Texasban újra 1870 van

Január 1-jén Texasban életbe lépett az új fegyvertartás törvény, aminek értelmében 1871 után újra nyíltan hordhatják a fegyverüket, akiknek engedélyük van rá. Márpedig Texasban majdnem egymillió ember tarthat fegyvert, akik az újévtől pisztolytokban tartva bárhová magukkal vihetik kedvenc kézifegyvereiket.

A törvényt még 2015-ben fogadta el a republikánus többségű törvényhozás.
A törvény támogatói szerint növeli a közbiztonságot, ha mindenki mindenhova magával viheti a pisztolyát.

A módosítás ellenzői szerint éppen az ellenkező hatást fogják elérni, ha majd mindenhol fegyveres embereket lehet látni az utcákon és a középületekben.

A törvény értelmében a magánszemélyek és a vállalatok megtilthatják, hogy a területükre belépők szabadon hordják a fegyverüket. Ha egy üzlet ezt külön kéri, akkor azt már a bejáratnál kell jeleznie kell.

Az állam legnagyobb foglalkoztatói úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is csak a rejtett fegyverviselést fogják engedélyezni. A H-E-B-nek jelezték a vásárlói, hogy kényelmetlenül éreznék magukat, ha felfegyverezett emberek között kellene vásárolniuk.

Az olyan helyeken, mint a templomokban, kocsmákban, stadionokban vagy reptereken továbbra is tilos lesz fegyvert hordani. Nyártól azonban az egyetemi előadótermekben, a könyvtárakban vagy a diákszállásokon engedélyezni kell a fegyverviselést.

A nyílt fegyvertartásról szóló törvény legvitatottabb pontja az volt, mikor felhatalmazták a a rendőrséget, hogy a fegyverüket nyíltan hordó emberektől bármikor elkérjék a fegyvertartási engedélyüket. A módosítást kilobbizó Open Carry Texas csoport szerint felháborodottan közölte, hogy mindez csak arra lesz jó, hogy a rendőrök a jogkövető állampolgárokat zaklathassák.

A rendőrség sincs oda végtelenül az új szabályért. Szerintük lehetnek gondok olyankor, amikor úgy kell kivonulniuk egy bűncselekmény helyszínére, hogy ott mindenki nyíltan viseli a fegyverét. Ebből akár halálos félreértések is adódhatnak. (Reuters/Spiegel)444

texas.jpeg
 
Nekem tetszik, talan jobb mintha csak bunozoknel van fegyver rejtve?
Amit nem ir a cikk hogy nincs kulonbseg a toltott es ures fegyver kozott, szoval toltott lehet akarhol.
 
Legjobb tudomásom szerint a magyar rendőröknél csőre nem lehet töltve a revolver. Reflexből nem lehet valakit lelőni vele.
 
Milyen érdekes, Reutres/Spiegel/444 európai oldalról mennyire másnak látszik ez a kép, mint odaát...mondom mindezt úgy, hogy amint korábban itt már nem egy hozzászólásban jeleztem nem vagyok a fegyverkezés nagy rajongója.

Kicsit nehéz ezt itt megérteni megfelelő alapismeretek nélkül.
Ma láttam egy amerikai filmet a moziban, amiben azzal fenyegetnek meg egy illetőt, hogy kiderül sikkaszott egy cégben. Magyarországon itt körberöhögjük aki ilyennel fenyeget, odaát meg a fejekben rögtön megjelenik néhány év zártkörű "buli".
Más ország, más alapelvek.
 
Utoljára módosítva:
Kicsit túlzásnak érzem a kalasnyikovot,a fotón.
Még jó hogy nem egy rakétavetővel fotóztattak.Vagy mint Rambo géppuskával
rambo%20II.jpg
 
Milyen érdekes, Reutres/Spiegel/444 európai oldalról mennyire másnak látszik ez a kép, mint odaát...mondom mindezt úgy, hogy amint korábban itt már nem egy hozzászólásban jeleztem nem vagyok a fegyverkezés nagy rajongója.

Kicsit nehéz ezt itt megérteni megfelelő alapismeretek nélkül.
Ma láttam egy amerikai filmet a moziban, amiben azzal fenyegetnek meg egy illetőt, hogy kiderül sikkaszott egy cégben. Magyarországon itt körberöhögjük aki ilyennel fenyeget, odaát meg a fejekben rögtön megjelenik néhány év zártkörű "buli".
Más ország, más alapelvek.


más...igen...és más mentalitás is....van erre egy vicc, ami értelmes emberek fejének azért mond valamit, nevetni csak a vonal alattiak szoktak rajta...

"Egy kis párbeszéd, ami az USA-ban zajlott le, egy magyar zsaru meg egy amerikai sheriff között:
A sheriff elmesélte, hogy ha valaki gyorsan hajt, mögé megy az autóval, és felveszi azt a tempót, amivel az előtte haladó megy. Ha ez a tempó magasabb a megengedettnél, akkor kiszedi a kocsit ,és bírságol.
Magyar zsaru kérdése tolmácson keresztül:
– És hogy bizonyítod, hogy valóban gyorsan hajtott?
Sheriff::
– Nem értem a kérdést. Még egyszer, please!
– Hogy bizonyítod be, hogy tényleg gyorsan hajtott?
– Hát, mögé megyek és megnézem a km-órámat, hogy mennyit mutat, ha felveszem a tempóját.
– Igen, de hogy bizonyítod?
– Nem értem…
– Hát, tegyük fel, az ember azt mondja, hogy nem is ment annyival.
– Nem mond ilyet.
– Miért nem?
– Mert én vagyok a sheriff. Én megmondom, mennyivel ment, és ő fizet.
– És, ha nem fizet?
– Akkor 24 órán belül bíróság elé állítjuk.
– És ott mivel bizonyítod, hogy gyorsan ment?
– Nem értem…- gondolkodik a sheriff, majd a tolmácshoz fordul.
– Azt lefordítottátok neki, hogy én vagyok a sheriff…?"

 
Szerintem nem pont ez a kép a jellemző (főként nem egy automata gépfegyver mindennapi viselése).
Egyrészt - bár nem ismerem az inkriminált törvényt szó szerint -, de meggyőződésem, hogy abban pisztoly jellegű kézifegyverről írtak.
Másrészt ne feledjük, hogy itt a "magányos csillag" országáról van szó, ahol ennek, mint a cikkből is látszik 150 éves a törvényi hagyománya is a fegyverviselésnek.
Harmadrészt, nagy valószínűséggel a "nyílt', azaz látható fegyverviselést emelték törvényi erőre. Hisz eddig is ott díszelgett sok intézményük falán, hogy "Kérjük ide fegyverrel ne lépjen be!" vagy "Kérjük fegyverét adja le a belépéskor!" (Mellesleg ezt személyesen olvastam, amikor volt szerencsém az austini parlament épületét meglátogatni, igyaz ez 911 előttt volt.)
Érdekes módosn a rendőrök, nemzeti gárdiszták, katonák... eddig is fegyverrel "mászkáltak" a lakosok között és nem tette szóvá senki, hogy ez csökkentette volna a biztonságérzetüket. Na jó, tudom más egy állami egyenruhásfegyverel, mint egy civil, de, mint a hírekből tudhatjuk, ők is bekattanhatnak és a fegyver nem nézi kinek a kezében van, ha meghúzzák a ravaszt...
Szóval Texasban ez egész más megítélés alá esik mint Európában.
 
Karácsonyozni hazajött egy Texasban élő állatorvos barátom, mutogatta a fényképeket milyen ott egy vásár.
Nézegettük a képeket, egyik barátunk megjegyezte,
- szép kis világban élsz, ott lóg a pisztoly mindenki derekán
- pisztoly? Milyen pisztoly?
- milyen, milyen, nagy
nézi Ő is a képeket és megszólal
- na, ba.... meg, haza kellett jönnöm ahhoz hogy észrevegyem, ott ez nem feltűnő mindenkinek van, hordják
-
 
Legjobb tudomásom szerint a magyar rendőröknél csőre nem lehet töltve a revolver. Reflexből nem lehet valakit lelőni vele.
Reflexből még senkit sem lőttek le. Ez mindig reakció-idő kérdése, amely minél rövidebb annál jobban néz úgy ki, mint ha reflexből történne.
Ha van fegyvered, vagy ahhoz hasonló, nyújtsd ki a karod és tegyél egy 5 forintost a kézfejedre, majd nyúlj a fegyverért, vedd elő, tarts célra és csettintsd el az elsütő szerkezetet. Ha mind ez annyi idő alatt történik meg, hogy az 5 forintos akkor ér földet, amikor már a lövés "eldördült", akkor elégedett lehetsz a teljesítménnyel. Még annyit, hogy a csípőből elővett fegyver esetén ez könnyebb, mert rövidebb a kéz megtett útja. :)
 
Utoljára módosítva:
Karácsonyozni hazajött egy Texasban élő állatorvos barátom, mutogatta a fényképeket milyen ott egy vásár.
Nézegettük a képeket, egyik barátunk megjegyezte,
- szép kis világban élsz, ott lóg a pisztoly mindenki derekán
- pisztoly? Milyen pisztoly?
- milyen, milyen, nagy
nézi Ő is a képeket és megszólal
- na, ba.... meg, haza kellett jönnöm ahhoz hogy észrevegyem, ott ez nem feltűnő mindenkinek van, hordják
-
Kb. mint Angliában az esernyőt...
 
Én is híve vagyok. Egy nagyon jól lezárt páncélszekrényben (mondjuk Bécsi II-es) és messzire eldobott kulccsal. Az a legbiztonságosabb módja a fegyvertartásnak és ilyenkor van arra (majdnem) garancia, hogy senkinek sem esik baja.
Az a baj Sándor, hogy ezen elv mentén a kalapácsot, a konyhakést, a baltát... is oda kellene tenni. A pisztoly nem magától sül el, ahogy a kés sem magától vág. Mentálisan kellene megfelelő szinten lenni a veszélyes eszközök használata kapcsán.
Amúgy magam is békepárti lévén, azért belegondoltam, hogy ugyan mit is ér az én "békességem", ha a pályudvaron, sőt a villamoson, esetleg egy koncerten, egy étteremben bármikor felrobbanthatnak...
 
Utoljára módosítva:
az a baj Sándor, hogy ezen elv mentén a kalapácsot, a konyhakést, a baltát... is oda kellene tenni. A pisztoly nem magától sül el, ahogy a kés sem magától vág. Mentálisan kellene megfelelő szinten lenni a veszélyes eszközök használata kapcsán.
Amúgy magam is békepárti lévén, azért belegondoltam, hogy ugyan mit is ér az én "békességem", ha a pályudvaron, sőt a villamoson, esetleg egy koncerten, egy étteremben bármikor felrobbanthatnak...
Igaz. Egy tárgy mindig az akarattól válik építő, vagy romboló eszközzé. Eredendően Nobel sem a hatékony gyilkolás céljából találta fel a dinamitot.
 
Én is híve vagyok. Egy nagyon jól lezárt páncélszekrényben (mondjuk Bécsi II-es) és messzire eldobott kulccsal. Az a legbiztonságosabb módja a fegyvertartásnak és ilyenkor van arra (majdnem) garancia, hogy senkinek sem esik baja.

De hát mi értelme van az ilyen fegyvertartásnak? Legfeljebb arra, jó, hogy betörjenek hozzád (jó esetben akkor, amikor senki nincs otthon) oszt elrabolják.
 
De hát mi értelme van az ilyen fegyvertartásnak? Legfeljebb arra, jó, hogy betörjenek hozzád (jó esetben akkor, amikor senki nincs otthon) oszt elrabolják.
Értelme annyi, hogy ha valaki fegyvermániákus és lövöldözni támad kedve, akkor először meg kell keresnie a páncélszekrény kulcsát és ha még ezt követően is van kedve lövöldözni, akkor szépen elkocog a legközelebbi lőtérre és kellő mértékben kiéli magát.
Más értelme nem nagyon van, mert azt tudni kell, ha valakit nagyon likvidálni akarnak azt meg is teszik. A gyakorlati tapasztalat az, hogy a két fél közötti tűzpárbajok általában 0,75 és 3 méter közötti távolságból zajlanak le. Ha ezt valamely csoda folytán mindketten túlélik, akkor kezdődik a bújócska és tart ameddig az egyik nem nyer, vagy a lőszer el nem fogy.
 
Reflexből még senkit sem lőttek le. Ez mindig reakció-idő kérdése, amely minél rövidebb annál jobban néz úgy ki, mint ha reflexből történne.
Ha van fegyvered, vagy ahhoz hasonló, nyújtsd ki a karod és tegyél egy 5 forintost a kézfejedre, majd nyúlj a fegyverért, vedd elő, tarts célra és csettintsd el az elsütő szerkezetet. Ha mind ez annyi idő alatt történik meg, hogy az 5 forintos akkor ér földet, amikor már a lövés "eldördült", akkor elégedett lehetsz a teljesítménnyel. Még annyit, hogy a csípőből elővett fegyver esetén ez könnyebb, mert rövidebb a kéz megtett útja. :)
Ha a töltényürben nincs golyó, akkor pisztolyt nem lehet elsütni. Azaz a pisztoly töltényúrbe be kell először ugratni a golyót, majd jöhet a reflex. Még aki mesterlövész, szuper gyors, etc., az se tudja olyan gyorsan elsütni a pisztolyt. És míg beugratja a golyót, addig is van ideje meggondolni, hogy tegye, vagy ne tegye ....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,423
Tagok
615,655
Legújabb tagunk
Nárciszlili
Oldal tetejére