Hírek Tiborczék újabb vissza nem térítendő támogatást kaptak

Újabb adag brüsszeli pénzt kapott Tiborcz István, apjával együtt csak erdősítésre már már több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el.

Orbán Viktor veje még az előző ciklus uniós forrásaiból a vidékfejlesztési program támogatásai közül kapott 156 millió forintot.
Tiborcz Istvánnak erdősítés támogatására november 3-án ítélték meg a támogatást. Ugyanerre a célra már két éve is jelentős összeget, 215 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Ezt a beruházást is teljes egészében finanszírozza az unió, nem szükséges önrészt fizetnie a pályázónak. A részletekről a 24.hu megkérdezte Tiborcz Istvánt. Az erdősítésről kommunikációs munkatársa azt közölte:


Az erdőtelepítés Bicske térségben olyan lejtős területeken valósulhat meg, ahol a szél és a vízerózió elleni védekezés rendkívüli jelentőséggel bír, továbbá olyan zöldfolyosó kialakítását is szolgálja, mely a fajok szabad mozgását, elterjedését elősegíti.

A projekt keretében összesen 22,7 hektár erősen erodált, korábban döntően lucernával hasznosított lejtős szántó területen létesül erdő. Hozzátette, hogy ez a pályázat nem áll összefüggésben a korábban ugyanerre a célra elnyert támogatással, a két projekt független egymástól.


Az unió által támogatott erdősítési pályázatokon Tiborcz István mellett édesapja is sikeres volt.


Tiborcz Sándor István tavaly 687 millió forintot nyert el erre a célra, az összeget a Fejér megyei Csabdin használja fel, ahol a család birtoka is található, a település külterületének számító Tükröspusztán.

A két Tiborcz így együtt már több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő uniós forrást nyert el csak erdősítési célra.
Közben a Magyarországnak járó uniós pénzek jogállamisági problémák miatt továbbra sem érkeznek maradéktalanul.

Forbes

1670594676399.png
 
Azért az após sem akar lemaradni a vejétől....

Ifjúsági sportszállásra kértek 11 milliárd támogatást, felnőttbarátként hirdetett 4 csillagos hotelt építettek belőle Felcsúton​

A költségek másfél milliárd forintról indultak, a G7 viszont 2020 végén már

11 MILLIÁRD FORINTOS TÁMOGATÁST SZÁMOLT ÖSSZE A SPORTSZÁLLÓ KÖLTSÉGEIRE.
A beruházás jelentős csúszással készült el. De nemrég kész lett. A végeredmény messziről sem tűnik ifjúsági sportszálláshelynek. Nem is így hirdeti magát.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,579
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére