Tarthatatlan a helyzet az intenzív osztályokon, műtüdőket használnak a fiatal koronavírus-betegeknél Kanadában

Meglepő módon nem az idősebb korosztály, hanem éppen a fiatalok vezetik a megbetegedési ranglistákat Kanadában, egyesek pedig olyannyira súlyos állapotban kerülnek kórházba, hogy műtüdővel tudják csak életben tartani őket.

Az úgynevezett ECMO kezelés során extrakorporális membrán oxigenáció történik, ami a lélegeztetőgépekhez hasonlóan működik, bár egy sokkal intenzívebb megoldásról van szó, amit főként 65 év alatti pácienseknél vetnek be.
A Torontói Egyetemi Kórházban múlt héten összesen 19 ECMO-kezelésre szoruló covid-pácienst regisztráltak, közülük 17-en súlyos szövődményekkel küzdöttek, a legrosszabb állapotban lévő betegek tüdeje a koronavírus által előidézett gyulladás következtében szinte csordulásig megtelt folyadékkal.
Hétfőre sem javult a helyzet, továbbra is 14-en maradtak ECMO-n, és szinte mindegyikük 65 év alatti beteg volt.

Mindez tökéletesen mutatja, miként változik az epidemiológiai eloszlás Kanadában, ugyanis a legújabb fertőzési gócpontok már nem az idősotthonokban alakulnak ki, hanem a munkahelyeken és az iskolákban.
A Reuters hírügynökség tudósításából kiderült, hogy bár az idősek oltási programja egyelőre jól halad, a fiatalok szinte tömegével áramlanak be a kórházakba, esetükben ugyanis a vakcináció csupán később kezdődhet.
A kórház igazgatója elmondta, az ECMO-kezelésre szoruló páciensek 55 százaléka éli túl a koronavírus-fertőzést, azonban gyakran egész életre szóló károsodásokat szenvednek, melyeken csupán hosszú évekig tartó terápiával lehet enyhíteni.

DBZOL20210401034-1000x550.jpg
 
Egyre iszonyatosabbak ezek a hírek.
A mondatod két ellentétes gondolatot indít.
Egyik felé a vírus lefolyás elemzők mondatai.
Miszerint miként rontotta folyamatában a világ reagálása a helyzetet a pánik fokozással.
És a pánikért miként felelős a média.A mindenről tájékoztató rémület fokozás.

A másik gondolati irány.Ha igazak is a hírek miért van járvány minden cselekedet ellenére?
Mit tesznek rosszul? Hisz butább, szegényebb országokban is csökken.
És miért a fiatalok, mégis téves volt az hogy ők mentesek a fertőzés elől?
Ebben is hülyék tudatlanok voltak a járvány első felében az orvosok?
Erre építették a stratégiát az egész világon kivéve Kínát és a távol-keletet

--------------------
Mint tudjuk Magyarországon is 45 év felé jár az átlag-életkora a megbetegedetteknek.
Hol van már az hogy Kasler eltiltotta a 65 feletti orvosokat az aktív munkától?
 
A másik gondolati irány.Ha igazak is a hírek miért van járvány minden cselekedet ellenére?
Nagyon egyszerű: mert az emberiség alapvetően fegyelmezetlen, ha más mondja meg mit kell csinálni, akkor csakazért sem. Az oltás sem segít, ha kb a teljes föld lakosságának 20% kéri.

És miért a fiatalok, mégis téves volt az hogy ők mentesek a fertőzés elől?
Egyrészt most már más vírus variáns van, mint kezdetekben, másrész a fiatalok a legrosszabbak a szabályok betartásának tekintetében. Buli, parti, nulla maszk, utazzunk stb. Alapvetően pont fordítva kellett volna oltani. Előszőr a fiatalokat, akik a legtöbb öreg megfertőzéséért is felelősek...
 
A mondatod két ellentétes gondolatot indít.
Egyik felé a vírus lefolyás elemzők mondatai.
Miszerint miként rontotta folyamatában a világ reagálása a helyzetet a pánik fokozással.
És a pánikért miként felelős a média.A mindenről tájékoztató rémület fokozás.

A másik gondolati irány.Ha igazak is a hírek miért van járvány minden cselekedet ellenére?
Mit tesznek rosszul? Hisz butább, szegényebb országokban is csökken.
És miért a fiatalok, mégis téves volt az hogy ők mentesek a fertőzés elől?
Ebben is hülyék tudatlanok voltak a járvány első felében az orvosok?
Erre építették a stratégiát az egész világon kivéve Kínát és a távol-keletet

--------------------
Mint tudjuk Magyarországon is 45 év felé jár az átlag-életkora a megbetegedetteknek.
Hol van már az hogy Kasler eltiltotta a 65 feletti orvosokat az aktív munkától?
"A mondatod két ellentétes gondolatot indít.
Egyik felé a vírus lefolyás elemzők mondatai.
Miszerint miként rontotta folyamatában a világ reagálása a helyzetet a pánik fokozással.
És a pánikért miként felelős a média.A mindenről tájékoztató rémület fokozás."
Nem pánikolt, a híreket nevezte elrettentőnek. Ami igaz is, ha téged nem zavar, az rólad árul el nem túl pozitv dolgokat erkölcsileg.
Másrészt pont nem ártana a pánik, de legalábbis egészséges félelem, akkor csak itthon sokezerrel kevesebb halott lenne. Ugyanis az itthoni elég rossz halálozásban nem csak orbán röhejes és szakmaiatlan járványkezelése van benne, hanem az, hogy az emberek túl nagy százaléke nem veszi még most se komolyan a járványt, ahol tudja szabotálja a nem túl acélos, az okos lányról szóló népmesébe illő, "hoztam intézkedést, meg nem is" korlátozásokat.

" A másik gondolati irány.Ha igazak is a hírek miért van járvány minden cselekedet ellenére?
Mit tesznek rosszul? Hisz butább, szegényebb országokban is csökken."
Vagy csak nem vallják be, mert az árt az imidzsnek és a jó vezetésről harsogott kommunikációnak. Vannak szegényebb országok, ahol a 2020-ról kijött statisztikák tükrében kijelenthető, a bevallottnak a sokszorosa a covid-halálozás. pl. csak z oroszoknál 2020-ra a bevallott 70-80 000 helyett jó százezerrel több többlethalott van. Mexikóban még több az eltitkolt halott, ahol meg nincs is megbizható adatszolgáltatás, végképp ki tudja.
Egyébként nézz rá a friss adatokra, a járvány egyáltalán nincs visszaszorulóban (ezt a hülyeséget mégis honnan vetted??), az új fertőzések száma 50 napja nő, a halottaké egy hónapja (a valóság meg csak rosszabb).

"És miért a fiatalok, mégis téves volt az hogy ők mentesek a fertőzés elől?"
Megint csak: senki nem mondott ilyet, honnan szedsz ilyen orbitális baromságot? azt mondták, rájuk sokkal kevésbé veszélyes a virus. De: a "sokkal kevésbé veszélyes" nem azt jelenti, hogy immunisak ..., másrészt vannak új, sokkal fertőzőképesebb variánsok mint a tavalyi "eredeti", másrészt ha sokan betegednek meg a fiatalok közül, evidens h. többen kerülnek súlyos állapotba. Az egész egyszerű mint az egyszeregy, nem is értem min csodálkozol.

"Ebben is hülyék tudatlanok voltak a járvány első felében az orvosok?"
Nem. Te vagy hülye és tudatlan. Természettudományokból egész biztosan.

"Erre építették a stratégiát az egész világon kivéve Kínát és a távol-keletet"
mert ott betartották az emberek az intézkedéseket, és lám, sok helyütt, halott alig van, és a gazdaság is köszöni szépen jól van. de akad ilyen ország a nyugati világban is ...

"Mint tudjuk Magyarországon is 45 év felé jár az átlag-életkora a megbetegedetteknek.
Hol van már az hogy Kasler eltiltotta a 65 feletti orvosokat az aktív munkától?"
És? Mi a gondod? Ebben nincs semmi meglepő. Ha bármit annak találsz, az csak annak ajele, hogy semmiféle hiteles és hozzáértő forrást nem olvasol, csak szándékoltan dezinformativ szemetet. Vagy nem érted meg a hiteles forrásokat a 19. századba illő term.tudományos tudásszinted okán.
 
Másrészt pont nem ártana a pánik, de legalábbis egészséges félelem, akkor csak itthon sokezerrel kevesebb halott lenne.
Éppen az a baj, hogy pánik van, sőt, csak pánik van!
Az egészséges félelemnek, ami előre megfontolt, határozott lépésekre késztet, nem sok jelét látjuk.
 
Éppen az a baj, hogy pánik van, sőt, csak pánik van!
Az egészséges félelemnek, ami előre megfontolt, határozott lépésekre késztet, nem sok jelét látjuk.
Miért kellene félni?
A vezetés annyira ura a helyzetnek.
Mindjárt nyitunk.
Sajnos az ellenzék folyamatosan gátolja a tervszerű védekezést.
(elég ha beszélsz 70+ emberekkel már TE is látod ezt)
 
Itthon meg nem tudnak mit kezdeni a lélegeztető gépekkel...raktárban porosodnak és havi 90 000 000 forintba kerül az őrzésük, tárolásuk.
Közben jönnek a pletykák hogy ezek nem orvosi használatra vannak...ezek horkolás figyelők...el kell ajándékozni őket...
 
Itthon meg nem tudnak mit kezdeni a lélegeztető gépekkel...raktárban porosodnak és havi 90 000 000 forintba kerül az őrzésük, tárolásuk.
Az összeg kirívóan magas volta miatt nem akartam elhinni.
Hát rákerestem
Még mindig azt mondom abban az összegben valami "hátsó-szobák beli"
Mutyi van Sima pénzkifizetés trükkje
A tulajdonos cseréken át nyomon sem lehet követni kinél landol a pénz
Rudas Gábor nem mondja

1618580101568.png

Carion Csoport
 
Utoljára módosítva:
A lényeg hogy NEM tudják használni.
Miért is kellett megvenni?
Hisz tudhatták hogy mennyi az azt kezelni tudók száma ha meg nem tudták akkor mi alapján vettek ennyit??
Gondolkodj kicsit. Amikor megrendelték még nem volt annyi fertőzött. Aztán belemásztak az egészségügy megreformálásába, mire villámgyorsan néhányan otthagyták a munkahelyüket, és máshova mentek. Mire észbe kaptak és megtiltották a felmondásokat már késő volt. Egyre több lett a fertőzött és jóval kevesebb az orvos. A lélegeztetőgépet akárki nem kezelheti, ahhoz szaktudás kell, és az alig alig van.
 
aha
Legyen.
 
bocs, de annyit vettek, amennyit a magyar EÜ legjobb éveiben (akármikor volt is az) se tudott volna még felerészében sem kihasználni, nemhogy tavaly, pláne most.
az a 1x000 db. beszerzése csak úgy értelmezhető, hogy valakik a beszerzést ilyen mennyiségben elrendelők/intézők közül rohadt nagy pénzt vágtak zsebre, semmi köze nem volt bármiféle elemzésen, felmért igényen alapuló beszerzéshez. Valakik megint magánvagyonná transzformáltak egy jókora osszeget a közvagyonból.
 
Ebben az esetben arról van véleményem amit látok, és tapasztalok, én nem vagyok olyan helyzetben, hogy átlássam mikor kik miből mennyit nyúlnak le.
Elég szemétség hogy még ebből is hasznot húznak!
 
Főleg ha ilyen dogmák terjednek el....odaát.
Egy gyóygkészítményeket árusító bolt tulajdonosa megtiltotta, hogy olyan emberek vásároljanak a kanadai Windsor városában található üzletében, akik megkapták a covid19 elleni védőoltást – jelentette a CTV kanadai televízió. A Herb Plus Beadworks nevű üzlet tulajdonosa, Tony Pantalleresco a CTV-nek elmondta, bárki vásárolhat náluk, de az üzlethelységbe nem léphetnek be a beoltott emberek, „a vásárlók és az ott dolgozók biztonsága érdekében”.

A férfi szerint – amit a CBC kanadai televízió által megkérdezett szakértők tudománytalannak neveztek – az oltásoknak ismeretlen mellékhatásai vannak, és fél, hogy ő és vásárlói „elkaphatják” azokat.
a CBC-nek többször is elmondta, attól tart, hogy az „oltás kiszivárog” valakiből, és „megfertőzi” őt.
 
A hülyék igazságosan lettek elosztva. Minden népcsoportnak jutott elég, senkinek nem kell a szomszédtól kölcsönkérni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére