Találmányok-Felfedezések

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
nikola_tesla_elveszett_feljegyzesei_angyali_menedek_kiado_konyv_tesla_konyv_tim_r_swartz.jpg
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ebben a hírben is szó van a marsi vízről, ezért ide idézem:


74 NASA tudóst, mérnököt és orvost öltek meg az elmúlt két évben - Mi folyik a színfalak mögött?
4/14/2015



Alberto Behar (47 éves) NASA tudós egy repülőgép szerencsétlenségben halt meg 2015 januárjában Los Angelesben, ezzel 74-re emelkedett a halott tudósok száma az elmúlt két évben. (1)

Alberto Behar segített annak bizonyításában, hogy valaha víz volt a Marson, és két Mars küldetés során is dolgozott. Robotikai szakértő is volt, aki azt kutatta, hogyan működhetnek a robotok mostoha körülmények között, mint például a víz alatt, vagy vulkánok belsejében.

Az elhunyt tudósok szokatlanul nagy száma az elmúlt években felvetette a kérdést, hogy ezek a halálesetek gyanúsak, vagy sem?

Behar szakértő pilóta volt, repülőoktató volt repülőgépen és helikopteren - az időjárási körülmények tiszták voltak, de valamilyen okból a gépe veszíteni kezdett a magasságából. Kashif Khurseed, a Van Nuys Repülőtér pilótája elmondta: "Nem tudom, hogy mi lehetett az oka. Nagyon jól tájékozott, hozzáértő és alapos volt."

Ez csupán egy a neves tudósok körében bekövetkezett számos gyanús haláleset közül, az elmúlt két év során 74 vezető orvos és NASA tudós halt meg, mely eseteket hivatalosan szinte kivétel nélkül öngyilkosságnak vagy balesetnek nyilvánították. Glenn Thomas (49 éves) az Egészségügyi Világszervezet szóvivője, és állítólag az Ebola és az AIDS szakértője volt. Thomas rajta volt az MH17-es járat fedélzetén, amikor 100 másik kutatóval együtt lelőtték a Maláj Légitársaság gépét 2014 július 17-én. (2)


Glenn Thomas

Joep Lange (59 éves) vezető AIDS kutató, valamint a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) egykori elnöke is az MH17-es járaton utazott. Mindannyian egyazon nemzetközi AIDS konferenciára tartottak. Egy csapásra megölték az AIDS vezető szakértőinek nagy részét, mielőtt részt vehettek volna egy globális konferencián. (3)


Joep Lange

Melissa Ketunuti (35 éves) egy gyerekorvos volt, aki a daganatokra specializálódott, ő szintén egy AIDS közösséggel dolgozott Botswanaban. Gúzsba kötötték, és Philadelphiában, saját házának pincéjében felgyújtották. (4) Dr. Anne Szarewski (53 éves) egy méhnyakrák szakértő volt, úttörő szerepet jászott a méhnyakrák elleni vakcina létrehozásában. (5)



Melissa Ketunuti

Szarewskit holtan találták londoni otthonában 2013 decemberében. A férje órákat töltött a bejárati ajtó átfúrásával, melyet felesége belülről zárt be, amikor rájött, hogy meghalt, és a mai napig nem tudja senki, hogy mi ölte meg. A halála után indult egy vizsgálat, de semmi meggyőzőt nem találtak.


Anne Szarewski

Talán az egyik legellentmondásosabb tudóshalál az elmúlt években Shane Truman Todd (31 éves) esete volt. 2012 június 31-én holtan találták, teste egy hullaházban volt Szingapúrban, ő villamosmérnök volt. (6)

Egy olyan fajta szigorúan titkos gépen dolgozott a kínaiak számára, amelyről úgy hitték, hogy egy védelmi fegyver. Shane azt mondta a családjának, hogy nem volt elégedett azzal, amit csinált, és féltette az életét, és állítólag arra kérték, hogy kompromittálja az Egyesült Államok biztonságát.

Otthagyta az állását, és emiatt el kellett mennie Kínából. Haza akart repülni, de előtte egy héttel az utolsó munkában töltött napja után meghalt, miután az ismeretlen gépen dolgozott. Tisztességtelen játékot gyanítottak, és a családja elkezdett kampányolni az igazságért. A kínai tisztviselők azt mondták, hogy megvizsgálják az ügyet, és megpróbálják kideríteni, hogy gyilkosság, vagy öngyilkosság történt, de azóta sincsenek válaszok.


Shane Truman Todd

A felsoroltak csak egy kis töredéke azon tudósoknak, akik gyanús körülmények között haltak meg. Még több rejtélyes tudós halálról itt olvashatsz bővebben: http://www.stevequayle.com/index.php?s=146.

Mindezek az emberek vagy vezető orvosszakértők, vagy vezető mérnökök voltak, és felmerül mindenkiben a kérdés, hogy vajon mit tudhattak, amiért meg kellett halniuk? Vagy mindez csak egyszerű véletlen?

Olyan időben, ahol az összeesküvés közhelyes, egyre nehezebb különbséget tenni aközött, hogy mi lehet összeesküvés, és mi az, ami csupán egy egyszerű és sajnálatos esemény. Mindenesetre hihetetlenül gyanús, hogy ezen halálesetek közül miért olyan sok az, ami különös. Ezek az emberek, akiket megöltek, talán olyan érzékeny információkhoz fértek hozzá, melyeket bizonyos kormányzati tisztviselők nem akartak nyilvánosságra hozni?

(1) - http://www.dailymail.co.uk/news/article-2905123/
(2) - http://www.bbc.com/news/uk-england-lancashire-28363989
(3) - http://www.abc.net.au/news/2014-07-21/cooper-hiv
(4) - http://www.dailymail.co.uk/news/article-2307171
(5) - http://www.dailymail.co.uk/news/article-2520360
(6) - http://www.cbsnews.com/news/48-hours-did-a-son-die

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/74-nasa-tudost-mernokot-es-orvost-oltek.html#.VS08mZPfH_I


http://canadahun.com/temak/rejtélyek-furcsaságok-talányok.9850/page-174

Normand Hodges visszavonult CIA-ügynök összesen 37 embert ölt meg a 41 éves CIA pályafutása során. Normand Hodges (mivel halálos beteg) bevallotta a Sentara Norfolk General Hospital-ban (Virginia) tett tanúvallomásában, hogy 41 éven keresztül dolgozott a CIA-nak magas szintű titkos ügynökként és szakterülete azon emberek meggyilkolása volt, akik magas kockázatot jelentettek felettesei szerint a nemzetbiztonságra.

1959 és 1972 között 37 embert likvidált saját bevallása szerint. Mesterlövész és a harcművészetek valamint a mérgek és robbanóanyagok szakértője.

Egy 5-tagú sejtnek volt az egyik tagja, akik politikai merényleteket hajtottak végre az Egyesült Államokban. Az áldozatok többsége politikai aktivista, újságíró, művész, tudós, és egyéb vezető volt.

784292-thumb-190xauto-675300.jpg
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag




Egy interjú arról, hogy hova fejlődhetett volna már Tesla óta az emberi társadalom, ha nem élnénk a pénzügyi diktatúra elnyomása alatt.
Az interjúban nagyon szépen bomlik ki az egyszerű életrajzi beszélgetésből indulva az a heroikus kutatómunka képe, mely már az ötvenes-hatvanas években a leghaladóbb (ezért elhallgattatott) fizikusokat eljuttatta a technikai kísérleteik szintjén is az új spirituális szemlélethez!

http://projectcamelot.org/ralph_ring.html
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez tényleg jó lehet mert megjelenik itt nálam is ahol pedig be van kapcsolva a Biztonsági Mód. Megnézem, Kyra. (A videót.)
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nullponti energia, másnéven ingyenenergia. Én ehhez nem értek, ezt nem kutatom.
Én leginkább a napenergiában bízok, hogy abból többet, és atomenergiából pedig kevesebbet!!
(Ashtar Sheran is a napenergiát javasolja az emberiségnek.)
De nekem bőven oké a villamos áram is.
Fizikából sajnos nagyon gyenge voltam mindig.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Van egy jó kis párbeszéd, amit a feltaláló a labor vezetőjével folytatott, miután a dokumentációval büszkén benyitott az irodájába:

- Egyenesen dr. Weinharthoz mentem az egész anyaggal. - Azt mondta: "Csukd be az ajtót, gyere ide és ülj le." - Átnézte az egész anyagot és így szólt: "Igen, tudom Ralph, hogy ilyen egyszerű, tudom. Tisztában vagyok vele. De ez egy kormány által támogatott létesítmény. Minket kutatásért fizetnek, nem érdekünk, hogy megtaláljuk a válaszokat most rögtön. Mi azért vagyunk, hogy kutassuk őket és azért fizetnek, méghozzá elég jól." - Azt válaszoltam, de nézd, működik!

Azt felelte: Méltányolom, hogy feljöttél hozzám ezzel és nem gondoltam, hogy a természet törvényén alapuló gondolkodásoddal ilyen gyorsan rájössz erre, de ezt itt most meg kell semmisítenem. Azt kell hogy mondjam, menj vissza dolgozni és tedd azt, amit eddig..."


Amire rájött az például az akusztikus lebegtetés. Erről már hallottunk ugye itt-ott. A több tonnás kövek mozgatásánál Egyiptomban, Tibetben, Dél-Amerikában, aztán a Korall-Kastélynál Leedskalkinnak volt egy ilyen titokzatos technikája. Aminek a lehetetlenségét a mainstream tudósok a "szkeptikusokkal" karöltve dühödten tagadják.
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Amire rájött az például az akusztikus lebegtetés. Erről már hallottunk ugye itt-ott. A több tonnás kövek mozgatásánál Egyiptomban, Tibetben, Dél-Amerikában, aztán a Korall-Kastélynál Leedskalkinnak volt egy ilyen titokzatos technikája. Aminek a lehetetlenségét a mainstream tudósok a "szkeptikusokkal" karöltve dühödten tagadják.[/QUOTE]


Igen, erről én is tudok..! Olvastam róla!
Erről, a hanggal történő titokzatos lebegtetésről.
Mágikus, misztikus ez vajon -- vagy természetes?
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
http://canadahun.com/temak/rejtélyek-furcsaságok-talányok.9850/page-174

Normand Hodges visszavonult CIA-ügynök összesen 37 embert ölt meg a 41 éves CIA pályafutása során. Normand Hodges (mivel halálos beteg) bevallotta a Sentara Norfolk General Hospital-ban (Virginia) tett tanúvallomásában, hogy 41 éven keresztül dolgozott a CIA-nak magas szintű titkos ügynökként és szakterülete azon emberek meggyilkolása volt, akik magas kockázatot jelentettek felettesei szerint a nemzetbiztonságra.

1959 és 1972 között 37 embert likvidált saját bevallása szerint. Mesterlövész és a harcművészetek valamint a mérgek és robbanóanyagok szakértője.

Egy 5-tagú sejtnek volt az egyik tagja, akik politikai merényleteket hajtottak végre az Egyesült Államokban. Az áldozatok többsége politikai aktivista, újságíró, művész, tudós, és egyéb vezető volt.

