Tartsuk melegen a témát!-gay-ok, melegek, biszexuálisok, leszbikusok és mindenki MÁS

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kultúrális értékeikről beszélgetünk,nem keverendo a haloszoba es egyeb intim szfera a topicba!
 

thomas_comics

Állandó Tag
Állandó Tag
A melegek tolerálását a munkahelyemen volt lehetőségem két kollégám által tesztelni. A 2011 Budapest parádét hoztam szóba mire a két kollégám azonnal hangot adott a melegek iránti nemtetszésének. Erre én felvettetem, hogy akkor is úgy cselekednének, ha meglepetésükre én is képviseltetném magam a felvonuláson. Az egyikük azt mondta, hogy megkérne, hogy fáradjak inkább haza. Természetesen ekkor már minden harag és harciasság nélkül mondta ezt. Meglátásom szerint a melegség elfogadatlansága annak megismerésének hiányából fakad.
 

nagypopo

Új tag
Az en velemenyem az hogy ferfiak koreben ugyebar dul a tulfutott macsosag ami nem engedi es blokkolja gondolkodasukat es elkepzelhetetlennek tartjak hogy valaki oket penetralja hiszen ok a teremtes koronai nekik kell "szetszorni magjukat mindenfele"...talan ez a homofobia egyik gyokere. Persze a nok lagyabbak szeretik a szepet latni megerinteni...
 

Sandris

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem csak az a baj, hogy túlzottan hirdetik ezt magukról és ez nem mindig túl jó. Egyébként semmi problémám sincs velük, valamiért van ilyen és valahogy létrejött ez, valamilyen módon normális, természetes....
 

0Hanga

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem, ha a nőnek van egy meleg barátja annak van elönye. Egy csomó dolgot meg lehet töle kérdezni, amit mondjuk egy heter pasitól nem. Nekem van egy meleg barátom és nagyon jól el lehet vele beszélgetni sok minden témáról amitől egy hétköznapi férfi menekülne. Mégiscsak férfi és vannak olyan dolgok amit férfi szemmel lát , de ugyankor fenimin részre is erösebb és jobban megért engem és ennek fejébe tud tanácsot adni.
 

Dors

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljes neve: Pedro Almodóvar Caballéro
Született: 1949. szeptember 24.; Calzada de Calatrava, Spanyolország
Szülei: Antonio Almodóvar és Francisca Caballero
Nemzetisége: spanyol
Foglalkozása: filmrendező, forgatókönyvíró, producer
Művei: Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből (1980); Szenvedélyek labirintusa (1982); Áldott mélységek (1983); Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? (1984); Matador (1986); A vágy törvénye (1987); Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988); Atamé (1989); Kötözz meg és ölelj! (1990); Tűsarok (1991); Kika (1993); Titkom virága (1997); Eleven hús (1997); Mindent anyámról (1999); Beszélj hozzá! (2002); Rossz nevelés (2004); Volver (2006)
Orientációja: meleg
almodovar.jpg
Világhírű spanyol, nyíltan meleg filmrendező. Filmjei rendezési feladata mellett gyakran a produceri, forgatókönyvírói, zeneszerzői és látványtervezői feladatait is ellátja. Alkotásai méltán népszerűek, színes forgatagát mutatják be Spanyolországnak, Katalóliának, a filmszakmának és a meleg életnek. Munkái soha nem foglalkoznak Spanyolország történetével, például a Franco-diktatúrával, hanem mindig a jelennel, maximum személyes múltba réveedéseket tartalmaznak. Filmjeinek általános jellemzője, hogy hőseit egyfajta hedonizmus hatja át, csak élvezni akarják az életet. Almodóvárnál mind a téma, mind pedig a stílus állandóságot mutat, minden filmjében fölbukkannak bizonyos stílusjegyek. Az erős színek, a szexualitás és a másság nyíltsága, az ironikus humor mind olyan jellemzők, amelyek összes filmjében fölbukkannak. Minden egyes filmkockájáról lerí, hogy a véletlenszerűség teljességgel ki van zárva a kompozícióiból. Történeteiben sok a megélt motívum, hősei, figurái gyakran homoszexuálisok (saját homoszexualitását is nyíltan vállalja), de felvonultatott transzvesztitákat, kéjgyilkost és pedofil papot is
almodovar%20collage.gif
1949. szeptember 24.én született a spnyolországi Calzada de Calatrava településén, Ciudad Real közelében, Castile La-Mancha tartományban, a híres Don Quijote földjén. A négy gyerek közül szülei első gyermekeként született, ketten voltak fiúk és ketten lányok. Apja, Antonio Almodóvar alig tudott írni-olvasni, és boros hordókat készített. Amikor Pedró 8 éves volt, a család Extremadurába költözött, Cáceres városába, ahol apja gáztöltő állomást nyitott, mígy anyja egy kis borüzletet üzemeltetett. A kis Pedró már itt gyakran járt - időnként iskola helyett - moziba, és rendkívül megszerette a film világát. Kedvenc rendezői közé tartozott Billy Wilder, Douglas Sirk, Alfred Hitchcock, Rainer Werner Fassbinder, Luis Buñuel, Edgar Neville, Federico Fellini, Luis García Berlanga és Marco Ferreri.
1967-ben, 17 évesen barátaival Madridba költözött. Az 1970-es években egy független spanyol színházi tárulat tagja. Alkalmi munkákból élt, majd állást kapott a spanyol nemzeti telefontársaságnál. Tíz évig dolgozott itt, de közben már forgatókönyveket és képregényeket írt, underground folyóiratokban publikált. 1972-ben kezd el Super 8-as kamerával amatőr filmeket forgatni. Ez a gyakorlat az egyetlen szakmai iskolája: nem végzett semmilyen filmes felsőoktatási iskolát, mivel Franco bezáratta a filmfőiskolát.
1972–1978 között rövidfilmeket forgatott. Délelőttönként a Telefónica telefontársaság irodai alkalmazottja volt, esténként forgatókönyveket írt, színdarabokban lépett fel a Los Goliardos független társulatnál. Transzvesztita punk bandát alapított, novellákat írt, képregényeket rajzolt. Ismertté vált underground berkekben. Pár évvel később az El Vibora képregénylap állandó munkatársa lett és megduplázta az olvasottságot az Általános erekció című fotósorozatával. Az első filmjét 1980-ban forgatta 16 mm-es filmre 18 hónapon keresztül, s a Los Goliardos színtársulatban szerzett barátainak segítségével forgatta le. A főszerepet régi barátja, Carmen Maura alakította, a botrányos film óriási sikert aratott.
A Pepi, Luci, Bom y otras chicas del montón (Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből) majdnem minden témát felölel, amivel Almodóvar a későbbiekben is foglalkozik. A három nő életének középpontjában a drog, a barátság és a szexben megnyilvánuló agresszivitás áll. Miután Pepit megerőszakolja egy rendőr, a nő megpróbálja rávenni a férfi mazochista feleségét, hogy hagyja el férjét. Almodóvar első filmjeiben a diktatúra utáni liberális Spanyolország eltúlzott képe jelenik meg. 1975-ben, Franco tábornok halála után a spanyol kultúra felszabadult, a cenzúra megszűnt, az ország nyitottá vált. Ráadásul a "Pepi..." rendkívül kevés pénzből készült, ami egyrészt megnehezítette forgatást - akkoriban Almodóvar a spanyol telefontársaságnál dolgozott, így csak hétvégén volt ideje forgatni - másrészt viszont kreatív szabadságot adott a stábnak. A Pepiből rögtön kultuszfilm lett, négy éven keresztül folyamatosan játszották éjszakánként Madridban.
A következő film, a Szenvedélyek labirintusa (1982) egy dilis szex komédia - a 70-es, 80-as évek ellen-kulturális Madridjának bemutatása. Komolyabb nemzetközi sikert az 1984-es Áldott mélységek című munkája jelentette. Fő témája filmjeiben a végletes érzelmek, a homoszexualitás, a magány. Ez az első filmje, amiben a rendező a későbbiekben oly sokszor felbukkanó vallási témákat pedzeget. A szereplők között van Carmen Maura, Cecilia Roth, Marisa Paredes és más Almodóvar-lányok is. Ekkor már Almodóvar nemzetközileg elismert, filmjei közönségsikert aratnak.
ley_deseo_1.jpg
Antonio Banderasra egy színházi előadás során figyel fel a rendező, majd 1986-ban rá osztotta a Matador egyik férfi főszerepét. A Matador fordulópontot jelen Almodóvar pályafutásában. Ez az első filmje, aminek a forgatókönyvét is ő jegyzi. A Matador már nem a megszokott naturalista komédia, hanem egy mese a halálról, a szexről és a bűntudatról. Egy rejtélyes gyilkosság körül bonyolódik, s egy felmagasztosított kettős gyilkossággal ér véget.
A mozik látogatottsága, a televízió térnyerésének köszönhetően erősen csökkent. Ezen felül a Spanyolországban készült filmek részesedése visszaesett a külföldi filmek beáramlása miatt. A 80-as évek elején Pilar Miro rendezőnő (El Crimen de Cuenca) került a filmfőigazgatói székbe. Miró olyan törvényt vezetett be, amely megvédte a spanyol filmeket a külföldi filmekkel szemben és nagyobb támogatást nyújtott a hazai filmek gyártásához. A filmtörvény kritikusai azonban azt hangsúlyozták, hogy a megemelt állami támogatás arra ösztökéli a művészeket, hogy ne törődjenek a piac valóságos igényeivel. Ekkor jött Almodóvar újabb filmje, a A vágy törvénye (1987) , ami rendkívül sikeres volt a külföldi fesztiválokon és nagy hasznot is hozott. Ezt kihasználva, a spanyol vezetés a filmmel reklámozta a spanyol kultúrát, a A vágy törvénye a spanyol film modelljévé vált.
Innentől kezdve Almodóvar a legsikeresebb spanyol rendezőnek számított, Spanyolországból az Egyesült Államokba exportált filmek közül a legtöbbet ő rendezte. A Miro által létrehozott törvényt kihasználva Almodóvar és testvére létrehozták az El Deseo nevű produkciós céget, ami Almodóvar filmjein kívül egyéb filmeket is produkál, például a nemrég Magyarországon is bemutatott Az élet nélkülemet, Sarah Polley főszereplésével.
asszonyok.jpg
Az 1988-as Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmje megindító női monológ a boldogságról és a magányról, a női lélek mechanizmusának bemutatására vállalkozik. A film álomszerű, tele Billy Wilder-szerű jelenetekkel, amiket különleges díszletek, szereplők, kellékek, szerek díszítenek. A film vázlatosan Jean Cocteau 1930-as drámájára, az Emberi hangra épül. A film meghozta számára az elsp Oscar-jelölést, a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Az 1989-ben készült Atamé-t Amerikában igazságtalanul az igen korlátozó X kategóriába sorolták, amit hosszas huza-vona után sikerült érvényteleníteni. A Kötözz meg és öllej! (1989) egy fekete humorú komédia a szexről és az erőszakról, valamint a beláthatatlan ösztönökről, egy pornószínésznő, egy rendező és egy kábítószerélvező közreműködésével.
1990-es évekre Almodóvár korábbi vehemenciája csillapodott, nyers stílusát egy visszafogottabb és finomabb ábrázolásmód váltotta fel munkáiban. Homoszexuális beállítottságát nyíltan vállalja, azonban filmjei központi témája majdnem minden esetben a nő. A Tűsarok egy anyáról (Victoria Abril) és lányáról (Marisa Paredes) szól, aki megölte apját. A film egy tragikomédia, két nő erejének harca.
A Tűsarok utáni csalódást a Kika csodálatos Almodóvar jelenetei enyhítették. A most szabadult, ex-pornó színész (Peter Coyote) megtalálja az alvó Kikát (Veronica Forqué) egy szobában. Nem tud ellenállni a látványnak és megerőszakolja a lányt. A Titkom virága egy ponyvákat író nőről szól, akinek saját élete is egy romantikus regénybe fullad. Leo (Marisa Paredes) nem tud férje nélkül élni, akinek viszont el kell mennie Koszovóba harcolni. Ebben a filmben Almodóvar a sötétebb filmektől visszatért a Nők az idegösszeomlás szélénben már látott tragikomédiához viszont nincs terhelve olyan nyílt szexuális jelenetekkel, mint az előző filmek.
A 97-es Eleven hús már közelebb van a thrillerhez, a film noir-hoz. Victor (Liberto Rabal) börtönbe kerül miután belekeveredik egy lövöldözésbe. A férfi társa (Javier Bardem) tolószékbe kényszerül, mindketten ugyanabba a nőbe (Francesca Neri) szerelmesek. Az Eleven hússal érkezik Almodóvar számára az igazi világhír.
todosobremimadre.bmp
A Mindent anyámról 1999-ben elnyerte az Oscar díjat és a Golden Globe-ot a Legjobb külföldi film kategóriában, de kapott díjat Cannes-ban is (rendezés), továbbá BAFTA- és Cézár-díjban is részesült. A rendkívül megható film története szerint Manuela (Cecilia Roth) elindul megkeresni elvesztett fia édesapját. Manuela Barcelonába érkezik, ahol kiderül, az apa (Toni Cantó) Lolává alakult, vagyis transzvesztita lett belőle, s a történetbe belezavar at AIDS vírus is. A film az Eleven húshoz hasonlóan egyfajta érzelmi mélységet és érettséget sugároz, ami az előző filmekből hiányzott.
almodovar_oscar.jpg
A Mindent anyámról után a Beszélj hozzá! (2002) következett, amivel elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját, és a legjobb külföldi film díját a Golden Globe-on. A Beszélj hozzá Almodóvar talán legszenvedélyesebb filmje, tele elfojtott érzelmekkel. Benigno (Javier Cámara) kórházi ápoló, lelkiismeretesen törődik a kómában fekvő Aliciával (Leonor Watling), talán már túlzottan is kötődik az eszméletlenül fekvő lányhoz.
A Rossz nevelés (2004) Cannes-ban botrányt kavart a katolikus egyházban előforduló szexuális visszaélésekkel kapcsolatos nyíltsága miatt. Egyesek szerint ez Almodóvár eddigi legjobb munkája, ugyanakkor a magyar kritika szétesőnek, giccsesnek, érzelmeit felületesnek tartja. A film bepillantást nyújt egy idillikus gyerekkori szerelem rövid történetébe a '60-as évekből, mely két internátusbeli fiú (Ignacio és Enrique) között szövődött, a papi pedofíliába, majd a jelenbe kalauzol minket, ahol egy szélhámos fiúval találkozunk, aki bátyja egykori szerelmének adja ki magát.
mala_education.jpg
Kevés olyan rendező van, aki pontos használati utasítást ad művéhez. A Rossz nevelés hivatalos honlapján például olyan szövegek olvashatók, amikben Almodóvar pontosan megmondja, hogyan értelmezzük, milyen műfaji kategóriába soroljuk filmjét. Sőt, még egy interjút is készített saját magával a Rossz nevelésről, hogy a legcélravezetőbb kérdésekre a legmegfelelőbb válaszokat adhassa.
Ezt követte a Volver (2006), mely Cannes-ban két díjat is kapott (forgatókönyv, színésznő). A történet szerint Raimunda egy fiatal, keményen dolgozó és igen vonzó édesanya, aki munkanélküli férjével neveli serdülőkorban lévő lányukat. Nővére, Sole viszont igen félénk nő, aki egy illegális fodrászszalonban keresi kenyerét. A férje faképnél hagyta és lelépett egyik ügyfelével. Sole azóta egyedül él. Egy tavaszi vasárnapon Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa őt Paula nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette nénikéjét, mégsem tud ott lenni a temetésen. Sole egyedül tér vissza szülővárosába, ahol a szomszédok közlik, édesanyja visszatért a túlvilágról, hogy Paula nénikéjének gondját viselje betegeskedő éveiben.
almodovar02.jpg
A mester legújabb filmje, a Megtört virágok. A rendező visszafogott filmjében egy szerelmi sokszöget dolgozott fel a fiatal, csinos, vérbő titkárnőből lett szerető, a gazdag és persze öreg szerelmes volt-főnök, valamint az elkötelezett és később megtört író-rendező és a végletekig önfeláldozó menedzser ex-barátnő között. Maga a szerelmi történet elkoptatott és ezerszer megénekelt. A fiatal nő nem sokáig tudja pénzzel helyettesíteni a szerelmet és amikor végre megtalálja azt, akkor a dolgok felizzanak.
Válogatott irodalom:
Borbás Anita: Pedro Almodovar, az "emberi szenvedélyek krónikása. In=A filmről jutott eszünkbe.
Tanulmányok (szerk.: Kopasz Fabióla), Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kiadó, Szeged, 1996, 47-53. oldal
Strauss, Frédéric (szerk.:) Pedro Almodóvar. Írások, beszélgetések. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
http://www.moziplussz.hu/cikk.php?id=248
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pedro_Almodóvar
http://en.wikipedia.org/wiki/Pedro_Almodóvar
http://www.imdb.com/name/nm0000264/
http://pedroalmodovar.lap.hu/
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kga/0/31001/1
http://clubcultura.com/clubcine/clubcineastas/almodovar/eng/homeeng.htm
http://www.portalmix.com/cine/bios/palmodovar.shtml
http://cvc.cervantes.es/ACTCULT/cine/personajes/personajes.htm
 

Dors

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljes neve: Emily Elizabeth Dickinson
Született: Amherst, USA, 1830. december 10.
Meghalt: Amherst, USA, 1886. május 15.
Szülei: Edward Dickinson (1803-1879) és Emily Nocross Dickinson (1804-1882)
Testvérei: William Austin Dickinson (1829-1895), Lavinia Dickinson (1833-1899)
Foglalkozása: költő
Művei: Emily Dickinson összes versei (Három kötetben; 1890), Emily Dickinson összes versei (1955).
Orientációja: leszbikus/biszexuális
emily_dickinson.jpg
A 19. század második felének méltán egyik legjelentősebb amerikai költője, bár nagyságát csak jóval halála után ismerték fel (életében mindössze hét verse jelent meg). Dickinson tekintélyes new england-i családból származott: őse, Nathaniel Dickinson 1630-ban érkezett Massachusettsbe. Apja a város ismert ügyvédje, 1842 és 1843 között a massachusetts-i szenátus, majd a washingtoni Kongresszus képviselője, a Whig párt tagjaként. Tanulmányait az Amherst Academy-ben, majd egy évig a Mount Holyoke Female Seminary-ben folytatta, ahonnan apja kívánságára a tervezettnél hamarabb tér haza.
dickinson_gyerekek.jpg
Az iskolából hazatérve eleinte gyakran mozgott a társasági életben, mivel a Dickinson-házban (mely ma Emily Dickinson Múzeumként működik) több csinos fiatalember is megjelent, s voltak kérői is szép számmal, azonban harmincas éveitől kezdve a visszavonult életet választotta, s nem mozdult ki amhersti otthonából (ezt sokan agorafóbiával magyarázzák). Életrajzírói a későbbi években két férfi szerelmét említik. Charles Wadsworth tiszteletest, aki országos hírű prédikátor volt, és Samuel Bowlest, aki a Springfield Republican főszerkesztője volt.
susan_gilbert.jpg
Számtalan olyan részlet van, mely alapján joggal lehet Emily Dickinsont leszbikusnak, vagy legalábbis biszexuálisnak tekinteni, azonban mindez a források elégtelensége miatt nagyon nehezen bizonyítható. 1850 körül Emily Fowlerhez fűzték gyengéd szálak, majd 1851-től már leveleinek és verseinek nagy része Susan Gilberthez, kamaszkori barátnőjéhez, későbbi sógornőjéhez szóltak (Susan a bátyjához, William Austinhoz ment hozzá, akik a szomszédban laktak). Emily halála után Susan válaszleveleit megsemmisítették – talán így védve a költőnőről elterjedt képet – így nem tudjuk, hogy ő hogyan viszonozta barátnője érzéseit, sőt a hagyaték gondozói Emily leveleinek egy részéből is komplett, kompromittáló sorokat töröltek ki. A szinte haláláig tartó levelezés (melyet 1998-ban egybegyűjtve kiadtak) alapján azonban látható, hogy kapcsolatukat nem lankadó érzelmi és intellektuális inspiráció jellemezte, amit – legalábbis Emily részéről – nyugodtan nevezhetünk szerelemnek.
Verseit papírszeletkékre, újságszélre, számlák, receptek hátoldalára írta, és többségükről később másolatot is készített. Versein kívül kiterjedt levelezést folytatott. Külön meg kell említeni a három, „Mesternek” címzett levelet, melyek talán az egész Dickinson-életmű legrejtélyesebb alkotásai. Egyesek szerint Wadsworth-höz szólnak, ám néhány kutató szerint a „Mester” nem más, mint Dickinson aktív, alkotó énje, melyre egyébként számos esetben hímnemben utal.
dickinson_sir.jpg
Dickinson az ellentmondások költője. Költői formavilágát szinte csak a protestáns himnuszok metrumaira (common meter, illetve short meter) korlátozta. Számtalan nyelvi kísérletezés figyelhető meg műveiben, mint az inverzió, a segédige elhagyása, vagy a melléknév és ige főnévként szerepeltetése. Többen kiemelik egyéni helyesírását (elsősorban a nagybetűk használatáról van szó) és sortördelését. Verseiben egy bonyolult gondolkodó, valódi intellektuális nő rajzolódik ki, aki különös látásmódjával szinte zavarba hozza olvasóját. Műveit fegyelmezett kifejezésmód, precíz fogalmazás, szokatlan metaforák és meglepő paradoxonok jellemzik. Költői tevékenysége alapján egy sajátos vallási kép rajzolódik ki, mely leginkább a panteizmushoz áll közel. Versei azonban sokszor egyszerű, életből vett dolgokról szólnak, ezért is szokták Dickinsont a „mezítlábas költő”-nek nevezni.
A ’70-es évektől egyre több megpróbáltatás érte. Negyvenhárom éves korában meghalt apja, ezután folyamatosan gyászolt. Elvesztette anyját, Bowlset, Wadswortht és legkedvesebb unokaöccsét, Gilbertet. Egyre többet betegeskeddett, kínzó fejfájások gyötörték – a versekből ismert tűzkoronák – s látásával is egyre több baj volt. 1886. május 15-én, ötvenhat éves korában vesebajban – Bright-kórban – halt meg Amherstben.
Válogatott irodalom:
HP: A mezítlábas költő. Emily Dickinson (1830-1886). (Világraszóló melegek, 1. rész) In = Mások, 2007/11, 22-24. oldal.
Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 204-220. oldal.
Előhívott önarcképek. Leszbikus nők önéletrajzi írásai (szerk.: Borgos Anna). Labrisz Leszbikus Egyesület, Budapest, 2003, 18-24. oldal.
http://en.wikipedia.org/wiki/Emily_Dickinson
http://www.online-literature.com/dickinson/
http://www.poets.org/poet.php/prmPID/155
http://www.english.uiuc.edu/maps/poets/a_f/dickinson/bio.htm
http://www.cswnet.com/~erin/edbio.htm
http://www.kirjasto.sci.fi/emilydic.htm
http://www.neuroticpoets.com/dickinson/
http://www.biographyonline.net/poets/emily_dickinson.html
http://www.emilydickinson.it/cronsusangilbert.jpg
 

Dors

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljes neve: Annie Leibovitz
Eredeti neve: Anna-Lou Leibovitz
Született: 1949. október 2., Waterbury, Connecticut, USA
Szülei: Samuel Leibovitz és Marilyn Heit Leibovitz (-2005)
Gyermekei: Sarah Cameron Leibovitz (2001-) Susan (2005-) és Samuelle (2005)
Nemzetisége: amerikai
Foglalkozása: fotóművész
Művei: Photographs (1983); Photographs 1970-1990 (1991); Dancers (1992); American Olympians (1996); Women (1999); American Music 2005); A Photographer’s Life 1990-2005 (2006)
Orientációja: leszbikus
leibovitz.bmp
Annie Leibovitz a kortárs amerikai fotóművészet egyike legismertebb portrékészítője. elsősorban zenészekről és más hírességekről készült portréfotóiról híres. Igazán közismertté a John Lennonról és Yoko Onóról, John halála előtt csupán pár órával készített fotója tette. Ő volt a második fotós, akinek még életében, 1991-ben önálló kiállítást szentelt a Washington-i National Portrait Gallery. Vállaltan leszbikus, hosszú évekig Susan Sontag (1933-2004) írónő volt az élettársa, annak 2004-ben bekövetkezett haláláig.
Annie Leibovitz 1949. október 2-án született a Connecticut állambeli Waterbury-ben. Hatan voltak etstvérek. Édesapja, Samuel Leibovitz hivatásos katona volt, az Egyesült Államok Légierejének ezredese. Anyja, Marilyn Heit Leibovitz modern tánc oktatóként dolgozott, s annak idején a neves táncművésznék, Martha Graham-nél tanult. Annie-t az iskolában elsősorban a művészeti tárgyak érdekelték, mint a művészettörténet, a fotózás és a zene. Ő maga is zenélt, sőt írt is.
Tanulmányait a San Francisco Art Institute-ben végezte, ám kezdetben festészette tanult. 1967-ben végzett. Családjával az ezt követő nyári szünetben a számára rendkívül érdekesnek tartott Japánba utazott, s ekkor kapta szüleitől első kameráját. Már itt szenvedélyévé vált a fotózás, s itt készítette első fontosabb fotóit is. 1969-ban Izraelben is megfordult, s szintén fotózott, ahol hónapokat töltött egy kibucban, s képeket készített a jeruzsálemi Salamon-templom ásatásainál is. Karrierje 1970-ben indult, amikor a Rolling Stone magazin fotósa lett . Időközben, 1971-ben szerezte meg a "bachelor" fokozatot a San Francisco Art Institute-ben. Leibovitz 13 éven át (1970–1983) dolgozott a magazinnál, 1973-ban már a lap vezető fotográfusa (Jann Wenner nevezte ki), s számos hírességről készített fotókat a magazin számára. 1975-ben hivatalos fotósként kísérte világkörüli útján a Rolling Stones együttest. 1983-ban jelent meg első albuma, Photographs címmel.
leibovitz2.bmp
A 80-as években kilépett a rock-fotós skatulyából, reklámkampányokhoz és könyvekhez is fotózott, számos díjat is nyert. 1983-ban elhagyta a Rolling Stone-t és – immár exkluzív szerződés nélkül – a Vanity Fair ameriakai filmes magazinnak kezdett dolgozni, legtöbb munkája jelenleg is itt jelenik meg. Így alkotásai elsősorban filmsztárokról készültek, ám lencsevégre kapott írókat és politikusokat is.
Méltán híres képeket készített többek között Demi Moore-ról, Brad Pitt-ről, Bette Midler-ről, a szintén leszbikus Ellen DeGeneres-ről, George W. Bush kormányáról, Michael Moore-ról, Madeleine Albright-ról, Bill Clintonról, Scarlett Johannsonról, Keira Knightley-ról, Tom Ford divattervezőról, Jim Carrey filkomikusról, Susan Sarandonról, Nicole Kidman-ről vagy Tom Cruise-ról.
barish.jpg
Híres a Mihaiol Barasnyikovról készült tengerparti fotója is. 1984-ben az American Society of Magazine Photographers az év fotósának választotta meg. Mostanában emellett divat- és reklámfotókat is készít. Tavaly őt kérték fel a Pirelli 2000-es naptár aktjainak elkészítésére. Fotózott sportversenyeken is, így az 1985-ös mexikói futball világbajnokságon, valamint az 1996-os atlantai olimpián (ezek de képek szerepelnek American Olympians című albumában). Dolgozott továbbá a Life, a Vogue, az Esquire és a Time Newsweek magazinoknak is.
Időnként nonprofit, társadalmilag fontos témájű fotókat is készít, így 1989-ben az "AIDS és metamorfózisai" című kötethez is fotózott. 1993-ban a háború sújtotta Szarajevóban járt, s világhíressé vált egy bicikli képével: orvlövész által gyilkolta meg azt a tinédzserfiút, aki éppen halála pillanatában esett le a biciklijéről.
leibovitz2.jpg
Egyik legjelentősebb fotója John Lennonról készült 1980-ban, Lennon halálának reggelén; ez az "utolsó fotó" Lennonról (Ez csak bizonyos szempontból igaz, ugyanis egy másik fotóriporter később még lefényképezte Lennont, amint a háza előtt autogrammot ad Mark Chapman-nek, későbbi gyilkosának, de az a fotó nem jelent meg). Leibovitz képén az ágyon ruhában fekvő Yoko Ono-t öleli át a meztelen Lennon. A kép a Rolling Stone 335-ik számának címlapja lett.
A '90-es években elsősorban két portréja vált igazán világhírűvé: az egyik Demo Moore-t ábrázolja terhesen és meztelenül, a testére festett ruhában, s meglehetősen nagy feltűnést keltett.
leibovitz_moore.jpg
A másik fontosabb portré Whoopi Goldberget ábrázolja egy fürdőkádnyi tejben fekve, felülről fotózva. 2006-ban készültek az első hivatalosan közölt fotói Tom Cruise és Katie Holmes gyermekéről, Suri-ról.
2007-ben készítette II. Erzsébet brit királynőről egyik leghíresebb portréját, aki éppen Virginia államban, az egykori első észak-amerikai angol gyarmat területén tett látogatást.
Annier Leibovitz-nak további jelentős fotói vannak többek között Dolly Partonról, Arbnold Schwarzeneggerről, Dan Aykroyd-ról és John Belushiról, as Blues Brothers tagjairól, Stingről, Cindy Lauperről, vagy éppen Bruce Springsteen-ről. Annie Leibovitz több könyvet (fotóalbumot) is kiadott, ezek a Women, Olimpic Portraits, Dancers, American Music, Photographs 1970–1999, Stardust.
sontag.jpg
Annie Leibovitz-ról közismert leszbikussága, bár magánéletét nem a nyilvánosság előtt éli. 1989-ben ismerkedett meg Susan Sontag-gal (képünkön), élete párjával, akivel egészen Susan haláláig együtt élt. Az írónő-essszéista számos esetben inspirálta Annie-t alkotásra és munkáinak konstruktív kritikusa volt. Viszonyukat többen is romantikus/intellektuális kapcsolatként értékelték. Annie társaságban Sausan-t a partnerének, vagy szeretőjének ("lover") nevezte. A két nő együtt élt közös apartmanjukban, egészen Susan 2004. december 29-én bekövetkezett haláláig (a fájdalom duplán érkezett Annie számára ebben az évben, mivel majd alig hat héttel később újabb csapás sújtotta, mikor váratlanul édesapja is elhunyt). Susan általában külföldi útjaira is elkísérte, így együtt jártak Varsóban, Mexzkóban és Szarajevóban. A 2006-ban megjelent, róla szóló könyvben (Annie Leibovitz. A Photographer's Life. 1990-2005) a következő képpen nyilatkozott kapcsolatukról: "Susannal ez egy igazi lovve story volt". A könyvben egyébként az Annie-ről készült képek mellett a szülei, gyermekei és természetesen Susan képei tekinthetőek meg. A könyvet Susan esszéje vezeti be.
Annie-nek három lánya van: a 2001 októberében született Sarah Cameron Leibovitz-ot mágg Susan-nal együtt kezdték nevelni (a gyermeket a viktoriánus kor egyik jelentős női fotográfusáról, Julia Margaret Cameron-ról nevezte el), s 2005 májusában született meg két ikerlánya: Susan és Samuelle.
newsweekleibo-1.jpg
2005-ben húga dokumentumfilmet rendezett Annie-ről. Barbara Leibovitz nem amatőrként tette ezt, hiszen maga is elismert író- és rendezőnő, akinek művében Annie-t nem csupán legendás művészként, de anyaként s leszbikusságát nyíltan vállaló nőként is sikerült bemutatnia. A forgatás során több mint egy évet töltöttek el együtt, ugyanis Barbara a lehető legőszintébb képet szerette volna a nézők elé tárni Annie-ről, s bevallása szerint ebben az egyetlen esztendőben többet tudott meg a testvéréről, mint gyerek- és fiatalkorukban, míg együtt nevelkedtek.
Válogatott irodalom:
Scott, Janny: From Annie Leibovitz: Life, and Death, Examined (New York Times, 2006. október 6.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Annie_Leibovitz
http://www.nlcafe.hu/szorakozzunk/20081024/annie_leibovitz_egy_elet_a_fe...
http://en.wikipedia.org/wiki/Annie_Leibovitz
http://www.pbs.org/wnet/americanmasters/episodes/annie-leibovitz/life-th...
http://www.glbtq.com/arts/leibovitz_a.html
http://fototapeta.art.pl/fti-ale.html
 

higher

Új tag
Szerintem csak az a baj, hogy túlzottan hirdetik ezt magukról és ez nem mindig túl jó. Egyébként semmi problémám sincs velük, valamiért van ilyen és valahogy létrejött ez, valamilyen módon normális, természetes....
a "túlzottan hirdetés", "reklámozás" általában a másik fél túlérzékenységét jelzi :)
 

Tizedes78

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokáig elítéltem és elutasítottam a melegeket
aztán megismertem a kedvesem meleg barátját és rájöttem sokkal összetettebb személyiségek ők mint sokan azt gondolnák
 

Malex

Állandó Tag
Állandó Tag
A skandináv országokban működnek olyan szórakozóhelyek, melyek melegek számára jöttek létre, de mindenki látogatja őket. Ott ez nem ciki. Az embert látják egymásban a homo- és heteroszexuálisok, és békében élnek egymás mellett. Nálunk mikor lesz ez így?? :(
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Púderos doboz

[FONT=verdana,sans-serif]Közel laktunk egymáshoz, szinte minden nap találkoztunk. Lánytestvérével együtt a fodrászműhelyükben dolgoztak. Nem volt velük dolgom egészen iskola kezdésig, amikor is édesanyám valami praktikus oknál fogva úgy döntött, hogy vége az időrabló loboncos hosszú hajnak. Nem tiltakoztam ellene, megszabadultam a kifésülés, a lófarokba fogás, a hajfonás és egyéb gyötrelmektől. Párnakupac a fodrászszékbe, tetejére én, csitt-csatt, gyorsan ment. Megkönnyebbült fejjel szaladgáltam egész délután.

Hanem ezentúl rendszeres vendége lettem a hölgyszakasznak, bár a remekmű igazán nem mutatott valami nőiesen. Két dauer között rám került a sor, a csitt-csatt egyre merészebb lett, estére úgy néztem ki piszkosan, maszatosan, mint bármelyik vásott fiú az utcából.

Történt egyszer ünnepek előtt, hogy zsúfolásig megtelt a kis műhely szépülni vágyó asszonyokkal, nem fértem be a két dauer közé, mert a berakásnak kellett a hely. A férfi szakasz haladósabb volt, így [/FONT][FONT=verdana,sans-serif]átpenderítettek [/FONT][FONT=verdana,sans-serif]a fiú testvérhez. Jött a párnakupac, a tetejére én.... és a rémület. Vajon mi lesz ebből? Lelki szemeim előtt apám és a bátyám felstuccolt tarkója suhant át és akkor először életemben nagyon irigyeltem a nővérem gondosan befésült, beondolált hosszú haját. Már épp elsírtam volna magam, amikor megszólalt.
- Hát te meg hogy nézel ki? - Nocsak! Én? Mintha kifejezetten az én kérésemre történt volna a megcsupálás?
- Na ne félj, majd kihozunk belőle valamit! - Csitt-csatt, egy tincs ide, másik oda, frufru, hajcsat, csigabiga és egy kislány nézett vissza rám a tükörből. Elámultam. Ezek után hatökrös szekérrel sem tudtak volna a hölgyfodrászathoz vonszolni. Soha többé.

Nem hordott köpenyt, fehér nadrágjába gondosan betűrte a szépen vasalt fehér ingét. Kis pocakján a hózentróger tartotta tökéletes egyensúlyban a nadrág korcát, mint a keljfeljancsit a műanyag összeillesztés. Csak a férfiakkal foglalkozott, szerette körülugrálni őket. Apró bajusza alatt néha még csücsörített is, amikor a fül körül, vagy az orr alatt igazított. Férfiasra fazonírozott, még a kese állúból is határozott karaktert varázsolt ollójával, s mintha a járása is megváltozott volna a gondos munka után a férfinépnek. Katonásabb lett a lépés, egyenesebb a hát. A műhelynek ebben a kis zugában nem az édes illatú hajlakk és női pomádé, hanem valami komoly, férfias szappanillat érződött, a borotvahabé, amit annyira szerettem apámon.

Egészen felnőtt koromig nem tágítottam mellőle. A legdivatosabb női frizurát hordtam, s a lányok minduntalan találgatták, vajon melyik lehet az a méregdrága szalon? Cinkosan összemosolyogtunk a parányi, egyszerű műhelyben. Nem beszélgettünk sokat, és ez különösen jólesett, fárasztott a fecsegés. Mégis mindig tudtunk egymásról mindent. Vagy majdnem mindent.

Hazafelé tartottam a buszon egy sikeresnek éppen nem mondható vizsgám után, ami nagyon fájt. Szerettem volna megfelelni, fontos volt számomra. Megalázó kudarc volt. Lógott az orrom, kishíján nem csak az orrom, hanem más is a szemem sarkában. Odajött hozzám a csuklósbusz forgójába.
- Ejnye, mi történt? - És két megálló között eleredt a záporeső, nem találtam a táskában zsebkendőt, a táskámat sem találtam jóformán, csak ömlött belőlem a szomorúság.
- Ó hát emiatt sírni, ettől még nem dől össze a világ. - Pazarul nézhettem ki. Elővett a kabátjából egy szépen élére vasalt, hatalmas életmentő férfizsebkendőt, majd nagy segítőszándékával.... egy púderos dobozt....Ó!
- Ez mi?
- Elkenődött, van benne tükör.
- A barátnődé?
Nagy szemekkel nézett rám. Döbbenten néztem vissza. Elszóltam magam. Erről soha nem beszéltünk se vele, se róla, de valahogy ott lógott a levegőben. Talán nem tartott elég érettnek rá, hogy elmondja, vagy a szemérme tartotta vissza, vagy az amúgy tökéletesen érthető gátlás, a félelem a megkülönböztetéstől.
Feltisztult a köd. Mintha valami óriás tehertől szabadultam volna meg. Bizonyossá vált.
[/FONT][FONT=verdana,sans-serif]- Miért, baj talán? [/FONT][FONT=verdana,sans-serif]- Átöleltem, [/FONT][FONT=verdana,sans-serif]egészen kicsi volt. Megcsapta az orrom a borotvaszappan illata. Persze, hogy tudtam, valahonnan mindig is éreztem, de soha sem gondoltam végig a dolgot, mit is jelenthet ez: barátja volt.

Felnőtt fejjel visszatekintve kapcsolatunkra és az ő életére, megismerve a társadalom hozzáállását a másság kérdéséhez, a különböző kultúrák eltérő toleranciáját, azt kell mondanom, hogy jelentős mértékben meghatározta gondolkodásmódomat, úgy érzem elfogadóbb lettem általa. Köszönöm Buci!

Sch.E.
[/FONT]
 

satavari

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én német barátaim, akik történetesen egy heteroszexuális házaspár, gyerekestöl együtt minden évben elmennek a gay pride-ra, mert jól szórakoznak. Nem szabadna különbséget tenni, és akkor nem is lenne "más" a nem heteroszexuális beállítottságú ember, csupán EMBER.
 

andyhugi1

Állandó Tag
Állandó Tag
Környezetemben sokan elítélik a melegeket. Úgy beszélnek róluk, mintha valami másik bolygóról idecsöppent deformált faj lennének. Csodálkoznak, ha vitába szállok velük. Nem olyan régen társaságban ismerkedtem meg egy kedves lánnyal. Mint utólag kiderült a lányokat szereti. Eleinte nagyon furcsa volt vele az ismerkedés. Később egy nagyon őszinte és igaz barátra leltem benne. Eddig sem ítéltem el őket, hiszen mindenki maga tudja és érzi, hogy hol találja meg a boldogságát. Egy élete van mindenkinek és azt úgy élje le, hogy
abban feltétel nélkül jól érezze magát. Ez az én véleményem.
 

Lenday

Állandó Tag
Állandó Tag
Budapest főpolgármestre nyilatkozta, hogy ő nem támogathatja a melegolimpiát, mert az nem összeegyeztethető az elveivel.
Én egyszerűen csak nem értem miért kell egyáltalán meleg olimpiát tartani. A sportteljesítménynek mi köze a szexuális beállítottsághoz?
 

exeCute

Állandó Tag
Állandó Tag
Lenday
Én sem tudom, miért van külön olimpia. Maximum olyan racionális magyarázatot tudok elképzelni, hogy a másságukat nyíltan felvállaló sportolókat ne támadják a szexuális beállítottságuk miatt (a többiek és a média).
Egyébként nem hiszem, hogy Tarlós közölné így hirtelen, hogy "bocs, mégse, azt még az elődöm hagyta jóvá", egyrészt mert ebből megint nemzetközi balhé lenne, másrészt meg "a pénznek nincs szaga", és Budapest eléggé rá lenne szorulva egy kis plusz bevételre. Véleményem szerint a politikusok Magyarországon legtöbb esetben álszentek, szóval nagy nehezen csak sikerül majd szemet hunynia a konzervatív főpolgármester úrnak az esemény felett... ;)
 
Oldal tetejére