatok is a magyarság belső-ázsiai jellegét, „más európai népekkel való keveredését mutatják, de egyértelműsítik a finnekkel és a finnugornak nevezett népekkel való rokonítás téves voltát.
Raskó István, az MTA Szegedi Biológiai Központja Genetikai Intézetének igazgatója vezetésével összesen 110 honfoglaláskori csontvázat vizsgáltak meg, 27-ből sikerült azonosításra alkalmas DNS-t nyerni. Összehasonlításképpen 250 mai magyar, illetve Korondon élő székely hajszálaiból is DNS-mintát vettek.
A projekt keretében a kutatók egyrészt a sejtek energiaszervének a DNS-ét, a kizárólag anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t vizsgálták.
Az apai öröklődést az Y-kromoszóma segítségével kutatták a tudósok.
Raskó István kiemelte, a köznépi temetőkből nyert úgynevezett mitokondriális DNS a nyugat-európai populációra jellemző genetikai képet adja.
A honfoglalóknál viszont ettől eltérő, kimutathatóan ázsiai eredetű genetikai bélyegeket (markereket) és délkelet-európai jellegzetességeket találtak.
Az Y-kromoszóma vizsgálatával is sikerült a honfoglalóknál kifejezetten az ázsiai hatást tükröző, uráli eredetű genetikai bélyeget azonosítani.
"A mai finnugor népeknél nagy százalékban fordul elő ez a marker, szemben a mai magyar és székely férfiakkal: a 250 vizsgált minta közül mindössze egyben, egy székelynél találtuk meg ezt a bélyeget (mármint a finn-ugor gént)- mutatott rá a professzor, hozzátéve, hogy a vizsgált honfoglalás kori csontok felénél ugyanakkor megtalálható az uráli eredetű Y-kromoszomális bélyeg.
Bizonyos értelemben ez alátámasztja a honfoglalók ázsiai eredetét" - hangsúlyozta Raskó István.
Ismertetése szerint a ma élő székelyek Y-kromoszómájában egy tipikusan közép-ázsiai eredetű bélyeget is találtak, ami "a történeti kontinuitást" támasztja alá.
A magyar és székely populáció rendelkezik továbbá egy anatóliai eredetű Y-kromoszomális markerrel.
"A Balkánról került Európába, azonban e bélyeg előfordulási gyakorisága a ma élő magyarságnál és a székelyeknél magasabb, mint a többi európai népnél" - mutatott rá a genetikus.
Következtetése szerint a magyarság vándorlása során már "találkozott" ezzel a bélyeggel, az ekkor "kerülhetett be" a magyar populációba.
Bogácsi-Szabó Erika felmérései alapján a 10. századi magyar minták egy csoportban térképeződnek a „török”, „kurd”, „ukrán”, „palesztin”, „szír”, „iraki”, „észak-oszét”, „azeri”, „komi” populációkkal, amely csoport egy közép-ázsiai populációkat is magába foglaló kisebb, illetve a nyugat-európai populációkat magába foglaló nagyobb csoport között helyezkedik el.
A honfoglalás időszakát célzó hartai temető szekvenciáit külön értékelve a genetikai távolságok alapján is már a 10. századi mintákhoz képest is egy keleti (ázsiai) irányú eltolódás figyelhető meg.
A hartai populáció az összes honfoglaló mintát is magába foglaló csoport és a belső-ázsiai populációk között helyezkedik el, vagyis abban a genetikai távolságok alapján még kifejezettebb ázsiai hatás érvényesül.
A populációk közötti genetikai távolság kétdimenziós ábrázolása – 1: iraki, 2: szír, 3: palesztín, 4: örmény, 5: azeri, 6: észak-oszét, 7: bolgár, 8: román, 9: albán, 10: olasz, 11: szicíliai, 12: szardiniai, 13: észak-portugál, 14: közép-portugál, 15: dél-portugál, 16: észak-spanyol, 17: közép- és dél-spanyol, 18: galíciai, 19: baszk, 20: svájci, 21: osztr ák, 22: lengyel, 23: orosz, 24: cseh, 25: dán, 26: svéd, 27: norvég, 28: izlandi, 29: cornwalli, 30: walesi, 31: skót, 32: észt, 33: karéli, 34: belga, 35: angol, 36: német, 37: ír, 38: kurd, 39: francia, 40: breton, 41: adige (cser kesz), 42: fehérorosz, 43: Bosco Gurin-i, 44: bosnyák, 45: burját, 46: kanári, 47: horvát, 48: európai-kaukázusi, 49: venki, 50: finn, 51: grúz, 52: görög, 53: krétai, 54: kazak, 55: kirgiz-magasföldi, 56: kirgiz-alföldi, 57: komi, 58: mari, 59: moksa, 60: mongol, 61: oberwallisi, 62: oszét, 63: rétoromán, 64: lapp, 65: szerb, 66: szlavón, 67: szlovák, 68: török, 69: ujgur, 70: ukrán, 71: csengelei kun minták 72: mai magyar, 73: székely, 74: 10. századi honfoglaló minták, 75: hartai honfoglalás kori minták.
A Hideo Matsumoto által a magyarokban megtalált mongoloid markerek Japántól kezdve megtalálhatóak egészen a dél- és közép olaszokig (egész pontosan szicíliaiak és szárdok), de megtalálhatóak India Madyha Pradesh és Orissan államaiban élő törzsi társadalmú népek között is.
A magyarokban és a tőlük nyugatabbra talált mongoloid markerek aránya azonban inkább egy ősibb kapcsolatot sugall a kelettel, vagy az őket alkotó népalakulat egy részének valóban mongoloid eredetét, de nem az egész népcsoportét.
A magyarság Folyamközzel összefüggésbe hozható eredet elméletet ennek a kutatásnak az eredményei is alátámasztani látszanak.
A magyarságról készült elemzés eredményeit a Dél-Délkelet Kaszpi térség adataival összevetve meglepő, - vagy koránt sem annyira meglepő - eredményt kapunk.
Az indogermán illetve a belső-ázsiai gének aránya nagy mértékben egyezik!
|
|
|
|
| Magyarság | |||
| |||
| Azonosított Gm típusok | Közép Európa | Dél-Délkelet Kászpi térség | Dél-Délkelet Kászpi térség |
<TBODY>
</TBODY>
Mielőtt azonban ezeket az eredményeket pusztán egyoldalú, elfogult megközelítésnek vélnénk álljon itt még egy, magyarországon kevésbé publikált, annál is kevésbé ismert vizsgálat eredménye!
Lévy nyomában
A eredetének azonosítása természetesen a zsidó nemzet számára is kulcsfontosságú. Ez esetükben annak a kényelmetlen kérdésnek a tisztázására szükséges, amely szerint ha a Bibliai beszámoló három anyától származtatja őket úgy, legalább is ami az eredeti tizenkét törzset illeti, nem lehet egységes zsidó nemzetről beszélni. Ezen belül is különös fontossággal bír a leviták törzsének kérdése, hiszen egyrészt ők egy különleges osztályt is képeznek a nemzeten belül, másrészt a zsidó nép történelme során történt népszámlálások alkalmával a Számok könyve rendelései alapján mindig külön lettek megszámlálva.
Joggal vetődik fel a kérdés, vajon miért?
Talán ennyire különlegesek, különböznek?
A genetika eszközének felfedezése ót igyekeznek kutatóik beazonosítani a "Lévita Gént", avagy a "Kohen Modális Haplotípust", rövidítve CMH-t.
2009-ben véget ért egy kutatás, Karl Skorecki vezetésével, M. F. Hammer és D. M. Behar közreműködésével. Ebben 215 különböző zsidó közösségekben élő Kohen, 1575 Ja diaszpórában élő férfi és 2099 közel-keleti, európai, közép-ázsiai és indiai nem zsidó férfit vizsgáltak meg, a később külön megemlítendő korábbi vizsgálatok kritikáit figyelembe véve.
A kutatás során bebizonyosodott, hogy a leggyakoribb kohen vonalat (46.1%) a legutóbb jelzett P58 T->C mutáció jellemez, amely gyakori a Közel Keleten.
Be tudtak azonosítani egy a J-P58 variánsara alapuló kiterjedtebb CMH-t, amely mind az askenázi és a nem askenázi kohenek között domináns, ugyanakkor figyelemre méltóan hiányzik a nem zsidókból.
A 17 STR alapján ennek a vonalnak az elágazásai 3190 ± 1090 évesek.
Megjegyzendő, hogy a második leggyakoribb kohen vonal (J-M410*, 14.4%) tartalmaz egy kiterjesztett modális haplotípust, amely csak az askenázi is nem askenázi kohenekre jellemző, ennek kora kb. 4200 ± 1300 év.
Ezek az eredmények a CMH a szétszóratás előtti időkre visszavezethető, közel-keleti eredetének elméletét támogatják.
Azt is jelzik, hogy a zsidó papság csak néhány atyai vonaltól származhat.
Ugyanezen kutatócsoport korábbi vizsgálatainak eredményét megkérdőjelezte Avshalom Zoossmann-Diskin doktor "A mai zsidó papok a régiek leszármazottai?" című tanulmánya.
A vitatott eredményeket a Nature magazin 1997. január 2-i, 385-ik számában "A zsidó papok Y kromoszómái" és 394-ik számában "Az ószövetségi papság eredete" címen tette közzé. A kritika aaz American Journal of Human Genetics folyóirat 66. számában dél-afrikai lemba törzsről és a Proceedings of the National Academy of Sciences, 97. évf., 12. számában, a világ zsidó népességéről smegjelent tanulmányokat is érintette.
Ezek a tanulmányok azt bizonyították, hogy az askenázi és a szefárdi zsidóság szoros kapcsolatban van egymással és a mai kohenek ugyanattól az apai őstől származnak.
Zoossmann-Diskin összefoglalójában azt írja "a Cohen Modális Haplotípus, mint az ókori zsidó népesség jele, más népességekből származó adatokkal sem támasztható alá."
"Munkáik alapos vizsgálata számos hibát felfed, amely arra a kétségbevonhatatlan következtetésre vezet, hogy kijelentésük mely szerint a legtöbb kohen közös eredetű, nem nyert bizonyítást.
Hibáik:
a vizsgált közösségek meghatározása,
éles különbségek a zsidó papság három mintája között,
elégséges alkalmazható marker használatának hiánya az egyedi-esemény-polimorfizmus haplotípusainak kialakításához,
téves eljárás az egybeolvadási idő kiszámolásához, és
az Y kromoszóma mikroszatellitái mutációinak alábecslése"
Zoosmann különösen azt fejti ki, hogy
"A kohenek vizsgálata inkább a szefárdi népcsoportra fókuszál, habár túlságosan sokfélék ahhoz, hogy egy egységnek lehessen tekinteni őket.
Még az észak-afrikai zsidó közösségek között is nagy genetikai különbségek vannak, ahogy azt Batsheva Bonne-Tamir és munkatársai is megjegyezték egy 1978-as tanulmányukban, amelyet Zoossmann is idéz.
A SRY4064, SRY 465, Tat, és sY81 polimorfizmusok haszontalanok voltak a tanulmány céljait illetően. Néhány hasznos markert, amelyeket használni kellett volna, figyelmen kívül hagytak Még az észak-afrikai zsidó közösségek között is nagy genetikai különbségek vannak, ahogy azt Batsheva Bonne-Tamir és munkatársai is megjegyezték egy 1978-as tanulmányukban, amelyet Zoossmann is idéz.
A Cohen Modális Haplotípusnak jelzett polimorfizmus a legáltalánosabb haplotípus a dél- és közép olaszok, magyarok és az iraki kurdok között, de még az örmények, görögök és a dél-afrikai lembák között is jelentős."
Ez megkérdőjelezhetővé teszi azt a megállapítást, miszerint ez a haplotípus az ókori héber népesség markere lett volna.
Zoossmann tanulmánya részletes statisztikai adatokat, diagrammokat és 19 hivatkozást is tartalmaz.
***
Megvagy Nimród !
Bár úgy látszik ezek, a léviták eredetét célzó kutatások nem jártak sikerrel, azért egy meglepő eredményük mégiscsak volt, mégha azt a későbbiekben többé nem is említették.
Az Avraham Zoossmann-Diskin által kritizált korábbi kutatások eredménye abban az apró alpontban foglalható össze amely kimondja, hogy a '90-es évek végén publikált vizsgálatok szerint
"A Cohen Modális Haplotípusnak jelzett polimorfizmus a legáltalánosabb haplotípus a dél- és közép olaszok, magyarok és az iraki kurdok között, de még az örmények, görögök és a dél-afrikai lembák között is jelentős."
Ha ez igaz, akkor a vizsgált CMH-t sokkal inkább Urartu génnek is lehetne nevezni.
Az alapján pedig, hogy ez a "kohen gén" általában jellemző a magyarokra, mig a többi antropológiai jegy megosztott, ázsiai eredetünk viszont vitathatatlan, a józan logika azt is diktálja, hogy ez az újonnan megismert gén minden sumérral rokon nép közös jellemzője.
Ez egyrészt a sumérok terjeszkedéseiről és vándorlásáról szóló elméleteket, másrészt Péli Zoltán az esztergomi vár kápolnájában talált oroszlános életfa freskó értelmezését is alátámasztja.
Ezen túlmenően pedig a Raskó István vezette kutatás publikációjából ídézzünk ismét:
A magyar és székely populáció rendelkezik továbbá egy anatóliai eredetű Y-kromoszomális markerrel.
"A Balkánról került Európába, azonban e bélyeg előfordulási gyakorisága a ma élő magyarságnál és a székelyeknél magasabb, mint a többi európai népnél"
Ezt az igazgató úr úgy értékelte, hogy "a magyarság vándorlása során már "találkozott" ezzel a bélyeggel, az ekkor "kerülhetett be" a magyar populációba". "A Balkánról került Európába, azonban e bélyeg előfordulási gyakorisága a ma élő magyarságnál és a székelyeknél magasabb, mint a többi európai népnél"
A logika azonban ezen a ponton sántít.
Ha a génnel a magyarság menet közben találkozott a Balkánon, akkor ez azt jelenti, hogy a vándorlásunkról alkotott jelenlegi elméletek egyike sem tartható, a vándorlás útvonala tehát felülvizsgálatra szorul.
Ugyanakkor ezzel azt is kijelentenénk, hogy a magyarok őseiről lejegyzett korabeli beszámolók is mind hamisak.
Ezt pedig elég nehéz lenne elhinni és elfogadtatni.
A gén tehát a vándorlás során nem kerülhetett csak úgy a magyarságba.
Ha kívülről került volna bele, akkor szükségszerűen a Kisázsiában, vagy a Balkánon fellelhető "hordozó népesség" körében kellene dominánsnak lennie.
Ezzel szemben "előfordulási gyakorisága a ma élő magyarságnál és a székelyeknél magasabb, mint a többi európai népnél".
Ha ez így van, akkor csak azt jelenthetjük ki, hogy ez bizony a magyarság azonosító génje.
A gén jegyei alapján valószínűleg a magyarság ősatyját tisztelhetjük abban, akitől a marker származik, hiszen "anatóliai eredetű Y-kromoszomális", azaz kisázsiai, férfi ágú marker.
Mindent összevetve Nemere", vagy "Nimród" génnek is lehetne nevezni, tipikus Hungarikumnak, lévén a magyarok és hunok őse a sumér, tehát a Közel Keleten élt Tana / Etana, aki a Nimród
Összefoglalás
Mindent összevetve lehetséges ugyan, hogy a jelenkori magyarok géntérképe nagyon nagy hasonlóságot mutat a lengyelek, ukránok és horvátok eredményeivel.
Ezen nem is szabad csodálkozni, hiszen a lengyelekkel való folyamatos jó kapcsolatunkat az a kis szólás is tartja, mely szerint "lengyel, magyar két jó barát (a lengyel verzió testvért említ), együtt harcol s issza borát".
A horvátok esetében azt kell mondjuk, hogy az ország 1037-es örökös tartományként történő felajánlása Magyarország számára és a trianoni békediktátum között eltelt 900 év nem múlhatott el nyom nélkül.
Ugyanakkor egyes elméletek szerint a kapcsolat ennél lényegesen régebbi keletű, mivel a horvátok az "óbulgár" Kovrat leszármazottai.
Nem szabad azonban a történeti forrásokon alapuló eredményeinket sem a szőnyeg alá söpörni, miszerint a magyarok turáni szállásterülete mellett létezett egy Harauhwathiya nevű ország is, melynek neve is a horvátokat sejteti.
Az ukránokkal kapcsolatban nem szabad megfeledkezni sem arról, hogy legalább a Magna Hungáriától a Honfoglalásig eltelt időszakban a magyarság a jelenlegi Ukrajna területén tartózkodott, de nem hagyható figyelmen kívül a II. világháború végén Magyarországon végigsöprő 3. és 4. Ukrán front, sem pedig az azóta eltel 60 év hatása sem.
Mindezek után megállapítható, hogy a magyaroknak a genetika szerint is lényegesen kevesebb közük van a Finnugor népekhez, de sokkal több van Ázsiához, a Kelethez, mint ahogy azt a mai hivatalos verzió tartja.
Igazuk lehet azoknak is akik a magyarok őseit a Földközi-tenger medencéjének telepesei között látják, amire az ázsiai illetve a "kohen" génanyagok azonosságai is utalnak.
Ezen belül is elkerülhetetlenül sok szál köti őket a kurdokhoz, dél-olaszokhoz, szárdokhoz és örményekhez.
Ez a megállapítás pedig mintha alátámasztaná a magyarság eredetével kapcsolatos a történetí és kultúrális területeken végzett vizsgálódásaink eredményeit.
A mongoloid és a lévita gének utáni, egymástól térben és időben is teljesen független kutatás még egy elgondolkodtató eredménnyel szolgál.
Mivel mindkét kutatás nagyjából ugyanazokat az európai népeket rokonítja felmerülhet a kérdés, vajon tényleg annyira légből kapott dolog-e a milánói egyetem professzora, Mario Alinei által vallott magyar-etruszk (nyelvi) rokonság?
A professzor véleményét és az említett kutatások eredményét összekötni látszik Tacitus Évkönyve, amelyben a következő áll:
"Tiberius uralkodása alatt Szárdinia lakói, - a szárdok, - kik nagyon óhajtották azt a tisztességet, hogy templomot emeljenek a császár és anyja, Lívia tiszteletére, követséget küldtek Rómába, amely a Szenátus elõtt bemutatta az etruszkok dekrétumát, ebben az etruszkok õket testvéreiknek nevezték, s emlékeztették közös származásukra " (Tacitus, Annales IV.55)
Amennyiben a szárdok és a magyarok a genetikailag összefüggésbe hozhatók, Tacitus szerint pedig az etruszkok magukat a szárdokkal közös származásúnak vallják, úgy közvetve a magyar-etruszk kapcsolat, rokonság gondolata sem vethető el egyértelműen.
Ezek után teljesen érthető a magyar ember az általános Európaitól eltérő volta.
Ezt eddig csak érezni, sejteni lehetett, mostanra azonban a kultúrális és genetikai kutatások eredményei s megerősíteni látszanak.
Bár a magyarok ősei bárhol is laktak együtt éltek, együtt kellett éljenek a héberekkel, az embertani és genetikai vizsgálatok eredményei szorosabb kapcsolatukat nem támasztják alá.
Rávilágítanak azonban arra, hogy a magyarság őstörténetével kapcsolatos kutatások sokkal több igazi eredményt hoznának, ha a kutatások területét a Közel Kelettől a Pamírig terjedő területre helyeznék át, az ókori nagy világbirodalmak szülőföldjére.
Az afrikai kapcsolat pedig egy érdekes, megoldásra váró rejtély.