784292-thumb-190xauto-675300.jpg
Kyra megint hozza a szokott formáját.:) Ha valaki veszi a fáradtságot, és megkeresi a hír eredeti forrását, láthatja, hogy az a worldnewsdailyreport.com -ról származik. Ha pedig megnézi ennek a "hírügynökségnek" a honlapját is, láthatja, hogy kamu-hírek kitalálására és közlésére specializálták magukat, kizárólag szórakoztatási célzattal. (Angolul tudóknak kifejezetten ajánlom, garantáltan szétröhögitek rajta az agyatokat.:))
Ha pedig a belinkelt képre keres rá valaki a guglin, némi munkával megtudhatja, hogy az a neves Guardian hírügynökségtől származik, egy 2013-as cikkből, ahol az elítélt bűnözőkkel való kórházi bánásmódot kritizálják, és az aláírása szerint egy Michael Tyrrell nevű rabot ábrázol, akit haldoklása közben az ágyához bilincseltek.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Amire rájött az például az akusztikus lebegtetés. Erről már hallottunk ugye itt-ott. A több tonnás kövek mozgatásánál Egyiptomban, Tibetben, Dél-Amerikában, aztán a Korall-Kastélynál Leedskalkinnak volt egy ilyen titokzatos technikája. Aminek a lehetetlenségét a mainstream tudósok a "szkeptikusokkal" karöltve dühödten tagadják.
Kyra itt megint keveri a szezont a fazonnal. Az akusztikus lebegtetésre nem Ralph Ring "jött rá". A matematikai leírását már a XX. sz. közepén elkészítették, és aki azt átnézi, maga is megítélheti, miért "tagadják dühödten a mainstream tudósok a "szkeptikusokkal" karöltve" - természetesen nem a lehetőségét (és nem is a lehetetlenségét, ahogyan Kyra állította:)), hanem a gyakorlati használhatóságát - a több tonnás kövek mozgatásával kapcsolatban. De aki nem érti a matekot, abból is megértheti a lényeget, hogy míg a max. néhány tucat milligrammos súlyok lebegtetésére ill. mozgatására gyakorlati példák, ipari alkalmazások is vannak, addig a tonnás kövek mozgatására való használhatóságát csak a belinkelthez hasonló áltudományos mesék "bizonyítják".
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Az akusztikus lebegtetést már az őskorban is alkalmazták, Umaksuman. Pl. Dél-Amerikában Puma Punkuban. Vagy épp Egyiptomban. Talán a piramisépítésben is szerepet kapott.
Az őskorban Tiahuanacoban az óriások is ezzel a mágikus tecnikával/technológiával építkeztek. (i.e. 300 000.)
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Kyra megint hozza a szokott formáját.:) Ha valaki veszi a fáradtságot, és megkeresi a hír eredeti forrását, láthatja, hogy az a worldnewsdailyreport.com -ról származik. Ha pedig megnézi ennek a "hírügynökségnek" a honlapját is, láthatja, hogy kamu-hírek kitalálására és közlésére specializálták magukat, kizárólag szórakoztatási célzattal. (Angolul tudóknak kifejezetten ajánlom, garantáltan szétröhögitek rajta az agyatokat.:))
Ha pedig a belinkelt képre keres rá valaki a guglin, némi munkával megtudhatja, hogy az a neves Guardian hírügynökségtől származik, egy 2013-as cikkből, ahol az elítélt bűnözőkkel való kórházi bánásmódot kritizálják, és az aláírása szerint egy Michael Tyrrell nevű rabot ábrázol, akit haldoklása közben az ágyához bilincseltek.

A fentebb írtaknak annyi a valóságalapja, mint annak, - melyet te fogalmaztál meg - hogy az Apolló űrhajók falát 10 cm-es üreges alumíniumból készítették a Van-Allen övezet "ellen".

Tehát semmi.......

".....(Angolul tudóknak kifejezetten ajánlom, garantáltan szétröhögitek rajta az agyatokat.:))...."


Szerintem kevesebbet kellene nézegetned....:rohog:


Jut eszembe: nézd már meg, hogy a "leszállt" űrhajósoknak hogyan biztosították a Schumann rezonanciát. Tudod, az életenergiát......
 
Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Az akusztikus lebegtetést már az őskorban is alkalmazták, Umaksuman. Pl. Dél-Amerikában Puma Punkuban. Vagy épp Egyiptomban. Talán a piramisépítésben is szerepet kapott.
Az őskorban Tiahuanacoban az óriások is ezzel a mágikus tecnikával/technológiával építkeztek. (i.e. 300 000.)
Isten bizony? Vagy ennél nyomósabb érvekkel is igazolható ez az állítás?;) Az én hamvasbélai Misztikus Intuícióm szerint például kövenként hetvenhét kigyúrt törpe vitte őket, és az akusztikus lebegtetés csak úgy jött a képbe, hogy mikor Rapa Nuin mind egyszerre ejtettek a lábukra egy tíz tonnás követ, olyan hangosan káromkodtak, hogy még a por is felkavarodott tőle.:)
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
A fentebb írtaknak annyi a valóságalapja, mint annak, - melyet te fogalmaztál meg - hogy az Apolló űrhajók falát 10 cm-es üreges alumíniumból készítették a Van-Allen övezet "ellen".

Tehát semmi.......
Az általad leírtaknak annyi a valóságalapja, mint a többi hozzászólásodnak, tehát semmi. De veled ellentétben én ezt igazolni is tudom, csak el kell olvasni (és persze megérteni:)) az alábbi linkeken található írásokat:
http://www.theguardian.com/society/2013/nov/08/dying-prisoners-chained-hospital-beds
http://worldnewsdailyreport.com/retired-cia-agent-confesses-on-deathbed-i-killed-marilyn-monroe/
http://worldnewsdailyreport.com/disclaimer/
illetve
http://canadahun.com/uzenet/4571883/
http://en.wikipedia.org/wiki/Apollo_Command/Service_Module
http://www.braeunig.us/apollo/VABraddose.htm

Szerintem kevesebbet kellene nézegetned....:rohog:
Bocs, én nem nézegetést, hanem olvasást javasoltam, ha érted a különbséget. És persze angolul tudóknak.

Jut eszembe: nézd már meg, hogy a "leszállt" űrhajósoknak hogyan biztosították a Schumann rezonanciát. Tudod, az életenergiát......
Végbélkúppal. Tudod, a liofilizált életenergiát tartalmazóval. De Schumann-rezonanciák nélkül egy-két évig is vígan eléldegél az ember, lásd az űrállomások személyzetét.:)
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Az általad leírtaknak annyi a valóságalapja, mint a többi hozzászólásodnak, tehát semmi. De veled ellentétben én ezt igazolni is tudom, csak el kell olvasni (és persze megérteni:)) az alábbi linkeken található írásokat:
http://www.theguardian.com/society/2013/nov/08/dying-prisoners-chained-hospital-beds
http://worldnewsdailyreport.com/retired-cia-agent-confesses-on-deathbed-i-killed-marilyn-monroe/
http://worldnewsdailyreport.com/disclaimer/
illetve
http://canadahun.com/uzenet/4571883/
http://en.wikipedia.org/wiki/Apollo_Command/Service_Module
http://www.braeunig.us/apollo/VABraddose.htm


Bocs, én nem nézegetést, hanem olvasást javasoltam, ha érted a különbséget. És persze angolul tudóknak.


Végbélkúppal. Tudod, a liofilizált életenergiát tartalmazóval. De Schumann-rezonanciák nélkül egy-két évig is vígan eléldegél az ember, lásd az űrállomások személyzetét.:)


Ismereteid nagyon hiányosak.....

".....Később kiderült, hogy a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos. Ez az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk másodpercenkénti sok ezer biokémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.


A NASA megfigyelései igazolták, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően az űrállomásokon a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek, hogy fenn tudják tartani az űrhajósok egészségi állapotát......"


Míg ez nem történt meg, emlékezzél, hogy néhány nap után a leszállt űrhajósokat kosárba szedték össze....
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Umaksuman-nak:

Hát; ez az egész dolog csak azért valószínűsíthető így, mert olyan méretű, nagyságú köveket használtak pl. Dél-Amerikában, Peruban az őskorban, melyeket még a mai legeslegerősebb modern emelődaruval se lehetne megmozdítani; és olyan pontosan illesztették őket össze (habarcs nélkül), hogy még egy kés pengéje sem férne be közéjük.
A régi óriások (Nephilimek) pedig egyértelműen rendelkeztek mágikus képességekkel.
Ez a téma kutatói, érdeklődői előtt közismert tény.
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Az általad leírtaknak annyi a valóságalapja, mint a többi hozzászólásodnak, tehát semmi. De veled ellentétben én ezt igazolni is tudom, csak el kell olvasni (és persze megérteni:)) az alábbi linkeken található írásokat:
http://www.theguardian.com/society/2013/nov/08/dying-prisoners-chained-hospital-beds
http://worldnewsdailyreport.com/retired-cia-agent-confesses-on-deathbed-i-killed-marilyn-monroe/
http://worldnewsdailyreport.com/disclaimer/
illetve
http://canadahun.com/uzenet/4571883/
http://en.wikipedia.org/wiki/Apollo_Command/Service_Module
http://www.braeunig.us/apollo/VABraddose.htm


Bocs, én nem nézegetést, hanem olvasást javasoltam, ha érted a különbséget. És persze angolul tudóknak.


Végbélkúppal. Tudod, a liofilizált életenergiát tartalmazóval. De Schumann-rezonanciák nélkül egy-két évig is vígan eléldegél az ember, lásd az űrállomások személyzetét.:)

A NASA szerint nem igen használ a végbélkúp, szerintem te se próbálkozz vele....:rohog:

De, a kozmikus sugárzásról:

"........The researchers studied the impact of a particular form of radiation called high-mass, high-charged (HZE) particles. These particles – which are propelled through space at very high speeds by the force of exploding stars – come in many different forms. For this study the researcher chose iron particles. Unlikely hydrogen protons, which are produced by solar flares, the mass of HZE particles like iron, combined with their speed, enable them to penetrate solid objects such as the wall and protective shielding of a spacecraft.

“Because iron particles pack a bigger wallop it is extremely difficult from an engineering perspective to effectively shield against them,” said O’Banion. “One would have to essentially wrap a spacecraft in a six-foot block of lead or concrete........”

"...........A galaktikus kozmikus sugárzás nagy tömegű, nagy energiával rendelkező, feltehetően egykori távoli szupernóva-robbanások során felgyorsított részecskéi ellen szinte lehetetlen védekezni. Ahhoz ugyanis igen hatékony, vastag (mondjuk közel 2 m-es ólom vagy beton) árnyékoló burkolatra volna szükség, amit egy Marsra induló, embereket szállító űrhajó esetén a nagy tömeg miatt nyilván nem tudnak majd a kivitelezni........."

Vajon hogyan sikerült a Holdra induló űrhajók esetében? :p

Próbáld meg szabadalmaztatni a 10 cm-es alumíniummal való pótlását a 200 cm-es ólomfalnak.....:D
 
Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismereteid nagyon hiányosak.....
Ezt soha nem is vitattam. Tagadhatatlan tény, hogy a természettudományok és a technika terén lényegesen többet tudok nálad, de az áltudományos hazugságok ismeretében te viszed el a pálmát. Az itt általad beidézett szöveg ez utóbbi kategóriába tartozik, tudományos kutatási eredmények egyik állítását sem támasztják alá.
Ami pedig az emlékezetet illeti:;) láthatóan ezzel is problémáid vannak. A néhány napos utak (pl. az űrsiklók repülései) után a személyzet vigyorogva, integetve, saját lábán távozott a leszállás helyszínéről, míg a több hónap után visszatérő űrállomás-személyzeteket manapság is "kosárba szedik össze".
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Umaksuman-nak:

Hát; ez az egész dolog csak azért valószínűsíthető így, mert olyan méretű, nagyságú köveket használtak pl. Dél-Amerikában, Peruban az őskorban, melyeket még a mai legeslegerősebb modern emelődaruval se lehetne megmozdítani; és olyan pontosan illesztették őket össze (habarcs nélkül), hogy még egy kés pengéje sem férne be közéjük.
A régi óriások (Nephilimek) pedig egyértelműen rendelkeztek mágikus képességekkel.
Ez a téma kutatói, érdeklődői előtt közismert tény.
A téma kutatói, érdeklődői előtt közismert tény az is, hogy a régi törpék pedig egyértelműen rendelkeztek technikai tudással.
Az előző hozzászólásodban nagyvonalúan összemostad a mágiát a technikával, holott az egyik definíció szerint természetfeletti eszközökkel operál, míg a másik a természeti törvényeket használja fel. Hogy érthetőbb legyek: ha a levegő periodikus rezgő mozgása (magyarul hang) által egy tárgynak akkora energiát adok át, aminek hatására annak helyzeti energiája legfeljebb az átadott energia mennyiségével megnövekszik (magyarul felemelkedik), az technika. Ha lényegesen kevesebb energiát adok át (pl. egy varázsige elsuttogásával), mint a helyzeti energia növekménye, az mágia. Olyan természeti törvény nincsen, ami szerint egy tárgy helyzeti energiáját csak daruval lehetne megnövelni, és ezt már a régi óriásokról és törpékről mesélő emberek is tudták és alkalmazták. Olyan viszont van, hogy energia nem keletkezik, csak átalakul, mégpedig veszteségesen (a termodinamika I. és II. főtétele). Ezért amit eddig leírtál, semmilyen szempontból nem támasztja alá azt az állítást, hogy a régi óriások (ogrék, trollok, bogatirok, küklopszok, volotok, gigászok, ráksaszák, jotunok, vagy akár a derék Paul Bunyan:)) akusztikus lebegtetéssel emeltek volna fel akár egy porszemet is. Ennyi erővel mondhatnád azt is, hogy még a mai legeslegerősebb modern emelődaruknál is erősebb emelődarukat építettek, és jobb dolguk híján azzal emelgették azokat a köveket. A probléma ezzel is legfeljebb az lehetne, hogy ezek az óriások éppenséggel a nyers fizikai erejükről voltak híresek, vacak néhány tucat tonnás kövekhez inkább ezt használták, mint a közismerten nem túl magas intelligenciájukat jobban igénybe vevő technikát vagy varázslást.
A téma kutatói előtt pedig az is közismert tény, hogy az emberek közül az intelligensebbje viszont egyrészt már évezredekkel ezelőtt is ismert olyan technikai megoldásokat, amikkel emelődaru nélkül tudtak felemelni nagy súlyokat, másrészt manapság sem daruval próbálja mozgatni az olyan súlyokat, "melyeket még a mai legeslegerősebb modern emelődaruval se lehetne megmozdítani". Ami pedig a hézagmentes illesztéshez szükséges felületek előállítását illeti, ahhoz egyrészt még egy hülye óriás sem akusztikus levitációt használna, másrészt ha azt kisebb köveknél meg tudja oldani néhány írástudatlan paraszt is kőszerszámokkal, miért vesződne bárki is mágiával?
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A törpék szerintem itt nemigen jöhetnek számításba, Umaksuman, mert ők fák odvaiban meg ilyen helyeken laktak. Én az iménti leírásomban a Dél-Amerikai, Perui, Cuzcói építményekről beszéltem. Namármost, ezek magas hegyek megközelíthetetlen részein találhatóak, és ide még az óriások hatalmas nyers fizikai erejével se lehetett építkezni... Olyan helyeken vannak ezek az építmények.

Egyébként, az óriások építettek bunkerokat is maguknak; ezeknek a földbe mélyesztett épületeknek nagyon vastag tetejük volt. Természetesen kemény kőből készültek. Ugyanis az égből meteorzápor bombázta a Földet, sőt van aki azt állítja, hogy ezek egy korábbi Holdnak a maradványai voltak, amelyek sziklaként hullottak a Földre. (harmadidőszaki Hold.)
Voltak erődjeik, erődítményeik is az óriásoknak Dél-Amerikában.
De a Teremtő Isten nem szerette őket, haragudott rájuk, mert kannibál módjára emberhús evésére is vetemedtek. Nem egymást ették meg, hanem az embereket. (A hadifoglyaikat.)
Azonkívül, nagy tereken összegyűlve, csoportos "tömegszexet" folytattak -- de nem ám akármilyet! Hanem homoszexuális orgiákat!
Ezért következett be i. e. 9564-ben a Vízözön, hogy az óriásokat kiirtsa, vagy legalábbis az uralmukat megtörje itt a Földön, és az emberek vegyék át a hatalmat helyettük. Nem lettek mind egy szálig kipusztítva az óriások; de a hegemóniájuk az megtört.
 
Oldal tetejére