Tegnap végérvényesen beigazolódott Orbán Viktor egyszerűen hülye az európai politikához

Tévedés tévedés hátán- így lehetne jellemezni azt a stratégiát, amit a Fidesz és élén Orbán Viktor az utóbbi egy évben folytatott az Európai Unió politikai porondján. Szinte semelyik állítás és út nem bizonyult járhatónak, azonban tegnap, a holland választások végérvényesen bebizonyították, Orbán egyszerűen nem ért az európai politikához, ahogy a pesti szleng mondja hülye hozzá.

Hollandiában előbb tartották meg az Európai Uniós választásokat, konkrétan tegnap volt a voksolás napja. A végeredmény hatalmas mértékben eltér attól, mint amit a Fidesz vezető elemzői vártak és a Fidesz TV-k harsogtak.

A holland szocialistákról Orbánék azt kalkulálták, hogy kb. 5 százalékot fognak kapni, közben megnyerték a tegnapi választást. Már ez is egy hatalmas tévedés lenne, de Orbán új szövetségese, az Orbánék által győztesnek várt széljobbos holland formáció a Szabadságpárt -most figyelj- éppen, hogy 4 százalék fölött kapott.

Orbán akkor is kínosat tévedett, amikor itt Budapesten fogadta az osztrák szélsőjobboldali párt, az FPÖ elnökét. Heinz-Christian Strache a találkozó után 2 héttel nagyon durva korrupciós botrányba keveredett, 24 óra alatt a teljes osztrák jobboldali kormány belebukott.

A szekunder szégyenérzetet növeli, hogy ennek a Strache nevű embernek a jobbján jelentette be Orbán, hogy nem támogatja a Fidesz Manfred Webert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét és az osztrák haverjával meg Matteo Salvinivel készül egy új erős európai szövetséget alkotni. Most ott tartunk, hogy Orbán egy osztrák lapban nem győz Strache-től elhatárolódni.

Arról is írtunk már, hogy az Orbáni-politika teljesen hazavágták a szlovákiai és romániai magyar pártokat. Az RMDSZ-t súlyosan a parlamenti küszöb alá mérik Erdélyben, közben a párt múltkor 9 százalékot hozott. Felvidéken is az MKP 2 százalékos támogatottsággal bír és a másik szlovákiai magyar párt a Hid-Most helye is nagyon billeg.

Nem fogom most részletesen leírni, a spanyol, macedón, fin és szlovák választásokat, ahol mindenütt a szocialisták, illetve szlovákoknál a liberálisok nyertek, és az Orbán favoritjai igen csúnyán leszerepeltek.

Na Orbán erre a tuti stratégiára alapozva rúgta rá az ajtót Európa legerősebb pártjára, az Európai Néppártra, melynek befolyásos meghatározó tagja volt. Nevetséges, de Orbán pár plakát és egy nyamvadt budapesti egyetem, a CEU ügyében feszített be és ott is vesztett, sikeresen elérte, hogy nincs beleszólása Európa legnagyobb jobboldali közösségének döntésébe és még egyáltalán nem dőlt el, hogy végérvényesen nem e vágják ki onnan a Fideszt.

Nyilván ezek a tévedések Magyarország Európai Uniós jövőjére is kihatással lesznek, valóban Orbán lehetett volna egy közép erős, de meghatározó szereplő az Unió következő 5 évében, de mivel egyszerűen nem ért az Európai Uniós politikához egy megtűrt szereplővé degradálta le magát és ezzel Magyarországot.

S hogy mi lehet az Orbáni tévedések oka? Leginkább az, hogy Orbán teljesen elhitte a saját hazugságát a milliós migráns hordákról. Mert, hogy azok már évek óta nem jönnek, sőt ilyen alacsony az elmúlt 20 évben nem volt a számuk. Ameddig Orbán a gyűlölködő plakátjait ragasztgatta kifelé és ezzel akarta megállítani a migrációt, az Unió tényleg megoldotta, azzal hogy afrikai országokkal és Törökországgal kötőt megállapodásokat, hogy nem engedik tovább a menekülteket.

Ha Orbán sürgősen nem józanodik ki és nem veszi észre, hogy a magyarországi közvélemény -ami a saját propaganda-hazugságukra épül- a legkevésbé sem tükrözi a valóságot akkor ebbe bele fog bukni. Iszonyat nehéz egy beteges hazudozónak eldönteni egy idő után, hogy mi a valóság és mi az ami abból az Ő hazugsága volt. Orbán ebbe csapdába esett és már nem képes az európai politikában reális döntéseket hozni. Csak haza ne vágja teljesen Magyarországot.

A Fidesz-propaganda médiái nem fognak beszámolni arról, hogy Orbán sorozatosan hatalmasakat téved, mert egyszerűen hülye az európai politikához, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenkinek leesen a tantusz: Orbán Magyarország jövőjét veszélyezteti.

upload_2019-5-25_4-40-35.png
 
Na megint csak szájkaraté és okoskodás az egész cikk de hol vannak a tettek, cselekedetek? Pofázni én is tudok meg megmondani is ha az kell. Sőt az egész ország tud pofázni és megmondani. Csak elég egy focimeccsre kimenni. Egy az egyben ugyan az amiről a cikk szól. Söt rosszabb mert akik még fociba se rúgtak soha azok is jobban értenek a focihoz mint akik napi szinten azt rugdossák :).

Hagyjuk már ezt a "kibaszott" népbutítást meg a hazugságokat. Az egész politika egy hatalmas üzlet és színjáték.
Jelenleg aki lopni tud lop is. Az összes tőbbi meg nem érdekel senkit. Nap mint nap jelennek meg lejárató cikkek de ezek csak annyit érnek mint egy csepp víz a sivatagban. Ezek szándékos beetető cikkek mint a horgászatban az etetés vagy bejön vagy nem. Vagy jól lakatnak minden halat és nem lesz kapás vagy csak ingerlik őket aztán csalira harapnak.
És kb ennyi az egész. Buták, okosok, gazdagok, szegények stb mind mind ezeken a cikkeken rágódnak mint kutyák az odadobott csonton amíg kirabolják a házat. Pedig ezekben a cikkekben semmi sincs semmi értékes és használható információ. olykor csak a szomorú igazság hogy hát már megint megtették vagy annyi hogy na ezt is megtették és még büszkék is rá. Tehát a bármit megtehe/tek/tünk kategória.
 
Kedves Melitta!
Azt írtad: ''Orbán Viktor egyszerűen hülye az európai politikához''. Inkább azon kellene siránkoznod, hogy Gyurcsány a 2006-os ''őszödi beszéddel'' beleverte az első koporsószöget a baloldal koporsójába. Az meg csak hab a tortán, hogy a 2010-es választáson az MSZP országos listájának ''szívességi'' 4. helyéről került a Parlamentbe, majd egy év múlva megalakította a DK-t, és 10 képviselőt magával vitt az MSZP frakciójából - hálából, hogy az MSZP ''hátán'' biztos bejutó helyen folytathatta országépítő tevékenységét.
13 ev eltelt mire is hivatkozol?
Raadasul a fidesz propagandat sulykolod ami a valosaggal koszono viszonyba nincs. Az Mszp minden reformot megtoppedozott, raadasul Szili fele koponyforgatokkal volt tele.
A kiszalltak, paran, megalakult aDK es elindult onnallo utjan.
/a szoc partbol egyenesen a fideszhez landolt vezetok nem zavarnak/
Senki hatan nem haladnak, mert ha kovetned a legaktivabb part akik ejjel nappal dolgoznak eros ellen szelben.
Amit elertek azt nem kell toluk elvenni mert komoly munka van mogotte, raadasul a programjuk is jo.
 
Miért ne tudnám.
Még tetszikeltem is .
Arra írtam hogy te ilyeneket írtál, lelkesedés látok inkább csak az ellenzéki pártok szerencsétlenkednek
Én meg arra írtam a hangulatot: semmi se képes felrázni az embereket bármennyire is kirabolják őket a korrupcióba már úgy bele fásultak mint a török portánál a szultánok idejében
Lehet bármilyen gyenge az alapellátás.Már ez se érdekel senkit.
Ez a végső közöny.És ez pártoktól független ügy ez egyszerű állampolgári lét.
Közönyé váltak a közélet iránt.
A migráns szöveg nem takarhat le mindent
Ha letakar az megint csak egyfajta apátia.
Te is fásulttá váltál.Mert az ellenzék kárhoztatásában látod a megoldást.
Holott az ellenzék olyan mint az ország az is fásult.
Főleg ha csak szájtátin bámuljuk.
 
Én meg arra írtam a hangulatot: semmi se képes felrázni az embereket bármennyire is kirabolják őket a korrupcióba már úgy bele fásultak mint a török portánál a szultánok idejében
Lehet bármilyen gyenge az alapellátás.Már ez se érdekel senkit.
Ez a végső közöny.És ez pártoktól független ügy ez egyszerű állampolgári lét.
Közönyé váltak a közélet iránt.
A migráns szöveg nem takarhat le mindent
Ha letakar az megint csak egyfajta apátia.
Te is fásulttá váltál.Mert az ellenzék kárhoztatásában látod a megoldást.
Holott az ellenzék olyan mint az ország az is fásult.
Főleg ha csak szájtátin bámuljuk.
Ezt azoknak mond akik otthon maradtak.
Korrupcióról nem is volt szó...csak a migráns csak a migráns. Hiába az ellenzék ha mindenhonnan csak a migráns jön.
(olyanok mennek szavazni akik egész életükben nem mentek el mert jönnek a migránsok)
 
Szerintem inkább helyes felismerése a politikai helyzetnek és nem apátia vagy közöny.
Egyszerre mindkettő.
De aki csak az ellenzéket ostorozva várja csodát.
Az semmivel se másabb, mint aki szájtátin otthon ül és várja jöjjenek a szavazatáért.
Maximum itt még plusz letámadja azokat akik még tesznek valamit.
Például a cikkek íróit.
Kétszer is beidéztél egyszer sem válaszoltál a fásultság okaiként elmondottakra.
Nem érdemes idézned.Ne tedd.
Mondd el dicsérő szavaid a Nyerőről és üssed azt aki nem nyert
Majd ébredj fel ha lesz aki dolgozik helyetted és nem 16 százalékon lesz már hanem 40 %-n.
Ők dolgoznak.
Miért tagadod az apátiát?
Hisz ez pont az:
Jelenleg aki lopni tud lop is. Az összes tőbbi meg nem érdekel senkit. Nap mint nap jelennek meg lejárató cikkek de ezek csak annyit érnek mint egy csepp víz a sivatagban.
Ő is csodát vár.Te nevezd másnak ez apátiába süllyedéség.
És ráadásul téved is: Mert hosszútávon kellenek és hatnak a leleplező cikkek.
Ha nem akkor a letargia teljes.
Megadta magát a sorsának aki elszenvedője.
 
Utoljára módosítva:
Például így lehet leírnod idézés nélkül:
Hogy akar az ellenzék nyerni ha a választók 50-át a kormány uaralja az ellenzék megsem közelíti ezt..
Nem kell nagy fantázia összefogás kell...a jobbik és az mszp befejezheti...
 
A jobbik befejezheti, de ebben is tévedsz.
Az MSZP sem
Aki befejezheti önállóként a Mi hazánk az LMP a párbeszéd, együtt, és a Munkáspárt
A Jobbik és MSZP más eset
Hosszú lenne elmondani miért.
De nem kívánság műsorod.
Az MSZP-nek meg kell szabadulni a budapesti vezérkarától.
és erős embert kell választani aki kivágja a pestieket.
A Jobbik miért nem?
Newm tudom talán mert mégis van rá valakiknek igény
 
A jobbik befejezheti, de ebben is tévedsz.
Az MSZP sem
Aki befejezheti önállóként a Mi hazánk az LMP a párbeszéd, együtt.
A Jobbik és MSZP más eset
Jobbik annyira a szélre csúszott hogy a rajongók átmentek a fideszbe amikor pedig megpróbált visszajönni középre akkor a maradék átment a Mi hazánkba.
Az mszp pedig teljesen arctalanná vált aki tehette a fideszbe aki nem az a dk felé mozdult.
A mi hazánk az egy fidesz szatelit párt csak azért van hogy a szavazók ha nem a fideszt választják akkor sem legyenek meghatárózók.
lmp momentum ezek voltak vannak??
elvették a szavazókat a dk-tól...
 
A jobbik befejezheti, de ebben is tévedsz.
Az MSZP sem
Aki befejezheti önállóként a Mi hazánk az LMP a párbeszéd, együtt, és a Munkáspárt
A Jobbik és MSZP más eset
Hosszú lenne elmondani miért.
De nem kívánság műsorod.
Az MSZP-nek meg kell szabadulni a budapesti vezérkarától.
és erős embert kell választani aki kivágja a pestieket.
A Jobbik miért nem?
Nem tudom.
Talán mert mégis van rá valakiknek igény.
 
Utoljára módosítva:
Lásd idézés nélkül:
Jobbik annyira a szélre csúszott hogy a rajongók átmentek a fideszbe amikor pedig megpróbált visszajönni középre akkor a maradék átment a Mi hazánkba.
Az mszp pedig teljesen arctalanná vált aki tehette a fideszbe aki nem az a dk felé mozdult.
------
Érthetetlen miért írod a jobbik szélre csúszását az mindég is szélső jobb volt.
A mi hazánk is egy szatellit párt mint az LMP
Az LMP-ről írottal egyetértek.
Az MSZP arctalan, de épp a Pestiek miatt.
És a DK nem arctalan ezért szerintem is oda kóvályogtak.
 
Utoljára módosítva:
Nem értek egyet a címmel (amit persze nem Melitta adott a cikknek, hanem a Hírhugótól lett átvéve).
Egyszerűen elszámította magát és ezt már korábban is tudta, ugyanis szerintem nem véletlenül nem ment el Salvinihez anno a meghívás ellenére sem. (Ettől persze még belügyminiszterként fogadták, sőt maga Orbán is találkozott vele.)
A modás szerint két vasat tartott a tűzben, de , hogy egy másik mondás képzavarával éljek, a két vas között a pad alá kerülés veszélye fenyegeti.
De lehet, ezt is felmérte már és az EU-s pénzcsapra már nem nagyon számít.
Az a pár ezer milliárd - ami "becsorgott" -, elég (mármint pénzalapnak). Ami viszont a pénznél is fontosabb, az a hatalom. Azt pedig megtartotta és valószínűleg még egy ideig birtokolni is fogja itthon
Ehhez nem is kell mást tennie, csak a pártprogramot végrehajtatni (folytatjuk).
Amíg a mennyiség számít (a szavazatok terén) és egy demokráciában nem is fog változni a ráció javára, addig marad is.
Szerintem nagyon ügyesen kitalálta, hogy a gyerekek miatt adott kedvezményekért a krumpliért meg nem vehető szavazatokból is jót kanyaríthat. Az a kevés értelmiségi meg fanyalogjon, ahol csak akar.
Nem tetszik a nép általános műveletlensége? Zavaró a szűklátókörűség? Tessék tenni ellene!
De ne úgy, hogy buták vagytok, mert a fideszre szavaztatok, hanem érthetően (Öveges professzori módon) elmagyarázni, hogy meg is értsék a dolgok hátterét. Például elmagyarázni egyáltalán a migráns/migráció fogalmát és magát a jelenség okait. Arra persze a mai világban naivitás arra számítani, hogy majd megsajnálják a "szegény afrikai menekülteket", arra meg pláne nem, hogy még takarót is készítsenek nekik, mint anno a vietnámiaknak.
Ma nem azt a világot éljük. A szocializmus leváltásával a szociális érzékenységet is kukáztuk. Ez így persze nem igaz, mert mindig lesz egy-két kivétel, de ők inkább a szabályt erősítik.
Orbán felismerte, hogy ha elzárják a hírcsapokat és csak olyanokból kaphatnak az emberek, amit ők "tisztítottak fogyaszthatóra", az a többséget nem csupán engedelmes elfogadóvá , de még hívővé is alakítja.
Ebben a jobbik "vidékenházról-házrajárvasegítünkfátvágni" aktivistái zavarták, hát taccsra kellett tenni. Egyrészt belső bomlasztással, másrészt ÁSZ segítséggel.
Amivel nem számolt, az a modern technológia. Meg is mutatkozott a választáson. A fiatalok, akik már nem is a FB-n, sót lassan a twitteren sem élik az életüket, hanem a legújabb közösségi oldalakon, csak megkeresésre vártak és ezt meg is tette a momentum. A klasszikusokon meg a dk.
Nem tudom ki mennyire ismeri, de a dk elnöke kb 200000 FB-sel kommunikál heti rendszerességgel. Persze nem ő, hanem egy jól megírt szoftver. De egy 50-60 éves, aki nem jártas ezen a téren nem biztos, hogy felfogja. De sokan, ha tudják is, kellemes dolognak tartják, hogy a "választó nincs elfelejtve" és ez többet ér neki, mint 5 kg krumpli (már akinek telik internetre és FB-ozik).
Persze ettől még ő marad a vezetés, de semmi sem tart örökké, mert egyre többen kerülnek ki az izoláció alól és egyszer csak eléri a tömeg a kritikus határt...
 
Jobbik annyira a szélre csúszott hogy a rajongók átmentek a fideszbe amikor pedig megpróbált visszajönni középre akkor a maradék átment a Mi hazánkba.
Az mszp pedig teljesen arctalanná vált aki tehette a fideszbe aki nem az a dk felé mozdult.
A mi hazánk az egy fidesz szatelit párt csak azért van hogy a szavazók ha nem a fideszt választják akkor sem legyenek meghatárózók.
lmp momentum ezek voltak vannak??
elvették a szavazókat a dk-tól...
A momentum 2 helyet szerzett meg.
 
A momentum 2 helyet szerzett meg.
És inkább nézzük át mit írtunk mint ekkora bakit ne vegyünk észre(ez nem neked szól)
a nap szenzációja volt
És már én is betettem egyszer kiegészítésül
Hogy mi hogyan változott:
változás.jpg

Világosan látszik, ketten növelték erősen sikerüket.
És nem a Fidesz a nap híre hanem a DK és a momentum.
A jobbik erős bukása is nagy esemény.

Ám inkább figyelték és örültek az MSZP-P vesztésének.
A kapkodás oda vezet: nem látnak mozzanatot.
Ja és ha még pontosabbak vagyunk a momentum százalékban 3.
Mandátum növekedésben azonosa DK-val.
De lényegében 3. helyezett a 2 képviselővel.
A DK 4 képviselővel mindenképp a 2. helyezett.
Úgyhogy a nap híre és meglepetése a DK én nekik gratulálok.
A Gyurcsányék nagyot varázsoltak.
Vagy csak a munka hozta meg gyümölcsét?
 
Utoljára módosítva:
Például elmagyarázni egyáltalán a migráns/migráció fogalmát és magát a jelenség okait.
Megnézném én azt az embert aki a mai világban ekkora ellenszélben képes lenne elmagyarázni.
Most mikor a figyelmet lekötni lehetetlen.
Talán egy Harry Potter szerű filmben lehetne elmondani.
Mű-falu mű-parasazt videójátékban talán?
Kíséreld meg betűkkel senki nem képes végigolvasni.
Hírhamisító tv műsorokkal lehet felépíteni egy elmagyarázást.
Annak az ellensúlyozására egy idilli film nem elég.
A migráció okait se képes senki elmagyarázni.
A demagógiához és a populizmushoz kell folyamodni.
Írottan ez nem megy.
Kell a média uralom vagy egy Harry Potter film.
Éppen most írtad a média újszerűségét a már nem is facebook,..
Ott is leegyszerűsített üzenetek mennek
A populizmus és demagóggá egyszerűsített érzelemre hatás
csak megkeresésre vártak és ezt meg is tette a momentum
Nem merném állítani hogy sikerüket ott érték el.
Nem tudom elemezze más.
A feketegyőr részt vett országos turnén is.
Láttam videókat kocsmában.
Pont a migrációról beszélt volna.
Kérdezgette ki látott migránst?
az elsőknél még csak nem is ismerték nevét.
Talán a felületük a youtube volt?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére