Te megölelnél egy muszlimot, ha arra kérne?

Torontóban élő muszlimok a napokban egy kísérletet végeztek, hogy felmérjék mennyire félnek tőlük az emberek.
Azt akarták megtudni, hogy a kanadai városban milyen szinten van az iszlamofóbia.

A teszt során egy bekötött szemű muszlim férfi kiállt az utcára, ahol emberek tömegei járnak.

o-BLIND-TRUST-PROJECT-facebook-1024x512.jpg


A férfi mellett pedig az alábbi két felirat volt: Az egyiken ez volt: „Muszlim vagyok. Terroristának bélyegeztek meg.” A másikon pedig ez: „Én bízom benned. Te is bízol bennem? Ölelj meg.”

aArpEz0_460s.jpg


A kanadai muzulmánok a kísérlettel azt az üzenetet akarták eljuttatni az emberekhez, hogy a terrorizmusnak nincs köze az iszlám valláshoz.

Blind_Trust_screen_3195887c1-e1423807302185.jpg


A szélsőséges és nem szélsőséges muzulmánokat mindezzel arra akarják ösztönözni, hogy Mohammed próféta írásai szerint békében és szeretetben éljenek. A nem muszlim lakosoknak pedig az igazi iszlámot akarták megmutatni.

258FB82300000578-0-image-a-20_1423658003044.jpg


A videóból kiderül hány ember mert odamenni, hogy megölelje a muszlim férfit.

 

Csatolások

  • muszlim3.jpg
    muszlim3.jpg
    4.2 KB · Olvasás: 137
Igen, nekem is valami hasonlóféle jutott eszembe, mint Yuliannának.
Nem azé nem szívesen ölelném meg, mert muszlim, hanem mert nálunk ez azt hiszem kicsit más gesztus, mint ott.
Ha ismerősöm, barátom, magát az embert szívesen megölelem, legyen muszlim, zsidó, roma, vagy ógörög.
De egy kézfogás ennél az úriembernél is beleférne.
 
hehe...(leszogezem nem vagyok rasszista, ha nem mint muszlim mutatkozna be, hanem mint pakisztani vagy iraki akkor nem kekeckednek ennyire)

en csinalnek egy ellenprobat is...

egy kanadai szuletesu arab rassz jegyeit mutato holgyet allitanek ki (nyaron)
egy rovidujju poloban es rovidnadragban.
egyetlen tablaval: "en is arab szarmazasu vagyok ha te is az vagy olelj meg!"

es felvennem hany arab ferfi olelne meg.. :D
 
A legnagyobb jóindulattal is marhaságnak tartok minden kész átverés, illetve bármilyen nyilvános tesztet a polgárokon. Régebben még csak, csak lehetett "poénkodni" de mostanra annyi feszültséget, és bizalmatlanságot szült a világunk, hogy lassan vakmerőségnek számít minden ilyen megmozduláson szerepelni. Bekötött szemmel? Azt azért valószínünek tartom, hogy kissebb kommandós csoport rejtett helyről védte a főhőst, nehogy esetleg egy idegesebb járókelő kárt tehessen benne. Elég egy rosszul megválasztott helyszín, és kész a baleset. Arról nem beszélve, hány statiszta volt akik eleve a jelenet résztvevőiként mentek oda ölelkezni. tengernyi olyan videó van, ahol igen csak rosszul sültek el ezek a tesztek.
 
...dr. Daniel Ganser az előadásában...

Az előadásának van egy igen lényeges mondata a háborús propagandával kapcsolatban: "A végén olyanokat gyűlölnek, akikkel sosem találkoztak, és olyan háborút támogatnak, amit nem is értenek"

Ne legyenek illúzióink. Egyetlen háború sem indult még jótékonykodásból és soha egyetlen háború sem azzal kezdődött, hogy valamely ország meg akarta védeni az állampolgárait. A közellenség, akivel riogatni lehet mindig is az lesz, akinek az országa gazdaságilag érdekes lehet másoknak.
Néhány fanatikus ember, aki muszlim vallású a fejlett országokban akarja meghonosítani az ő fejében született elképzeléseket. Más országokban meg magukat kereszténynek valló emberek ugyanezen eszközkészlettel demokratizálnak. Bizony mi keresztény országok állampolgárai borzasztó bajban lennénk, ha az egyes vezetőink sugallatára végrahajtott tettek alapján ítélnének meg.
 
Az előadásának van egy igen lényeges mondata a háborús propagandával kapcsolatban: "A végén olyanokat gyűlölnek, akikkel sosem találkoztak, és olyan háborút támogatnak, amit nem is értenek"

Ne legyenek illúzióink. Egyetlen háború sem indult még jótékonykodásból és soha egyetlen háború sem azzal kezdődött, hogy valamely ország meg akarta védeni az állampolgárait. A közellenség, akivel riogatni lehet mindig is az lesz, akinek az országa gazdaságilag érdekes lehet másoknak.
Néhány fanatikus ember, aki muszlim vallású a fejlett országokban akarja meghonosítani az ő fejében született elképzeléseket. Más országokban meg magukat kereszténynek valló emberek ugyanezen eszközkészlettel demokratizálnak. Bizony mi keresztény országok állampolgárai borzasztó bajban lennénk, ha az egyes vezetőink sugallatára végrahajtott tettek alapján ítélnének meg.

Van egy nyúlfaknyi kérdése Gansernak, amikor a világtérképeket mutatja: "Hogy is van az, hogy mindig ott vannak a terroristák, ahol az olajmezők?"

És gondolj bele, hogyan várhatjuk azoktól és a testvéreiktől, anyjuktól, apjuktól, gyerekeiktől, akiket évek óta kegyetlenül kínoztatnak Guantanamon, hogy szeressék a keresztény világot. Azok kínoztatják őket, akik pontosan tudják mi történt szeptember 11-én.

Nekem van két fiam ezért is van bennem empátia. Én már biztos nem lennék képes még élni sem azzal a tudattal, hogy mit művelnek a fiaimmal. Már rég belepusztultam volna a tehetetlen tudatba.
 
Kyra-Erdekes, hogy nem a terror aldozataival vagy empatikus, hanem a terrorizmussal vadolt emberekkel.
Hogy nem jut el hozad a napi terror akciok tv ben es minden median keresztul.
A szept 11 . itt ezen a continensen orokervenyuen mindenki az aldozatokra emlekezik. Egy orszag se akarja befogadni ezeket a Guantanaon levo embereket.
Az olaj nagy uzlet es ez altal politikai tenyezo is. Kell a fejlett vilagnak foleg eunak mert Europa energia szegeny,az olaj, de addig fogjak a hurt fesziteni meg megoldjak maskeppen es akkor furodhetnek az olajba ha nincs aki atvegye, vagy lecsokkentik a vasarlast., amit tettek arat levittek es a hatalom is csokken, ha a lovetta fogyoban.
 
A "Több mint 911" című videó a svájci professzor előadásáról nem igazán a tornyokról szól, sőt! Még érintőlegesen is csak a harmadikról. Csupán megszámolta a tornyokat: egy, kettő, három, meg a repülőket : egy, kettő.... És nem stimmelt. :DArról szól, hogy miként uszítják egymás ellen a muszlimokat és a keresztényeket a politikusok és miként hallgat a média cinkosan és gyáván. Ha mi egyszerű emberek hagyjuk, hogy becsapjanak és egymás ellen hergeljenek bennünket, majd egymást gyilkoljuk le ahelyett, hogy megöleljük egymást, akkor megérdemeljük azokat, akik felettünk hatalmaskodnak és a vérünket szívjuk.
KenFM_im_Gespraech_mit_Dr._Daniele_Ganser_(August_2014).900044b5ae1845f0fd5e95abd5ed790c.jpg

4 nap alatt több mint 4000-en töltötték le a magyar feliratos változatot, de német és angol nyelven is fenn van a You Tube-on, azokat is egyenként 17o-180 000 ember töltötte és nézte meg eddig, de ha csak a nevét beüti az ember a weben 277000 találatot kap. Az ilyen filmeket az ember nem egyedül nézi, hanem társaságban. Egyre többen értik meg a világot maguk körül, nem lehet már az embereket tudatlanságba tartani. Aki meg elhiszi, amit a politikusai hazudnak a szemébe, megteheti, szíve joga. Én még az újságírókra sem haragszom. Mit tehetne? Neki el kell tartani a családját. Hazudik, aztán este a kocsmában leissza magát, hogy ne kelljen arra gondolnia, hogy talán most bombázzák le a Béke Nobel-Díjas elnök repülői a "biológiai fegyver gyárat", amiről ő tudósított. Aztán kiderül, hogy csak a falu elöljárójának a lánya ment férjhez és a biológiai fegyver gyár a lakodalmas sátor volt.
Kezdenek kifutni az időből az Új Világrendet vizionáló hatalmasságok. Egyre idegesebbek. Ne féljetek tőlük...:dr_33:
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom megölelném e a muszlimot de van egy olyan érzésem, hogy a római-katolikust sem (magam is az vagyok) ezzel szemben felvetödne bennem a gondolat - mi a csuda már mindenki homoszexuális lett?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,563
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére