Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

veresdy

Állandó Tag
Állandó Tag
Ellen Langer régóta kutatja az öregedés szociálpszichológiáját és pszichológiáját. 1981-ben egy érdekes kísérlet során nyolc 70 felett járó férfit visszaröpített 22 évvel, azaz berendezett számukra egy nyaralót, amelyben a rádiók 22 évvel korábbi műsorokat és zenét adtak, a korhű televíziókészülékeken a korabeli tv műsorok voltak nézhetők, az újságok az 1959-es megfelelő dátumú lapoknak feleltek meg, a társalgóban'59-es filmet vetítettek, a szobák berendezése, a tárgyi világ, a személyzet öltözködése, stb. mind 1959-nek felelt meg. Érkezésük előtt gondosan felmérték fizikai állapotukat, marokerősségüket, hajlékonyságukat, hallásukat és látásukat, memóriájukat és gondolkodási képességeiket. A kísérleti személyeket arra kérték, hogy az 5 napos időutazás során igyekezzenek úgy érezni magukat, mintha valóban 1959-ben lennének, azaz 20 évvel fiatalabbak volnának. A szobákban nem volt tükör, csak 20 évvel korábbi fotójuk, s naponta vitattak meg olyan "eseményeket" és "újdonságokat", amelyek 1959 megfelelő időszakában történtek. Az idős emberek rövidesen ügyesebbekké, ruganyosabbakká váltak, egyenesebb derékkal ültek, s mi több, javult a látásuk is. Független megfigyelők fiatalabbnak ítélték őket. Langernek nem volt pénzforrása arra, hogy megismételje vizsgálatát, de 2010-ben a BBC egy négy részes sorozatban 6 idős, egykori hírességgel megismételte a kísérletet, s ugyanazt az eredményt kapták: a résztvevők megfiatalodtak, visszanyerték fiatalosságukat.
 
Oldal tetejére