Titkolják az üzemek, hogy rengeteg munkatárs fertőződött meg?

A Vasas Szakszervezet szerint egyes üzemekben a vírusmegbetegedés miatti hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak. Van, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben. A munkaadók szerint vaklárma, hogy ekkora lenne a baj.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben - írja a Népszava.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta, mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését.

Van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából.

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint ugyanakkor a hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, a termelésben viszont több mint egy millióan dolgoznak.

Ez alapján pedig nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, ez nem tényeken alapuló állítás - mondta. Elképzelhetőnek ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés.

Sem a munkavállalói érdekképviseleteknek, sem a munkaadóknak nincsenek azonban pontos adataik arról, mekkora a fertőzöttek és a megbetegedések aránya a termelésben.

vas.jpg
 
Egyébként felszállok a helyijáratos buszra, a következő megállóban többen is ugyanarra, akár ülök, és lehuppan elém v mellém vki akár állok, és annyira közel áll, h szinte v teljesen összeér a könyökünk a kapaszkodónál, holott arrébb, v hátrébb több hely is volna...meg kellene kérdezzem, h tessék mondani, Ön szerint, megvan-e a szükséges távolságtartás? Boltban, sorban állva a pénztárnál is tapasztaltam, annyira sürgős neki, h a kártyám számát ha kérik, ki kell takarnom, mert szinte rám hajol, ilyenkor jön, h rákérdezzek, fizeti-e helyettem, v van annyi türelme, míg beütöm.... Állítólag most olyan tervezet van, miszerint majd 8-tól 10-ig kinyithatnak a boltok "kellő távolságtartás mellett", és azt felmérték-e, h erre mennyire hajlandóak az emberek??
Én az l.hullámban önkéntes segítő voltam az önkormányzatnál, a 65 éven túliak számára.
A bevásárlás azt is jelentette, h az akkori szisztéma szerint, 9-ig be kellett fejezni, kijutni a pénztártól is; tömegek igyekeztek bevásárolni előtte, h utána felszabaduljon 9-12 óra között a bevásárlótér! Kígyóztak a sorok a pénztárnál, türelmetlenek voltak a vevők!
Ezt akarják most is??
Ezt akarják-e,?
Hidd el fogalmuk sincs mit akarnak, sodródnak.
Nagyon egyszerű megoldást lehetne...a nyitva tartható üzletekben CSAK élelmiszert vagy orvosi dolgokat lehessen a pénztárnál beütni.
De, ez sem jó mert a barkács áruházak is nyitva vannak és az emberek oda mennének át...
Pedig ez lenne a megoldás nem a fodrászat bezárása.
2-3 hét és akkor lehetne látni hogy van-e értelme az egész karanténnak.
 
2-3 hét és akkor lehetne látni hogy van-e értelme az egész karanténnak.
Németországban tavaly tavasszal hetekig így volt. Az alapvető élelmiszert árusító boltokon kívül csak a gyógyszertárak és a drogériák voltak nyitva. Az utcára kilépni is csak nyomós indokkal lehetett, minden háztartásból egy fő mehetett el bevásárolni, természetesen nem a város másik végén lévő boltba.
Az eredményt láthatod, a járványt nem állította meg.
Most a kérdés megint nem az, hogy bekapod-e a vírust, hanem az, hogy mikor, és melyik variációját.
Visszatértünk a kiindulóponthoz, a cél az, hogy ne egyszerre legyünk betegek, ezért a jövő héten újabb, kemény lockdown vár ránk.
 
Utoljára módosítva:

Nos, igen de , kínában állítólag bevált a karantén.
 
