Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

zsuzsanna03 témája a 'Szójátékok és játékok' fórumban , 2010 Augusztus 12.

  1. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    / Költészet - mint valóság és álom /
    "A valóság egyre távolabb kerül a mai világ emberétől, mintha valami virtuális térben létezne a média, a magazinok és egyéb irányított elvárások konstituált világában. S hogy ez mennyire így van, az abból is látszik, hogy a költészet, a vers iránt oly nagymértékben csökkent az érdeklődés, mint még sohasem. Furcsa képzettársításnak látszik ez a talán, de nagyon is alapos megfontolás vezetett hozzá, amelynek kiindulása az a gondolat, hogy a vers a legmélyebben azonos a valósággal. Ez természetesen összefügg a költészet lényegével, tágabb értelemben a művészet lényegével, vagyis azzal áll nagyon is szoros kapcsolatban. "Mi tehát a művészet?" - tesszük fel a kérdést Weöres Sándorral, aki nagyon szép és okos választ fogalmazott rá: "Szépséggé rögzített emberi megnyilvánulás...", amelyben mind a négy szó önmagában is jelentős: szépség, rögzítés, emberi és megnyilvánulás. Kezdjük a szépséggel.
     
  2. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Nem kell ahhoz a múlt jelentős filozófusait vagy gondolkodóit faggatni, hogy érvényesnek fogadjuk el Umberto Eco által megfogalmazott gondolatot: "...léteznek dolgok, amelyek szemlélésében a hozzájuk fűződő vágyunktól függetlenül is gyönyörűségünket leljük." A szépség létezése ad biztonságot a léleknek, hitet a formák harmonikus létezésében, de egyszerre a tökéletes idea is, ami nélkül elveszettek lennénk - mert vonatkoztatási pont nélkül kibillen a világ egyensúlya."
     
  3. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    József Attila írta: "Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye."
     
  4. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Babits pedig azt:
    "Mindenik embernek a lelkében dal van
    és a saját lelkét hallja minden dalban.
    És akinek szép a lelkében az ének,
    az hallja a mások énekét is szépnek."
     
  5. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Ahol a szabadság a rend,
    mindig érzem a végtelent.
     
  6. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Ha lelked, logikád,
    mint patak köveken
    csevegve folyik át
    dolgokon egeken -

    ver az ér, visz az ár
    eszmélhetsz nagyot:
    nem kell más verse már,
    költő én vagyok!
     
  7. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Kertemben érik a
    leveles dohány.
    A líra: logika;
    de nem tudomány.
     
  8. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható.

    Robert Bresson
     
  9. Horkanto

    Horkanto Állandó Tag

    A költőnek van a legszebb hivatása e földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot.

    Juhász Gyula
     

    Csatolt fájlok:

  10. Funnyta

    Funnyta Állandó Tag

    A.A. Milne: Bűnbocsánat

    Találtam egy bogarat, úgy hívják, hogy Bogár,
    és Sándornak neveztem el, és ezt is tudja már.
    Gyufásdobozban őriztem, a fedele alatt...
    És Dadus kiengedte őt...
    igen, az én bogaramat...
    odament, kiengedte őt...
    És Bogár elszaladt.

    Azt mondta, nem akarta; én elhiszem neki.
    Azt mondja, csak gyufát akart, azért nyitotta ki,
    azt mondta, nagyon fájlalja, de megfogni nehéz
    egy dúlt bogarat, akit az ember gyufának néz.

    Azt mondta, nagyon sajnálja; ne törődjem vele,
    és van még nagyon sok bogár, menjünk a kertbe le,
    ott biztos találunk helyet, ahová hazajár -
    vettünk egy új gyufásdobozt, ráírtuk, hogy BOGÁR.

    Bejártunk, ahol csak bogár lehet, minden teret,
    és adtunk minden olyan zajt, mit egy bogár szeret,
    egyszer csak látok valamit, hát kiáltok neki:
    "Itt egy bogárház, Sándorunk mászik belőle ki!"

    Bogár Sándor volt, igazán, és ő is rám vetett
    mint aki rögtön rám ismer, egy mély tekintetet.
    Úgy nézett, mintha gondolná, amiért elfutott,
    most illik tőlem kérnie szívből bocsánatot.

    Dadus is bánja, amit tett, és nagyon feketén
    "BOGÁR"-t írt rá a papírra a doboz fedelén.
    S most jóba vagyunk, ő meg én, mert megfogni nehéz
    egy izgatott Sanyit, akit éppen gyufának néz.

    Devecseri Gábor ford.
     
    Horkanto kedveli ezt.
  11. varadiiza

    varadiiza Állandó Tag

    A francia piac oszlopcsarnokában fülsiketítő zaj uralkodott. Az árusok óbégatva kínálgatták portékáikat, a dajkák sikoltozva üldözték az utcákon fel és alá a gondjaikra bízott csintalan gyerekeket, a macskakövön lópaták dobogtak és kocsik zörögtek, asszonyok nevetgéltek, alkudoztak, és szünet nélkül szólongatták a nyomukban csetlő-botló kosárhordó inasokat, bambusznád kalitkájukban papagájok rikácsoltak, majmok veszekedtek, összekötözött lábú libák sziszegtek, kacsák hápogtak, és a csirkék idegesen csukladóztak, nem ok nélkül. New Orleans forró hangulatban volt, amint lakói az egyik legnagyobb szórakozáshoz, a vacsorához készülődtek.
     
  12. davidoff1958

    davidoff1958 Állandó Tag

    http://szentistvanotthon.hu
    A ”Szent István” Otthonház önellátásra nem vagy részben képes, napi négy órát meghaladó idejű ápolást igénylő gondozottaknak nyújt elhelyezést és mindennapi ápolást - gondozást.

    Az intézményünk súlyos betegekkel foglalkozik, mégis törekszik arra, hogy a figyelem középpontjában a minőségi ellátás a szakértelem az igények és az elvárások összhangban legyenek.

    Személyzetünk egy holisztikus gondoskodással, hatékonyan segít a betegségekkel járó problémák enyhítésében az életminőséget a lehető legtovább, emberhez méltó szinten tartani. Barátságos, családias mindenki számára egyaránt motivált környezettel biztosítjuk az élhető életet. A foglalkoztatásokkal tartalmasan és hasznosan kitölteni a mindennapi időt. Önállóságra motiválni minden lakót amilyen mértékben még az elvárható.
     
  13. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Egy – megérett a meggy
     
  14. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Kettő – csipkebokor vessző
     
  15. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Három – te vagy az én párom
     
  16. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Négy – te kis leány hová mégy
     
  17. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Öt -megérett a tök
     
  18. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Hat – hasad a pad
     
  19. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Hét – zsemlét süt a pék
     
  20. haliasd

    haliasd Állandó Tag

    Nyolc – üres a polc
     

Megosztás