Március 19-én haza kellett utaznom külföldről és a reptéren rögtön megkaptam a piros papírkámat, amit ki is ragasztottam a bejárati ajtója. A 10 napos karanténom tegnap lejárt, de a kutya nem ellenőrzött! Tegnap be kellett mennem a városba ügyet intézni és bevásároltam 1 hétre magamnak. Felháborított, hogy az emberek mennyire nem figyelnek egymásra! És még ha szóvá is tettem volna, akkor én lettem volna a rossz. Higgyétek el, hogy már nekem is elegem van a korlátozásokból, de muszáj ezzel most együtt élni, hogy védjük egymást! Ha én megbetegszem az az én gondom, de megfertőzhetek mást, aki nem biztos, hogy olyan egyszerűen átvészeli.
Nincs következménye itthon semminek, ezért úgy gondolják az emberek, hogy nem is kell betartani semmit. A vezetők sem mutatnak példát, repkednek jobbra-balra, mondják a hangzatos mondatokat, amit vagy elhiszünk vagy nem. Elkeserítő!!!!
 
Egyáltalán nem vagyok meglepve. Minden gyárban dolgozó ismerősöm azt meséli, hogy maszkot sem hord senki, és aki felveszi azt kinevetik. De sok más munkahelyen sem jobb a helyzet. Így hiába sok korlátozás terjed tovább a vírus. :( Azokat sajnálom akik szeretnék megvédni magukat a fertőzéstől és képtelenek egy ilyen közegben. :(
 
Sajnos így van aki felveszi az hü..ye...lenézik kinevetik.
Vicc az egész.
 
aki felveszi az hü..ye...lenézik kinevetik.
Sajnos nem vicc, de igazad van, Dabadi-val együtt!
Átmenetileg még egy olyan városhoz csatolt részen lakom, ami inkább faluként működik.
Lakhelyemtől kb 1-2'-re van a kisbolt és a buszmegálló is.
Én konkrétan úgy lépek ki a kapun, h már rajtam a maszk.
Kinevetnek érte.
De legyen ez az ő napjuk, gondjuk....
Megjegyzem, a boltba szállító is maszk nélkül húzza be maga után a húsáruval rakott ládát...
És egyáltalán....az ittenieknek ez a falu a világ közepe, a legelső lezáráskor voltak felháborodások, h most a boltban már nem dolgozhatnak hatan, csak négyen, és a mellette lévő cukrászda is bezárt (a tulaj ugyanaz). Mikor megjegyeztem, h százaknak szűnt meg a városban a munkahelye, mert a cipőbolttól a kávézóig, sorolhatnám, nem nyithatnak ki (hangsúlyozom, ez a legelső, egy évvel ezelőtti lezárásnál) és családok maradnak bevétel/jövedelem nélkül, az nem 2 embert jelent csupán, akkor legyintettek rá, h az a város (10km-re van).....
Talán ezzel is magyarázható, h az ember csak akkor látja, h baj van, amikor vmilyen formában érintetté válik.
Kérdezem: vajon az ország ügyeit h látják át, ha a város is oly messze van, h mindegy, h ott mi zajlik, és milyen helyzetbe kerülnek kisgyerekes családok is, idősek is?! (A kérdésem ismét költői!)

És visszatérve az előttem szólókhoz:
Vajon, aki ennyire nem érzi magáénak a társai védelmét, mikor hiszi már el, h megelőzni könnyebb, mint legyőzni? Amikor a családjából a kisgyerek v idős ellátásra szorul majd?!
 
Nálunk is ez ment. Még szerencse, hogy bevezették a HO-t különben már régen elkaptam volna. Pedig a mi munkahelyünkön kötelezővé tették, és ingyen kaptunk kn95 maszkokat mégis az egész irodaházból csak 2en hordtuk. :(
Szerinted nálunk is szigorúság van...a főnököm és én viseljük. Én szolidaritásból...
A többiek akik bejönnek az irodába az orruk nem fér a maszk alá.
Kötelező az FFP2 maszk de rajtunk kívül senki...
Ha jön valaki középvezető azonnal menekülnek.
Tudod az a durva hogy több százan dolgozunk és kb 5-en viseljük...szabályosan. Mert megfulladnak, szédülnek.
 
Vajon, aki ennyire nem érzi magáénak a társai védelmét, mikor hiszi már el, h megelőzni könnyebb, mint legyőzni? Amikor a családjából a kisgyerek v idős ellátásra szorul majd?!
Tévedsz akkor sem fogják átérezni a súlyát a fertőzés megelőzésének.
Azt fogják mondani hogy járvány van aki beteg az kórházba kerül más meg otthon két hét alatt lázasan de. átesik a fertőzésen.
Az oltásnak is csak annyit mondanak ha muszáj ....
 
Én három hétig voltam otthon táppénzen, alsó hangon 100.000 Ft-ba került. Borzasztó, hogy pont attól veszik el a jövedelmet, aki legjobban rászorulna. Évek óta úgy változtatják a munkára vonatkozó szabályokat, hogy a munkaadóknak kedvezzen, rengeteg kedvezményt, juttatást, garanciát, jogot kivettek belőle apránként, mi meg tűrtük, mint annyi minden mást. Az EU-tól nagyon sok támogatást kaptunk a COVID-19 elleni védekezésre, de pont azoknak, akiknek szüksége van rá, nem jutott belőle. Még az is jó megoldás lett volna, ha minden felnőtt magyar állampolgárnak kiküldenek egy havi minimálbért, minden külön adminisztráció nélkül. A temetések is nagyon sokba kerülnek, sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy vidéken félmillió, gondolom a fővárosban még több egy tisztességes temetés. Erre sem jár segély, csak a nagyon rászorulóknak, pedig van olyan család, ahol bizony többet is ki kell fizetni mostanában.
 
Még az is jó megoldás lett volna, ha minden felnőtt magyar állampolgárnak kiküldenek egy havi minimálbért, minden külön adminisztráció nélkül.
Nos ebből lenne ribillió...az is kapna akinek ez csak egy fagyi ára lenne..a soha magyarországon nem lakott emberek is sorba állnának érte.
Ha meg a rászorulóknak adnának akkor meg azok kapnának akik nem is rászorulók.
 
Hallod te olyan vagy mint a nyuszi sapkája. :)
(Mindegy, hogy rajta van vagy sem.)
Hisz ugyanezt teszi a kormány az egykulcsos SZJA adóval meg a levonható kedvezményekkel.
Meg aztán, ami jár Lákátos Armandónak, az miért ne járna Pénztáros Lőrincnek?
 
Én három hétig voltam otthon táppénzen, alsó hangon 100.000 Ft-ba került. Borzasztó, hogy pont attól veszik el a jövedelmet, aki legjobban rászorulna. Évek óta úgy változtatják a munkára vonatkozó szabályokat, hogy a munkaadóknak kedvezzen, rengeteg kedvezményt, juttatást, garanciát, jogot kivettek belőle apránként, mi meg tűrtük, mint annyi minden mást. Az EU-tól nagyon sok támogatást kaptunk a COVID-19 elleni védekezésre, de pont azoknak, akiknek szüksége van rá, nem jutott belőle. Még az is jó megoldás lett volna, ha minden felnőtt magyar állampolgárnak kiküldenek egy havi minimálbért, minden külön adminisztráció nélkül. A temetések is nagyon sokba kerülnek, sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy vidéken félmillió, gondolom a fővárosban még több egy tisztességes temetés. Erre sem jár segély, csak a nagyon rászorulóknak, pedig van olyan család, ahol bizony többet is ki kell fizetni mostanában.
Igaz, h mindig voltak olyanok, akik egyáltalán nem voltak rászorulók, mégis tartották markuk...
Csak 1 példa: egyedülállóként valóban egyedül neveltem fel gyerekeim albérletben; és ahhoz, h ezt fizetni tudjam, amikor már lehetett túlórát vállalni (2008-2009-ben munkánk sem volt, ládákat mostunk a gyár raktárában meg otthon kellett maradni fizetés nélkül), mindent megragadtam, de ezáltal épp h túlléptem azt a feltételt, mely jövedelem alatt még járt volna gyermekvédelmi kedvezmény.
Ahogy a nagyobbik elkezdte a középsulit, megkerestem az ifjúságvédelmist, aki tájékoztatott arról, h van 1 olyan program, "Útravaló" néven, mely az ilyen helyzetbe jutott családoknak segít: a középiskolás ösztöndíjat kaphat, havi 4000 Ft-ot, az a feltétel, h legyen jogosult gyermekvédelmi támogatásra.
Közöltem vele, h mi nem kapunk. Mire sajnálkozva elmesélte, h igen furcsálja, mert van most 1 gyerkőcük, aki ugyanígy kérte, és jogosult a gyermekvédelmi támogatás alapján, holott szülei BMW-vel jönnek szülei az iskola elé érte, és mikor kiderült h a kapható ösztöndíj érdekében a gyerkőcnek heti 1 óra (!) előkészítőn kellene résztvennie a tanórákon kívül, a gyerkőc felháborodva kijelentette, h nem marad 1'-et sem, a szüleinek van bőven pénze, nekik nincs erre szükségük.
Mint utána jártak, a szülők minimálbérre voltak bejelentve az önkormányzatnál, így jutottak gyermekvédelmi támogatáshoz, ami alapján bármely másik támogatásra is jogosulttá váltak...
És ez így megy, kérem, aki jogosult lenne, az nem fér hozzá, akinek valójában nem igazán volna szüksége rá, az pedig ráteszi a kezét...

Még mindig ugyanaz cseng vissza: a megkerülés, ami itt sem lelkiismereti sem jogi sem következményekkel járó felelősségre vonási kérdéseket nem feszeget....
És az a teória is ismert: amint kicsiben, úgy nagyban, ha a nagy megengedi magának, az alsó szinteken is meg fogják tenni... a példa értékű cselekedetek....
 
Mint utána jártak, a szülők minimálbérre voltak bejelentve az önkormányzatnál, így jutottak gyermekvédelmi támogatáshoz, ami alapján bármely másik támogatásra is jogosulttá váltak...
Igen erre céloztam.
Ha papíron jogosult vagy akkor kapod lényegtelen hogy gyakorlatban nem vagy rászorulva a támogatásra.
Meg sokan azzal trükköztek hogy egyedülálló ..papíron.
 
Én ezt a boltzár-dolgot nem értem. Szombaton volt találkozóm a Westendnél (Nyugati pu.). Hamarabb értem oda, s gondoltam (régen jártam arra) megnézem, milyen üzletek vannak a túloldalon.
Amin csodálkoztam, az volt, hogy a Vasedény zárva, a mezőgazdasági bolt nyitva, az izzó szaküzlet zárva, a keszegsütő(!!!) szélesre tárt ajtóval nyitva, a méteráru zárva, a fagyizó nyitva,...
S az emberek, bár maszkban, de mintha nem is lenne járvány olyan töménységben.
S az utcán evőkről nem is beszélve!
Kettőre is rászóltam, hogy legyen szíves vegyen maszkot.
Nagy sikerem nem volt.

Szóval, én is azt látom, hogy meghalhatnak itt kétszázasával az emberek, mintha nem érdekelné sokakat.
A vonaton pedig minden ablak zárva, bár odakint 14 fok. Sehol még csak egy kis rés sem, pedig 10-12 ember ült bent. Így maradtam a peronon.
Tényleg lehangoló.
 
Március 19-én haza kellett utaznom külföldről és a reptéren rögtön megkaptam a piros papírkámat, amit ki is ragasztottam a bejárati ajtója.
Megkérdezhetem, időben meddig tartott, míg a landolás után kiragaszthattad az ajtódra a piros céduládat, és a kettő között kb. hány emberrel találkoztál?
Na, ez a megmosolyogtató a történetben. Mert ha tömegközlekedéssel, a tömegben utazhattál keresztül a fél országon, többszörös átszállással haza, az akkor már minden, csak nem járványvédelem. Ha fertőzött vagy, fél nap alatt útközben sokkal több embert megfertőzhetsz, mint ahányan fatornyos kis faludban esetleg megmenthetsz azzal, hogy otthon maradsz két hétig.
 
A jó megoldás az lett volna ha el sem indul.
Az a vicces amikor megkérdezik tőlem hogy honnan hozzák be az emberek a vírust mikor nem lehet utazni...
Mikor rákérdezek ezt honnan vették hát..hát...nem ezt mondták a tv-ben?
Totálisan félre vannak az emberek informálva.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére